Abszolút jó döntés volt, hogy vasárnap mégis bementem a centrumba. Egyrészt kimozdultam, és nem a négy fal között főttem a saját levemben. Kint jobb volt a levegő. Másrészt délután is gyakoroltam, részt vettem a közös meditáción is. Találkoztam a barátaimmal, és ez mindig feltölt. Kicsit kikapcsol, eltereli a gondolatokat a szamszára nehézségeiről.
És akkor nem is beszéltem még a hirtelen megjelenő lehetőségről. Jött egy felajánlás, hogy le lehetne menni Becskére. Amolyan megyünk, aztán jövünk vissza. Hülye lettem volna, ha kihagyom. Becskére mindig jó lemenni, akár csak egy órára is. Nem beszélve arról, hogy az oda-vissza út is vidáman telt. És ha már Becskén voltam, köröket tettem a sztúpa körül, mantrázva, és kívánságokat téve. Jó érzés. Kár lett volna kihagyni.
Élményblog. Egy gyakorló buddhista tapasztalásai ...
2012. július 11., szerda
2012. július 8., vasárnap
Elhatározás ...
Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy nem megyek sehova ebben a melegben, de az az igazság, hogy kint talán még kellemesebb, mint idebent, a szobában. Mert itt bent nem mozog a levegő, és az esély arra, hogy hűsítő zuhanyt vegyek, nem tudom, hogy mikor lesz. Lakótársam befoglalta a fürdőszobát, és most ott tesped egy kádnyi hideg vízben. De amúgy sincs kedvem a 4 fal között ülni, és böngészni a netet, másrészt meg az volt a terv, hogy bemegyek Huszárba gyakorolni, meg hátha találkozok ismerősökkel, barátokkal. Rég jártam már arra, és nem akarok beszorulni a lakásban. A hőség ellenére odakint van minden érdekes. Szóval, irány a város!
Szauna ...
Lassan 2-3 hete, hogy napjaim nagyrészét 30 fok feletti hőmérsékletben töltöm. A szobám nem hiszem, hogy le tud hűlni 30 alá. Mire megközelíti ezt a hőmérsékletet, már kezd is melegedni kint. Ma reggel 8kor már 30 fok volt kint. A túlzott melegedést úgy tudom elkerülni, hogy 2 körül becsukom az ablakot, és zárom a redőnyt. Valamivel elviselhetőbb. Aztán este nyitás, és nagyon lassú enyhülés, de legalább jár a levegő.
Mikor megyek dolgozni, addigra kint már 35 felé jár a klíma. Megint csak elviselhetőbb, ha van egy kis szellő/szél. Aztán a busz. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne ott mérni, igyekszek a busz végében helyet foglalni, ablak-, és jegylyukasztó közelben (hiába van munkám, még mindig csóró vagyok). Így minden levegő, ami beáramlik az ablakokon, a busz hátuljában összpontosul, a folyamatos levegőmozgás okoz valamiféle hűtést. De az is számít talán, hogy nem veszek tudomást annyira a hőségről. Elfogadom a tényt, hogy most ez van, de nem lovalom bele magam. Így kevésbé szenvedek (működik!).
Aztán a meló. A konyhán dolgozok, folyamatosan mennek a sütők, a legkevesebb, amit láttam, az 33,5 fok volt, a legtöbb 36 fok. Szerencsére van egy ventilátor, és valami levegőbefúvás/elszívás is, ami enyhíti a körülményeket. Kicsit. Azért örülök, amikor véget ér a műszak. Még ha meleg is van kint, de nincs pörgés, végre átöltözhetek nyáriasba. Persze bízok benne, hogy már nem kell sokáig ott dolgoznom, max. pár nap Az lenne a legjobb, ha már hétfőn jönne a @-mail, vagy telefon, hogy ok, felvettek, felmondhatok, és mehetek dolgozni. Le se dolgoznám a hétfőt, még ha ezzel ki is szúrnák pár emberrel. De nincs kedvem egyedül zárni, meg el lehet képzelni, hogy mennyire figyelnék a munkámra, hogy minden jól menjen, és ne legyen úszás.
Amúgy a hőséget próbálom úgy túlélni, hogy sok folyadékot iszok. Hideget, még ha azt is mondják, hogy ilyenkor az nem a legjobb. Naponta akár 3-4 alkalommal is zuhanyzok. Könnyű ételeket eszek, és azért abból se sokat (fogytam is 3-4 kilót az elmúlt hetekben). Próbálok lazán öltözködni (kint, mert otthon max. kisgatya). Tudatosan figyelek arra, hogy ne idegesítsem fel magamat, hogy ne legyek ingerült. Próbálok nem arra gondolni, hogy meleg van. Nagyjából ennyi.
Persze legjobb valami vízparton, strandon lenne jó, ahol folyamatosan tudnám hűteni magam (kívül, és belül egyaránt), és élvezném a nyarat, csak egyrészt nem tudom, hogy Bp-en merre van szabadstrand, másrészt ... , nincs másrészt. Szabadstrand kellene.Ha csak 1-2 óra, de az is fantasztikus lenne. Élvezném. Napfény, víz, csajok, sör (talán, 1-2).Meglátom, hogy mi fér bele a napba még, ha találok valamit.

2012. július 6., péntek
Vicces ...
A Becske-kurzus egy érdekes/furcsa/meglepő/vicces momentuma jutott eszembe. Sikerült leküldenem a sátramat, és fel is állították barátok, hogy ezzel nekem ne legyen gondom, mire leérek. Le is értem kedden este fél8ra, gondoltam lecuccolok a tanítás előtt. Aztán jött a meglepetés. A sátram nem volt sehol. Legalábbis ott nem találtuk, ahol fel lett állítva. Értetlenül néztünk, hogy ez most mi? Mi történt? Hol van, ha nem ott, ahol volt? De a helyzet megoldódott, amint megtudták páran, hogy nem van sátram, már fel is ajánlottak egyet, hogy használjam, mert nem van rá szükség. Persze a rákövetkező 2 napban még próbáltam megkeresni a sátramat, de aztán feladtam. Több száz sátort nem volt kedvem átnézni. A legjobb az volt az egészben, hogy nem az fordult meg a fejemben, hogy ellopták, hanem hogy eltűnt. Volt aki azt tanácsolta, hogy fogjam fel úgy, hogy kifizettem egy karmikus adósságot. Úgy gondoltam, hogy bárhol is van, bárkinél, váljon a hasznára, használja egészséggel. Bárki kérdezte, hogy megvan-e már, nevetve mondtam, hogy nem. Egyszerűen elengedtem.
Aztán utolsó nap, mikor már készültem, hogy lassan összepakolok induláshoz, kiderült, hogy meglett a sátram. Valahogy tévedésből két idősebb hölgy azt hitte, hogy ez az a sátor, amit ők kaptak kölcsön, szintén kérésre felállítva. Csak nem ott volt ugye, ahová nekem rakták. Miért? Gondolom nem akartak a dombtetőre felgyalogolni, és megkértek valakit/valakiket, hogy ugyan már rakják át nekik tetsző, kényelmesebben megközelíthető helyre. Bontásnál vették észre a tévedést, be is pánikoltak, aminek fültanúja volt egy barátom, általa került vissza hozzám. Egyszer nem gondoltam arra, hogy ellopták, és tessék, meg is van. Még most is mosolygok rajta, ha eszembe jut.

Örömködés 2.
Ma voltam állásinterjún. Kb. 45 percig tartott, és szerintem kellően jó benyomást sikerült keltenem. Nyitott voltam, csak egészen minimálisan ideges, de szerintem ez nem volt probléma. A lényeg az, hogy annak ellenére, hogy azt mondták, hogy jövő 7 elején/közepén értesítenek, az interjú után 20 perccel már telefonált a toborzó hölgy, hogy pozitív hírei vannak, megfeleltem az interjún, innentől már a HR foglalkozik velem. Tehát van jobb munkám, és ha jól értettem, akkor napokon belül jön az értesítés mélben. Jó lenne, ha már jövő héten mehetnék (mondjuk hétfőn), mert nem van nagy kedvem dolgozni a jelenlegi helyen. Mondjuk jó zsíros meló :) De nem nekem való, még ha el is fogadom, hogy ez csak egy átmeneti helyzet, és azt tartom szem előtt, hogy ételt csinálok másoknak. Nem. Ez is tud hasznos lenni, gyakorolhatom a türelmet, a látásmódot, de nem ez az életcélom, hogy itt dolgozzak. Másrészt pedig több pénzt kereshetek, ami által több lehetőségem lesz utazni, esetleg támogathatom más, nehéz helyzetben lévő barátaim ilyen jellegű törekvéseit. Múlt héten megtapasztaltam, hogy ez mennyire fontos, és jó.
Mindenesetre most várok, türelmesen (?), hogy szóljanak, hogy mikor mehetek. (Olyan jó lenne holnap úgy bemenni, hogy felmondok ...)
Mindenesetre most várok, türelmesen (?), hogy szóljanak, hogy mikor mehetek. (Olyan jó lenne holnap úgy bemenni, hogy felmondok ...)
2012. július 4., szerda
Kívánságok ...
Az milyen, hogy akkor szólnak, hogy mikor mehetek állásinterjúra, amikor befejeztem a borulásokat, és készülök a gyakorlat lezárására? Holnap fél11re kell mennem meghallgatásra. Bízok benne, hogy jó benyomást tudok tenni leendő főnökömre, és hamarost (jövő hét?) teszttechnikusként dolgozhatok.
(Lassan beérnek a sztúpánál tett kívánságok ...)
(Lassan beérnek a sztúpánál tett kívánságok ...)
Fogadalmak ...
Nem szeretek megígérni, megfogadni dolgokat, cselekedeteket. Nem, mert könnyen megszegem őket, vagy nem annak megfelelően cselekszem. Erre már többször volt példa a közeli, és távoli múltban egyaránt. De most valami olyasmit tapasztaltam, kaptam Becskén, hogy igenis törekednem kell bizonyos dolgok véghezvitelében, megtartásában. Éppen ezért elhatároztam (idén már többször is), hogy ebben az évben be fogom fejezni a borulást, minél előbb lehetőleg. Ez persze azt jelenti, hogy napi rendszerességgel kell gyakorolnom. Nem a mennyiség a fontos, hanem a rendszeresség. Az úgyis hozza magával a mennyiséget. A leborulás amúgy is egy nagyszerű gyakorlat (ha megvan a kötelező 111111, akkor folytatom tovább).
Szeretném befejezni a ngöndrót, és ehhez szükséges a rendszeres gyakorlás. Szeretném azt a gyakorlatot csinálni, mint amit azok a barátaim, akik már befejezték (van, aki többször is). El akarom érni azt az állapotot, ami Láma Ole is elért, megvalósított, hogy segíthessek másoknak. Látva azt a töretlen aktivitást, amit kifejt, és azt a rendíthetetlen odaadást, amit Karmapa felé irányul, mindez nagyon inspiráló, és motiváló. Mindazt, amit tanítóink az elmúlt héten adtak nekünk, tanítványaiknak, csak úgy tudom meghálálni, hogy gyakorlásomat rendszeressé teszem, meditációmat erősítem, és kéréseiknek megpróbálok eleget tenni. Tudatosabb, mindenki számára hasznos életet élni, másoknak példát mutatni.
Így fejezem ki köszönetemet.

2012. július 2., hétfő
Újra itthon ...
Véget ért az idei Becske-kurzus. Visszatértem a "megszokott" hétköznapokba, ma már dolgozok is. De ez mind nem fontos. A fontos az, ami Becskén volt, és ami még fontosabb, az az, hogy végig ott tudtam lenni. Elejétől a végéig. És ez nagyszerű, már csak azért is, mert előtte úgy gondoltam, hogy csak a 2 beavatásra tudok elmenni. De ehhez képest baráti segítséggel ott voltam végig, minden tanításon, beavatáson. És ez olyan érzéssel tölt el, amit szavakkal kifejezni lehetetlen. A szó, ami leginkább leírja, vagy megközelíti ezt az érzést, az a hála, de még ez sem elég kifejező.
Hogy milyen volt a kurzus? Hatalmas! És itt nem csak a méretére gondolok, pedig az se volt semmi. Szombaton, a beavatáson 4100an (!) voltunk, de a létszám, ami állandó volt, az 3000 fő volt. Tapasztalataim szerint szinte minden normálisan ment, ha voltak is problémák, zökkenők, azok hamar meg lettek oldva. Amit csak nehezen lehetett megoldani, az a vízellátás volt. Ennyi emberre kicsit kevesebb volt a víz, mint kellett volna, de csak 1 nap volt, amikor elfogyott, és este nem lehetett zuhanyozni. Onnantól kezdve mindenki takarékoskodott, már csak azért is, mert napközben csak hideg víz volt, és alacsony volt a nyomás is. Legalább senki sem pancsolt. Az ivóvízzel nem volt gond, volt elegendő palackos víz, üdítő, kávé, és esténként alkohol is, bár alkoholt nem árusítottunk a beavatásokat megelőző estéken.
Én a büfé-csoportban dolgoztam, általában a déli órákban kezdtem, és onnantól az összes műszakban ott voltam. Igazi nemzetközi csapat voltunk. A kávét csehek főzték, a szendvicsesek (pannini) lengyelek voltak, és talán a juice-bart is ők csinálták. A pult mögött főleg magyarok voltunk, de dolgoztam ott két mexikói baráttal is. A pörgés folyamatos volt, saját szaunával rendelkeztünk a pult mögött, csak a jacuzzi hiányzott. Izzadás folyamatosan. Szerencsére a folyamatos folyadékveszteséget sikerült pótolni, a Team-tagoknak ingyenes volt az ásványvíz. A csúcs az volt, amikor Karmapa meglátogatott minden csoportot, illetve a területüket, ahol dolgoztak. Leírhatatlan érzés volt.
A tanítások, és beavatások szintén fantasztikusak voltak. Karmapa változtatott a programján, kérdés-válaszok formájában adott tanításokat. Minden kérdésere válaszolt, szinte azonnal, nagyon laza, könnyed stílusban. Poénkodott, humorizált, de ugyanakkor komoly válaszokat adott. Elvégre mégis csak egy megvalósítóról van szó, egy Bódhiszattváról, aki minden érző lény boldogsága érdekében dolgozik (a nagy hőség miatt ventillátorokat raktak elé, hogy azzal könnyítsék a tanítását, de szinte azonnal az előtte ülő emberekre fordíttatta, nem érdekelte, hogy mennyire van melege, és mennyire izzad). Abban a szerencsésben volt részem, hogy 20 méternél nem ültem messzebb tőle, ez persze köszönhető volt annak, hogy a Team részére külön hely volt fenntartva (általában utoljára érkeztünk, és először távoztunk). Megint csak azt mondom, hogy nem találok szavakat, amit akkor éreztem, a tanítások, és beavatások alatt. Mindaz, amit kaptunk a Karmapától, és Olétól, az oly sok, és oly nagyszerű ajándékok, hogy azt ésszel felfogni teljesen szinte lehetetlen. Gyanítom, hogy kell még egy kis idő, amíg az megemésztem az elmúlt hét eseményeit, és az érzések is lecsillapodnak.
Ami most lényeges, az az, hogy ezt az állapotot valamilyen szinten meg kell őrizni. Szinten tartani. És erre a legjobb módszer a meditáció. A gyakorlás. A korábban mindig, amikor egy kurzus után megfogadtam, hogy most aztán rendszeresen gyakorlok, abból soha nem lett semmi. De most tudom, hogy olyan dolgokat kaptunk, amiket csak így tudok meghálálni. Csak így tudom kifejezni odaadásomat tanítóim felé. Ez az egyik ok. Másrészt ideje lenne befejezni a ngöndro első gyakorlatát, a Leborulásokat. 3 éve csinálom, és már négyszer befejezhettem volna, csak lusta voltam. Nem azt tettem, amit a Láma mondott. És amikor rendszeresen csináltam, akkor annak mindig megvolt a hatása. A harmadik ok pedig a Bódhiszattvanevem, amit tegnap kaptam, amikor a Karmapa Bódhiszattva ígéretet adott. Mert olyan nevet kaptam, ami a gyakorlásra ösztönöz. Nagyon inspiráló, és motiváló nevet kaptam, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.
Mindent összevetve, csak annyit tudok mondani, hogy Köszönöm! És még ez is kevés.
Karmapa Csennó!
Megjegyzés: hamarosan átnézem a képeket, és lesz megosztás, publikálás.

2012. június 20., szerda
KFC ...
Már kb. 1-2 hónapja elengedtem azt a merev elképzelésemet, hogy hol vagyok, illetve hol nem vagyok hajlandó dolgozni. Így most örülök, hogy van végre ez a meló. Nem számít, hogy milyen lesz, nem számít, hogy mennyire keveset fizet, mert az a lényeg, hogy van. Az a lényeg, hogy dolgozhatok. Nincsenek elvárások, nem ragaszkodok elképzelésekhez. És ez tök jó.
Az is jó, hogy a szanghában bárkinek mondom, hogy hol fogok dolgozni, mindenki örül, hogy van végre munkám, hogy mehetek dolgozni. Nem fikázzák le, hogy hol, hogy mit csinálok (fogok holnaptól). Örülnek velem együtt. És látom, hogy ez őszinte öröm, és nem tettetés, nem ámítás, nem színészkedés. Ezért nagyon hálás vagyok. Sokat segített az elmúlt hónapokban, hogy folyamatosan érdeklődtek, hogy mi van velem, hogy ott voltak, hogy biztattak. Átsegítettek a nehezebb időszakokon, a mélypontokon. Örülök ennek. Amit most érzek leginkább, az a hála. Köszönöm!

2012. június 19., kedd
Örömködés ...
Végre! Ma sikerült aláírnom a munkaszerződést, csütörtökön megyek először dolgozni. Budaörsre, az Auchanban lévő KFC-be, ha még ezt eddig nem mondtam volna. Nem egy álommeló, a pénz se valami nagy durranás, de meló, és fizetést kapok érte. Ideiglenesen, túlélésre abszolút alkalmas. Ez mellett meg simán kereshetek munkát tovább, aztán ha van megfelelő, valahol kiválasztanak, akkor simán átnyergelhetek. Csak ez számít.
Azaz nem csak ez. Bár minden kívánságom úgy teljesülne, ahogy a legutóbbi. Mert ugye jövő héten Becske, Karmapa, Ole. És megvan rá a keret is (köszönet a segítőkész barátoknak). Tegnap, és ma is folyamatosan tettem a kívánságokat, hogy a dolgok a lehető legjobban történjenek, legyen az bárhogy is, és lehetőleg úgy, hogy minél több lény javára válhassak. Ma rákérdeztem a főnöknél, hogy meg tudnánk-e oldani, hogy el tudjak menni "szabadságra". Azt mondta, hogy "Megoldjuk". Én ezt pozitív válasznak vettem, szóval jövő hét kedd délután, vagy szerda délelőtt irány Becske!
És hogy hálámat kifejezzem a Buddhák, és tanítóim felé, arra fogok törekedni, hogy minél többet, és rendszeresen gyakoroljak. Jelenleg ez a legtöbb, amit tehetek, hogy minden lény javára váljak. (És persze folyamatosan jókívánságokat tenni.)

2012. június 17., vasárnap
1 5let ...
Jelenlegi álláspont szerint szerdánál előbb nem fogok dolgozni. Már ha kedden sikerül megírni az a nyavalyás munkaszerződést. Nem tudom, hogy ebből kifolyólag, vagy csak úgy, spontán módon, de az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha csak júliusban kezdenék dolgozni? Így simán le tudnék menni Becskére, részt tudnék venni az építésben, magán a kurzuson is végig részt tudnék venni elejétől a végéig, és a bontásban is tudnék feladatot vállalni, ezzel is hasznosabb lehetnék. Ha ez megoldható lenne, annak szerfelett tudnék örülni, nem kicsit, nagyon. Ez egy olyan fantasztikus, hihetetlen lehetőség lenne, amire legközelebb nem tudom, hogy mikor állnának össze a feltételek. Hiszen itt lesz Karmapa, és Láma Ole. Tanításokat adnak, beavatásokat (Dzambala-, és Dukár beavatások), és remek alkalom a kicserélődésre, új barátok (és barátnők) szerzésére, hatalmas lehetőség a fejlődésre.
Határozottan tetszik az 5let ...
Határozottan tetszik az 5let ...
2012. június 16., szombat
Erősödő gondolatok ...
Ahogy telnek a napok, és ezzel együtt a várakozás, egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy igenis el kell menni külföldre, mert itthon nem tudok mit kezdeni. Most nem konkrétan a jelenlegi állapotomra, helyzetemre gondolok, hanem úgy általánosságban. Mindenre. Mert az van, hogy a szakmámmal a maximum, amit meg tudok keresni itthon, legjobb esetben 150 eHUF. Tudom, ez jóval több, mint amit sokan keresnek, de ez akkor se van jól. Persze, ebből az összegből meg lehet élni, elég jól, tulajdonképpen, de félrerakni nem biztos, hogy mindig lehet belőle. Vagy ha lehet is, jön egy hirtelen helyzet, és 2-3 hónap alatt elmegy az egész. Illetve az még a megoldás, hogy tudok félretenni, de akkor nagyon spártai körülmények között kell élni.
És nem csak rólam van szó. Nem csak magam miatt akarok kimenni. Ha külföldön dolgoznék, akkor tudnám Anyukámat segíteni anyagilag, mert ő sem van valami rózsás helyzetben. Miatta sokkal jobban aggódok. Mert jelenleg nem tudok segíteni neki. De ha lesz munkám itthon, akkor sem.
És még egy fontos szempont. Szeretnék utazni. sokat. Sokfelé. Szeretnék már egyszer (legalább egyszer, de inkább többször) eljutni Spanyolországba Karma Guen-be. Az EC-be. Elmenni egy India-túrára, nepálba. És még megannyi helyre. Kurzusokra, tanításokra. Ez olyan nagy igény lenne? Nem hiszem ...

Update ...
Nem tudom, hogy mikor, és hogyan szedtem össze ezt a karmát, de valahogy nagyon lassan, döcögve akar összejönni nekem a munkakeresés, munkakezdés. Most hívott fel leendő főnököm, hogy júliustól újfajta munkaszerződés lép életbe, így meg kell kérdeznie, hogy most akkor mi (a f..z) van, mi legyen. Mert hogy ne kellejen feleslegesen megírni mindenféle papírt. Tudom, ez mindkettőnk érdeke, de akkor is. Miért nem tudok elkezdeni dolgozni, egyszerűen, könnyen? Így most várok hétfőig válaszra, hogy most mi van, mi lesz. Csodás ez az év, tele van tisztulással, de azért alsó hangon megjegyzem, hogy kicsit már kezdem unni. Nem lehetne most már valami pozitívat is kapni? Persze ne valami eü-s teszt eredménye legyen :)
Mindegy, majd csak lesz valahogy, ezek után. Most kaja, egy kis ejtőzés, aztán megyek gyakorolni, asszem. Az sosem árt.
Mindegy, majd csak lesz valahogy, ezek után. Most kaja, egy kis ejtőzés, aztán megyek gyakorolni, asszem. Az sosem árt.
Kívánságok ...
Ma megyek szerződést aláírni a KFC-hez. Végre van munka, tudok dolgozni, pénzt keresni. Legyen az bármilyen meló is, bármilyen szar pénzért is (nem én találtam ki), de meló, és pénz. Végre valami. Végre nem lefelé száguld a szekér, hanem talán lassít, veszít a lendületéből, és idővel újra felfelé ível a pályája. Nem tervezem hosszú távra ezt a melót, csak ideiglenesen, átmenetileg, amíg nem találok jobbat. Márpedig fogok. Ez csak segít, hogy átvészeljem ezt az átmeneti időszakot.
És akkor persze, amikor már kezdenék megnyugodni, akkor jön a következő dilemma, csak hogy ne legyen teljesen nyugodt minden (nem mintha az lenne, elvégre rólam van szó). Nemrég még úgy nézett ki, hogy Becskére,a kurzusra csak a két beavatásra tudok lemenni, mert hogy csak erre van (lesz) keret. Leendő főnököm kérdésére, hogy kell e szabadság, így azt mondtam, hogy nem (szinte lemondtam arról, hogy részt tudok venni az egészen). De most, a hét elején adódott egy lehetőség, hogy mégis ott tudnék lenni szinte az egész kurzuson (egy barát felajánlotta segítségét, pedig nem is kérdeztem, kértem). Az fantasztikus lenne. Tudnék segíteni munkámmal abban, hogy akik ott fognak tartózkodni, jól érezzék magukat. Hogy az igényeik teljesüljenek. Hogy az egész rendezvény minél zökkenőmentesebb legyen. Hogy segítségére legyek a barátaimnak (és minden lénynek). Tavaly ott voltam az építéstől szinte végig (lebontás már nem), és habár nagyon elfáradtam a végére, mégis jól éreztem magam, úgy, ahogy még soha életemben (mármint ebben).
Így most folyamatosan teszem a jókívánságokat, hogy ma, amikor aláírom a munkaszerződést, akkor a főnököm elengedjen arra a pár napra, szabadságra, hogy le tudjak menni Becskére. Bízok benne, hogy elenged. Bízok benne, hogy a kialakult kép, amit alkottam róla, nem csak tévedés, és annyira korrekt, amennyire azt az első benyomások sugallták. Ha már ennyire összeálltak a körülmények, ha már minden ennyire stimmel, és már csak ez az egy feltétel hiányzik , nagyon bízok benne, hogy minden akadály feloldódik a térben.
Teljesüljenek ezek a kívánságok, hogy minden lény javára váljak.

2012. június 5., kedd
Szabadság ...
Azt mondják, hogy ha az ember képes elengedni merev elképzeléseit, fenntartásait, elvárásait, az hatalmas fejlődés mindenképpen. Ha ez megtörténik, akkor ráébredünk arra, hogy sokkal több lehetőségünk van, mint korábban gondoltuk, láttuk, tapasztaltuk. De az igazi fejlődés mindenképpen a komfortzónán túl történik. Amit általában nem merünk átlépni, mert félünk az ismeretlentől. Szerencsére ezt már pár éve elkezdtem gyakorolni, és azóta is többször előfordult, hogy kikerültem a komfortzónámból. Hol szándékosan, hol akaratomon kívül. De ha már így alakult a helyzet, próbálom a legtöbbet kihozni belőle, és persze próbálok tanulni i belőle. Hogy minden lény javára váljak.
2012. május 30., szerda
2012. május 18., péntek
Meditáció ...
Egy érdekes cikket olvastam a meditációról, illetve hatásairól rövid, és hosszú távon, a szervezetet érintő fizikai változásokról. Nem igazán lepődtem meg, sőt, igazából egyfajta igazolásnak tekintem, ezek egy részét magamon is tapasztalom, tapasztaltam már. Már csak ezekért is megéri meditálni, ha másért nem is. De persze ez nem erről szól (legalábbis a buddhista meditáció). A meditáció csak egy eszköz, aminek vannak mellékhatásai, többek közt a cikkben is megemlített dolgok. A lényeg az, hogy lehetőleg tegyük minél rendszeresebbé, egyfajta megszokássá, és ne a meditációban tapasztalt élményekért meditáljunk, hanem egyszerűen csak élvezzük azt, amiben éppen vagyunk.
2012. május 16., szerda
Jelmezek ... ?
De most őszintén, tényleg. Nagy képregényrajongó vagyok, kisgyerek korom óta. Legalább 30 éve. A szuperhősök kalandjait is szeretem. A belőlük készült filmeket is (nagyrészt). De gondolkodjunk már el egy kicsit. A jelmezeikről. Nem mindenkiéről, persze. Mert van, akinek ez páncél (Vasember). Van, akinek ez a létének a része, mert egy isten, így adott a megjelenése (Thor). De a többiek? Mindenféle csiri-csáré maskara, idétlen maszkok, testre feszülő sztreccs ruhák, idióta színekben, mintákkal, maszkokkal. Értem én, hogy titkolni kell az identitásukat. De miért olyan cuccokban, amik őszintén szólva nem kicsit nevetségesek. Vegyük pl. Rozsomákot. ha én lennék ő, karomban adamantium pengékkel, megerősített csontvázzal, és hihetetlen erős regenerációs képességgel, akkor tuti, hogy nem öltöznék sárga-feketébe. Egy hülye maszkkal kiegészítve. Nem. Mindenképpen valami ötét ruhát választanék, ami azért nem túl feltünő, és segíti a rejtőzködést, ha szükséges. De nem egy ilyen sárga-fekete céltábla jellegű, "ide lőjetek, itt vagyok" ruhát.
Mindettől függetlenül persze továbbra is szeretem a képregényeket.
Mindettől függetlenül persze továbbra is szeretem a képregényeket.
1 ... 2 ... 3 ...
Pánikhangulat kezdődik ...
Persze, tudom, hogy az egész felesleges, mert úgyis minden rendben lesz. Előbb-utóbb. Csak most ez a várakozás. Ez a tehetetlenség. És a türelmetlenség nő, a tartalékok meg közben fogynak. Tudom, hogy ez is tisztulás, és remek lehetőség, hogy gyakoroljam a türelmet, de a türelemből nem tudom fizetni a számlákat, meg az albit júniusban.Csak tudnám, hogy mit követtem el előző életeimben, hogy most ezt kapom? Nem, mégsem akarom tudni. Elég nekem a jelenlegi problémák hada.
Szeretnék már dolgozni ...
Update: beszéltem a munkaközvetítős kapcsolattartóval. Sajnos még ő sem kapott választ, hogy mikor mehetek, még nem tudják, hogy mikor megy el az ember, akinek a helyére akarnak felvenni. Szóval sehol sem vagyok. Csak tanácsot kaptam. Ha van valami munkalehetőség, akkor fogadjam el, úgyis próbaidő lesz az elején. Faja. Jelenleg alkalmi munka is megfelelne. De tényleg ... Különben költözök ki a hegyekbe, erdőbe jóginak. Nyár jön úgyis, időjárás nem gond. Majd eszek csalánt, mint Milarepa ...

2012. május 9., szerda
Hova tovább?
Egyre inkább érik bennem a gondolat, és az elhatározás, hogy nekem itt semmi keresnivalóm (és ez most értve az anyagiakra), és irány külföld. Nem látom értelmét annak, hogy itt maradjak, Magyarországon. Nem látom azt az okot, ami rábírna arra, hogy maradjak. Ami ma itt folyik, az egyre inkább felháborítóbb, és elkeserítőbb. És ezt nem csak én látom így. Miért van az, hogy van olyan végzős osztály, ahol az diákok 1/3-a azon gondolkodik, hogy felsőfokú tanulmányait inkább külföldön végzi el?
Kb. másfél-két hete kezdtem el azon gondolkozni, hogy külföld. Nem tudom, hogy merült fel, nem is számít. Egyszerűen csak megjelent az ötlet, és azóta ott motoszkál a tudatomban, egyre erősödve. Mikor Anyámnak először említettem, láttam rajta a meglepődést, és egy kisebb ijedtséget. Megértem. De egyre inkább úgy érzem, hogy nincs más választásom. Aztán találkoztam Lúciával, egy régi baráttal. Ő újságolta, hogy közös barátunk, T. megy ki Angliába, és ott keres munkát. Mondjuk nem lepődtem meg ezen. Abszolút megértem. L. kérdezte, hogy én nem akarok menni? Csak pár percet beszéltünk erről, de ez is csak tovább erősítette bennem az érzést, az elhatározást.
Közben egy buddhista barátom hazaért Hollandiából. Azért ment ki, mert korábban dolgozott ott, és gondolta, hogy felveszi azt a nyugdíjpénzt, ami onnan jár neki. Tegnap találkoztam vele, beszélgettünk. Nincs kedve visszamenni, de egyre inkább úgy érzi, hogy ez lesz a történet folytatása. Igazából ez már egy kész terv, nyár végén megy vissza. Megemlítettem neki, hogy egyre erősebb bennem az érzés, és az elhatározás, hogy nekem is menni kell. Így most esélyes, hogy nyár végén, ősz elején én is megyek. Hollandiába. Ez van.
Most el kell kezdenem készülni erre. Pénzt kell valahogy gyűjtenem, hogy ki tudjak jutni. Angolul kell tanulnom, gyakorolnom kell a beszédet, a kommunikációt. Erre kaptam jó ötletet. Van egy külföldi srác a centrumban, aki zsidó, de már évek óta Dániában élt, és most itt él Budapesten. Nagyon jó fej. Na, szóval azt az ötletet adták, hogy beszélgessek vele angolul, sokat. Lehetőleg csak angolul beszélgessek vele. Ez tényleg jó ötlet. Ezen kívül elő kell vennem a nálam lévő anyagokat, nyelvkönyveket, és gyakorolni. Tanulni. Sok angol nyelvű weboldalt is kell olvasnom. Többet, mint eddig. Pl. napilapokat. A The Guardian erre állítólag nagyon alkalmas. Már abból a megfontolásból is, hogy jobban átjönnek a hírek, nincs annyi szűrő, mint itthon. Mindegy, a lényeg az, hogy gyakorolnom kell.
Ezek a gondolatok forognak, járnak mostanában a tudatomban. És ahogy az elején mondtam, írtam, ez az érzés egyre erősebb, egyre konkrétabb. Menni kell ...

2012. május 8., kedd
Reményteljes várakozás ...
Ma ismét elküldtem önéletrajzom, kb. 15-20 állásajánlatra. Bízok benne (nem pedig reménykedek), hogy most már valami összejön, hamarost. Nem akarok visszamenni Pécsre dolgozni, a volt melóhelyem telephelyére. Nagyon nincs kedvem ahhoz, hogy a nyálamat törölgessem a fejemről ...
2012. május 1., kedd
A négy alapgondolat
Felismerjük jelen életünk értékes lehetőségét, hogy egy buddha módszereit használva számtalan lény javára válhatunk. Csak kevesen találkoznak a Gyémánt Út-tanításokkal, s még kevesebben képesek ezeket használni.
Emlékezünk arra, hogy minden, ami összetett, mulandó. Egyedül a tudat határtalan, világos tere maradandó, s bizonytalan, mennyi ideig állnak rendelkezésünkre a feltételek, hogy felismerjük ezt.
Megértjük az ok és okozat összefüggését. Csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk. Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek váltak jelenlegi állapotunkká, s most ültetjük el jövőnk magjait.
Végül megnézzük, miért is dolgozunk a tudattal. Egyrészt azért, mert a megvilágosodás a legmagasabb szintű időtlen gyönyör, másrészt pedig azért, mert nem válhatunk mások hasznára, amíg magunk is zavarodottak és zaklatottak vagyunk.
Boldog tudatlanság ...
Néha tényleg jobb, ha az ember nem tud semmit. Jelen pillanatban rám vonatkoztatva ez nem igaz, mert már korábban megtudtam részinformációkat, csak most lett teljes a kép. És valahol zavar, hogy nem adhatok tanácsot. De ez van. El kell fogadnom. És jelen pillanatban (is) a 4 alapgondolat jár a fejemben, azaz leginkább az utolsó 3. Múlandóság. Ok-okozat. És a motiváció (hogy miért kell meditálnom). És közben még arra is figyeljek, hogy ne legyek szentimentális. Szép, mondhatom ...
Jövőkép ...
Ha jobban belegondolok, akkor nekem nem nagyon van ilyen. Azaz van olyan, ami azt takarja, hogy mit szeretnék a közeli, és távoli jövőben, de ezek nem konkrét dolgok, inkább vágyak. Hogy hova szeretnék eljutni, mi lenne a jó, meg ilyesmik, de semmi konkrét. Azzal kapcsolatban sem, hogy ezeket hogyan akarom elérni, megvalósítani. Nem mintha ezzel egyedül lennék szerintem a mai világban, de ez még nem nyugtat meg, hogy mások is így éreznek.
Abból kifolyólag, hogy munkanélküli lettem, a utóbbi időben többször is gondolkoztam azon, hogy hogyan tovább? Mit csináljak? Mihez kezdjek, milyen úton haladjak tovább? Mivel foglalkozzak? Mert nem feltétlenül a szakmámban akarok tovább dolgozni, sőt, szívesen kipróbálnám magam más területen is. Csak nem értek máshoz nagyon. És az az igazság, hogy talán kicsit félek is. Igen, félek. Hogy miért? Igazából nem tudom. Mert ha jobban belegondolok okom nincs rá.
Igazából van olyan terület, amin kipróbálnám magam, amivel szívesen foglalkoznék. És ez a fotózás, a képi megjelenítés. A napokban még az is eszembe jutott, hogy akár csinálhatnék rövidfilmeket is. Mozgóképek. Mit tudnék alkotni? Persze minimális tőke ehhez is kellene, mert egy kamerát mindenképpen kellene vennem.
Persze amíg nem teszek lépéseket ez irányban, addig csak álmok maradnak. Most még hivatkozhatok arra, hogy jelenleg a munkanélküliségem miatt nincs pénzem erre. De ez csak kifogás. Márpedig a kifogás az, ami mindenkinek van, csak éppen senki nem kíváncsi rá. El kell döntenem, hogy hajlandó vagyok-e lépéseket tenni annak érdekében, hogy az álmaim, vágyaim valóra váljanak. És igazából nem lenne jó évek múlva visszatekinteni úgy, hogy nem tettem próbára magam a félelmeim miatt. Tehát?

2012. április 29., vasárnap
Focikupa, családi nap ...
Tegnap lett megrendezve Becskén az idei Becske Kupa, és Családi Nap rendezvény. Persze, jöhet a kérdés, hogy mit kerestem ott, mert se a focit nem szeretem, se családom nincs (mármint saját). De nem is ez volt a lényeg. Jó idő volt, sütött a nap, meleg volt. Rengeteg ismerős, barát volt ott, jó volt a hangulat. Segítettem némi takarításban (ezt régebben el nem tudtam volna képzelni), hiszen megtehettem, nem került semmibe, és tulajdonképpen másoknak segítettem ezzel. Ráadásul ott van a Sztúpa, körbe lehetett járni, mantrázni, és jó kívánságokat tenni közben, és ez egy olyan dolog, amit ki nem lehet kihagyni, ha az ember már ott van. És különben is, Becskére mindig jó lemenni. Szeretek ott lenni, és igazából nehéz otthagyni, amikor menni kell. Ott mindig jól érzem magam, mintha otthon lennék. Igazából jobban érzem ott magam, mintha otthon lennék. Ugyanez igaz a centrumra is. van, hogy órákon át mondogatom, hogy most már megyek haza, de elindulni nem tudok. Előre várom a május 19-t, akkor lesz megint OCT (Országos Centrum Találkozó), és a szokásoktól eltérően most Becskén. Jó lesz, már látom előre, és persze várom is.
2012. április 26., csütörtök
2012. Becske
Folytatás?
Annyi minden történt az elmúlt fél évben, én meg legalább annyi ideje nem jártam itt. Persze ez nem volt véletlen. Már csak azért sem, mert a véletlenben nem hiszek. Ok, és okozat. Hogy miért nem posztoltam semmit? Talán mert nem volt kedv. Vagy csak azért, mert mindaz, amit leírhattam volna, csak nyomokban fejezték volna ki azt, ami velem történt, amiket átéltem, tapasztaltam. Mindaz, amit leírtam volna, csak szavak, fogalmak lettek volna, mindenkiben másképp lecsapódva, aki olvassa, esetleg. De az is ott volt, hogy gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha olyan posztokat írnék, amik a buddhizmussal kapcsolatosak. De ez erősen meggondolandó, mert komoly irányelvek vannak azzal kapcsolatban, hogy mit, és hogyan tehetünk közzé.
Szóval nem tudom, hogy fogom-e folytatni ezt a blogot mostanában. Törölni nem fogom, de a posztolás az lehet, hogy hasonló ütemben fog folytatódni, mint az elmúlt fél évben. majd kiderül.
Szóval nem tudom, hogy fogom-e folytatni ezt a blogot mostanában. Törölni nem fogom, de a posztolás az lehet, hogy hasonló ütemben fog folytatódni, mint az elmúlt fél évben. majd kiderül.
Kaptafa ...
Annyira "szeretem", amikor nem buddhisták "tudják", és meg is mondják, hogy szerintük mi a buddhizmus, miről szól, és miket is csinálunk. Hogyan élünk. Mit kellene tennünk. Na jó, annyira nem zavar, csak csodálkozok rajta. Nem értem, hogy miért? Az nem baj, ha nem tudok valamit, de kérdezek, mert akkor hajt a kíváncsiság. Nincsenek rossz kérdések, maximum rossz válaszok. De azt egyenesen ostobaságnak, butaságnak tartom, amikor valamihez nem értek, de beszélek róla, azt a látszatot keltve, hogy értek hozzá. Így amihez nem értek, amiről nem tudok, arról inkább kérdezek, minthogy hülyeséget beszéljek, így lejáratva magamat. Mindenki beszéljen arról, amihez ért, de ne mondjon hülyeséget.
2011. december 2., péntek
Motiváció ...
"Le kéne ellenőriznünk, hogy valóban a tudatunkban pihenünk-e, vagy még mindig valami után rohanunk, amit nem vagyunk képesek elkapni.
"Hol vagyok? A középpontomban vagyok? Érzem az erőmet? Független vagyok másoktól? Építhetek arra amit eddig elértem? Megbízhatok abban amit eddig elértem vagy nem?
"Ezek azok a kérdések, amiket folyamatosan fel kéne tennünk magunknak.
Láma Ole Nydahl
2011. október 28., péntek
I am tired ...
Körülbelül a végkimerülés, ájulás határán vagyok, de jól érzem magam. Mozgalmas, pörgös, aktív, és örömtelik hónapon vagyok túl. Még jó, hogy itt van a hosszúhétvége, így van lehetőségem pihenni. Nem lustálkodva, semmittevősen, hanem kellemes, aktív pihenősen. Jó lesz, érzem ...
2011. október 15., szombat
A hét gondolatai ...
Nyugodtabb vagyok, mint az elmúlt pár hónapban bármikor, elmúlt a feszültség is, mégse tusom, hogy mit kell tennem. Tanácstalan vagyok. A megérzéseim egymással ellentétesek. Ezért nem is tudok hallgatni rájuk, nem tudom eldönteni, hogy melyiknek higyek, melyikben bízzak. Eljutottam oda, hogy hajlandó vagyok elengedni ezt az egészet, ha ez a megoldás. És az az érzésem, hogy egyre nagyobb erre az esély. És az egészben az a legjobb, hogy még ez sem tudja letörni mostani jókedvemet.
Még mindig nem tudom összerakni a képet, hogy tulajdonképpen most mi is a helyzet. Pedig. Biztos, hogy rém egyszerű a képlet, csak túlbonyolítom. Megint. Mint mindig.
Hogy mi miért, és hogyan történik, ez mindig egy jó kérdés. A lényeg az, hogy a tér tele van lehetőségekkel, és nem szabad hagyni, hogy a tudatunk beszűküljön, és túlzottan egy dologra fókuszáljon. El kell kerülni, hogy rögeszméssé, neurotikussá váljunk, hogy vágyaink rabjai legyünk. Meg kell tanulni az érzéseinket elengedni. Ha semmit nem tartunk meg, akkor elveszíteni sem tudunk semmit.
Milyen érdekes ...
... hogy Fészbúkon buddhista barátaim vannak többségben az ismerőseim között. Ma töröltem az utolsó MW-s (MaffiaWar) kontaktjaimat, mivel nem látom értelmét, hogy csak úgy vannak, pedig nem is ismerem őket, a játékkal meg már fél éve nem játszok, mert meguntam. Most már tényleg csak olyan ismerősök vannak a listámban, akiket ismerek is.
2011. október 9., vasárnap
Hobbi ...
Nemrég elhatároztam, hogy megen elkezdek fotózni. Éppen ezért vettem filmet az analóg gépembe (Nikon FG-25), méghozzá fekete-fehéret. Eddig nem csináltam sok képet (kb. 6ot), de az analóg nem is arról szól, hogy össze-vissza kattogtatok, lövöldözöm a képeket. Ahhoz kicsit drága. Egy kép elkattintása előtt jól meggondolom, hogy érdemes e, és állítgatok a beállításokon. De bízok benne, hogy ez mindenképpen jót tesz a készségemnek, hogy akár majd digivel is jobb képeket csináljak majd. De ez most érdekel. Szeretnék ezzel foglalkozni. Igazából mindig is érdekelt, és most már bánom is, hogy annak idején második szakmámnak a háztartásigépszerelést választottam. Ennek ellenére úgy érzem, gondolom, hogy még lehetek jó fotós. Majd kell csinálnom hétvégi téma-vadászatokat, amikor nyakamba veszem a várost, és kattogtatok párat. Mondjuk az elkövetkező 2 hétvége már foglalt (jövő 7vége Huszárban munkálatok, és takarítás (bár ott is találhatok jó témát), illetve 2 hét múlva jön Ole (szintén van esély arra, hogy sikerül valami képet csinálni)), de utána körülnézek erre-arra. Érdekelnek az ipari-industrial témák, régi épületek, de igazából nyitott vagyok mindenre. Esetleg ha valakinek vannak tapasztalatai analóg fényképezéssel kapcsolatban, és megosztaná velem, vagy tud olyan oldalt, ami hasznos információkkal tanácsokkal segítené tevékenységemet, azt megköszönném. Képeket meg majd idővel, előhívás után persze megosztom.
Steve Jobs ...
... a héten eltávozott. Fantasztikus személy volt, igazi újító. Kívánok neki szerencsés, boldog, szenvedésmentes újjászületést.
Egy megragadó gondolat, ahogy a halálról, elmúlásról vélekedett (by index.hu):
"Nem félt a haláltól, sőt az elmúlás inspirálta munkára. Ahogy 2005-ös, a Stanfordon tartott beszédében mondta: „a halál a közös úticél, ami elől nincs menekvés. De ez nem baj, mert valószínűleg a halál az élet legnagyszerűbb találmánya. A tudat, hogy egyszer meghalok, segített meghozni az összes fontos döntést az életemben. Mert minden elvárás, büszkeség, félelem vagy hiba lényegtelenné válik a halál közelségében, és csak az marad hátra, ami igazán fontos. A halál az igazi segítség abban, hogy ne gondoljuk azt, vesztenivalónk van. Már most is meztelenek vagyunk. Éppen ezért nincs okunk arra, hogy a szívünkön kívül másra hallgassunk."

2011. október 7., péntek
Gyakorlás ...
Ez a hét fantasztikus volt eddig. A héten 2 nap is kaptunk nagyon inspiráló tanításokat, konkrétan a Ngöndroról. Nem a konkrét gyakorlatokról, hanem úgy általában, hogy miért is kell csinálni, gyakorolni. Ez a lehető legjobbkor jött, pont akkor, amikor elhatároztam, hogy erőteljesebbé, és rendszeressé teszem a gyakorlásomat. A héten hétfő kivételével eddig sikerült minden reggel korábban kelnem, és végezni a borulásokat. Nem sokat, amennyi belefért időmbe. De ahogy Tibi mondta, nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem csinálni kell. Rendszeresen, folyamatosan, és nem belekapaszkodni tapasztalatokba, érzésekbe. Abszolút igaza van. Amennyire erőm engedte, még este is borultam, ha tudtam. Bízom benne, hogy holnap reggel is menni fog, bár most itthon vagyok Pécsváradon, és eddig itthon nem ment soha. Sebaj, bízok a térben, és magamban. Hogy már több tanító is mondta, ez a gyakorlatsorozat olyan, mint a kígyó a cssőben. Ha egyszer elindul, akkor csak egy irányba mehet, nincs megállás, csinálni, haladni kell, folyamatosan. Elvárások, és elképzelések nélkül.
Most pedig még meditálok egy kicsit, aztán alvás ...
2011. október 5., szerda
Felismerés ...
Kicsit utánanéztem, pont 2 hónapja kezdett el kicsúcsosodni a problémás időszak. Illetve az volt a kezdete. Csak akkor még nem vettem észre, nem tűnt fel. Akkor kezdődött el az a feszült időszak, ami most ér/t véget. Ennyi. Most nyugi van. Maradjon is így ez ...
Elhatározások ...
Azon dolgozok, hogy rendszeressé tegyem (illetve kialakítsam) azt a szokást, hogy reggel korábban felkelek, és nekiállok borulni. Minden nap. Mindenképp hasznos, és mivel az elmúlt 2 nap (tegnap, ma) sikerült ezt megtennem, azon vagyok, hogy ez a tendencia folytatódjon. Sokkal könnyebb a napom, és valamilyen szinten meg is határozza. Egyelőre a rendszerességet akarom kialakítani, aztán jöhet a mennyiség növelése. Nem akarom azt többet, amit idén elkövettem, hogy "szünetelek". Ez nem más, mint lustaság. Utána sokkal nehezebb folytatni, újrakezdeni. Fájdalmas. Másrészt pedig emlékszem arra, hogy hogy éreztem magam, amikor intenzíven, rendszeresen gyakoroltam. Teljesen más volt, sokkal könnyebben vettem az akadályokat, jelen volt egyfajta spontán öröm. Nem állandó jelleggel, de igen gyakori volt. Most egy igen feszült időszak végén vagyok, ami köszönhető annak, hogy ellustultam. Szóval nincs más teendőm, mint gyakorolni, rendszeresen.
Más. Elhatározásom, tervem egyre szilárdabb azzal kapcsolatban, hogy el fogok költözni, lényegesen közelebb a Centrumhoz. Ott érzem jól magam, ott vannak a barátaim (mármint a buddhisták), ott nem unatkozok, és mindig van lehetőség a kicserélődésre. Programok vannak, lehetőségek, amikkel élni akarok. Aktívabb szerepet akarok vállalni a közösség életében. Ezt úgy tudom erőteljesebbé tenni, ha közelebb költözök. Ja, és jelenlegi lakótársam nélkül. Bízok benne, hogy gond nélkül meg tudom majd értetni vele úgy, hogy elfogadja döntésemet.
Ezek a jelenlegi tervek. Ezeken dolgozok. Meg a számlák kifizetésén ...
Pár gondolat ...
... a közeli múltból, amit akkor, hirtelen le tudtam jegyezni.
Fáradt vagyok, nem kicsit. Pihennem kell, rám fér.
Talán még sincs minden veszve, bízok benne.
Az esélyek csak akkor érnek valamit, ha képes vagyok felismerni, és a megfelelő módon élni a feltárulkozó lehetőséggel. Ez tegnap nem történt meg, nem tudtam elég bátor lenni, nem tudtam átlépni félelmeimen. Megfutodtam.
Hihetetlen, hogy milyen kis dolgok milyen mértékben képesek befolyásolni tudatállapotainkat. Fel, vagy akár le. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy még memnyi munka áll elöttem. És ez jó.
Meditáció. Az orvosság. Mindaz a feszültség, amit az elmúlt két hétben tapasztaltam, az ma feloldódott, eloszlott. Újabb bizonyítéka annak, hogy a módszerek működnek.
Egyre inkább érik bennem a gondolat, az elhatározás, hogy el fogok költözni jelenlegi albérletemből. Hogy miért? Egyrészt messze van a Centrumtól. Másrészt jelenlegi lakótársam hátráltat a gyakorlásomban. Tudom, hogy ez csak az én mozim, az egóm játéka, de csak úgy tudok ellene tenni, ha elköltözök. Ez van. Csak így tudok változtatni, változni. Egyelőre még azon a szinten vagyok, hogy a zavaró körülmények, és magam között távolságot hozok létre.

2011. szeptember 25., vasárnap
2011. szeptember 23., péntek
Kellemetlen állapot ...
Utálom a bizonytalanságot. Azaz konkrétan ezt a fajta bizonytalanságot, amit mostanában érzek. Ez nem jó. Nem szeretem. Pedig régi ismerős, de nem tudtam megszokni. Pont a kellemetlen érzések miatt, amit okoz. De bízok benne, hogy hamarost véget ér. Így, vagy úgy, de véget ...
2011. szeptember 18., vasárnap
Megen a macska ...
Határozottan emlékeztet az egész arra a bizonyos macskára (amelyik nem a Schrödingeré), és arra a forró kására. De mér van az az érzésem, hogy ez kölcsönös?
Vegyes benyomások ...
Néha előfordul, hogy nem igazán örülök 1-2 villamosnak. A héten éppen a 41-es villamosnak nem örültem. Nem a megfelelő időben jött. Túl korán. Jöhetett volna 5-10 perccel később is. De nem. A körülmények nehezítik célom elérését.
A múlt héten voltam otthon, meglátogattam barátaimat. Jó volt. Bár volt kellemetlen része is, de kellett, szükség volt rá. Aktuális volt már, hogy valaki keményen az arcomba vágja hibáimat, egomat a földbe tiporja. Osztottak, nem kicsit. Azért a haszna megvolt. A hetek óta tartó káoszt, ami a fejemben, tudatomban kavargott, megszüntette. Tisztábban látok kicsit. Még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is akarok, merre akarok tartani, de valami körvonalazódik.
Tegnap olyan lépéseket tettem, amiket már egy ideje meg kellett volna tennem, viszont most ott van az, hogy mi lesz ebből? Mi fog történni? Hogy fogok szembenézni a további felmerülő kérdésekkel? Mindenesetre félelmeimet figyelmen kívül hagyva teszem amit tennem kell, hogy haladjak előre. Elvégre a Gyémánt Úton pont a zavaró érzelmeket használjuk a Megvilágosodás üzemanyagaként. Nos, nekem van mit égetni bőven, érdekes, és izgalmas út az, amit választottam, amin haladok ...

2011. augusztus 18., csütörtök
Gondolatok meló közben ...
Végre volt lehetőség. hogy pár gondolatot, ami felmerült a tudatomban, miközben dolgoztam, lejegyezzem (mert erre is tudok időt szakítani néha).
Elmúlik ...
"-Itt, és Most.
-Mármint most?
-Nem, Most."
És persze megint vörös ...
Fentek, és lentek. A jo-jó -tudat működése ...
Ego-fight. Mindenki védi a magáét, és érvényesíteni próbálja az akaratát. Szinte bármi áron. Kerül, amibe kerül ...
Vajon mi a jobb, simogatni, kényeztetni mások egóját, vagy a puszta, nyers igazsággal szembesíteni őket, még ha fáj is? Vagy ez is helyzetfüggő?
Zavaros délután ...
Nem tudom, hogy mitől, de délután elég zavart, zavarodott állapotban voltm. Persze ez csak akkor esett le, amikor beálltam a büfépult mőgé, és dolgozni kellett. Szétszórt voltam, nem tudtam figyelni rendesen, és hasonlók. Bamba voltam. Nem tom mitől, napközben, melóhelyen ez még nem volt. Csak a meditáció alatt/után jöttem helyre, utána állt össze ,minden a megszokott kerékvágásba. Furcsa volt egy kicsit, az az egy biztos ...
2011. augusztus 11., csütörtök
Szamszára ...
Az élet tele van küzdelemmel. Azaz az egó küzd, a "nevünkben". Ami nem tetszik, azt távol akarjuk tartani magunktól, eltaszítjuk, ami tetszik, azt meg akarjuk tartani, minnél tovább, lehetőleg. Amíg nekünk tetsző dolgok történnek, addig semmi baj nincs, elvagyunk, vidámak vagyunk örülünk, nem is keressük az okát, de amint valami kellemetlen, "nem odaillő", akkor már mindjárt gáz van. Akkor keressük a miértet. Akkor jön a kérdés, hogy (pl.) "miért ilyen sok?", pedig úgy kellene hangzania a kérdésnek, "hogy eddig miért volt olyan kevés?", vagy "itt se voltam 2 hétig". Tehetek én erről? Nem tudom, csak azt, hogy minden, ami velünk történik, annak az okait, körülményeit mi magunk teremtjük, teremtettük meg. Ez van, ezzel kell élnünk. El kell fogadnunk. Az elég gyenge védekezés, hogy "én nem tehetek róla", vagy a hasonlók. Persze, másban keresni, külső tényezőkben, okokban szenvedésünk gyökerét, sokkal kényelmesebb, mint elfogadni a felelősséget saját életünkkel kapcsolatban.
Nem lesz ez hosszú lakókapcsolat, úgy érzem ...
2011. augusztus 9., kedd
Another cat ...
... méghozzá az a bizonyos, amelyik kapcsolatba kerül egy szintén bizonyos, magasabb hőmérsékletű tejtermékkel, ám közelebbi kontaktusba nem kerül vele, csak kerülgeti. Na, ez van most. És nem örülök neki.
2011. augusztus 5., péntek
Dilemma ...
Zakatolnak a fogaskerekek, kattognak, és nem tudok megnyugodni, nem tudok elhatározásra jutni. Nem tudok a tettek mezejére lépni. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy amit látok, az mennyire a valóság, vagy pedig csak az, amit szeretnék látni. Biztos a múlt által elültetett félelmek maradéka, de ahhoz épp elég, hogy megtorpanjak. Mindenesetre odáig már eljutottam, hogy bizonyos dolgokat nem akarok megérteni, mert úgyse lehet. Csak el kell fogadni. Zavar van az erőben ,,,
Kihívás ...
Úgy érzem, hogy egy komolyabb problémával állok szemben. De megoldom. Bízok benne, hogy így lesz, mert kezd zavarni a dolog ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)