Habár a gépezet mozgásba lendült, most megjelentek a kétségek, kisebb félelmek. Korábbi ballépéseim utórezgése, nem hiszem, hogy más lenne. Persze a „tét” nem kicsi, illetve nem olyan kicsi, hiszen további életemről van szó. Nincs kedvem belemászni egy újabb szarral teli medencébe, amit ráadásul én töltök meg. A. persze megnyugtatott, hogy nem lesz gond, és itt jön egy olyan dolog, ami korábban komoly problémákat okozott. A Bizalom. De sok minden változott az elmúlt negyed évben a korábbi évekhez képest, megtanultam magamban, és másokban bízni. Úgyhogy kétségeimet, félelmeimet félreteszem, nem foglalkozok velük. Nem adok nekik ezeknek az érzéseknek, mert akkor csak megerősödnek, és valóra válnak. Így hát inkább bizalommal, és nyitottsággal tekintek előre, és akkor nem lehet probléma. Csak kihívások, amiket teljesíteni fogok. Feladatok, amiket meg kell oldani. Nem azért, hogy másoknak bizonyítsak, abból már kinőttem. Mindezt teszem magamért, és azokért, akiknek segíteni tudok ezáltal ...
Élményblog. Egy gyakorló buddhista tapasztalásai ...
2009. március 10., kedd
Kétségek ...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése