Elindultam ...

A csütörtöki nagy Brainstorm után végre a tettek mezejére léptem, elkezdtem megvalósítani az ötletemet, és terveim végrehajtásában megtettem az első lépéseket. Bár nem egészen úgy alakult a helyzet, ahogy azt én szerettem volna, de ezt a csekély kellemetlenséget bevállalom. Bizonyos áldozatokat meg kell hozni. Ezt még hajlandó vagyok. Inkább kellemetlen, és kényelmetlen, mint ténylegesen problémát okozó. Sajnos még az idő is fontos tényező az esetben, sajnos nem lesz hamarabb eredménye, mint én azt szeretném. És így is csak az időm megy leginkább, tenni egyelőre nem tudok semmit. Pedig. Pénteken kellett volna rögtön tennem lényegit a dologgal kapcsolatban, de akkor valahogy lusta voltam. Hagytam, hogy a kezdeti lendület veszítsen az erejéből, hogy remény csillogása elvakítson, és kényelembe helyezzem magam. Hiba. Nem végzetes, csak csekély. De ha a dolgok tényleg összejönnek, a szükséges feltételek összeállnak, és végre „fizikálisan” is beindul a gépezet, akkor ezek az apró kellemetlenségek, kényelmetlenségek, hibák mind jelentéktelen, és semmitmondóak lesznek. Akkor esély lesz rá, hogy a dolgok megváltoznak. Minden megváltozhat. A körülmények mások lesznek, a feltételek átíródnak, és változik a nézőpont is. Hogy lesz-e erőm, és kitartásom ahhoz, hogy ezen az ösvényen végigmenjek? Kell lennie, mert a jelenlegi helyzetet egyre nehezebben tudom elviselni. És van is, megvan ez a szükséges erő. Csak nem valami külső személyben, tárgyban, fogalomban. Nem. Saját magamból kell merítenem erőt, és körülményeimből az ösztönzést. És abból, hogy másoknak is tudok segíteni ezáltal. És ez nem egy utolsó szempont.