A várakozás izgalmai ...

Hamarosan jön az idő, amikor is el kell indulnom, hogy kimenjek Pécsváradra. A legjobbakat remélem, nem félek, de izgulok, enyhén ideges vagyok. Van, amit nehezen vetkőz le az ember. Persze, most még dönthetek úgy, hogy visszalépek az egészből, de akkor sose fogom metudni, hogy mi lett volna, ha? Így inkább megyek tovább azon az ösvényen, amin elindultam, kétségeim, és aggályaim ellenére, amik a múltból táplálkoznak. Kíváncsiságom, és vágyaim, amiket teljesíteni akarok, erősebb, hatalmasabb, mint a félelmeim. És azok amúgy is csak illuzórikusak, átmenetiek. Még mindig azt mondom, hogy legfontosabb a bizalom. Bízni magamban, és másokban, abban, hogy kellő odafigyeléssel, és útmutatással sikerülni fognak a terveim. Persze ettől függetlenül továbbra is izgulok, feszengek, mert várakozni kell, és azt néha nehezen viselem. Pláne, ha nem is tudok ellene tenni semmit nagyon. Valahogy azért majd csak megnyugszok ...