2011. február 28., hétfő

Bless ...

Jó érzés az, ha az ember fia tudja, érzi, hogy a dolgok a helyükre kerülnek, és működnek, ahogy kell. Az utóbbi időben egyre jobban kezd helyreállni az önbizalmam, aminek kimondottan örülök. És rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen semmi baj nincs velem, igazából nem is volt, csak hagytam, hogy a környezetem befolyásoljon, és emiatt az önbecsülésem igencsak a béka segge alatt volt. Nem voltam tisztában saját képességeimmel, és ez minden, csak nem hasznos. Örülök annak, hogy jó úton haladok ...
Ja, és döntöttem, életem egy korábbi szakaszát végleg lezárom, minden tekintetben. Vannak dolgok, amikre abszolút nincs szükség. Feleslegesek. Csak bajjal járnak, a gond van velük.

2011. február 25., péntek

Curse of the Winter ...

Szomorúan tapasztalom magamon, hogy rajtam van a "Tél átka". Ez nem más, mint hogy volt a Karácsony, Újév után is otthon voltam, aztán jött a táppénz, mindehhez hozzájön az, hogy télen az ember fia kevesebbet mozog, így most azt látom, hogy kisebb "úszógumit" sikerült növesztenem. Nyaff! De sebaj, majd megpróbálok jobban odafigyelni, hogy mit, és mennyit eszek, lehetőleg száműzöm az édességet az életemből, és lehetőleg többet mozgok. Meg lehetőség szerint rendszeresen borulok. Az sokat segítene minden szempontból. Mondjuk az új melóhelyen más lesz az időbeosztásom, akkor majd legalább tudok rendszeresen gyakorolni, és ez sem egy utolsó dolog. Ja, ma kaptam meg a munkaszerződés tervezetét. Ez jó érzéssel tölt el. Mostanában amúgy is sok jó dolog történik velem, kisebbek, nagyobbak, és ettől folyamatosan jól érzem magam. De visszatérve az alapgondolathoz, fogynom kell. Vagy átdolgozni a zsírpárnákat izommá. Amúgy is azt vettem észre az elmúlt 1/2-3/4 évben, hogy erősödtem. Meg is lepődtem rajta. Na de mindegy, a lényeg az, hogy fogyni kell! Le a zsírral!

2011. február 23., szerda

Rövid "7vége" ...

Csütörtök délelőtt, az éjszakás műszak befejezése után hazautaztam. Nem szokásom éjszakás után hazamenni, de be akartam adni az adóbevallás mielőbb, és így muszály volt. Az a hátránya az ilyen hazajövetelnek, hogy igazából kevés idő van bármire. A buszon nem tudok rendesen aludni, és hazaérkezés utánis kevés az esély erre. Most is ez volt. Hazaértem fél3ra, gyors mélnézés, netezés, majd átugrottam Öcsémékhez ebédelni. Onnan 4kor mentem haza, begyújtottam, majd 7ig neteztem, fűtöttem, az ébrenlét, és a kóma közti féláállapotban tartózkodva. Utána Öcséméknél vacsora, kis ottlét, majd vissza haza fűteni. Anyám hazaérkezése után beszélgettünk, bár én egyre inkább az agyhalott állapot felé haladtam. Valahogy mégis fenn tudtam maradni éjfélig, de akkor elájultam. Sikeerült aludnom másnap délig, de ezen nem csodálkozok, hiszen szerda dál óta voltam fenn csütörtök éjfélig.
Pénteken az volt a terv, hogy bemegyek Pécs, és teszek-veszek, de ezt keresztülhúzta a déli ébredés. Így csak annyi volt a program, hogy miután összeraktam magam, bementem Pécs, meglátogatni barátaimat, ahol kellemes beszélgetéssel, emlékek felelevenítésével, és pálinkázással ütöttük el az időt. Jó volt.
Szombaton az idő ment, tenni bármit is keveset tudtam, egyrészt össze kellett pakolnom a visszaúthoz, másrészt meg meg kellett csinálni az adóbevallást. Ja, vettem pálinkát is, a mostani 7végén lesz Országos Centrum Találkozó (OCT), illetve ezen belül szombat este farsangi buli. Arra meg kell pálesz, ugye. Eredetileg dolgoznék, de már hetekkel ezelőtt vettem ki szabadságot a 7végére. Érdekes 7vége lesz, az biztos.
Legközelebb jövő 7végén, vasárnap éjjel megyek haza, azon ritka alkalmak egyike, amikor vasárnap fejezem be a nappalost, és haza tudok menni az "iskolabusszal". Hamarost ez is elmúlik, elvégre csak hétvégékre tudok hazamenni, pénteki napokon. Majd, ha már az új helyen dolgozok.

Good news ...

Feltöltődve a bulgáriai 7végétől mentem mlt7 hétfőn délután dolgozni éjszakás műszakba, ültem a buszon, és vigyorogtam, mint a tejbetök, szinte minden ok nélkül. Éppen szálltam le a buszról, amikor csörgött a telefonom, a kijelzőn pesti számmal. Hm. Hirtelen enyhe izgalom vett erőt rajtam, mint kiderült, nem véletlenül. Az 1 héttel korábbi állásinterjúval kapcsolatban hívtak fel, úgy döntöttek a cégnél, hogy szeretnének velem dolgozni, és konkrét ajánlatot is tettek (fizetésit, mármint). A másnap folyamán kellett válaszolnom, hogy miként döntöttem. Igazából már akkor azonnal igent mondtam volna legszívesebben, de ilyenkor azért illik "elgondolkodni" az ajánlaton. Persze nem volt kérdés, hogy mit válaszolok. Mindenesetre az érzés, ami átfutott rajtam, olyan magasságokba repített, hogy azt lehetetlen volt titkolni, kolegák azonnal megkérdezték, hogy mi történt. Most persze irigykednek. Én meg várom, hogy leteljen a felmondási idő.
Szerdán előbb mentem be a Céghez, hogy mielőbb el tudjam indítani a felmondás folyamatát. Kicsit elszámoltam magam, mert mehettem volna egy busszal később, de mindegy. Beadtam felmondásom, utolsó munkanapom március 18., addig már csak 23 nap can vissza, és csak 9 napot kell ledolgoznom. A 10. nap bemegyek reggel 6ra, "dolgozok" 8ig, majd elmegyek a HRre, és elindul a kiléptetésem. Állítólag 10-11re kész is van. Bízok benne, hogy így lesz, és nem tesznek keresztbe utolsó nap. Majd kitalálok ellenlépéseket, hogy elengedjenek, és ne szívózzanak velem. Március 21én már az új melóhelyen kezdek, szóval később nem lesz időm ilyenekre. Majd szabadon engedem találékonyságom. Elvégre mit tudnak velem tenni? Semmit. És én mit tudok tenni addig? Várok türelmesen ...

2011. február 17., csütörtök

Balkan Sun ...

A múlt hétvége fantasztikus volt. Igen, ez volt az a 7vége, amikor 2 magyar utazótanítóval, Dénessel, és Robival lementünk Bulgáriába, Ruse-ba. Reggel 7kor indultunk 2 kisbusszal, és egy autóval, 16 fős összlétszámmal, Budapest-Szeged-Belgrád-Ruse útvonalon haladva, 1200 km-es útszakaszt 14-15 óra alatt megtéve. Ja, sokszor megálltunk odafele. Az út jó volt, olyan tájakon áthaladva, ahol eddig még nem jártam, de azért bízok abban, hogy még fogok arra járni. Az út vidám hangulatban telt el, röpködtek a poénok. Számomra az egyik legviccesebb momentum az volt, amikor IBIDENtől felhívtak, hogy be kéne menni túlórázni, ha nem mentem haza. Na ja. Így semmi esély nem volt rá, de amúgy is találtam volna valami indokot, hogy miért nem.
Valamikor este 10 felé érkeztünk meg helyi idő szerint, eleinte nem is találtuk uticélunk, de aztán némi telefonálás után kijöttek értünk, röviddel utána be is cuccoltunk. Tulajdonképpen ez nem csak egy sima dharma-hétvége volt, hanem ez az új központ Ruse-ban. Annyira új volt az épület, hogy még érződött a festékszag. Van ott egy helyi buddhista, pénzes, aki a helyi gyakorlókat támogatja anyagilag. Utaztatja őket, és most építtetett nekik egy központot, ahova be tudnak költözni, ahol tudnak gyakorolni, és élhetik közösségi életüket. Eszméletlenül jól néz ki.
Gyors vacsora után Dénes nekiállt az esti tanításnak, ami 8ra volt meghirdetve, de késői érkezésünk miatt 11re csúszott. Ahhoz képest, hogy nem sikerült a fordítást megtalálnom a rádión, elég sok mindent megértettem belőle, de azért látom, hogy elég sok mindent kell még pótolnom. Sok a hiányosság az angolom terén. Másrészt ha beszélgetni akarok külföldi gyakorlókkal is, muszáj a nyelvet is gyakorolnom, tanulnom. Meg nem mindenhol van fordítás, s ezt is szem előtt kell tartani.
A szombat elég aktív volt. Gyors reggeli után tanítás Robival, utána ebéd, majd meditáció, egyéni, mindenki végezte a sajátját. A vicc az volt a részemről, hogy nem tudtam, hogy hol lehet borulni, ezért inkább egy másik meditációt gyakoroltam, a ngöndró 2. gyakorlatát. Etse újabb tanítás Dénessel, majd vacsora (itt megjegyezném, hogy a kaja nagyon jó volt, volt vegáknak, és ragadozóknak is, és finom volt, bőséges, a bolgárok kitettek magukért ezen a téren is), utána prezentációs bemutató. Éjfél körül lett vége, és persze szokás szerint az ilyen estét bulival kellett megünnepelni, lezárni. A helyszin a központ pincehelysége volt, nagyon hangulatos, nekem bejött abszolút. A zene se volt rossz, bár a '90es évek slágerei nem igazán jöttek be, de miután jött egy Prodigy-blokk, jelentősen javult a helyzet, hangulat. Bár ez köszönhető volt az elfogyasztott erdélyi pálinkának is. Az igaz fordulópont az volt, amikor SZilágyi Robi vette át a zene keverését, onnantól kezdve D'n'B és Breakbeat volt a fő stílus. Fergeteges volt, régen buliztam ekkorát, csak alkohollal. Mármint ilyen zenére. De nem is kell más. Mondjuk sikeresen kiugrott alólam az egyik lépcső, kész csoda, hogy nem lett se ínszalagszakadásom, se bokatörésem. Valamikor reggel 5-6 között hagytuk abba, a zárócsapat 5 magyart és 1 bolgárt tartalmazott. Úgy rémlik, hogy miután lefeküdtem, hamar elájultam. Hm.
Másnap reggel ébredés után reggeli, majd utolsó tanítás után ebéd, és a magyar kontingens nagyrésze elindult hazafele. Legalább olyan élvezetes volt, mint az odaút, vidáman, és szunyólálva telt el részemről. Ja, és sikerült 12 óra alatt megtenni az utat, rövidebb idő alatt, mint odafele.
Mindent összevetve nagyon élveztem minden pillanatát az ottlétnek, az útnak, szóval az egésznek. Ha lehetőségem nyílik rá, megyek máskor is ilyen utakra. Teljesen feltöltődtem tőle, ez az emelkedett állapot mind a mai napig tart (bár történtek azóta is események, amik ezen dobtak, nnem is keveset, de ezt majd később), bár már előtte is hasonló volt hangulatban voltam. Próbálom ezt az érzést, állapotot szinten tartani meditációval, naponta legalább 30 percet gyakorlok. Eddig megy, és az érzés is maradt.
Karmapa Csennó!

2011. február 7., hétfő

Várakozva ...

Nos, megvolt az interjú, állásról. Maga a cég tettszik, amit láttam a munkakörélményekről az is, a munka, amit végezni kellene, azzal sem lenne bajom, nem rossz, és tulajdonképpen rájöttem, hogy szeretek a szakmámban dolgozni. Szerintem nem tettem rossz benyomást a beszélgetés során, most már csak azt kell kivárni, hogy értesítenek-e? Elméletileg 2-3 hét, ha szólnak, de legalább nem azt mondták, hogy "Majd értesítjük ..." . Az rosszabb lenne, mert abban az esetben nem hiszem, lenne esélyem. Volt "gyakorlati" rész is, de az gyerekjáték volt a számomra. 2 alkatrészt kellett felforrasztanom egy panelra, aztán egy másik panelon meg kellett találnom a hibákat. Tényleg nem volt nehéz, még úgy se, hogy tulajdonképpen másfél éve nem gyakoroltam a szakmát, de hát van 11 év tapasztalatom, az meg nem múlik el csak úgy. Mindenesetre bízok a legjobbakban, és abban, hogy történjen bármi, az úgy lesz, ahogy lennie kell.
Azért azt meg kell említeni, hogy 1, vagy 2 műszakban kell dolgozni, és csak nyolc óra a munkaidő, 7végén nem kell dolgozni, illetve néha elrendelhetnek túlórát, de azt fizetik. Nem hangzik rosszul. Tulajdonképpen szeretnék ott dolgozni, és az sem jelent problémát, hogy albérletet kellene keresnem, ha felvennének. Ha! Erős kívánságokat teszek ennek érdekében minden nap, bízva abban, hogy összejön a munka, és felvesznek. Bízok önmagamban!

2011. február 6., vasárnap

VV, vagy mi ...

Előre leszögezem, hogy nem nézem. Nem vagyok hajlandó nézni ezt a szemetet. Már csak azért se, mert a pornós-rúdtáncos plasztikcica helyett ez az idétlen, paplanszájú, dagadt tehén került be, ez a hisztérika liba. Na jó, amúgy se nézném. Valahogy nem vagyok kíváncsi ezekre a kúltúrbarbárokra, akik meg vannak győződve arról, hogy ők mekkora arcok, az élet királyai. Na persze. Én meg IstenKirályCsászár vagyok, az Univerzum Ura. Sőt! Még ennél is több.
Az a szomorú igazából, hogy ennek a "műsornak" van nézettsége. Elhiszem, hogy nevetségesek a szereplők, és remekül lehet azon szórakozni, hogy mennyire szánalmasak, csak én ezen nem tudok szórakozni. Valahogy nem érzem magam célközönségnek. Kolegák meg is lepődtek, amikor valamelyik majmot utánozták, én meg nem tudtam, hogy kiről van szó. Csodálkoztak azon, hogy nem nézem. Röviden kifejtettem véleményemet. Azokról már nem, akik ezt nézik, pedig arról is van. De ezt inkább most nem közlöm. Még akaratlanul sem akarok senkit se megsérteni. Mindenesetre számos olyan elfoglaltságot tudok, ami helyettesíti azt az élményt, amit ez a förmedvény adhat. Nem hiszem, hogy előfordul valaha az, hogy annyira unatkozzak, hogy ezt kelljen néznem.

Kellemetlenségek ...

Nem tudom, hogy mi zavar jobban. Az, hogy nő a bölcsességfogam, és nyomja az összes többit, vagy pedig az, hogy meg vagyok fázva, és néha föl akar menni a lázam. Mondjuk amíg hat a fájdalomcsillapító, addig semmi gond nincs, nem érzem a fogam, de amint múlik a hatás, már érzem a nyomást az állkapcsomban. Nem jó ez, bízom benne, hogy mihamarabb abba hagyja a növekedést. Igazából nem olyan vészes, csak kellemetlen, és kicsit problémás az evés, de csak ennyi.

2011. február 5., szombat

Úton ...

Ezt most, nemrég találtam, olvastam, és erős bennem a késztetés, hogy mindezt ide postoljam. Tehát:

"I.
...Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

Lehetőség ...

Szerda kora délután felhívtak a Cégtől, ahova múltkoriban beadtam önéletrajzomat. Hétfőn kell mennem állásinterjúra, elbeszélgetésre. Próbálok fenntartások, és elvárások nélkül felkészülni rá, az abszolút esélytelenek nyugalmával felvértezve magam. Végül is semmit se veszíthetek. Bízok benne, hogy előbb-utóbb találok egy jobb melót, mint ami most van. Talán ez lesz az? Majd kiderül. Mindenesetre erős kívánságokat teszek ez ügyben, és folyamatosan arra kérem a Buddhákat, és a Tanítóimat, hogy erőterüket aktivizálják ebben az ügyben. Hamarosan minden kiderül ... Addig meg várok türelmesen.

Tisztulás ...

A buddhista tanítások azt mondják, hogy minden betegség tisztulás, korábban összegyüjtött negatív benyomások, karmák távoznak ilyenkor. Na, most nekem ezen a 7en kijutott bőven a tisztulásból! Már egy ideje fáj a jobb térdem, de ezt megszoktam. Ehhez társult a hét elején az, hogy elkezdett megen nőni a 2 alsó bölcsességfogam. Milyen faja! Így mind2 oldalon fáj, és a táplálkozás is problémásabb, nehezebb. Aztán 2. éjszakás műszak elején kezdtem észrevenni, hogy emelkedik a hőmérsékletem, belázasodtam. Kb. 1,5 órába telt, mire tudtam szerezni lázcsillapítót, akkor rögtön 3at is. A vicces az volt, hogy bárkitől érdeklődtem, van-e neki lázcsillapító, mindenki fájdalomcsillapítót akart adni. Mondtam, hogy köszi, a fájdalmat elviselem, de a lázamat nem tudom kontrollálni. A lehető legjobb időben kaptam meg a gyógyszert, mert kezdtem abba az állapotba kerülni, amikor már kihatással van a láz a gondolkodásra, tevékenységekre is. Mindenesetre elég érdekes volt, lehetőségem nyílt megfigyelni, hogy hogy viselkedik a tudat ilyen körülmények között. Annak ellenére, hogy szarul voltam, valahol még élveztem is. No, nem kell rosszra gondolni, nem vagyok mazochista, csak próbáltam a lehető legtőbb jó dolgot kihozni a helyzetből. Tanulságos volt. Azért azóta mindig van nálam Algopyrin, a biztonság kedvéért. Nem szívesen lennék megen lázas ...

2011. február 2., szerda

Téli képek ...

Mégsem mentem fotózni. Nem mert elég hideg volt, és nem van kedvem ahhoz, hogy megbetegedve gubbasszak otthon, most, amikor már éppen kigyógyultam (vagy afelé tartok). Legfeljebb nem lesznek idén téli, havas fotók készítve. Egyébként meg vannak téli fotóim, még tavaly-tavalyelőttről, majd válogatok azok közül ...

I going to Bulgaria ...

Jövő 7végén (febr. 11-13.) lesz egy nagyszerű program, Dénes András, és Szilágyi Robi utazótanítók Bulgáriában fognak tanítani, egészen pontosan Russe-ban. Ami még nagyszerűbb, hogy lehet velük utazni, több kisbusz is fog indulni Mo-ról. És ami esetemben a feltételek, körülmények szerencsés együttállásának köszönhető, hogy én is tudok menni velük. Mikor előszőr hallottam róla, akkor volt egy kis félreértés, és azt hittem, hogy 1 héttel később lesz, és akkor nem tudok menni, mert vasárnap már dolgozok. De tegnap tisztázódott az időpont, így most örülök.
Az egész út, és részvétel nem fog sokba kerülni, de ez nem is nagyon érdekel, maga az élmény, ami miatt akarok menni, a tapasztalás, és a kicserélődés, ami motivál. Ha minden igaz, eléggé nemzetközi lesz a hangulat, mert Görögből is sokan mennek majd. Meg még nem tudom. A lényeg az, hogy megyek, jól fogom magam érezni, utazni fogok (ez egyik kedvenc tevékenységem), és egyébként is! Elhatároztam korábban, hogy lehetőség szerint minnél több programban, rendezvényen, utazásban veszek részt, és ehhez tartom is magam. Sajnos munkarendem ebben néha akadályoz, de ezen már dolgozok, hogy változzon.
Majd viszem magammal fényképezőgépem, feltöltött aksikkal, üres memóriakártyával, és bőszen csinálok sok képet, bízok benne, hogy majd sikerül a hangulatot átadni.
Most nincs mást tenni, mint türelmesen várni, hogy eljöjjön a jövő 7 péntek délelőttje, amikor is indulunk.

Költöztetés ...

Hétfőn segítettem buddhista barátaimnak költözni, ez januárban a 2. alkalom volt. Érdekes dolgot sikerült viszont megfigyelnem ezzel kapcsolatban, ami már korábban is feltűnt, de csak most tudatosítottam magamban. Elég sok gyakorló van, akik a Centrum közelében laknak, illetve ha költözködnek, akkor leendő lakhelyüket úgy választják meg, hogy az a lehető legközelebb legyen a Centrumhoz. Tulajdonképpen az egész egy manadala, aminek középpontjában a Centrum van.
Egyébbként azon gondolkodom, hogy ha esetleg itthon, Magyarországon, Budapesten találok másik munkát, akkor én is valahol a közelben szeretnék albérletet találni. Nem lenne rossz, persze ehhez az kell, hogy az előbb felsorolt feltételek megvalósuljanak, és találjak egy viszonylag olcsó albit. De ez még a jövő zenéje, hogy mi lesz, az hamarost úgyis eldől. A külföldi munkára legalább ilyen erősen koncentrálok. Csak az az anyagi helyzetem alakulásának függvénye. Mindenesetre minden úgy fog történni, ahogy kell, ahogy az az adott helyzetben a legjobb.

2011. január 31., hétfő

Apocalyps ...

Észak Afrika, és a muszlim világ forrong. Valami elkezdődött Egyiptomban, és mint a futótűz, úgy terjed a szomszédos országokon át. Egyfajta kellemetlen érzés fogott el tegnap ezzel kapcsolatban. Közeledik az újabb Világégés, és minden korábbinál pusztítóbb, mocskosabb lesz. Persze kik fogják legjobban megszenvedni az egészet? Az ártatlan civilek.
Eddig sikerült elkerülni egy globális háború kiteljesedését, de szerintem most el fog jönni. Már egy ideje érik a helyzet, több gócpont is olyan, mint egy puskaporos hordó a kazánházban. Csak egy szikra kell, hogy robbanjon. Mit lehet ilyenkor tenni? Nem hiszem, hogy bármit. A helyzet túlnötte magát, lassan elér arra pontra, amikor irányíthatatlanná válik, és elszabadul, vad tombolásba, pusztításba kezdve. Azért bízok abban, hogy nem jutunk el idáig.

A szokásokról ...

Sok buddhista tanító könyveit olvasgatom, és tanításokat is szoktam hallgatni, és ott rendszerint elhangzik az, hogy a szokásainkat vágjuk el. Éppen ezért némi magyarázatra szorul az egyik korábbi bejegyzésem. Mert ugye azt írtam, hogy szokásommá kell tenni, hogy minden nap meditáljak, gyakoroljak. Ugyanakkor itt van az a gondolat, hogy szokásinkat vágjuk el. Akkor hogy is van ez? Igazából arról van szó, hogy azt a szokást kell kialakítani, hogy rendszeresen meditálunk, dolgozunk a tudattal, ugyanakkor azt a szokást el kell engedni, hogy a jó dolgokat, érzéseket "megtartjuk", megőrizzük, birtokoljuk. Minap olvastam azt, hogy nem szabad ragaszkodni az élményekhez, amik gyakorlásunk során felbukkannak, felmerülnek, hanem örülni kell annak, hogy megtörtént, majd hagyni kell, hogy tovább menjen, eltűnjön, feloldódjon a térben. Ha elvárásokkal ülünk le meditálni, akkor csak egy újabb "rossz" szokást alakítunk ki. A meditációnak pont az a lényege, hogy elvárások nélkül gyakorlunk, miközben próbáljuk egyhelyben tartani a tudatunkat. Ezt segíti elő az a része a meditációnak, mikor is minden jó érzést, ami közben keletkezett, felajánljuk az összes érző lénynek. Ez egy nagyon nagylelkű, együttérző dolog, ami pozitív benyomásokat ültet el a tudatunkban.
Ami miatt még fontos, hogy szokásainkat elvágjuk, az az, hogy ezek mind abban korlátoznak, hogy a dolgokat önmaguk valójában lássuk. Szűrőkön keresztül észleljük a körülöttünk lévő világot, ezáltal megteremtjük saját univerzumunkat, el-, és szétválasztunk aszerint, hogy a dolgokat kellemesnek, vagy kellemetlennek tapasztaljuk. Ha ezeket a szokásokat sikerül megszüntetni, akkor tudatunkban tér keletkezik, és a dolgokat, jelenségeket sokkal gazdagabbnak, örömtelibnek tapasztaljuk, létrejön egyfajta frissesség, nem fásulunk bele mindennapjainkba. Megjelenik az a tapasztalat, hogy a "lentek" egyre rövidebbek, egyre laposabbak, és egyre könyebb megtartani egyfajta pozitív szemléletmódot, életvidámabb, életközelibb érzést. Megjelenik a spontán öröm, felismerjük a tér gazdagságát, a merev elképzelések, és félelmek pedig feloldódnak, mintha sosem lettek volna.

2011. január 30., vasárnap

Téli fotók ...

Azon gondolkodok, hogy holnap el kellene mennem fényképezni, amíg van hó, és télies a táj. Csak az a késrdés, hogy hova? Gellért hegyen, és Margit szigeten gondolkodok, ott talán találok megfelelő témát. Szerintem ezt majd holnap fogom eldönteni, közvetlen a tevékenység előtt ...

Szokásformálás ...

Az elmúlt 3 napban sikerült azt megtennem, amit eddig nem nagyon erőltettem. Annak ellenére, hogy munkanapok voltak, esténként erőt vettem magamon, és leültem meditálni, alkalmanként kb. 30 percet. Csak úgy jött az elhatározás, hogy miért ne? Hiszen semmi okom nem volt rá, hogy ne tegyem, annyira nem voltam fáradt, hogy ne tudjam megtenni, lehetőségem volt rá, és még az se zavart, hogy volt alkalom, hogy egyik szobatársam horkolt, a másik filmet nézett a laptopján, vagy másnap tvben ment Fábry Show. Sőt! Ezeka körülmények remek lehetőséget adtak arra, hogy a koncentrálásomat erősítsem, és megfigyeljem, hogy ilyen zavaró körülmények között hogyan működik a tudatom, mennyire tudnak kizökkenteni az összpontosításomból. Nos, az eredmény az, hogy sehogy. És ez jó érzés. Persze nem azt mondom, hogy ennél extrémebb körülmények nem tudnának kizökkenteni, de ezek akkor nem tudtak befolyásolni. Mindenestre azon leszek, hogy lehetőleg minden nap meditáljak, legalább fél órát. Ez egy jó szokás, akkor meg miért ne erősítsem meg?

Jövőkép ...

A 7en megkaptam azt a telefonszámot, amire már hónapok óta várok. Külföldi, egészen pontosan olaszországi melóval kapcsolatos, és állítólag megbízható kapcsolatról van szó. Vagy mi. A végén még sikerül kiutazni, ha tényleg működőképes dologról van szó. Állítólag szegedi illetőségű közvetítőről van szó, tehát ha úgy alakul, le kell majd utaznom oda egyeztetés végett. Aztán majd kiderül, hogy mi lesz.
Ez persze elég konkrét irányba tereli a dolgok menetét. Így kevesebb az esélye, hogy az adóvisszatérítésből laptopot veszek, de igazából csak a vásárlás időpontja csúszna. Más kérdések viszont egészen más fényben tűnnek fel így, és el kell gondolkodnom, hogy mi az, ami etikus, amit megtehetek. Érdekes lesz. Hm. Azért az se semmi, hogy ahogy egyre erősebben fogalmazom meg kívánságaimat, és a lehetőségek sorra jelennek meg a térben. Bár így reagálna a tér minden kívánságomra. Persze lehet, hogy már reagált, csak nem vettem észre még. Fene se tudja. A merev elképzelések, és az elhomályosulások lehetnek az oka :)
Mindenesetre ezt szem előtt tartom, és igyekszem, hogy sikerüljön kijutnom dolgozni. Persze az is jó kérdés, hogy hogyan? Nem vagyok egyedül ezzel a témával, más ismerősöm is menne külföldre, van aki konkrétan ugyanezen a módon akar munkát találni. Fel is vetette, hogy mi lenne, ha együtt mennénk, mert ő nem akar egyedül menni. Van olyan régi barátom, aki szintén menne külföldre, de még nem szóltam neki erről a lehetőségről. Személy szerint nem vagyok benne biztos, hogy szívesen mennék ismerősökkel, bár lehet, hogy igazából semmit nem befolyásolna. Lehet, hogy ez is csak egy merev elképzelés. Nem tudom. De azt tervezem, hogy minél előbb lelépek a jelenlegi melóhelyről, úgyhogy mielőbb fel kell vennem a kapcsolatot a munkaközvetítővel. Nem akarok már túl sokáig az IBInél dolgozni, rossz hatással van rám. Még szerencse, hogy a meditációval sikerül valamelyest ellensúlyoznom a negatív hatásokat.
Ami miatt még nem vágok bele az egészbe, az az, hogy nem tudom, mennyi pénzem lesz. De ez is hamarost kiderül, még a jövő 7 folyamán, legkésőbb az azt követgő hét elején. Utána azonnal el kell kezdenem szervezkedni. Még talán haveromnak is szólok, nem tudom.

2011. január 26., szerda

Tapasztalatszerzés ...

Nem nyertem ... Marad a munka ...

Álláskeresés közben ...

Most, hogy érzem, mennyire nincs kedvem ahhoz, hogy holnap munkába álljak, ismét elfogott az az erős vágy, hogy mielőbb másik munkahelyet, állást találjak/kapjak. És ismét előbukkant a régi dilemma, hogy menjek-e külföldre dolgozni? Persze, hogy a válasz az, hogy ha van lehetőség, akkor igen. Csak pénz nincs rá. Még. Ez egy újabb kérdést vet fel, mégpedig azt, hogy az adóvisszatérítésből laptopot vegyek, vagy pedig vágjak neki a nagyvilágnak? Jó kérdés. Mert jó lenne egy laptop, viszont ha sikerül kijutni külföldre, akkor 2-3 havi fizetés után már tudok venni laptopot. Újabb zavaró körülmény, ami nehezíti azt, hogy tisztán lássak. Persze megen igaz az, hogy a problémákat mi teremtjük magunknak. Ez is csak egy ilyen helyzet. Mindenesetre ez egy olyan kérdés, ami még ráér pár hónapot. Márciusnál előbb úgyse lesz esélyem arra, hogy elutazzak. Hacsak nem nyerek a lottón. Jut eszembe!

Lassan ...

... 3 hete, hogy nem dohányzok. Az igaz, hogy melóhelyen szünetben bementem a dohányzóa, de csak a társaság végett, mert jó a hangulat, és van egy kis esély a lazításra. De ésrevettem, hogy már ennyi kihagyás után zavar a dohányfüst szaga a ruhámon. Ez jó jel. Csak azt kell megállnom, hogy ha érzem a késztetést, az ingert arra, hogy rágyújtsak, akkor ellenálljak. Eddig sikerült, bár az is igaz, hogy nem is nagyon éreztem nikotinéhséget. Ez is jó. Csak abban kell biznom (meg magamban), hogy ellen tudok állni a kísértésnek.

Vége a táppénznek ...

... a mai nappal, holnaptól már dolgozok. Vagy valami hasonló. Nem tom, hogy mi lesz bent, de nem is nagyon érdekel jelenleg, még nem vagyok ott. Majd holnap foglalkozok ezzel. Este meg utazok vissza Pest. Eredetileg úgy gondoltam, hogy majd du. negyed4kor megyek vonattal, de annyira nem van kedv a holnapi munkához, hogy inkább az esti, negyed8as vonattal megyek csak. Pedig a korábbival beértem volna a Huszárba, az esti medire is. Sebaj, így legalább még el tudok köszönni Anyámtól, és Unokahúgomtól is.
Jó volt ez a kis "pihenő", hogy itthon voltam. Tudom, hogy ezzel segítettem Anyámnak is, jól esett neki, hogy itthon voltam, nem volt egyedül, bízok benne, hogy öntöttem adtam neki egy kis erőt. Mikor hazaértem, eléggé maga alatt volt. Sokat beszélgettünk, Apámról, régi dolgokról, erről-arról, mindenféléről. Sütött-főzött nekem, próbált a kedvemben járni, persze nem nagyon kellett megeröltetnie magát.
Még nem tudom, hogy mikor jövök újra haza, valamikor február közepén, ha jól számolom. Bár, ahogy nézem a műszakbeosztást, inkább vége felé. 2. 7végén meditációs hétvége lesz, és végig ráérek, ami szerencsés egybeesés. Már pénteken be fogok költözni Centrumba, és 3 napos aktív gyakorlásba fogok kezdeni, ezzel egy erőteljes lökést adva a gyakorlásomnak. Az az igazság, hogy az elmúlt egy 7ben hanyagoltam a meditálást, itthon valahogy nem tudom magam rávenni a gyakorlásra. Nem tudom, hogy miért. Talán az egó uralma? Hm. Mindenesetre hiányzik.
Ja, februárban ünnepelés is lesz, "szesznővérem" betölti 35. évét, rá fél évvel később pedig én is. Múltkoriban említette meg, és hozzátette, hogy "rémisztő". Én erre csak annyit mondtam, hogy szerintem pedig izgalmas. Na, majd kiderül, hogy mi lesz majd, és hogyan.
Van egy problémás kérdés, amiben dűlőre kell jutnom. Össze vagyok zavarodva ezzel kapcsolatban, nem látok tisztán, és persze nem is tudok dönteni. Ez nem egy kellemes érzés, de majd túljutok rajta. Bízok benne, hogy hamarosan. Csak el kelll döntenem, hogy amit látok, és gondolok, megegyeznek-e. De az is lehetséges, hogy egyszerűen csak fejest ugrok a zavar közepébe, és legalább megtudom, hogy milyen hullámokat keltek. Most, hogy jobban belegondolok, ez az egyik félelmemmel kapcsolatos. Ideje szembenézni vele, és felismerni ürességtermészetét, illuzórikus jellegét.

2011. január 19., szerda

I'm diseased ...

No, nem túl nagyon, csak éppen a mandulám van begyulladva. Faja. Legalább ki tudom magam kicsit pihenni, mert a Cégből kezd kicsit elegem lenni. Bolondokháza az, ami ott van bent, és mindez azért, mert a magyar főnökök meg akarnak felelni a japán főnököknek, de mindez hiába, mert úgy se fognak soha. Egy japán szemében a nyugati (fehér) ember mindig is csak barbár marad. Ez van, ezt el kell fogadni, de ahogy nézem magyar vezetőink ezt nem értik meg, nem fogják fel.
Másrészt azért is jó, hogy itthon vagyok egy kicsit, mert Anyám kicsit maga alatt van. Ma fél éve, hogy Apám elment, és múlt 7en volt a 35 éves házassági évfordulójuk is. Ez egy kicsit sok most neki. Jobb az, hogy most itthon vagyok, talán így nem érzi magát annyira egyedül. Nem tudom, hogy hogyan tudnék jobban segíteni neki, de megteszem, ami tőlem telik. Nem egyszerű, az biztos.

2011. január 14., péntek

Laptop ...

Lassan, hamarost (kb. 2-3 hónap múlva) esedékes lesz, hogy vegyek egy laptopot. Ideje van már, elég régóta tervezgetem ezt, csak eddig (még most se) nem van keret rá. Most is csak úgy lesz meg a pénz, hogy megkapom adóvisszatérítést, és akkor abból tudom kicsöngetni. Persze vehetnék asztali gépet is, de azt nem akarok. Azt nehéz hordozni, márpedig nekem nagy előnyt jelent a mobilitás. A mai világban ez már alap. Alapvetően arra kell, hogy tudjak vele netezni, filmet nézni, fontos dokumetumokat tárolni, szerkeszteni, zenehallgatás, és azért néha játszani is szeretnék. Tulajdonképpen multimédiás célokra szánnám. Persze ott van az is, hogy szeretek fotózni, és jó lenne a képeket viszonylag hamar megnézni, szelektálni, szükség esetén módosítani/javítani. Az is eszembe jutott, hogy kellene valamit tanulnom, programnyelvet, vagy valami hasonlót. Webdizájnt. Nem tudom. Ez nagyon homályos még, a jövőképemet illetően. De mindenhez pénz kell. Ahhoz is, hogy majd vegyek egy jobb fényképezőgépet. Az lesz a következő cél, vásárlás szempontjából. Jó lenne elvégezni egy fotós tanfolyamot is, hogy tisztában legyek az alapvető ismeretekkel.
De ne rohanjunk ennyire ellőre, szépen, lassan, kis lépésekben gondolkodjunk, olyan távlatokban, amik megvalósíthatóak. Elérhető célokat kell kitűznöm magam elé, nem a lehetetlent. Például azt, hogy találjak másik melóhelyet, olyat, ami pénz, és szabadidő szempontjából jobb, előnyösebb, és nem akadályoz abban sem, hogy tudjam gyakorolni a Dharmát, részt vegyek a közösség életében, tanításokra, és kurzusokra tudjak eljutni. Ez a cél. Ja, meg egy albérlet, mert a munkásszállóból elegem van. Elviselem egyelőre, de nem nekem való a kollégiumi feeling. Öreg vagyok már ehhez ...

2011. január 13., csütörtök

1. Ngöndro 7vége ...

Mármint a 2011es évben. Jó volt, de tényleg. Persze nem úgy alakult, ahogy azt előre beterveztem, de ez ismét csak azt bizonyítja, mutatja, hogy mennyire tele vagyok merev elképzelésekkel, elvárásokkal. Hm. Mindenestre hatékony volt, és erőteljes. Ami nagyon meglepő volt számomra, hogy milyen sokan voltunk mind2 nap. Tele volt a gompa, és volt olyan, hogy 16an borultunk egyszerre. Nagyon komoly volt, és ugyanakkor felemelő is.
És persze, mivel volt rá lehetőségem, bent aludtam a centrumban. Így kevesebb volt az esély (gyakorlatilag semmi), hogy valamelyik sessiont "ellógjam" valamilyen indokkal. Kihasználtam minden lehetőséget, alkalmat a gyakorlásra, bár du3kor már el kellett mennem, este 6kor megkezdtem az éjszakás műszakot.
Egyébbként érdekes tapasztalataim vannak. Nem tudom, hogy mi történt, mi az oka, de év eleje óta jól érzem magam, egyfajta vidámságot, örömöt érzek, szinte minden ok nélkül, és egyelőre nem igazán tudta ezt semmi sem elvenni, megtörni. Próbálom azt a szemléletmódot alkalmazni/tartani, hogy minden egyes helyzet, amivel találkozok, az egy izgalmas lehetőség, legyen az "jó", vagy "rossz". Eddig sikerült, pedig az év első 3 munkanapja igen érdekes volt, tulajdonképpen überszar, a jókedvem mégis megmaradt. Most az az elsődleges feladat, hogy ezt az állapotot megtartsam, szintentartsam, és erre az egyik legjobb mód a gyakorlás. Ha lehet, minden nap fogok meditálni, még munkanapokon is, még ha akkor nem is borulok, csak gurujógát végzek. Jövő kedden megyek haza, ami komoly próbatétel lesz, mert eddig akárhányszor mentem haza, nem meditáltam, csak ha beugrottam a pécsi centrumba. De elhatároztam, hogy gyakorolni fogok, amikor tehetem, mert ez volt a Láma kérése, és ezt tiszteletben kell tartani. ELvégre a meditáció a legnagyobb ajándék a tudat számára.

New Year ...

Véget ért egy év, és elkezdődött egy újabb. Nem mintha ez valami különleges dolog lenne, de mégis, valahogy az emberek úgy gondolják, hogy valami jobbnak kell történnie, ha már "új" év van. Persze a legtöbb esetben nem teszünk érte semmit se. Hm.
SZámomra mind a "befejezés", és mind a "kezdés" fantasztikus volt, azaz a kezdés még mindig tart. Igazából nincs benne semmi fantasztikus, csak abból a nézőpontból, ahonnan "én" szemlélem. Mert olyan, és annyi többletet kaptam, amit szavakkal megfogalmazni nehéz, már ha lehetséges.
A "befejezés" olyan volt, mint még eddig egyik évben sem. Aktív, szórakoztató, pihentető, frissítő, inspiráló, és fergeteges. 29én beköltöztem a pesti centrumba, hogy ott töltsem el azt az időt, ami még visszavolt az évből. Igen aktív napoknak néztem elébe, elvégre aznap kezdődött Prágában a 48 órás Csenrézig meditáció, aminek az elejét, és a végét streamn tudtuk követni, illetve szabadon lehetett helyileg csatlakozni a meditációhoz. Meg is tettem párszor, ezenkívül még borultam is, csak hogy folytonos legyen a gyakorlásom. Szintentartás. 30án este volt DharmaActivity, 5 csapat mérte össze az erejét, volt vidámság, és nevetés, nem volt semmi. Mindez kisebb előSzilveszterbe torkollott, be is pálinkáztam kicsit.
A Szilveszter jó volt. Próbáltam minden elvárás, és fentartás nélkül fogadni az eseményeket, úgy látni a dolgokat, ahogy azok vannak, a maguk valójában, ez persze az elfogyasztott alkoholmennyiséggel forditottan arányosan volt lehetséges. Vagy mi. A lényeg az, hogy ittasan már nehezebb volt. De nézzük szépen sorjában. A party-helyiség kidekorálása után lehetett vacsorázni, majd este7kor a szokásos meditációt az év utolsó tanítása követte, Lahucsky Péter előadásában. Ezután kezdődött a buli, több dj váltotta egymást, különböző zenei stílusokkal. Éjfélkor hagyományosan nem a Himnuszt énekeltük el, hanem Prágából streamelve lett a Láma újévi levele, majd utána bódhiszattva-igéretet tettünk. Na, erre lehet azt mondani, hogy hatalmas volt! Igen! Hihetetlen élmény volt, és minden átjött, aminek át kellett jönnie, a távolság ellenére! Újabb bizonyítéka annak, hogy a Tér információ, és öröm! Ezután folytatódott a buli, jó volt a zene, szét is ugráltam a térdemet rendesen, még most is fáj néha, bár lassan javulgat már. Valamikor 5felé kezdtem érezni, hogy fáradt vagyok, fél6kor el is mentem aludni. Na, mégis csak öregszek egy kicsit :)
Persze 10nél tovább nem is tudtam aludni, felkeltem, segítettem a takarításban, rendrakásban, bár akkor már kevés volt vissza. Ebédre lencse volt, leves, és főzelék, csak hogy az idei évre is meglegyen a gazdagság (micsoda babona!). Annak ellenére, hogy nem éreztem magam másnaposnak, azért fáradt voltam, nem is nagyon aktivizáltam magam, borulni képtelennek éreztem magam, inkább csak ülőmeditációt végeztem. Este megvolt az első tanítás, majd filmnézés volt. Ismét megtapasztaltam, hogy a határok tulajdonképpen mennyire képlékenyek, mennyire lehet őket kitolni.
2án már nem volt kifogás, folytattam az egyéni gyakorlatomat, a borulást, már csak azért is, mert a Láma külön felhívta a gyakorlók figyelmét arra, hogy 2011 a meditáció éve, és lehetőleg mindenki összpontosítson egy gyakorlatra, ne kóstolgassunk bele, mindenbe. Így sokkal erőteljesebb a gyakorlásunk, hatékonyabb, eredményesebb. Délután volt még egy tanítás, este meg egy nagy, közös vacsora. Amúgy aznap kezdtem bele abba az elhatározásomba is, hogy nem dohányzok. Ez persze kb. 1 hete, hogy a megvalósulás állapotába került, mert szerda/csütörtök környékén még azért rágyújtottam, puszta unalomból, bár nem esett jól.
Mindent összevetve a "vég/kezdet" jól sikerült, benne is van a Top5ben. Ezek után kiváncsian várom a folytatást. Bízok a legjobbakban, illetve abban, hogy bármi is történik, az mind a fejlődésemet fogja segíteni.

2010. december 25., szombat

Fotók ...

Nekiálltam az elmúlt fél év képeit átnézni, ki/följavítani, a feleslegeseket törölni. Most már túl vagyok ezeken, most elkezdtem feltölteni a Flickr-es accountomra, közben próbálom csoportosítani is valamelyest őket, téma szerint. Persze valamikor délelőtt belenéztem a régebbi képeimbe is, és láttam, hogy onnan is kellene feltölteni képeket. Majd meglátom, hogy mi lesz ...

2010. Karácsony ...

Ja, mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!

Hagyománytörés ...

Tegnap este egy 10-12 éves "hagyományt" szakítottam meg. Nem véletlenül, hanem szándékosan. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy Szenteste ne történt volna e nélkül, de most mégis. Hiányzott? Nem. Hiányozni fog? Nem. Max az Ego fog olyan múló érzéseket kelteni, hogy de jó lenne. Jobb így.

2010. december 24., péntek

És végre itthon ...

Azért csak itthon töltöm a Szentestét! Fél9kor értem haza, még mindenkit ébren találtam, mindenkinek tudtam köszönni, Lizusnak meg oda tudtam adni az ajándékot. Kapott Hercegnőkoronát, mert most az a favorit. Ettem halászlét, tojásos-sajtos csirkemellet, meg kukoricasalit, most tele vagyok. Ja, meg ittam egy kis vörösbort (az én ízlésemnek túl édes), ágyas-mézes pálinkát, meg egy sört. Most meg alig élek, pillegek, pedig kellene fürödnöm, mert koszos, meg büdös vagyok, és aludnom is kellene, mert rettenet fáradt vagyok.

2010. december 21., kedd

Pozsony ...

Múlt vasárnap Láma Ole Pozsonyban tartott tanítást, és mivel nagyon közel van, egyértelmű volt, hogy sok magyar fog utazni, hogy találkozzunk a Lámával, halljuk a tanítást, és áldást kapjunk tőle. Nem tudom, hányan voltunk, de több autó, és egy busz ment az előadásra. Voltak, akik már Krakkóba is elmentek, ők onnan érkeztek. A tanítás alatt sok minden elhangzott, ami pár hónappal korábban is, Pesten, de az a helyzet, hogy bizonyos dolgokat nem árt többször is hallani, a jobb megértés érdekében. És a mi a legfontosabb, hogy ismét lehetett találkozni a Lámával. Ő nem egy személy, hanem tudatunk tükre, megmutatja azokat a lehetőségeket, kvalitásokat, amik bennünk is ott rejtőznek. Ilyenkor létrejön egyfajta kicserélődés. Ezt nehéz szavakkal kifejezni, ezt át kell élni, meg kell tapasztalni.
Amúgy az út is fantasztikus volt. A téli, havas táj gyönyörű volt, nem győztem csodálni szépségét. A hét elején még nem tudtam, hogy hogyan fogok odajutni, a busz, amire lehetett jelentkezni, már betelt, és még nem volt fuvarom sem. Csütörtökön reggel, mielőtt visszaindultam Pestre, még dobtam egy mélt a megfelelő listára, és 5-10 percen belül már jött is a telefon, hogy van szabad hely, utazás lerendezve. Persze ott volt az is, hogy vasárnap reggel adtam le az éjszakás műszakot. Pont ugyanúgy, mint októberben, mikor a Láma Pesten volt. A dolgok, körülmények idén eddig mindig szerencsésen alakultak, a feltételek összeálltak. Gyors alvás, ébredés után összeraktam magam, majd 2kor indultunk a Mammuttól. Azért Győrben megálltunk enni, és mivel utitársaim nők voltak, ők még szakítottak időt némi shoppingolásra is. Ezután folytattuk utunkat. Kb. 7re értünk a helyszínre, ahol kissé meglepődve, de vidám vettem észre, hogy mennyien vagyunk a magyar szanghából. Érkezésünk után nem is hallottam egy ideig mást, csak magyarokat.
Valamikor éjjel 1 felé lett vége a tanításnak (tanítás, kérdések-válaszok, meditáció, menedék, és áldás), utána indultunk is vissza. Én fél4kor értem haza, nagyon hamar el is aludtam, és meglepő módon csak fél12kor ébredtem fel. Pedig ez mostanában nem szokásom. Nyugodt, pihentető alvás volt ez, bár az álmok megen érdekesek voltak közben. És persze ismét tapasztalom azt az emelkedett hangulatot, állapotot, ami ilyenkor jellemző. Spontán öröm, határtalan nyugalom, és egyfajta lendület tapasztalható, érezhető. Valahogy minden jelentőségteljesebb. Ezt az állapotot kell minél tovább tartani, illetve gyakorlással, meditációval erősíteni. Jövő 7en akarom is tartani az inspirációt, 29én beköltözök a Centrumba a szilveszteri kurzus idejére, így rengeteg lehetőségem lesz gyakorolni, főleg az egyéni fő gyakorlatomat, a Menedékvételt, és leborulásokat. Egyébbként is szeretek ott tartózkodni, jól érzem magam azon a helyen. Olyan, mintha otthon lennék. A lényeg az, hogy izgalmas időszak elé nézek. Bár jobban belegondolva az elmúlt hónapok is azok voltak ...

Döntések, elhatározások ...

Elhatározások előtt/közben vagyok. Változásokat kell végrehajtanom életemben, szokásaimban, mert ideje van. Vannak dolgok, amiknek véget kell vetnem. Eljött a pont, ahol meg kell húznom egy határvonalat, és azt nem átlépni többet. Egyrészt azért, mert zavaró tényezők a gyakorlásomban, költséges is, és nem is érzem jól magam ettől. Energiát, erőt vesz el tőlem. Másrészt pedigfigyelembe kell vennem bizonyos tanácsokat. Ott van az is, hogy nem tehetem meg azt, hogy mást teszek, mint amit mondok, gondolok. Persze lesznek majd érdekes reakciók, csodálkozások. Nem baj. Ez van, ez a döntésem. A saját életemet csak én irányíthatom, nekem kell élnem.

2010. december 9., csütörtök

Gondolatok szabadon ...

A tér tele van lehetőségekkel, még mindig meglep, mennyire is így van ez. Eszembe se jut, hogy mennyi gazdagság van a világban, amíg fel nem hívják rá a figyelmemet. Bővíteni kell a látásmódot, távolabb nézni, mint amit megszoktam. Minden részletet úgy tekinteni, mint egy nagy egész része.
Néha a nagy kérdések, amik foglalkoztatnak minket, maguktól megadják a válaszokat, idővel. De nem mindig azt, amit szeretnénk.
Másrészt ahogy a dolgokat tapasztaljuk, az mind a már berögződött megszokásokon, mintákon, merev elképzeléseken alapul, és nem pedig azt látjuk, ami van. Inkább azt, amit szeretnénk. Vagy/és a zavarodottság, és nemtudás fátylain keresztül.
Mereven ragaszkodunk elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, és ha a dolgok nem úgy vannak/történnek, ahogy szeretnénk, akkor megsértődünk, befordulunk, és meg vagyunk róla győződve, hogy már megint kib*sztak velünk. Pedig lehet, hogy csak magunkba kellene nézni egy kicsit. De könnyebb másokban keresni a hibát, másra fogni mindent, és másokkal foglalkozni.
Vicces, ahogy az Ego próbálkozik. A korábbi emllékekhez nyúl, arra vatíti ki az újabb tapasztalatokat, és várja, hogy megragadjam a felkínált csalit. De átlátok rajta. Nem tud tőrbe csalni, felismerem a mesterkedéseit.
Örülni kell mások örömének, önzetlenül, nem pedig irigykedve. Az nem jó. Újabb negatív benyomásokat eredményez a tudatban, amik aztán avalamikor a jövőben beérnek, és ismét kellemetlen tapasztalatokhoz vezet.

Ördögi ...

De csak azért, mert ez a 666-ik bejegyzés. Nem mintha hinnék az ős-gonoszban, vagy bármi hasonlóban. Egy abszolút gonosz entitás nagyon hamar elpusztítataná önmagát is. Tehát ha létezik (vagy létezett) ilyen, akkor már el is pusztult.

2010. december 7., kedd

Döntés előtt ...

Egyrészt vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. Másrészt meg vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. És ez egy paradoxon. Akkor mi a helyes? Mikor nem fogok hibázni ebben az esetben? Mi a helyes döntés, ami nem esik egyik szélsőségbe se? Micsoda kihívás ...

Occó, cép, cak ezeöccá ...

Múlt7en voltam Azsia Centerben, kellett zoknit vennem, mert csak rövidek voltak, az meg nem izai télen, bakancsba. Sikerült is vennem, és persze jött az elhatározás, hogy fizu után el kell mennem megen, mert ott tudok vásárolni dolgokat olcsón, és még nem is rossz dolgok, amik ott vannak. Amit mindenképpen kell vennem, az egy új utazótáska, és pulóver, poló. Táskát már ki is néztem, és legalább visszaadhatom Öcséméknek a táskájukat. De majd még alaposabban körülnézek, hogy mit is akarok venni ...

Before X-mass ...

Ha minden jól megy, akkor mégis otthon töltöm a Szentestét. Bár igaz, hogy csak este 9-10 között érek haza, de azért mégse a szállón kell söröznöm, várva a reggelt, hogy buszra szálljak, és utazzak 3 órát délelőtt 10ig. Kolega, ha minden igaz, megkapja szüleitől kölcsönbe az autót, és meló után azonnal indulunk hazafele. Már úgy megyünk dolgozni, hogy az autóban maradnak a cuccaink, ne kelljen visszamenni a szállóra. Bízok benne, hogy ez már így is lesz. Majd erős kívánságokat teszek ez ügyben.
Tegnap éjjel eszembe jutott, hogy ez lesz az első Karácsony Apám nélkül. Nem tudom, hogy milyen lesz, de mindenképpen furcsa, szokatlan, és valamelyest szomorkás is. Már csak ezért is fontos, hogy otthon legyek Szenteste is. Nem szabad, hogy a hiányérzet erősebb legyen a kelleténél, ott kell lennem , hogy erőt adjak Anyámnak, és Öcsémnek, segítsek nekik átélni az ünnepeket. Az, hogy én mit érzek majd, az kevésbé lényeges, az számít, hogy mások kevesebbet szenvedjenek. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik Apám, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna valamivel kapcsolatban. Csak tudom, hogy jelenleg jó helyen van. Nehéz ezt elmagyarázni. Ez egy érzés, és egyben bizonyosság is. Olyan tapasztalat, amit szavakkal nem lehet elmondani, leírni.
Lassan ajándékokat is kell nézni, még ha szegényeset is, de kell. Az ajándékozás a lényeg, nem az, hogy mit. Az adok számít, látni, hogy mások örülnek, azért, mert kapnak. Nagylelkűség. Kicsit többször kellene ezt gyakorolni, mindenkinek, a hétköznapokban is, nemcsak ezen az estén, ebben a pár napban ...

2010. december 4., szombat

Szilveszter ...

Közeleg az év vége, és ideje van annak, hogy elkezdjem tervezni, hogy mit fogok akkor csinálni. Kezdetben az volt a terv, hogy ha minden összejön, akkor Szilveszter Prágában Láma Oleval. Nos, köszönhetően a Cégnek, ez biztos, hogy nem jön össze. Sebaj, majd legközelebb. A másik, és reális lehetőség az, hogy Pesten a Huszárban töltöm a Szilvesztert, mert ott is lesz buli. Elméletileg az a terv, hogy 29én reggel leadom éjszakás műszak, alszok, aztán délután beköltözés a Centrumba, az elkövetkező napokat ott fogom tölteni. 31én pedig lesznek tanítások, meditáció (közös), este 10től buli, éjfélkor streamingen bódiszattvaígéret a Lámával, aztán buli ki meddig bírja alapon. Aztán 1én, 2án megen tanítások. 3án meg hazaugrok kicsit, úgyis csak 9én éjjel dolgozok először.
Nagyvonalakban ezek az év végi tervek ...

Tapasztalás ...

Tegnap este lehetőségem nyílt arra, hogy megfigyeljem, hogyan működik a tudatom alkoholos befolyásoltság, és a zavaró érzelmek kombinációjának hatására. Nem volt éppen kellemes, mindenesetre azért tanulságos volt. Az Egó folyamatosan nyújtogatta csápjait, hogy megragadja az érzést, én meg próbáltam ezt elkerülni, csak figyelni, hogy mi is játszódik le tudatomban mindeközben. A tanulság az, hogy még van min/mivel dolgoznom bőven, és az, hogy bizonyos elképzeléseket el kell engednem, mert tévesek, és csak zsákutcába vezetnek.

2010. december 3., péntek

Kívánság ...

Szeretnék dec. 19-én Pozsonyba menni. A Láma aznap ott fog tanítást adni. Eddig úgy néz ki, hogy tudok menni. Pénzem is lesz, időm is (aznap reggel adom le az éjszakás műszakot), elméletileg fuvart is tudok szerezni. A feltételek nagyrésze már összeállt. Addig is erős kívánságokat teszek, hogy biztosan összejöjjön a dolog.

Fight against Ego ...

Újúlt erővel küzdök az Egó ellen. Most, hogy van csipogóm a Centromhoz, bármikor be tudok menni gyakorolni, ha ráérek. Ki is hasznnálom a lehetőséget, tegnap, tegnapelőtt is 2x borultam, adtam egy kis lökést a gyakorlásomnak. Komolyan mondom, jó volt, jól éreztem magam tőle. Még most is. Ha lehet, ezt a szokást meg is tartom, erősítem.
Ellenben azt vettem észre, hogy az Egó küzd a létfennmaradásáért. Próbálkozik, a régi megszokásokat próbálja előásni, ott van a késztetés. Erősködik, hogy belelépjek a csapdájába. Erősnek kell lennem, nem szabad engednem, hogy nyerjen. Bár a kísértés nagy, nem szabad elhinnem, hogy attól még megéri.
Mostanában elég sokszor álmodok. Illetve elég sok álmomra vissza tudok emlékezni. Ha másra nem is, de a fő cselekményvonalra, jellegzetességre. Ami a legtöbb mostani álmomra jellemző, az a harc, a küzdelem. Minden esetben más az, ami ellen küzdök, harcolok, más a körülmény, a helyzet. Arra jutottam ezzel kapcsolatban, hogy mivel mostanában intenzívebben gyakorlok, ennek hatása az álmaimban is megjelenik. Szerintem az Ego elleni küzdelmet szimbolizálja, de lehet, hogy tévedek. Majd megkérdezek egy tanítót. Másrészről pedig erős tisztulási folyamat része lehet. Mindenestre érdekesek, és izgalmasak is egyben. Mintha egy film szereplője lennék.

Régi barátságok ...

Tegnap este bent voltam a Centrumban, elég sokáig, de hát a társaság jó volt, kellemesen elbszélgettünk mindenféléről, és sörözgettünk mellette. De volt egy olyan téma, ami már korábban is megfordult a fejemben többször, és még most is érdekes érzések, gondolatok kavarognak ezzel kapcsolatban bennem. A barátságról volt szó.
Megemlítettem, hogy egyik legjobb barátom nem tudja megérteni, és elfogadni, hogy buddhista vagyok. Erre azt a kérdést kaptam, hogy "Tényleg egyik legjobb barátod? Mert ha az lenne, akkor elfogadná a döntésed." Hm. Jó kérdés. És az az igazság, hogy már egy ideje gondolkodok ezen én is. És sajnos már korábban arra jutottam - csak nem akartam elfogadni - , hogy ez a barátság már nem ugyan az, mint 1000 évvel ezelőtt. A szóban forgó személy sajnos megrekedt egy adot szinten, stagnál, bekövesedett, és onnan nem lehet kimozdítani. Nem tudok neki segíteni, mert nem is engedné. Nekem ez viszont nem elég, nem tudok azon a szinten létezni, mozogni, ahol ő tartózkodik. Nekem erre többre van szükségem. Ez van. Csak a saját életemmel, Karmámmal tudok dolgozni, azért viszont 100%-ig felelősséget vállalok.

2010. december 2., csütörtök

Reménytelenül ...

Igazából nincs remény. Így minden helyzet reménytelen. Teljesen magamra vagyok utalva, nem várhatom el, hogy majd jön valami, vagy valaki, aki megoldja helyettem a felmerülő helyzeteket, problémákat. És ez fantasztikus. A remény egyfajta félelem. Reménykedünk, hogy valami nem történik meg. vagy hogy majd megtöreténik. De ezen felül nem teszünk semmit, csak félünk, remélünk, várunk. De a helyzet reménytelen. Nekem kell megtennem a dolgokat, nem másnak. Csak én változtathatok.
A helyzet reménytelen, mert bármi megtörténhet, és meg is történik, és ez ellen nem sokat tehetünk, csak tudomásul vesszük, elfogadjuk. És ha már történik, akkor nem küzdeni kell ellene, hanem benne lenni, csinálni azt, ami van, amit a helyzet megkövetel. Élni a lehetőséggel. Megragadni, és megélni. Bízni abban, hogy a dolgok a lehető legjobban történnek, bármi is történik éppen. Ezt kell megtanulni.

2010. november 27., szombat

Vágyvilág ...

És még mindig szeretnék egy jobb fényképezőt. Mert az jó lenne ... Nagyon ...

Velószerűtlenség ...

A dolgok néha olyan valószerűtlenek. Pedig de. Minden az, még ha nem is gondoljuk, nem is vesszük észre. A legvalóságosabbnak tűnő, legvalószerűbb dolgok a legvalószerűtlenebbek, csak nem tűnik fel. Soha. Vagy csak alig. Minden csak illúzió, a Tudat kivetülése. Hátra kell dőlni, és nézni a mozit, ami a Nagy Képernyőn megjelenik, figyelni, ahogy a képek váltják egymást, és élveznia sokszínűséget, ami elénk tárul, és nem megragadni semmit. Csak elengedni, hagyni, hogy továbbhaladjanak a dolgok. Ettől olyan valószerűtlen minden. Nincs is kanál ...

Zavar ...

Át kellene értékelnem magam, magam. De most komolyan, mert nem egészen úgy vannak a dolgaim, ahogy akarom, ahogy szeretném, annak ellenére, hogy lehetőség szerint próbálok többet gyakorolni, és próbálom a buddhista szemléletmódot alkalmazni minden helyzetben. Több-kevesebb sikerrel, persze. Alapvetően fel kellene hagynom az önámítással, önmagam alábecsülésével, szembenézni félelmeimmel, és élni az "itt és most" alapján. Megragadni a felbukkanó lehetőségeket. Valahol hibás az önmagamról alkotott kép, és ezen mindenképpen változtatni kell. Vannak jelek, amik ezt mutatják, és ez komolyan elgondolkodtat. Csak hát a megszokások, a merev elképzelések, és a zavaró érzelmek nehezítik ezt. Ragaszkodok a már "működő" mintához. Sajnos ...

Lehetőségek a Térből ...

Tegnap délután elmentem borulni, eredetileg azzal a szándékkal, hogy borulok délután, később beülök meditálni, 7kor közös medi, majd utána megen borulok. Nos, ez volt az eredeti terv, és mégsem így alakult. Borulás után elmentem kínait enni (ez a gyakorlat meghozza az ember étvágyát, nem is kicsit), és már azon gondolkodtam, hogy mit is kellene csinálnom este. Eszembe jutott, hogy le kellene menni Mono-ba, minimál Dj lépett fel, a görög származású K.atou személyében. Még napközben belehallgattam, le is töltöttem tőle, és bejövős volt, úgyhogy gondolkodtam is rajta, hogy miért ne?
Beültem gyakorolni a gompába, másik egyéni gyakorlatomat végezni, ami a Vajrasattva meditáció. Igen erőteljes, és hatékony. Alapvetően a harag által elültetett benyomásokkal dolgozik, illetve ezek eltávolítása a gyakorlat egyik eredménye. Miután befejeztem, még a hatása alatt voltam, és valamelyest szomorkodtam, hogy megen lemaradok egy becskei programról. Andrea Boyl utazótanító tart meditácós 7végét tanításokkal egybekötve. Én meg holnap (vasárnap) reggel kezdem a nappalos műszakot, tehát eleve úgy gondoltam, hogy lemaradok róla, bár hallottam, hogy páran lemennek, aztán az esti tanítás után már jönnek is vissza Pestre. De eszembe sem jutott, hogy én is lejutok. Így amikor Zsolt feltette a kérdést, hogy én nem akarok-e menni, azonnal megragadtam a lehetőséget, és már útra készen álltam. Kár lett volna kihagyni. Egyrészt mind az oda-, és a visszaúton is elég sokat röhögtünk (és a tanítás alatt is), másrészt pedig a tanítás is igen jó volt, Andrea stílusa szerény, mégis erőteljes volt. Nem hiába töltött 7 évet (!) elvonulásban, annak azért vannak eredményei. Kár, hogy nem tudok ott lenni a 7végén, jó lett volna, mert jól éreztem magam. Mondjuk ez Becske egyik jellegzetessége, mindig feltölt az ottlét. Legutoljára nyáron voltam ott Phova alatt, elején. Jó lenne többet menni, de jelenlegi munkarendem erre kevesebb lehetőséget nyújt. Nem baj, majd ez is változik idővel, remélem, hogy mihamarabb.
Hazafelé már havazásban jöttünk, eleinte csal apró pelyhekben esett, aztán idővel belekerültünk a sürüjébe. Az autópályán (M3) volt, hogy 40nel mentünk csak. Szép volt, bár az eredetileg 1 órás autóútból lett 2 órás, és utána még hazabuszozni éjszakai járattal ... Mire hazaértem (szálló), volt 3 óra. Nem kellett sokat várnom, hogy elaludjak.
Mindent összevetve, a tegnapi nap igen kellemes volt, és jól alakult, még ha nem is mentem el partyzni :) Sőt, így volt a legjobb ...

2010. november 26., péntek

A feketeleves ...

Kb. 1 hónapja közölte a Cég, hogy dec. végén leállás lesz, dec 24. 06:00tól jan. 3. 06:00ig. Gondoltam is, hogy majd 23-án este elérem a szökési sebességet, 8kor vonattal Pécs, majd másnap reggel haza Pvárad. Szenteste, Karácsony otthon, aztán vissza Bpre, buddhista Szilveszter. Még az is megfordult a fejemben, hogy ha lesz elég pénzem, akkor Prágában szilveszterezek a Lámával.
Nos, mint a múlt héten kiderült, nem kell ilyeneken gondolkodnom. A Cég bejelentette, hogy az elmaradások, és a megrendelések magas száma miatt mégse lesz leállás, dolgozni kell az ünnepek alatt is. Így a Szentestét nem otthon töltöm, szűk családi körben, hanem a szállón, sörök, és Tequilla társaságában. És csak másnap megyek haza, reggel. Nyaff. "Kárpótlásként" kapunk "extra" pótlékot, és karácsonyi bónuszt. Mintha ez egyenértékű lenne az otthoni Szentestével. Ja, és a poén! Utána még dolgozok 1 napot, 28-án éjjel, utána meg megkapom az idei megmaradt szabadságomat, ami azt jelenti, hogy legközelebb január 9én éjjel kell dolgoznom. Mindegy, ez van jelenleg. Mindez csak megerősíti azt az elhatározásomat, hogy másik melóhely kell. Ami szabadidőben kiegyensúlyozottabb, anyagilag jobb, és minden szempontból előnyösebb. De mi lesz ez a hely?