Az előbb eszembe jutottak régebbi Karácsonyok, előesték, elő-, és rendes Szilveszterek. Van mire emlékezni. Volt olyan 23-a, amikor elmentünk koncertre, utána hajnalig buli, majd haza, kevés alvás után otthoni segédkezés. Vagy amikor Szentestén haverokkal mentem sörözni, az se volt semmi. 3 napon át előSzilveszter és Szilveszter, mert megtehettük, képesek voltunk rá. Mennyi kellemes, vidám emlék! Akkor még sokan voltunk, más idők jártak, fiatalabak, és talán felelőtlenebbek, meggondolatlanabbak voltunk. Úgy élveztük az életet, és a helyzetet, ahogy jött. Ezek voltak az Arany Évek. Akkor annak tűntek, és úgy éreztem, hogy ez soha nem fog elmúlni. Pedig de. Ahogy minden más elmúlik, változik, vagy átalakul. Most, annyi borongós, sötét hangulatú év után jól esik visszagondolni ezekre az eseményekre. Most is vigyorgok, felkuncogok, ahogy eszembe jut egy-egy mozzanat, pillanat, esemény. Amikor pl. S. haverommal vártuk Uráncityben a buszt korán reggel, hajnalban, és háborogtunk részegen és tépve, hogy az a tetves busz nem jön, pedig most már ideje volna. Aztán délután kiderült, hogy valamikor reggel 7kor indult az első. Mert hogy Karácsony első napja volt. Vagy amikor a társaság részegen, megcsúszva Activityt játszott, kisebb házibulin belül 25-e este. Forraltborozás, és még hasonlók. Aztán voltak sötétebb, vagy kellemetlenebb pillanatok is. Hasonló helyzet,mint ma, reggel 7re értem haza munkából, és akkor nem is aludtam, azonnal segédkezés, pakolászás, miegymás. Este 7-8 körül már kemény fáradtsággal küszködtem, akkor akartam nézni valamelyik Gyűrük Urát, csak a feléig jutotam el. 2 éve volt az enyagi mélypont, akkor azért nem mentem sehova Szenteste, nem volt miből költeni. Igaz, kedvem sem volt hozzá. Az akkori Szilveszter is érdekes volt, a tervaz volt, hogy valami irdatlan módon berugok, eltemetve azta szar évet. Sikerült is a temetés. Valamikor du. 2-3 körül kezdtem inni, haveromhoz beugrottam, ő megelkezdett itatni szilvapálesszal. Után irány házibuli, én meg ittam, ami kezemügyébe esett. Absinth, vodka, pálesz, wiskhy, ki tudja már, mit még? Csúnya is lett a vége, a tervet túlteljesítettem (broáááááf!). Tavaly vacsora után csak egy lehetőségem volt a Családi Este után, leültem játszani, mert „az olyan jó”. Most is hasonló lesz a lehetőség, de más lesz mégis. Idén várom a Karácsonyt! Több okból is kifolyólag. Szeretném látni, ahogy Anyám meglátja az ajándékot, amit Apámmal közösen adunk Neki. Remélem (igazából tudom), hogy örülni fog neki. Kiványcsi vagyok, hogy Unokahúgom miként fogja megélni az idei Ünnepet, mit fog szólni az ajándékokhoz, amiket kap. Tőlem Süsü, a Sárkány lesz, szerintem kötelező klasszikus gyerekeknek (na jó, nem kötelező, de ajánlott). Meg egyáltalán, szeretem ezt az ünnepet, idén végre megen valahogy úgy, ahogy már régen nem.
Másrészt azért várom Karácsonyt, mert utána költözök be Pécs. Szombat-vasárnap valamikor. Az a legjobb, hogy már van segítségem, aki költözésnél segít a cuccok szálításában, rögtön 2 is. Valamelyik csak ráér. Igen tudom, korábban, évekkel ezelőtt is költöztem már el otthonról, ez most mégis más valahol. Akkor azt hittem, hogy majd minden más lesz, minden megváltozik. Pedig nem, vagy csak alig. Mert vittem magammal mindent, minden terhet, és láncot, ami előtte is nyomta vállamat, hátamat. Menekültem, csak azt nem tudtam, hogy ami/aki elől menekültem, az én voltam, illetve bennem volt.Az ember pedig nem menekülhet maga elől. Most újra költözök, kell az önállóság, a függetlenség, és a felelősség. Meg fogok birkózni a feladattal, képes vagyok rá, és tudom, hogy minden hátránya ellenére jó lesz. Mert az előnyei kiegyensúlyozzák, vagy még tovább is billentik a mérleg nyelvét. Nincs töb menekülés, és a félelmek is múlnak, egyre kevesebb van belőlük ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése