Ma is lementem a Központba, mert szeretek lemenni, ott lenni, és a gyakorlásnak is látom értelmét, hasznát. Érdekelnek egyéb gyakorlatok is, mint a szokásos, mindennapos, nyilvános meditáció. De télleg. Szóval, visszatérve a lényegre. Elég sokan voltunk, az utóbbi időben ez többször előfordult. Meditáció után volt megbeszélés, a 7végével, konkrétan a szombattal kapcsolatban. Meglepő eredmények voltak, mind a résztvevők számát tekintve, mind a szervezettséget, a bevételeket, és egyebeket tekintve. Mindenkinek megköszönték, hogy mit tett az előadás érdekében, mindenkinek megköszönték a munkáját. Én meg csendben hallgattam, örültem az eredményeknek, magamban meg azért ott volt a gondolat, hogy ok, segítettem, de az úgyse volt annyira lényeges (pedig igen), meg velem annyira még nem számolnak. Aztán mégis, megtörtént, megköszönték, én meg nem tudtam, hogy most mi van. Mert jól esett, de mégis, zavart valamennyire, illetve zavarba jöttem, mert télleg nem azért segítettem, hogy utána megköszönjék, meg egyebek. Csak segítettem. Az EGO meg akarta kapni az elismerést, és amikor megkapta, már nem is volt annyira fontos. Miért? Nem tudott vele mit kezdeni, mert nem tudott belőle előnyt, vagy kézzel fogható hasznot hozni? Vagy úgy gondolta, hogy úgyse fogja megkapni, nem lesz egy köszönöm se, és amikor mégis, akkor meg ott állt pöszén, lefagyva, és inkább a háttérbe vonult? Ki tudja? Mert én nem. Én csak azt tudom, hogy zavarban voltam, és örültem a többiekkel együtt, hogy jól sikerült a szombat. Ennek örömére meg is bontottunk pár üveg bort, és megnéztük a képeket, amik készültek. Még így, képeken keresztül is hihetetlen az egész. Még így képeken keresztül is érezhető az a kisugárzás, az a vitalitás, és energia, amit szombaton, élőben tapasztaltam. Egyszerűen hihetetlen, és mégis. Nem tudok mit mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése