Ma beszélgettem egy régi osztálytársammal/kolegámmal, aztán szóba került a fotózás, mint olyan. Mondtam neki, hogy most visszagondolva inkább azt kellett volna választanom másodszakmának. Aztán egyszer csak azt az ötletet adta, hogy neten keressek rá régebbi fotómagazinokra, azokban rengeteg tanács, tipp, ötlet, és egyébb fogások találhatóak. Megfontolandó mindenképpen, mert nem tudom, hogy milyen esélyem lenne ilyen jellegű tanfolyamra, képzésre. Meg nem is biztos, hogy meg tudnám fizetni jelenleg. Így marad az autodidakta módszer egyelőre. Tapasztalatokból amúgy is könyebben lehet tanúlni, szerintem ...
Élményblog. Egy gyakorló buddhista tapasztalásai ...
2009. február 26., csütörtök
Ötletek, tanácsok ...
Javulás ...
Tegnap este medi után nekiálltam folytatni egyéni gyakorlatomat, a Borulást. Volt másfél hét kihagyásom, és most már tudom, hogy kár volt. Különféle okokat találtam ki, hogy miért nem, de most azt mondom, hogy ez mind hülyeség volt. Tegnap este, miután befejeztem, hazamentem, elvégeztem még dolgaimat (kaja, borotválkozás, zuhany), sokkal könyebben elaludtam, és nyugodtabban is aludtam. Hihetetlen, de tényleg hasznos, hatásos. Persze lehetne azzal magyarázni, hogy elfáradtam, kimerültem. Lehetne, ha igaz lenne. De most már többször éreztem azt, miután befejztem, hogy nem fáradt vagyok, hanem feldobott hangulatban vagyok, mintha fel lennék töltődve energiával. Pedig általában ez kb. 70-80 perces gyakorlatot jelent számomra, amiben 45 perc az aktív mozgás. És mégis, fáradtságot sokkal kevésbé érzek, mint annak idején suliban, testnevelésórák után. Nem tudom, hogy mit is mondjak erről. Ez inkább egyfajta érzés, amit én csak nehezen tudnék körül írni. Mindenestre azért sokkal jobb a közérzetem, mint a múlt hét folyamán. Pedig a körülmények nem változtak. Ugyanannál a szar Cégnél dolgozok, mint eddig, ugyanaz a munkaköröm, amibe visszaléptettek, ugyanúgy kevés pénzem van, és még az idő sem változott túlságosan, bár már nem havzik. Nem tudom meghatározni, kifejezni, hogy mitől javult a közérzetem, hangulatom. Egyszerűen csak így van, és kész. De örülök neki.
2009. február 25., szerda
Egy lehetőség ...
Hétfőn voltam egy beszélgetésen, ahol egy érdekes munkalehetőségről kaptam tájékoztatást. Kezdetben mellékálásban lehetne csinálni, aztán később akár főállásban is. Ráadásul nem is lehetne vele rosszul keresni. Sőt, ami még kimondottan előnye, hogy kötöttségektől mentes, nincs konkrét munkaidő, nincs konkrét főnök, nagy szabadságot biztosítana a számomra, mind időben, és mind anyagilag. Egyetlen sarkalatos pontja van a dolognak, induláshoz kell közel 300 eHUF (utána már nem kell pénzt belefektetni, csak ennyit). És nem tudom, hogy fogom előteremteni. Mert jó lenne. Rengeteg lehetőséget látok benne, igazából még csak most indul ez az üzlet. Most majd kell körülnéznem, hogy honnan tudok ennyi pénzt szerezni. Érdekes lesz. Mondjuk ha sikerülne elindítani, akkor ez a pénz hamar visszatérülne, sőt, elég kellemes jövedelet biztosítana. Ha tényleg sikerülne összehozni, akkor ez mellett tudnék azokkal a dolgokkal is foglalkozni rendesen, amik érdekelnek igazából. Csak az a pénz kellene, azt kellene összeszedni. Kérdés, hogyan, és mennyi idő alatt?
Felismerés ...
Gondolkodtam, hogy mi lehet a kellemetlen érzések, és a hirtelen hangulatváltozás, hangulatromlás oka. Mint korábban említettem, nem tudtam hova rakni, nem tudtam, hogy mi okozza, mi ez. Aztán szépen lassan leesett. Nem szeretem a munkahelyemet, nem szeretem a munkámat. Szabályosan undorom van tőlük .Az anyagi dolgaim sem úgy alakulnak, ahogy kellene, nem figyelek eléggé. Ehhez még hozzájött az, hogy nem akar a Tél elmúlni, csak hideg van, csak esik az a kiba hó, és ezek lehangoltak. Aztán szépen lassan rámtelepedett egy ismerős érzés, alattomban, álnokul, lesből támadva, minek neve: Önsajnálat. Egy ragadós, nyúlos érzés, amitől nehéz szabadulni, ha egyszer az embert teljesen maga alá temette. Újabb EGO-játék. Szerencsére rájöttem, hogy mi a baj, így van esélyem arra, hogy nem engedem, hogy maga alá gyűrjön. Igazából csak rajtam múlik. Csak rajtam. Ehhez persze kellett az, hogy beszélgettem 1-2 emberrel, és sikerült kibeszélnem magamból a dolgot, és közben felismertem a helyzetet. De ehhez beszélgetni kellett. Őszintének lenni másokkal, és magammal szemben, nyitottnak lenni. Most pedig keményen kell azon dolgoznom, hogy túllépjek az érzéseken, hangulaton, és ismét előre haladjak. Kár lenne az elmúlt hónapok eredményeit tönkretenni. ...
2009. február 21., szombat
Tervek, remények ...
Szükségem van egy fényképezőre. Tudom, van már nekem, analóg, és digitális is, de azok nem jók. Azaz jók, de ... nem elég. Ez most hülyén hangzik. Igazából az analóg nagyon jó gép, csak már régen használtam, és drága a használata (nyersfilm, előhívási költségek, nagyobb hibaszázalék). Nem rossz, csak már „elavult”. Na, ezt se gondoltam volna 4-5 éve, hogy kimondom. A digitális gépem sem rossz, csak az keveset tud. Gyenge. Számomra, nekem. Amire én akarok használni egy fényképezőt. Bár többet is kellene mozognom ahhoz, hogy fényképezzek, fejlesszem magam, tanuljam a technikákat. Csak most még hideg van (na ez most hülye kifogás volt), a hangulatom is lejjebb van (ez még hülyébb kifogás volt), meg a színek sem az igaziak még (látom, a hülyeségek sorolása megy rendesen). Na jó, ez mind baromság volt, csak kifogások. Igenis neki kell állnom a várost járni, és ami tetszik, azt lefotózni, gyakorolni. Tudok én jó képeket csinálni, múltkor megnéztem képeimet, és voltak elég jók. Menni fog ez.
De egy jobb gép akkor is kellene. Amivel rendesen tudok makrózni. Amivel rendesebben lehet messzebbre fókuszálni, ami erősebb. Ami a lehetőségeimet kiszélesíti. De sajnos jelenleg, és még egy ideig kénytelen vagyok beérni a jelenlegivel. Persze, gyüjthetnék pénzt, de sajnos ez sem kivitelezhető jelenleg. Még nem, mert elmaradt számlákat görgetek magam előtt. Talán áprilisra utol is érem magam. Utána meg jön az, hogy nyaralási terveimet szeretném megvalósítani. Arra kell gyüjtenem. Sajnos egyre inkább úgy néz ki, hogy Spanyolország, Malaga kimarad, nem lesz pénzem addigra. Elegendő. Pedig jó lenne. Szeretném. És nem is kellene rá sok pénz, csak sajnos nem valószínű, hogy össze tudom szedni addigra. Ehh. És ez még csak a nyár eleje. Becskére mindenképpen szeretnék elmenni, az sokkal könyebben kivitelezhető. Sokkal olcsóbb, és közelebb is van. Jut eszembe, Szilveszterkor volt egy kisebb „fogadalom”, hogy idén el fogunk menni Ozorára, a fesztiválra. Ja, mert hogy nem egyedül tettem ezt a „fogadalmat”. Tavaly is barátkoztam a gondolattal, hogy akár egy napra leugrani, Juno Reactorra, de sajna tavaly egyik fesztiválra sem tudtam elmenni.
És akkor még nem is említettem, hogy idén PC-vásárlást is terveznék. De arra aztán télleg kevés az esély. Idén. Igazából nem is PC, hanem inkább LapTop az igény. Hordozható, bárhol használható, kis helyen is elfér. De ez aztán tényleg messze van, hogy egy ilyen eszközt tudjak venni.
Szép tervek, mondhatom, de örülök, ha a felét meg tudom valósítani. Hogy melyik felét? Hehe. Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Minden csak az anyagi lehetőségeimtől függ. Hogy mennyire, és hogyan tudok gazdálkodni az erőforrásaimmal (hehe, ez jó vicc, erőforrások).
Lehet, hogy rendszeresen kellene Lottóznom. Hátha ...
Ki a hibás?
Ha van egy gép – jelen esetben egy üdítőautomatáról van szó - , amire a pénzbedobó nyílás mellé rá van ragasztva egy cimke, amire az van írva, hogy „Rossz”, és ennek ellenére adott emberke mégis bedobja a pénzt, amit aztán a gép elnyel, akkor ki a hibás? A gép, amire rá van írva, hogy rossz, vagy az emberke, aki a cimke ellenére mégis bedobja a pénzt? Elvégre a 21. században az emberek nagyrészének tudnia kell olvasni, pláne, ha magasabb pozicióban van. Persze ilyenkor jön a rugdosás, gép döntögetési, püfölése, káromkodások. Persze én meg mint csupa kedvesség, megkérdeztem, hogy a cimkét ő ragasztotta fel, vagy már ott volt? Ott. Akkor most ...? No igen. Boldogok a heringek ...
2009. február 20., péntek
Ballépések ...
Ma ismét nagyot alkottam. Hoztam a formámat. Ahogy kell. Elindultam dolgozni, persze mind2 buszt lekéstem, amivel normálisan be tudtam volna érni. Sebaj, gyalog le a VasútPUra, ott majd jön valami. Naná, hogy mire leértem, a térdem kezdett sajogni, fájni. Vártam vagy 15 percet, aztán jött az 50es. Mire leszálltam, már késésben voltam. Nem gond, főnök még nincs, aki ez miatt szólna. Öltözőben hasított belém a felismerés, hogy nadrágot cseréltem ma, de a pénzt elfelejtettem kivenni a másikból. Hurrá. Föl is hívtam Anyámat, hogy valszeg nem megyek reggel, mert nem van nálam pénz, amivel vissza tudnék menni Pécsváradról. Szerencsére kisegít, bár az orrom alá dörgölte a befizetetlen NET/TV számlákat. Egy szavam nem lehet, teljesen jogos, igaza van. De erről is én tehetek, ezt is én főztem. Remélem nagyobb gondok, problémák nem leszenek ma, nekem most ez is elegendő. Mindegy.
Holnap reggel meló után céges járattal megyek Haza, Pécsváradra. Szép egy nap lesz, azt már most látom. Az idő nagyrészét úgyis azzal fogom eltölteni, hogy megpróbálok éber maradni. Nagy valószínüséggel nem lesz gond, bár biztos leszenk mélypontok, amikor nehezebben viselem a fáradtságot. Még nem tudom mi lesz odahaza. Gyanítom, hogy több időt fogok tölteni Unokahúgommal. Lehet, hogy még segíteni is kell valamennyit, valamit, ezt még nem tudom, de majd meglátom, kiderül. Ja, jut eszembe, amit múltkor elfelejtettem, azt most mindenképpen meg kell tennem, át kell néznem a régebbi CD-ket, mi az a film, amit akarok magammal vinni. Meg könyvek, át kell néznem a könyveimet is, mi az amit viszek magammal. Múltkor konkrétan tudtam, hogy melyik könyveket akarom magammal vinni, most persze nem jutnak eszembe. Majd holnap beugrik, ha nem felejtem el. De legjobb az lesz, ha hagyom alakulni a dolgokat. Úgyse leszek abban az állapotban, amiben teljesen a magam ura vagyok.
2009. február 19., csütörtök
Zavaros érzések ...
Vannak dolgok, érzések, hangulatok, amiket nem nagyon tudok hova tenni magamban. Ez kb. 1 hete jelent meg, azóta tart. És nem értem. Miért? Mi az, ami kiváltja ezt? Haverom apjának a halála? Vagy az, amit haveromon tapasztaltam ezzel kapcsolatban? Vagy a Cégnél uralkodó hangulat, és egyre növekvő közönyöm, és hozzáállásom munkámmal kapcsolatban? Vagy ezek mind együtt? Nem tudom, de azt határozottan érzem, és tudom, hogy kb. 1 hete kezdődött, illetve azóta tart ez az érzésvilág. Nem örülök neki. Változtatnom kell ezen, nem szabad hagynom, hogy maga alá gyűrjön ez az érzés, hangulat. Eltöltöttem egy kis időt a „társaságában”, és tudom, hogy ez nekem nem jó, nem kell. El kell zavarni a „kóbor kutyát”, nem szabad több „csontot” vetni neki. Tulajdonképpen ez is csak EGO-játék. Valószínű, hogy megen neki kell állnom folytatnom a megkezdett Gyakorlatomat (ezt is hanyagoltam ezen a 7en), dolgozni rendszeresen, nem hagyni, hogy ezek az érzések befolyásolják elhatározásomat (befejezni a Ngöndrot). A tapasztalatok azt mutatják, hogy van értelme meditálni, dolgozni a tudattal, most akkor felesleges lenne, ha hagynám, hogy mindezek az eredmények kárba vesszenek. Nem azok közé akarok tartozni, akik mint egyfajta napi kötelességnek tesznek eleget azzal, hogy meditálnak. Nem akarok azok közé tartozni, akik csak azért meditálnak, hogy ne történjenek velük rossz dolgok (ez sajnos elkerülhetetlen, rossz dolgok történnek velünk, csak az a kérdés, hogy ezt hogy tudjuk megélni, feldolgozni), hogy szerencséjük legyen. Azért akarok meditálni, a tudattal dolgozni, hogy tapasztaljak, hogy a kérdéseimre megkapjam a válaszokat, hogy teljesebb életet élhessek, tudatosabbat. Persze, én sem azért fordultam a Buddhizmushoz, mert a dolgaim annyira jól mentek. Nem. De rájöttem, hogy ennél többről szól. Saját félelmeim leküzdése, zavaró érzelmeim megszüntetése, átalakítása csak egy dolog a sok közül, és még ezen a téren is sok munka vár rám. Hosszú, nehéz, kihívásokkal teli út áll előttem, de végigjárom ...
Anyagi gondok ...
Valahogy nem nagyon akar egyenesbe, rendbe jönni az anyagi helyzetem. Az egy dolog, hogy külön élek, és megpróbálok önállóan, függetlenül élni, a saját lábamon. Persze otthonról továbbra is kapok segítséget élelmezésügyileg, ami valljuk be, nem rossz. De valahogy nem tudok egyenesbe jönni, utolérni magam. Januárban az előtakarékosságom tett be, akkor 3 havi díjat vontak le, akkor az miatt csúsztam meg hó végére. Ebben a hónapban befizettem a telefonszámláimat (majd’ 20000 HUF), visszaadtam a kölcsönt haveromnak (10000 HUF), bérlet, albi, kisebb apróságok, és már nincs is pénzem. Jó, attól nem félek, hogy gondban leszek, ami van, be tudom, osztani, kihúzom fizetésig (még 2 hét). De a következő hónap is pluszkiadásokkal fog kezdődni. Még tavalyról van internet-hátralék, amit nem fizettem be, és ebben a hónapban nem tudtam befizetni, még részletében sem. Sajnos erről Anyámat elfelejtettem értesíteni (ahogy más telefonhívások is elmaradtak, sajnos), így most márciusban fizethetek nekik 16000 HUF-t. Szép kilátások. Hogy fogok így takarékoskodni, félretenni, nyaralásra gyüjteni? Macerás, és komoly kihívást jelent ez a probléma. Remélem, hogy ha ezt sikerül rendeznem (miért ne sikerülne?), utána nem lesz több ilyen probléma, és utolérem magam végre. Ha tartalmasabb, teljesebb életet akarok élni, akkor sajnos ezzel a tényezővel is számolnom kell, mert pénz nélkül egyre kevesebb dolgot lehet tenni. Sajnos szükséges rossz. Pénz kell ahhoz, hogy lakni tudjak valahol, hogy enni tudjak normálisan, hogy öltözködni tudjak, hogy ha a kedvem, és a helyzet úgy hozza, akkor el tudjak menni szórakozni, lazítani. Pénz kell mindenhez ...
Series ...
Sikerült megen találnom egy olyan sorozatot, ami kellőképpen érdekes ahhoz, hogy folyamatosan nézzem. Fringe a címe a jelenlegi választottnak. Tudományos kísérletekről, illetve hatásaikról szól a sorozat, olyan kutatásokról, amik etikussága, humánussága igencsak megkérdőjelezhető. Olyan témákat, kérdéseket feszeget, amiket valamelyest tabuként kezelünk, amikről inkább eltereljük a figyelmet, ha felmerül, mert kínos, kellemetlen gondolatokat, érzéseket kelt bennünk. Mindenesetre tetszik, jók az epizódok témaválasztása, a karakterek is kellőképpen el vannak találva, bár nagy kedvencem Walter lesz, az őrült, antiszociális zseni, aki nemrég zsabadult az egyik elmegyógyintézetből. Nagyon penge a karakter, bár a többi szereplő se semmi. Mind el van találva, ahogy kell.
Másik sorozat, amit biztos fogok nézni az a The Middleman c. sorozat. Sajnos csak egy évadot ért meg, aztán cancelt mondtak rá, pedig jó. Amolyan Man in Black, vegyítve egy kis képregényes hangulattal, és sajátos humorral. Egy vélemény szerint, ha másik csatornán ment volna (Ámerikában), akkor lehet, hogy lett volna folytatás. Eddig még csak 2 részt láttam belőle, de tetszik, és meg fogom nézni az összes többit.
Most pedig vissza dolgozni, hogy látszatja is legyen a munkámnak.
Céges dolgok, hangulatok ..
Munkakedvem hanyatlása már ott tart, hogy otthon már elfogott egyfajta méla undor, amikor eszembe jutott „szeretett” munkahelyem. Persze nem lep meg ez az érzés, sejtettem már jó előre, hogy ez így lesz. Azért nem tetszik, ez tény. Nem, mert rengeteg energiámat szívja el ez az érzés, ez a hangulat, hiába próbálom figyelmen kívül hagyni, ott van, folyamatosan motoszkál, zaklat. A hangulatom meg nyomott, és ez az érzés csak fokozódik, napról napra. És akkor jön a kérdés, hogy ha ennyire nem jön be nekem a munkahelyem, akkor miért nem hagyom itt az egészet, és megyek el? No igen, de hova? Nem nagyon van munkalehetőség manapság Baranyában, Pécsett, bár nem is nagyon néztem még körül. A másik meg az, hogy van már annyi évem a Cégnél, hogy most már nem akarok önként lelépni, mert akkor nem fizetnek ki végkielégítést. Az meg nekem mostanra már jó pénz, és tudnék is kezdeni vele mit. Szóval maradok a végkielégítés végett, hátha megkapom.
Másik dolog a Céggel kapcsolatban. Állítólag az a hír járja, hogy ha valaki kér a Cégtől Munkáltatói Igazolást, akkor nem kap, vagy ha mégis, akkor a lapra rá van írva, hogy „A Cég felszámolás alatt”. Hmm. Elgondolkodtató. Meg más, érdekes pletykák is járják. Az egyik termékvonal kapott nagy megrendelést, ők csak később fognak költözni, az eddig hallottakkal ellentétben. A termékvonal létszáma 700 fő. Aztán ott van az, hogy a létszámcsökkentés tovább folyik, egészen addig, amíg el nem érik a 700 főt. Ezt a kettő dolgot összekombinálva megen érdekes dolgok jönnek ki. Ez is elgondolkodtató.
Visszatérve egy korábbi gondolatra, hogy miért nem lépek le innen, ha munkaundorom ilyen mértékű. Ma délután felhívott egy régi ismerősöm húga, és egy kötetlen beszélgetésre hívott, munkalehetőséggel kapcsolatban. Meg is beszéltük, hogy hétfő délelőtt találkozunk, és elmondja, hogy mit is tud nekem ajánlani. Kíváncsian várom, hogy megtudjam. Ki tudja, elvégre semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Ennek is biztosan meg van az oka, hogy miért most, vagy melyik korábban kimondott kívánságom az, ami kellő energiát kapva beteljesedhet.
Meglátom mi lesz ...
2009. február 17., kedd
Kényeztetés ...
Már most azon gondolkodok, hogy holnap miket fogok csinálni, hogy fog eltelni a napom. Egy biztos, jobban, mint a mai. Már csak azért is, mert holnap délután 3ra megyek masszázsra, 1 órán át fogják gyúrni elgyötört testem, hogy utána frissebbnek érezzem magam. Ennél jobb csak az lenne, ha előtte elmennék szaunázni egyet. Na, az nagy királyság lenne! Ha minden igaz, akkor még meg is tudom tenni, csupán csak annyit kell tennem, hogy még ma délben, vagy meló után rájuk csörgök (Mecsek Fallabda Központ), és kérek időpontot még masszázs előttre. Ilyet még úgyse csináltam. Érdekes, és élvezetes lesz, az biztos. Ennek fényében a holnapi nap lesz a héten a legjobb nap. Rám is fog férni egy ilyen program-együttes.
A Tél vége ...
Naptár szerint már az van. Sőt, volt már tavaszias időjárás is idén, pár hete, és most mégis fagyoskodunk, csúszkálunk, hóesésben rohangálunk. Tél Tábornok kimutatja foga fehérjét, megmutatja, hogy tud Ő keménykedni. Nekem meg valahogy egy 6 évvel ezelőtti télvég jutott eszembe, mikoris februárban még bőven havazott, március elején is még legalább 10-15 cm hó volt. Mondogattuk is, hogy „január, február, itt a Nyár!”. És majdnem úgy is lett. Március elején kb. 3 nap alatt annyira felmelegedett az idő, hogy a hav is ennyi idő alatt szinte teljesen elolvadt, pár nap alatt nagyjából 15 C-t emelkedett a hőmérséklet. Áprilisban meg már olyan meleg volt, hogy simán lehetett rövidnadrágban menni mindenhova. Az amúgy is egy szép, kellemes év volt, minden szempontból. Na jó, majdnem minden szempontból. Idén szeretnék ismétlést ebből. Szeretnék erre az évre úgy visszaemlékezni, mint egy szép, kellemes évre ...
Kósza gondolatok ...
Teljes komolysággal azon gondolkodám, hogy szólok főnökömnek, ha megen előfordul létszámcsökkentés berkeinkben, akkor ugyan már, gondoljon rám, és ajánlja a nevemet. És ezt most a legkomolyabban jelentem ki. Ez a véleményem, és a hozzáállásom a jelenlegi munkakörömhöz. Rohadtul rühellem, és nem van kedvem csinálni ezt a melót. Csináltam már eleget évekkel ezelőtt, és éveken át. Bele is untam. Ennél a Cégnél nem akarom már ezt csinálni. Ráadásul, ha most, leépítés alatt küldenének el, akkor nem is járnék rosszul. Annyira. Nem tudom, hogy mi lenne jó, de azt tudom, hogy ez nem. Az elmúlt egy hónapban erre rájöttem. A múlt heti pihenő se ért semmit, nem lett jobb a hozzáállásom a melóhoz.
Amúgy érdekes dolog jutott az eszembe. Vezérünk tavaly év végén tartott tályékoztatót, amikor is nem mondott semmit, tulajdonképpen. Amire ki akarok térni, az az, hogy nagy eredményként említette meg, és könyvelte el, hogy milyen sikeres volt a továbbképzési program, mert hogy mennyi „hibakeresőt” tanított be a Cég, és ezt a programot a továbbiakban folytatni is fogják. No, most én ebből arra következtettem, hogy ha továbbra is menni fog ez, majd szépen megszüntetik a Hibakereső2 kategóriát, aki még abban van, annak felajánlják a Hibakereső1-et, és ha nem fogadja el valaki, az mehet, amerre lát. Nos, ez lesz az, amit semmiképpen nem fogok elfogadni, ha még megérem ezt itt. De nem akarom. Jobban szeretnék addigra lelépni innen. Ha lehet, végkielégítéssel.
2009. február 16., hétfő
A Herót és Én a Gyárban ...
Majdnem 1 egész hetet otthon voltam, távol a munkától, a Cégtől, de ennek ellenére valahogy nem érzem azt, hogy dolgozni akarok, vagy kellene. Nem van kedvem hozzá. De ezzel nem vagyok egyedül. Másoknak is hasonló a hangulata, munkakedve, mondjuk ez az elmúlt hetek árnyékában nem is csoda. Kisebb világvégehangulat urlkodik szerte a Cégnél. Még mindenki bizonytalan, nem lehet tudni, ki marad, meddig, stb. Nekem csak szimplán nincs kedvem dolgozni. Ma. Holnap. És egész hónapban. Legszívesebben itt hagynám ezt az egész kuplerájt, csak nem tom, hogy utána mi lenne. A végkielégítésről lecsúsztam, egyelőre, persze, mert bíztam benne, hogy nem lesz annyira gáz az „új” munkakör. Tévedtem. De, az! Így folyamatosan méla undorral jövök be, amit próbálok leküzdeni, több-kevesebb sikerrel. Így nem is csoda, hogy folyamatosan érzékelem régi „kolegám” jelenlétét, Herótét. Gyanítom, hogy csak műszak vége felé fog eltávozni, Ő mindig előbb távozik, mint én. De már most mennék el innen, hamarabb, meszebb, mint lehet jelen pillanatban ...
2009. február 12., csütörtök
Halál ...
Szél ...
Szokások, és unalom ...
2009. február 10., kedd
Tél ...
Ez az időjárás, ami most tapasztalható, kezdi kivinni a maradék tollamat. Múlt 7en végre kezdett jobb lenni az idő, több napsütés, egyhébb hőmérséklet, és ezzel egyenesen arányosan javult a hangulatom is. Erre 7végén elkezdett esni az eső, ami még annyira nem is volt rossz, de tegnap estére lehülés, sőt, éjel már a hó is elkezdett szakadni, ami tartott egészen délig, vagy valami akörüli időig. Nem tom pontosan, mert akkor kicsit ledőltem pihenni. Persz megvolt a maga csodás hangulata a havazásnak, de valahogy most már nem erre vágyok, nem erre van szükségem. Szeretném a jó időt, a tavaszt érezni, de asszem ez még odébb van. Pedig ... A Télből mostanra már elegem van, unalmas, lehangoló, és sivár. A Tavaszt akarom érezni. Azt, hogy nem kell már beöltözni télibe, hogy kezdenek a színek visszatérni az illatokkal, szagokkal együtt, élvezni a látványt, hogy a csajok kezdenek megen lazábban öltözni. Hogy akár ki lehesen feküdni a fűbe, ha kirándulok valahova. Egyelőre csak remélem, hogy hamarosan jobb lesz az idő, hogy március elejére itt a Tavasz ...
Visszaesés ...
Ahogy korábban említettem, mindig lehet rosszabb a helyzet. Mint ahogy most is ez történt. A korábban említett szupervigyor most bejött a termelésbe, közénk, és leült összeszerelni. Ez még nem lenne akkora gond, de sajna olyan fejhangja van, amivel borotválni lehetne. Rém idegesítő tud lenni. Ráadásul folyamatosan érdeklődik a kiesők miatt. Ded jó, hogy már csak 5 órát kell itt lennem, aztá haza aludni! Aztán 6 nap pihi ...
2009. február 9., hétfő
Zavaró tényezők ...
Az adott helyzetnél - legyen az jó, vagy rossz – mindig lehet jobb, vagy rosszabb. Mint ahogy most is. Megérkezett az egyik szupervigyor, és sajna reggelig itt is marad. Nem mintha különösen zavarna, de sokkal nyugodtabb lenne a hangulatom, kedvem, ha nem lenne itt. Már csak azért is, mert elég zizi, hamar bepánikol, ha valami „gond” van. Most még béke van, és nyugalom. Kérdés, meddig marad ez így? Remélem sokáig.
Már csak másfél óra kajáig, és 8 óra műszak végéig. Érdekes lesz kivárni. Szerencsére a szabadságos papíromat aláírtam, úgyhogy nyugodt vagyok. Egyelőre. Remélem, hogy ez se változik ...
Munkakedvem ...
... változatlanul a legmélyebb mélységekben tartózkodik, nem mozdul onnan, nem akar feljebb kerülni. Nem moccan. Igazából csak azért dolgozok, hogy teljen az idő, de ettől se megy jobban. A poén az, hogy nem is nagyon van mit csinálni, ami kiesik teszten, azt vissza is nyomom általában nagyon hamar. Persze van ’buffer’, de abból sincs kedvem dolgozni, pláne, hogy az már mindennek a legalja, a szemét, a szar, amit nem tud senki se lejavítani. Akkor én, az új, hogy tudnám? Mellesleg nem is akarom. Mindegy, ellébecolok itt egy ideig, megteszem azt, ami tőlem telhető, de lelkesdést, és csodákat ne várjanak, mert azt nem fogom megtenni. Ez nem az a munkakör, amit szívesen végeznék. Nem. Azt sajnos elvették tőlem, de hát ez van. Dolgozok, hogy ne unatkozzak ...
Ngöndro ...
Múlt 7 kedden megkezdtem a Ngöndrot, az első alapgyakorlatot a 4ből, a Leborulásokat (röviden Borulás). Ez az egyetlen olyan gyakorlat, ami mozgással van összekötve, ahol fizikai munkát is kell végezni. A hét közepétől komoly izomlázzal küzdöttem, olyan helyeken, ami eszembe se jutott, hogy fájni fog. A köhögés, és a tüsszentés komoly problémát, gondot okozott. Aztán csütörtökön megen borultam, ez meg is szüntette az izomlázat.
7végén belső tanítás volt, Csöndes Áron volt Pécsett, utazó tanító. Érdekes, és mozgalmas 7vége volt, tetszettek az előadások, és az offline programok is. Szombaton a Mahasziddhákról, illetve a Dakiníkről voltak tanítások, elég érdekes volt a beszélgetés, sok minden volt, ami tetszett. A tanításokon kívül a program közös ebéd volt a Csillagban (nem a börtönben!), meditáció, este meg közös vacsora, disznótoros (hurka, kolbász sütve, savanyúval, mustárral, tormával). Az este meglehetősen vidáman telt el, Orosz-Túrát megjárt barátunk tartott élménybeszámolót, aminek pár mozzanata igen mulatságos volt, rendesen megnevettetett (a név kötelez). Persze később volt fényképes beszámoló is, ami szintén érdekes volt. Később volt filmnézés (SlumDog Miullionaire), Indiában játszódó film, jelenleg 10 Oscarra jelölték, Golden Globe átadón is több díjat nyert. Mondjuk meg is érdemli. Zseniális film volt, nagyon odavágott. Nagyon jók voltak a képi hatások, a vágások, a színek, és mindezek mellé nagyon jó zene volt (meg is kell szereznem a zenéjét). Valamikor éjjel 1 felé értem haza, illetve kerültem ágyba.
Vasárnap a Ngöndró első 2 gyakorlatáról (Borulások, és Gyémánt Tudat) volt tanítás. Már csak ez miatt is akartam még a 7vége előtt elkezdeni a Borlást, hogy legyen róla fogalmam, mire Áron beszél róla. Mondjuk nem kellett feltennem a kérdéseimet, mert mindre megkaptam a választ, bőségesen. A Gyémánt Tudattal kapcsolatban nem tudok mit mondani, egyelőre számomra nem fontos még, messze van, mire el tudomn kezdeni. Legalább 3-4 hónap, vagy valami hasonló. Délután megen ebéd a Csillagban, majd filmnézés, amit kihagytam, mivel be kellett fizetnem a telószámlát (már egyirányusítva voltam), illetve még vásároltam egy keveset. Délután még visszamentema Centrumba, gondoltam folytatom egyéni gyakorlásomat. Pont úgy jött ki a lépés, hogy összesen 5en Borultunk, a helyezkedés meg úgy alakult, hogy én voltam legelöl (én lettem az Ellenség, engem kell belökni a Tóba). Ha többen csináljuk egyszerre, az sokkal ösztönzőbb, inspirálóbb, nekem ez a tapasztalatom. Az egyik lány, aki nagyjából ugyanakkor csatlakozott a Szhangához, amikor én, neki ez volt az első alkalom, hogy Borult. Szegény teljesen kikészült, fél órával utána még mindig ki volt rendesen. Az első tapasztalatok. Gondolom ma meg hatalmas izomlázzal küzd. Tanácsoltam neki, hogy ha van rá lehetősége, akkor minél hamarabb dolgozzon rá valamennyit, akkor hamarabb elmúlik az izomláza. Jelenleg az a terv, hogy szépen lassan felhúzom a mennyiséget arra a határra, ami még nem túl megterhelő, ami nem megy az egészségem kárára. Nem verseny ez, nem az a cél, hogy minél hamarabb megcsináljam, nem bizonyítanom kell. A rendszeresség inkább szempont. Most egy darabig a 200 lesz az a mennyiség, amit meg akarok csinálni alkalmanként, aztán szépen emelem 50-esével, hogy szokjam. Majd kialakul.
Úgy néz ki, hogy lesz a Centrumhoz kulcsom. Illetve részben már van, csak a kinti kapukulcs hiányzik. Ez már csak azért is jó, mert ha gyakorolni akarok, akkor nem fogok függeni másoktól, nem kell arra várnom, hogy valaki legyen bent, akinek van kulcsa. Egyszerübb lesz az egész ilyen szempontból. Amúgyse szeretem a korlátokat, jobban szeretem én irányítani a dolgaimat. Remélem, hogy holnap sikerül átvennem a hiányzó kulcsot.
Múlt 7en vettem a bátorságot, és ráálltam egy mérlegre. Amit láttam, az nem nagyon tetszett. 88 kg-t mutatott a kijelző, és ez nem van kedvemre. Meg az úszógumi se, amit látok. Jó, nem nagy, de engem zavar. Nyár elejére le kellene adnom minimum 5 kg-t, de ha több lenne, az se jelentene gondot. Át kell gondolnom, szerveznem étkezési szokásaimat. Kevesebbet kell ennem, egyrészt csak annyit, amennyi elegendő, de néha kell majd koplalnom is. Azon gondolkodok, hogy lesz majd pár nap, amikor csak zöldségeket eszek. Tésztát lehetőleg nem fogok enni. A kenyérfogyasztást is csökkentenem kell. Tudatosan kell arra törekednem, hogy megfelelően táplálkozzak. Most például elkezdtem Kefírt enni, ebből lehet, hogy rendszert is kellene csinálni. Vagy mittomén. Igazából azon is gondolkodtam, hogy esetleg megpróbálom a müzlifogyasztást reggelire. De az az igazság, hogy mozognom is kellene, az is sokat segítene. Futnom, vagy felüléseket végezni. Majd kiderül, hogy mi lesz.
Másik nagy elhatározásom, hogy abbahagyom a dohányzást (nem leszokok, mert azt elég nehéz). Alapvetően az anyagi vonzata az, ami motivál, hogy mennyibe kerül. Most, hogy elköltöztem, minden költségnek sokkal nagyobb jelentősége van, pláne az ilyen élvezeti cikknek, mint a cigaretta. Ez az én esetemben havonta 5-6 ezer forintot jelent, és jó esetben abból akár 1-2 hétig tudok enni. Márpedig megoldom, hogy így legyen. Muszáj. Másrészt meg egészségtelen. Harmadrészt meg megszokás, amitől meg lehet szabadulni. Csütörtök délután óta nem dohányzok, eddig elég jól bírom, habár voltak olyan pillanatok, amikor bizony komolyan elghondolkodtam azon, hogy mindjárt kérek valakitől egy szálat. De aztán sikerült megállnom, hogy ne tegyem meg. Sikerült ezt megtennem annak ellenére, hogy olyan társaságban voltam, akik dohányoznak, illetve sörözés közben is ellen tudtam állni a késztetésnek. Csak így tovább!
E heti munkaterv ...
Ma befelé jövet a Céghez azon gondolkodtam, hogy mennyire akarok én dolgozni a 7en (és úgy általában, de most nem ez a téma). Rájöttem nagyon hamar, hogy semennyire sem. El is határoztam, hogy ha lehet, akkor kiveszek szabadságot, úgyis sok van még tavalyról. És ha lehet, akkor már a mai éjszakát is. Hát, mint kiderült, azt pont nem lehet. De a maradék 2 ájszakát azt igen, azt lehet. Tehát ezt a mai éjszakát kibírom valahogy, utána meg majd egy egész hétig nem jövök be dolgozni. Nagy királyság ez, én mondom! Úgyis van mit csinálnom ...
2009. február 4., szerda
Hiba, és tanulság ...
Tegnap hatalmas hibát követtem el. Délután lefeküdtem, ledőltem, csak úgy heverészni, nem alvási szándékkal. Ehhez képest mégis sikerült kb. fél órára elszundítanom, aminek éjjel lett meg a böjtje. Nem tudtam rendesen aludni, többször fölébredtem, forgolódtam. Nem volt meg a pihentető, folyamatos alvás. Most legalább tudom, hogy ezt továbbra sem szabad csinálnom. Alvás csak akkor, amikor téllegesen kell. Így működök.
2009. február 2., hétfő
Gondoskodás ...
(lehet, hogy ez most kicsit szentimentális, érzelgős volt, de mindegy.)
Vég, és Kezdet ...
Tapasztalatok megen ...
Mindenesetre azt megemlítem, hogy a tavalyi év a felismerések éve volt. Legfontosabb felismerés az volt, hogy senkit nem hibáztathatok helyzetemért, csak magamat. Aztán elkezdtem keresni az okokat, majd megoldásokat keresni rá, rájuk. És találtam. Megtaláltam azt, ami nekem megfelelő. Mondhatnám azt, hogy "az elmúlt évek mennyire feleslegesek voltak", meg "bárcsak kitörölhetném, meg nem történtté tehetném őket", de nem teszem. Fontosak voltak, tanító erejűek. Bár az is igaz, hogy eltartott egy darabig, míg tanultam belőlük. De szükségesek voltak, mert ezen évek eseményei, történései, tapasztalatai, és felismerései vezettek ide, jelenlegi helyzetemhez. "Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek vezettek jelenlegi állapotunkká." És ez télleg így van. Ahogy egyik lépést tettem az előző után, ahogy az "elágazásoknál" döntöttem, hogy merre is menjek tovább, mind ide vezetett. Szükségszerű volt. Persze csak rajtam múlt, hogy felismerem-e a dolgok természetét, és mihez kezdek ezzel a felismeréssel. Hogy egyáltalán meg merem-e tenni a szükséges lépést, lépéseket. Hogy hajlandó vagyok-e változtatni a dolgokon, a dolgok menetén, az életemen. Van-e bátorságom hozzá. És volt. Nem bántam meg. Ismerőseim nagy része pozitívan reagált a dologra, ami bátorított, és megerősített elhatározásomban. Persze találkoztam meglepődéssel, döbbenettel is. És találkoztam sziklaszilárd szkepticizmussal is.
Az elmúlt 2 hónap tapasztalatai tovább erősítettek elhatározásomban. Hogy mik ezek a tapasztalatok? Évek óta alvászavarokkal küzdöttem. Hosszú évek óta tulajdonképpen. Ezek nagyon hamar elmúltak. Nincsenek, megszűntek. Kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha. Magabiztosabb. És ez nem csak az én meglátásom, másoktól hallom vissza, hogy mennyire szemmel látható a változás. Az elmúlt pár évet meghatározó félelmek nagyrésze eltűnt, elmúlt. Nem arról van szó, hogy már nem félek, mert vannak félelmeim, biztosan. Még nem vagyok "Megszabadult", azt az állapotot még nem értem el, ahhoz még sokat kell gyakorolnom. De nincsenek irracionális félelmei, és nem a félelmeim irányítják az életemet. Nyitottabb lettem a világra, és az emberek felé. Ez is nem csak az én meglátásom. Könyebben kezelem a problémákat, felmerülő nehézségeket. Ja, az utóbbi időben többször álmodok, és vissza is tudok rájuk emlékezni. Ez számomra igen kellemes, élvezetes, és jó dolog. Egy régi, és egy időre eltűnt dolog került vissza az életembe. És ennek örülök. Sokkal vidámabb vagyok, tudok örülni a dolgoknak körülöttem. Újra tudok nevetni, felszabadultan, örömtelien, önfeledten. Ez szintén csodás dolog. Ezek a tapasztalatok mind elhatározásomban, döntésem helyességében erősítenek meg.
És a végén egy idevágó idézet, vagy szólás, vagy mi:
"Ahhoz, hogy megismerjük az igazi magasságokat, előbb meg kell tapasztalnunk a mélységeket is."
(remélem, nem egetverő hülyeség)
2009. február 1., vasárnap
Négy Nemes Igazság
1.Van szenvedés.
2.A szenvedésnek van oka.
3.A szenvedésnek van vége.
4.Van egy út ami a szenvedés végéhez visz.
2009. január 30., péntek
Kedvező hírek ...
Az a hír járja, hogy nem nagyon fognak berángatni minket hétvégi munkavégzésre. Hogy miért is? Egyrészt állítólag azért, mert akkor a Pl-nek kell fizetnie a berendelt raktárosokat (logikus). Másrészt a buszokat megszervezni sem lenne egyszerű, az is rengeteg plusz költséget jelentene. Így nem nyereséget, hasznot termelnénk, hanem költséget, veszteséget. Ha ez télleg így lesz, így van, akkor legalább 7végéken, legalábbis a nagyrészükön otthon leszünk, illetve ahol akarunk lenni. Bízok benne, hogy ez a szóbeszéd nem csak pletyka, hanem valós alapja van. De majd úgyis meglátjuk ...
Műszak végi gondolatok ...
Dolgozgatok, de közben sokat kell várakozni. Mit tehetek ilyenkor? Elkezdtem visszaolvasni az innen küldött postjaimat, amiket az elmúlt fél évben írogattam. Érdekesek. Már csak azért is, mert látom, hogy miket gondoltam, éreztem akkoriban. Milyen felismerések értek. Miket tettem, illetve nem tettem a változások érdekében. Miket kellett volna tennem. De nem tettem. Miért? Nem tom. Talán az EGÓ volt az, ami nem engedte, ami útjába állt a változásoknak, változtatásoknak. Talán csak féltem bármit is tenni a felismerések ellenére. Asszem inkább az utóbbi. Hiszen már korábban beismertem, hogy féltem, bármi rossz megint megtörténhet velem, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tudom majd kezelni. Hogyan fogom megélni. És persze miközben olvasok, jókat mulatok, mosolygok magamban fogalmazásomon, stílusomon. És tévedéseimen. Mert voltak olyanok is. De nem baj, ez is része életemnek.
Lassan kezdem érezni, hogy a fáradtság, és az álmosság maga alá gyűr. Ez van első éjszakásban. Hiába akartam később kelni, 9 után már ébren voltam, nem tudtam tovább aludni. Mostanában eleve nem tudok sokáig aludni, legalábbis abban az értelemben, ahogy korábban. Nagyon ritka, hogy 8nál tovább aludjak. Viszont nyugodtan alszok, mindeféle zavar nélkül. És ez nagy jóság. Most már azt várom, hogy mikor lesz vége a műszaknak, hogy hazamehessek aludni. Azaz előtte egy kis reggeli, mert üres gyomorral nem igazán tudok aludni. Délután még mosnom is kell, mert fogyóban a tiszta ruha. Azaz inkább csak az alsónemü. De legalább pár napra azt is letudom. Még szerencse, hogy mosógép automata, és nem kell vele semmit se csinálni, csak megpakolni, aztán bekapcs, és vár. Addig meg csinálhatok akármit, amihez kedvem, és erőm van. Aztán kezdődik a 7en az uccsó műszak.
Azon gondolkodtam – és így is fogok tenni - , hogy szombat reggel munka után kiugrok anyámékhoz, ott leszek egy kicsit, foglalkozok unokahúgommal egy kicsit (úgyis állandóan azt kérdezi, hogy mikor megyek), ebédelek, vételezek tiszta ágyneműt, meg ott leszek egy kicsit. Aztán 2kor haza, alvás egy keveset, aztán valami majd csak lesz még este.
Ja, fizetésig van kb 2700 HUF-om. Nem sok, de ebből ki tudom húzni. Kajára nem kell sokat költenem, hidegkaja van. Gondolom Anyám is ellát valamennyi élelemmel, az pont jó lesz arra, hogy jövő hét elején nem kell vennem ebédre semmit. Esetleg leves végett valamilyen Smack. Öreganyámhoz is ki kellene ugranom, és persze akkor ő is megdobna némi élelemmel, ebéddel (hogy én milyen számító vagyok! Pedig csak arról van szó, hogy tudom, hol mire számítsak, ami mindenképpen jön). Hét közepétől meg megen dolgozok, akkor meg itt bent ebédelek. Hétvégére meg már lesz fizetés, akkor meg minden helyreáll.
Most már télleg fáradt vagyok, és álmos. Aludni akarok ...
Lejmolók ...
Minden dolognak megvan a hátulütője, legyen bármilyen jó is. Így van ez a visszaköltözésemmel is. Mert ugye Pécsváradon nem voltak Homelessek, koldusok, kéregetők. Nos, Pécsett vannak, és meg is találnak. Tegnap este is mentem a Centrumba, amikor megállított egy egyed (braziloid kinézetű). Arra hivatkozott, hogy nem hajléktalan, csöves, meg van munkája, csak a főnöke másnap (azaz ma) ad neki fizetést, és 5 gyereket kell eltartania, meg valamit gagyorászott a feleségéről is (nem értettem, mert autók mentek el mellettünk), még fényképet is mutatott a csládjáról. És ekkor beugrott! Ugyanez a fickó, ugyanezzel a fényképpel és szöveggel próbált lehúzni 2ésfél éve, mikor sógórnőm terhesen feküdt a kórházban. Semmit nem változtatott a szövegen, az égvilágon semmit se. Mondjuk pénzt nem kapott, mert nem is volt miből, de cigivel lehúzott, kb. 2 szállal. Vérszemet is kapott, mert rögtön többet akart, erre le is kellett állítanom. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. Mindenesetre legközelebb már felkészültebb leszek.
2009. január 29., csütörtök
Gyakorlatok ...
A Rövid Menedék végére érek lassan, szerintem ebben a hónapban be is fejezem. Mondjuk visszavan 2 nap januárból, de ez nem jelent problémát, kb. 1500 van vissza belőle, az meg nem mennyiség. Az is igaz, hogy ez még az egyszerűbb gyakorlatok közé tartozik, ez igazából egyfajta felkészülés, próba is, hogy a Ngöndrónak neki tudok-e állni. Úgy gondolom, hogy igen. A Ngöndró a 4 alapgyakorlat, aminek az első gyakorlata a Borulás. Hogy a többiek hogy csinálják, azt már láttam, de elképzelésem sincs még, hogy ezt hogy fogom megélni, megtapasztalni. Hamarosan megtudom. Annyira nem lehet nehéz, mert állítólag 2x annyira idős emberek is csinálják, mint én vagyok. Bár állítólag az EGÓ-t eléggé darálja, zúzza, amit az viszont rosszul vesz. Mondom, majd megtapasztalom. Mindenesetre még mindig azt mondom, hogy nem bántam meg döntésemet, választásomat, hogy erre az Útra léptem. Persze értetlenkedéssel, döbbenettel, zavarral folyamatosan találkozok. Engem ezzel kapcsolatban csak az zavar, hogy egyik haverom az, aki nem akarja elfogadni döntésemet. Még beszélni se akar nagyon róla, múltkor is terelt, zárt, amikor valamelyest szóba került. Mondjuk ő sokkal szkeptikusabb, mint én voltam, vagyok, és leszek. Ez van. Különbözőek vagyunk. Mindenki kezében ott a lehetőség, és a döntés, hogy mihez kezd az életével. Én vállalom a felelősséget döntésemért. Ha hibáztam (tudom, hogy nem), akkor csak magamat hibáztathatom. Senki mást.
Főzőcske ...
Egyre inkább tetszik, hogy megen külön lakok. Önállóság, szabadság, függetlenség, és felelősség. Ezek jellemzik főként a dolgot. Sokat fogok tanulni az elkövetkezendő időkben, de ami számít, az az, hogy mit tanultam az előző próbálkozásomból, amikor először elköltöztem. Remélem, hogy sokat. Jó, már most is kellett kölcsön kérnem, hogy fizuig kihúzzam, de most azért, mert olyan költségem lett, amivel kevésbé számoltam. A következő hónap remélem, hogy jobb lesz.
Egyre többször főzök. És nem rosszul, legalábbis a tapasztalat ezt mutatja. Persz a korábban próbált kaják most is mennek, de van, amit most próbáltam először. Csilis babot is nemrég főztem előszőr, múltkor sajtkrémes tésztát csináltam (holnapra is ez a terv, olcsóból kijön), meg majd még alakul, ahogy jönnek az ötletek. Nem vagyok egy nagy leveses, illetve megvannak a kedvenceim. Mindenesetre még nem fogok leveseket főzni, de erre is találtam megoldást. Kipróbáltam a SMACK-féléket, és rájöttem, hogy nem is rossz. Olcsó, van választék bőven. És nem is rossz, elég jó az ízesítése azoknak, amiket kóstoltam. Holnap is ez lesz az egyik fogás. Ja, vasárnap, mikor otthon voltam, Anyám megdobott egy csomó kajával, többek közt rizsessel is. No, az ma került terítékre, persze jött az 5let, gondoltam mkicsit megbolondítom. Kevés hagymát, meg erőspaprikát olajon megpirítottam, majd rá a rizses, majd amikor átmelegedett, 3 tojást ráütöttem, plusz némi fűszer. Hmm. Nem volt rossz, és még nem is lettem tőle rosszul. Asszem megtaláltam az új hobbimat.
2009. január 28., szerda
Mozgásban ...
Időjárás és tervek ...
2009. január 27., kedd
Tapasztalatok ...
Most, hogy a 2. napon túl vagyok, kicsit nagyobb rálátásom van a dolgokra. Először is, nem kell nagyon beleszakadnom a dolgokba. Nem fogom magam megerőltetni. Most is fél5 van már, a napi normámat már meg is csináltam, így hát nem is nagyon akarok már dolgozni. Másodszor pedig elég nyugis meló, nem baszogatnak, és meg lehet tanulni a sajátosságokat. Úgyhogy nem csinálok problémát az eseményekből. A mai napon már sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap, poénkodtam, hülyéskedtem, telt az idő. Most is, csak lassan.Még vagy 80 perc, aztán kibattyogok az öltözőbe, aztán el innen.
Munkakedv ...
... az, ami nekem most nem van nagyon. Sőt, szinte egyáltalán nem van. Újra meg kell szoknom, hogy 3 műszakban dolgozok, és megen ülőmunkát végzek. Vissza a kezdetekhez. Na jó, a kezdetekhez nem, az szép is volna, de mindenképpen visszalépés. Persze lehetett volna rosszabb is, sokkal rosszabb. Az egyik lehetőség az lett volna, hogy fel se ajánlanak semmit, csak kiraknak. Aztán ott van az, ahogy sok más technikus kolegám járt, felajánlották nekik, hogy lehetnek gépioperátorok. Na ezt nevezem igazán szopatásnak, kibaszásnak! Nem csoda, hogy sokan el se fogadták. Az télleg jelentős visszalépés. De voltak olyanok, akik kénytelenek voltak ezt elfogadni, mert a körülmények erre kényszerítik őket. És akkor ott vannak azok, akik arra érkeznek be a Céghez, hogy a Portán a revolverkapu már be se engedi őket. Ez reggel gáz leginkább, mert ilyenkor az ember korán felkel, ha vidéki, akkor mégkorábban, majd miután már ideér, akkor szembesül a tényekkel. Mindazt a gyötrődést, amit el kellett viselnie, hogy beérjen dolgozni, hiába tette. Vagy ott vannak azok a kolegák, akik még be tudnak jönni, majd az ebédlőben éri őket a meglepetés, amikor nem tudnak fizetni a kártyájukkal. Mert már letiltották. Vagy akiket szabadságról hívnak be, vagy túlórázni azzal a fals szöveggel, hogy sok a munka. Aztán műszak végén közlik velük a „jó” hírt. Komolyan mondom, az jár jól akinek estleg kitelefonálnak, hogy jöjjön be leszámolni. És mindez el fog még tartani vagy március közepéig. Mekkora királyság! Szóval tulajdonképpen senki sincs biztonságban. És akkor ezen dolgok tudatában, árnyékában még dolgozzunk teljes kapacitással, és lelkesedéssel. Lófaszt! De azért örülhetek, hogy van munkám. Még ...
2009. január 26., hétfő
Egy új nap hajnalán ...
Ma megkezdtem „régi/új” pozíciómban/beosztásomban pályafutásom. Kedvem az nem sok van hozzá, pláne, hogy megen arra kellett beérkeznem, hogy kolegákat/koleganőket rúgtak ki. Olyat is, akit kedveltem. Ilyen a filmszakma. És az élet az Elconál mostanában. No mindegy, majd csak lesz valahogy, annyira nem lehet katasztrofális a helyzet. Meglátjuk, meglátjuk ...
2009. január 16., péntek
Gondoltam ...
... írok pár sort a Bizalomról, mint olyanról. Már tervezem ezt egy ideje, pár napja. De aztán most úgy döntöttem, hogy mégsem. Nincs meg hozzá a megfelelő hangulat. Ihlet még csak lenne, csak most nem megy. Majd egyszer, máskor. Legszívesebben most hazamennék, és lefeküdnék aludi egy kicsit. Álmos vagyok, és fáradt (a tegnapi hangulat, és agyalás eléggé lehúzta az energiaszintemet; már csak ezért sem éri meg aggódni, dilemmázni, túl kell lépni az eseményeken). Csak az a baj, hogy nem mehetek, mert 6ig műszak van, és az alvás is kilőve, mert holnap még jövök, és így éjjel kell aludnom. Nem engedhetem meg azt a luxust, hogy éjjel nem alszok, nappal meg szenvedek. Sebaj, bő fél óra (? nagyon bő, mégvagy 200 perc visszavan), és mehetek innen el. Meló után még beugrok a Centrumba, medi, lenyugtatom magam, jó benyomások gyüjtése, aztán haza, kaja, zuhany, aztán alvás.
Most meg marad a várakozás ...
2009. január 15., csütörtök
Aktuális hangulatjelentés ...
Nem vagyok túl örömteli, hogy úgy mondjam. Hiába van ott az a gondolat, hogy „legalább van még munkám”, attól még nem érzem magam túl jól. Visszaminősítés, alacsonyabb bérkategória (bár annak még utána kell járnom, hogy mi van akkor, ha ezt nem fogadom el), és maga az egész, valahogy nem gyere be igazán nekem. Nincs kedvem dolgozni. Nincs kedvem itt lenni. Nincs kedvem ennél a Cégnél tovább dolgoznom, nics kedvem itt tartózkodnom. Nem tudom, mi lenne a jó. Hagyni, hogy kirugjanak, kifizessék a végkielégítést, aztán valamihez kezdeni azután? Bele a bizonytalanba? Vagy itt maradni, alacsonyab béralappal, kevesebb fizetéssel, maradni a bizonytalanban? Ahol nem lenne túl nagy kedvem csinálni semmit? Nem tudom. Egyik se túl biztató, egyik se túl jó hosszútávon. Itt minden már csak szarabb lesz, a jó dők már véget értek évekkel ezelőtt. Ezek tán már tudom, hogy nem akarok itt maradni sokáig. Kell keresnem új munkahelyet, új lehetőséget, még ha csak kis időre is. Nem tudom. Mi lenne a jó? Mit kellene tennem? Menjek az ismeretlenebe most, vagy maradjak itt, ahol szintén bizonytalan, de megvan a tudat, hogy jobb már nem lesz? Semmi nem jó. Azaz az utóbbiról bizton tudom, hogy nem jó. Se rövid, se hosszú távon. Nem tetszik ez nekem. Lehet, hogy az lenne a jobb télleg, ha elküldenének. Ezek után ma már nem akarok mást, csak elmenni a Centrumba, meditálni egyet (vagy kettőt, ha úgy alakul), és jó társaságban lenni, jó benyomásokkal töltődni. Olyan emberek között lenni, akikkel jól érzem magam. Nem itt. Szinte bárhol, csak nem itt. Kell vennem lottót, megadni az esélyt magamnak, hogy nyerek. Hátha. Majd amikor kitöltöm a szelvényt, úgy kell kitöltenem, hogy az a nyertes szelvény. Hehe! Az elkövetkező 2 nap is lesz valami, itt bent dolgozni, elvégezni a munkámat, azzal a tudattal, hogy ezek az utolsó napok jelenlegi munkakörömben. Minden este örülni fogok, amikor elszabadulhatok innen. És nem fog érdekelni, minden gond nélkül le fogok lépni, nem várom meg a 6 órát. Minek? Nincs rám szükség, akkor ez a pár nap már nem számít. Semmi nem jó a jelenlegi állapotokban. Azaz azért van, ami jó. Kevés probléma volt, így kevés munkám is. Ez is szempont. Csak sajnos a mérlegben keveset nyom, ettől még nem lett jobb a hangulatom. Az majd akkor kezd javulni, amikor kiteszem innen a lábam, és mára elhagyom ezt a rabszolgatelepet ...
Változások ...
Ahogy arról a múltkoriban beszámoltam, a Cégnél nagy változások voltak/vannak/lesznek. Azt tudtam, hogy így, vagy úgy engem is érinteni fog ezek valamelyike, a kialakult helyzet azonban engem is meglepett. Arra számítottam, hogy átállunk 3 műszakra, és maradok technikus. Arra is számítottam, hogy a létszámleépítés miatt engem is elküldhetnek, persze akkor jön a végkielégítés. De ami történt ténylegesen, arra abszolút nem számítottam. A helyzet az, hogy jövő 7től megen hibakereső leszek. Ezzel a lehetőséggel nem számoltam, nem gondoltam, hogy ez előfordulhat. Ez 2 rosszab lehetőség közül a 3., ami előfordulhatott. Nem örültem neki, nem dobott fel, annak ellenére, hogy továbbra is van munkám, van fizetésem (még!). Valahol bántott, duzzogtam is miatta magamban, sértette az önérzetemet. Ego-játék, nem más. Aztán elkezdtem nézni többféle szempontból. Egyrésztaz, amit fentebb is írtam, hogy még mindig van munkám. Olyan dolgokkal, készülékekkel kell majd foglalkoznom, amilyenekkel eddig még nem volt szerencsém, újabb tapasztalatok, ismeretek. Ha szerencsém van, illetve jol kezelem a dolgaimat, feladataimat, akkor a fizetésem sem lesz sokkal kevesebb. De ezt majd meglátom. Nem kell egyhelyben topognom órákon át, illetve kis területen mozognom. Megen Ülőmunka. Ez se gond, mertaz utóbbi időben a sok álldogálás odavágott a térdemnek elég rendesen, a 3. nap végére már minden baja volt, fogcsikorgatás, csillagok számolása is előfordult. Az is megfordult a fejemben, hogy így legalább nem rugtak ki közülünk senkit. Így is lehet az egészre tekinteni.
Mindenesetre ez a visszaminősítés nem tetszik, nincs kedvemre. Ezek után nem akarok túl sokáig itt maradni már. Tervek a közeljövőre, idei évre. Nekiállok pénzt gyüjteni, nyelvettanulni, lehetőleg angolt. Május végén ki akarok menni Spanyolba, Karma Guenbe, az 2 hét kb. Hibakeresőként talán még több esélyem is lesz rá, nagyob a létszám, mint a technikusoknál. Ha ez megvan, pénzgyüjtés folytatódik, majd nyár végén leszámolás indítása, utána irány külföld, ott keresek munkát. Megyek világlátni. Tudom, ezt már sokszor mondtam, de megkapta azt a bizonyos utolsó cseppet, ami hiányzott. Ja, hogy akkor miért nem megyek akár most? Azért, mert egyrészt nincs tartalékom, hiányzik a kezdő anyagi háttér. Másrészt el akarom kezdeni a Ngöndrót, és ha lehet, akkor az első gyakorlatot Őszre be is akarom fejezni, illetve a közeli állapotba akarom tudni. Ezek a terveim, amiket meg fogok valósítani.
2009. január 10., szombat
The Cleaner ...
Új, korábban rám nem jellemző dolgokat, szokásokat vettem észre magammal kapcsolatban. Igen meglepő észrevételek ezek. Elpakolok magam után. A mosatlan edényeket max. másnap reggelig hagyom szennyeződött állapotában, de általában használat után mosogatásra kerülnek. Igyekszek valamilyen szintű, mértékű rendet tartani magam körül, nem várom meg, hogy a szemetesből kifollyon/essen a szemét (a mosást nem említem meg, mert a tiszta ruha iránti igényem mindig is megvolt, korábbi különlakásom idején is mostam magamra). Nem, nem lettem rendmániás, a steril, laboratóriumi körülményeket nem szeretem. Csak ez korábban nem volt jellemző. Jó, egyrészt ott van az, hogy nem akarok Főbérlőimre rossz benyomást tenni. Másrészt könyebben tudok rendet tartani (valamilye szintüt), mint rendet tenni. Takarítani amúgy se szeretek igazából. De egy minimális odafigyeléssel, energiabefektetéssel ezt szinten lehet tartani. Ami viszont meglepett, az a mai nap eseménye, történése. Délelőtt lementema Centrumba gyakorolni, voltak ott mások is, így volt lehetőségem. Én hamarabb befejeztem a magam gyakorlatát, a többieket meg nem akartam zavarni, ezért egy idő után a konyháan kötöttem ki, majd azt vettem észre, hogy a használt bögréket, csészéket mosogatom. Hm? Én ilyet korábban nem nagyon csináltam, max. magam után mosogattam korábbi albérleteim során, otthonlakásom idején meg évente 1x, ha történt hasonló. És ami abszolút meglepő volt (?), hogy nem okozott különösebb nehézséget. Remélem, hogy ennél súlyosabb, extrémebb irányba azért nem fog ez elmenni. Bár ezt igazából magam sem hiszem, kizárt dolognak tartom. Gyanítom, hogy a korábbi tapasztalatok váltották ki ezeket a dolgokat (nem kis rendetlenségeket teremtettem magam körül, az Őskáosz ahhoz képest elég rendezett lehetett). Remélem, hogy lesznek érdekesebb változások, új szokások is.
Látóüveg ...
Szerdán végre elmentem szemészhez, régi látóüvegem ugye maradandó alakváltozáson ment át. Azaz csak a keret egy része, a bal szár. Mondjuk már ideje volt, mert rohadt mód zavart, hogy nem látok rendesen. Persze miért is ne, szerdán nem volt ott a doktornő, így csak a keretet választottam ki, vagy fél óra próbálgatás után sikerült is. Mondjuk megérte. Pláne, hogy a boltvezető jól nézett ki, abszolút segítőkész volt, és ... és mi? Semmi. Szimpatikus volt, segítőkész, kedves, és kb. ennyi. Habár félelmeim nagyrészét már levetkőztem, de azért vannak dolgok, amiknek gyökere sokkal mélyebben gyökerezik, minthogy ... minthogy. Hiába, a régi kudarcélmények. Az ember nehezen feledi őket. Másrészt meg valszeg van valakije, a bal kezé lévő gyűrű elég beszédes volt. Vagy csak egy jelentés nélküli ékszer? Áhh! Mindegy, az a lényeg, hogy újra látok rendesen, nem kell hunyorognom (Látok! Látok! Meggyógyultam!), és az új hemüvegem még jól is néz ki. Bár meg kell szoknom, mert más a keret, mint az előző volt. De ez jobban tetszik. A régi, a törött, azért nincs eldobva, nem lesz az enyészet martaléka, jövő 7en megyek vissza, és leadom javításra (szárcserére). Persze kizárólag azért, hogy legyen egy tartalék hemüvegem, semmi más, egyébb, a másik nem egyik tagjára irányuló figyelem miatt (ja, persze). Még jó, hogy van Patikakártya, így legalább nem került készpénzbe. Különben fizethettem volna 22eHUFt, ami komoly érvágás lett volna. De a lényeg az, hogy látok megen!
Baljós fellegek árnyékában ...
Mostanáan érdekes pletykákat, híreket hall az ember itt a Cégnél. Leépítés, létszámcsökkentés várható – illetve már van is folyamatban - , a szóbeszédek szerint 2000 embert tesznek lapátra még ebben a hónapban. Hm. Érdekes lesz, az már biztos. Hogy velem mi lesz, maradok, vagy küldenek? Nem tudom, fogalmam sincs. Mindenesetre nem aggódok. Minek? Ha aggódok, attól még nem lesz jobb. Csak idegesítem magam. Különben is, ha elküldenek létszámleépítés keretén belül, akkor szép végkielégítésre számíthatok, ittgebedek már 10 éve. Plusz felmondási idő kifizetése, megmaradt és aktuális szabadságok kifizetése, és akkor valahol nem is olyan rossz. Válságterv is van, ha így járok. Nyelvtanulás nyelviskolában, végiggondolni, hogy hogyan tovább, mik a lehetőségeim, és ha úgy alakul, akkor kimenni külföldre dolgozni. Hogy hova? Spanyolország az jól hangzik, ahhoz volna kedvem. Joban bejönne, mint Hollandia. Nem mintha azzal különöseb gondom lenne, csak nagy lenne a kísértés, én meg nem tudnék ellenállni, és ott lennék, ahol korábban, „ébredésem”, „feleszmélésem” előtt. Még nem szabadultam meg a függőségemtől, ezt tudom jól. Nagyon jól megvagyok nélküle, jól érzem magam, nem hiányzik, de ott túl közel lenne a lehetőség, az elérhetőség. Tehát nem. Amúgy is el akarok menni Spanyolba május végén, június elején. Van ott egy elvonulási központ, Karma Guen, ott lesznek tanítások, beavatások, Phova, elméletileg ott lesz Karmapa is pár napig. Szóval el akarok menni. És ha sikerül kijutnom, akkor már végeznék egy kis felmérést is, hogy mik a lehetőségeim, mik a kilátások. De ez csak a jövő egyik lehetséges alakulása, majd meglátom, hogy mi lesz.
Azért elég komoly, ami most megy itt bent. Egyik koleganő dobott egy mélt éppen dolgozó kolegának, hogy nézze meg neki, mikor jön be busszal legközelebb dolgozni. 15-20 perccel később jött a következő mél, hogy már nem aktuális, mert már nem dolgozik a Cégnél. Kirugták. Vagy a másik koleganő, aki délután mosdóba akart kimenni, és a revolverkapunál nem tudott kimenni a kártyájával. Nem engedte ki a kapu. Mert hogy már nem dolgozott itt. Pedig reggel még be tudott jönni. És még sok-sok hasonló eset. Ezek csak a közvetlen, vagy közeli környezetből. Mikor jöttem be, még nem tudtam ezekről, de amikor a Portán be tudtam jönni, akkor magamban vidáman megjegyeztem, hogy még nem rugtak ki. Még! De ki tudja, hogy ez meddig marad így? Senki nem mond semmit, senki sem tud semmit, mindenki vakon tapogatózik, mint szegény Esmeralda. Igazi vakrepülés. Mindenesetre nem félek. Minek? Ez is csak egy munkahely, majd lesz másik, ha úgy alakul. Azért nem szeretnék visszaköltözni Pécsváradra, most, hogy végre visszaköltöztem Pécsre ...
2009. január 5., hétfő
Hétfő ...
Valahogy sejtettem, nem is, inkább tudtam, hogy a mai nap kisebb katasztrófához fog hasonlítani. Eddig a leghosszabb nyugalmas időszakom ma eddig az ebédvolt, azon kívül összesen talán 30-40 perc nyugtom volt, de szartaszét darabolva. Itt vannak a főnökök, frissen, kipihenve, tettrekészen, új 5letekkel, és elképzelésekkel. Csak az a baj, hogy ezeknek nem mindig van köze a valósághoz. Bármelyikhez. Leginkább az ő fejükben létező valósághoz van köze, de az meg csak az övéké. Tanácsot nem hajlandóak kérni, mennek a saját fejük után, vakon, a sötétben tapogatózva, és amikor falnak, vagy egyébb akadálynak ütköznek, azonnal keresik a felelősöket. Nem hogy először magukba mélyednének egy csöppet. No de mindegy. Még 4 óra, meg egy pici, aztán itt se vagyok egészen péntek délutánig, estig ...
2009. január 4., vasárnap
Évvégi összefoglaló II.
A Szilveszter idén kivételesen (vagy inkább végre?) jól alakult, minden várakozásomat felülmúlta. Igazából nem vártam semmit, ne támasztottam elvárásokat. Csak annyit, hogy jól fogom magam érezni. Délelőtt kiugrottam PV-ra, Apámnak kívántam BÚÉK-ot, felmarkoltam a pogácsát, amit Anyámtól rendeltem, majd rövid tartózkodás után vissza Pécs.
Megkezdtem ilyenkor szokásos körutamat, találkoztam pár barátommal, akikkel az Óévben már nem fogok. Ez elég vegyes érzéseket(most nem fogok belemenni) váltott ki belőlem, de hamar átléptem ezeken, jól éreztem magam, és azon voltam, hogy ez így is maradjon.
Ezután kezdődött igazából a Szilveszter. Este 7kor a Centrumban (nem a bevásárlóközpontban) közös meditáció után meg lett terítve, és egy nagy, közös vacsorával megkezdtük az Óév búcsúztatását. Lencseleves, majd sütemények, rágcsák, előkerültek az italok is, mindenki igyekezett jól érezni magát. Nekem ez jól ment, ne mondom, hogy az elfogyasztott italmennyiség nem játszott szerepet benne, de azért túlzásba se vitem. Adott egy alaphangulatot, ami aztán végig megmaradt. Alapvetően jól éreztem magam, jó volt a hangulatom. Később átugrottunk a KINOba, ott volt egy kisebb (?) buli. Nem voltak túl sokan, de azért kevesen se. Még lehetett mozogni.
Éjfél előtt visszamentünk a Központba, éjfélkor élőben ment a stream Varsóból, ott mondta el beszédét Ole (2percenként elhangzott a Shut Up! felkiáltás tőle, akkora volt a hangzavar). Sajnos csak a felét éretettem, amit magam is ki tudtam venni, illetve a fordítás se volt mindig folyamatos. Amúgy sokra nem emlékszem belőle. Ja, éjfélkor nem a Himnuszt hallgattuk meg, hanem Bódhiszattva-ígéretet tettünk. Aztán a Mahakála-dalt énekeltük még el. Érdekes volt, de ugyanakkor jó érzéssel töltöttel. Utána koccintás pezsgővel, iszogatás még, beszélgetés, majd vissza KINOba.
A zene röviden, tömören, és őszintén megfogalmazva SZAR volt. De a népek jól érezték magukat, és éppen ezért annyira nem zavart senkit (na jó, egy picit mégis), hogy milyen a zene. Táncoltunk, szórakoztunk, röhögtünk, jól éreztük magunkat. Ja, és nem voltam atomrészeg, bár iszogattam. De azt ki is táncoltam magamból. Fél4ig bírtam a „megpróbáltatásokat”, akkor már kezdtem fáradni, el is köszöntem mindenkitől, mentem vissza a Központba a kabátomért. Onnan még haza, aztán alvás, pihenés.
Mindent összevetve jól éreztem magam, ez egy remek Szilveszter volt, 4 éve nem volt ilyen jó Szilveszterem (ha nem is a legjobb volt, de a legjobbak között van). Remélem, hogy ilyen kezdet után a folytatás is hasonló lesz. Ja, azért volt pár negatívum, bár inkább csak kellemetlenségek. Egyrészt sikerült még joban megfáznom, legalábbis rendesen berekedtem. Másrészt meg a szemüvegem eltört, azaz csak az egyik szára. Amúgy is újat akartam csináltatni, a régit meg megjavíttatom, az jó lesz tartaléknak. Az évvégére megcsappant anyagi tartalékok még jobban lesoványodtak, de hamarosan úgyis fizetés lesz megint, akkor majd minden helyreáll. És az élet megy tovább ...
Évvégi összefoglaló I.
Karácsony után kicsit felgyorsultak a dolgok, események, de ez igazából nem volt gond, minden úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. Még szombaton átvettem a kulcsokat Főbérlőimtől, és aznap este ott is aludtam már. Ennek köszönhetően résztvehettem a közös meditáción, ami után filmnézés volt a program. Persze miért is ne, a felénél bealudtam, és csak a végét láttam, de hát ez van, így alakult.
Vasárnap hazaugrottam pakolni, cuccaimat összeszedni, illetve csöppettakarítani is. A leghosszabb időt az íróasztal lepakolása, és a DVDlemezek válogatása igényelte, selejteznem is kellett. Közben megérkezett a fuvarom is, Apám unokatestvére segített a költözésben. Gyors pakolás, cuccok bezsákolása, majd autóba berakva minden. Minden cuccom, amit vittem, belefért egy Suzukiba, egy fordulóval megvolt minden. Nem dicsekedni akarok, de onnantól kezdve, hogy kipakoltunk, dolgokat felvittük emeletre, kb. másfél óra alatt mindent elpakoltam, helyére raktam. Kisebb gond volt a PCvel, de aztán az is megoldódott. Ennyire könnyen még nem költözködtem, pedig túl vagyok már pár alkalmon (sajáton és másén is).
Hogy milyen Pécsett lakni? Megint? Jó! Újra megvan a magánszférám! A szobámnak csak egy ajtaja van, nem átjáróház, bármikor el tudok vonulni, ha arra van szükségem. Megen önálló, független életet élhetek, a magam ura vagyok. Nem vagyok a távolsági buszokhoz kötve, megen belefolyhatok a pécsi életbe, eseményekbe. Megvan a lehetőségem az otthoni gyakorlásra, ha éppen úgy jön ki. Most több dolog nem jut eszembe ezzel kapcsolatban.
Ami viszont mégnincs, de kell, mert hiányát érezni fogom, az a NET. Az Információs Sztráda, az Adatfolyam, a Háló. Hamarosan valamilyen megoldást kell találnom. Mivel TV-t nem nézek, minden filmet, és információt onnan szerzek be, amire kivácsi vagyok. Majd beszélek ezügyben Főbérlőimmel. Biztos lesz valami megoldás.
Hétfőn még volt egy feladatom, amit elvállaltam, vigyázni Unokahúgomra. Nem volt különösen nehéz, inkább szórakoztató. Ja, állandóan Süsüt kellett nézni, mert most az a kedvenc (Öcsém átkoz is miatta). Anyámék átköltöztek az én szobámba, mert azt könyeb fűteni, majd tavasszal visszamennek a szobájukba. De akkor már a TV-t is át kellett telepíteni, antennát (koax) áttelepíteni/vezetni. Unokahúgomnak megpróbáltam elmagyarázni valamelyest, hogy én nem leszek mindig ott, de nem voltam benne biztos, hogy megértette-e. Mint kiderült, valamilyen szinten megértette, felfogta, még ha nem is a teljes valójában. Elvégre az unokahúgom, nem egy hülyegyerek!
Kedden felélesztettem régi, kedvenc szokásomat. Főztem! Ezt a szokást gyakoribbá kell tennem, szeretek főzni. És megy is valamenyire. Na jó, nem vagyok mesterszakács, de vannak elképzeléseim, van némi alaptudásom a konyhai tevékenységekkel kapcsolatban, majd szépen belejövök. Délután még rohantam egy nagyot, kisebb vadászat, 2 haverom meglátogatása Kertiben, illetve némi Szilveszteri előkészület, egyeztetések.
2009. január 3., szombat
1. munkanap ...
... az idei évben. És meg kell, hogy mondjam, annyira nem tetszik. Korán kellett kelni, el is aludtam, gyalogoltam a rettentő hidegben, és itt bent is az unalom, és a csend fogad, alig vagyunk bent néhányan, egészen pontosan 4en. Nem van kedvem itt lenni, bent lenni. Már csak azért sem, mert ez miatt lemaradtam az év eleji ngöndro-7végéről. Pedig szívesen belekóstóltam volna egy „hardcore” meditációs hétvégébe. Ismerve a programot, sajnálom, hogy lemaradok róla. Azért esténként, munka után bemegyek a közös medikre. Legalább az legyen meg ...
Most meg asszem nyomok egy kis pihenőt, úgy sincs bent egy főnök se, lehet kicsit lazítani. Aztán majd meglátom, hogy mi lesz még ma ...