Series ...

Elkezdtem nézni a Californication c. sorozatot. A Showtime produkciója, nekik köszönhetjük a Weeds-t, a Dextert, és még gondolom pár sorozatot. Főszereplő David „Fox Mulder” Duchovny, aki egy kiégett írót alakít. Írni már évek óta nem ír, családja romokban, frusztrált, cinikus, folyamatosan részeg, és/vagy be van tépve, és minden nőt megdug, aki hajlandó lefeküdni vele. Mindezek mellé fergeteges humor, a sötétebbikből, érdekes karakterek, és mindez életszagú körítésben. Mármint HollyWood-i élet szagú. Vagy mi. De nem is ez a lényeg. Elkezdtem nézni, tetszik, bejön a humora, a könnyedsége, a dekadenciája. Jelenleg az 1. évad ment le, én ebből eddig látam 4 részt, ezek alapján azt mondom, hogy remélem lesz folytatása.

Unalom ...

Megen csak ülök, nézek ki a fejemből, és nem csinálok semi érdemeset, lényegeset. Lassan mennek az órák, a percek, én meg azon tünödök, hogy mi a fészkest keresek itt? Annyi mindent csinálhatnék, és közben mégsem. Munkaidőm harmada már elmúlt, ennyivel is előrébb vagyok, bár az igazat megvallva ez jelenleg nem számít szinte semmit se. A helyzetet csak súlyosbítja az, hogy írom ezt a postot, de semmi normális nem jut az eszembe. Teljesen olyan szaga van, mintha csak azért írnám, hogy teljen az idő. És az igazság az, hogy télleg csak azért írok, hogy menjen az idő. De azért eszembe juthatna valami velős, magvas gondolat, vagy valami téma, amit ki tudnék most fejteni. De nem. Semmi. Minden olyan semmilyen. Üres. Forma tartalom nélkül. Be kellett volna küldenem magamnak a képeket, amiket tegnap előtt csináltam a Zengőn. Na jó, a Zengőre magára nem mentem fel, csak a lábánál jártam. Félúton lemerült a fényképező akkuja,még a tartalék is. Ráadásul, mint később eszembe jutott, rossz irányba indultam el. Nem mintha olyan nagy tragédia lett volna, csak kicsivel lett volna hosszabb az út. Mindegy. Azért az érdekes volt, hogy a zenét csak a visszafelé vezető úton kapcsoltam be. Egészen addig csak az erdő hangjait hallgattam, ahogy a szél fúj, meg a madarak. Az erdő neszei. Jó volt, megnyugtató. Természetes. Legközelebb viszek magammal valami kisebb türülközőt is, aire le tudok dőlni. Azt fogom csinálni, hogy keresek valami normális helyet, ahol süt a nap, ledőlök, heverészek, és lazulok.de ez még odébvan, talán majd jövő 7 eleje.

Birthday Party in the next Weekend ...

Jövő 7végén megyek Orgoványba, születésnapi buliba. Hogy pontosan hova, azt még nem tudom, csak annyit, hogy valami tanya-szerüségen lesz. Intéztem szabadságot, most már csak oda kell jutnom, onnan meg már meg lesz valahogy oldva, nagyon remélem. Majd telefonon megérdeklődöm akkor, ha addig nem tisztázódik. Utazás költségeket meg majd fedezem Üdülési Csekkel, még úgyse nyúltam hozzá. Na majd most! Alapvetően nem várok semmi különöset, majd alakul valahogy. Már csak azért is örülök, hogy van ez a lehetőség, alkalom, mert végre kimozdulok a megyéből. Megen évek óta nem léptem át a megyehatárt, és ez nem van jól. Megyek kicsit világot látni, emberekkel találkozni. Majd viszek magammal fényképezőgép is. Asszem. Mindegy egyenlőre. Még nem lényeg.Mindenesetre egy kellemes 7vége elé nézek. Remélem ...

Érzések, gondolatok ...

Kezd beszükülni az életterem, vészesen. Csökkentem a dolgok körét, amik kimozdítanak környezetemből. Ahova a legtöbbet mozgok, tartózkodok, az a melóhely, otthon, néha beugrok Pécsre ezt-azt vásárolni, és most, hogy itt a jóidő, megyek fel a Zengőre. És nagyjából ennyi. Itt kimerült minden. Ha valahova lenne kedvem elmenni, mire odajutok, hogy menjek, már nincs kedvem hozzá. És így lemaradok dolgokról, lehetőségekről, eseményekről. Mintha szándékosan elszigetelném magam. És mindezt miért? Fene se tudja. Pedig ez nem jó. Úgy távolodok el a társasági élettől,ahogy a régi baráti társaságomtól. Pedig hiányzik a társaság. Szeretném érezni megen, hogy emberek vannak körülöttem, hogy lehet beszélgetni, társalogni, eszmét cserélni. De mindezekből kimaradok mostanában. És erről én magam tehetek, senki más. Bezárom magam magamba. Én vagyok a börtönöm, testemből építettem magamnak, gondolataimmal megerősítve. Masszív építmény,  nehéz ledönteni a falakat. Pedig egyszer már sikerült. Persze nem figyeltem, és alattomban visszajöttek, visszanőttek. Ilyenek ezek, ha az ember figyelmetlen.És most itt vagyok megen a Toronyban, és bármerre is nézek, szinte nem látok semmit.És bármilyen messze is megyek, Nem jutok a Falakon kívülre.  Mily keserü érzés újra ezen a kietlen pusztaságon járni ... Visszatekintek, és mindenütt kudarcaim mementóit látom, mik hatalmas  fáklyaként bevilágítják a messzeséget. És mind felkiáltójelként ordít a világba, jelölve a pontot, ahol életem más irányt vett volna. Mennyi ilyen pont ... De az mind nem az enyém. Az valaki más élete. Aki lehetnék én is, mégse így alakult. A SORS máshogy akarta eddig, még nem jött el az én időm. Ez ne az én történetemvolt eddig. Ezidáig csak statiszta voltam, és vagyok mások történetében. Ki kéne törnöm, ki kéne szabadulnom a magam alkotta börtönből, ledobni az önként felvett láncokat. Ez nekem mind nem kell. Nincs rá szükségem, mégis hordom őket, cipelem, húzöm őket magam után. Nehéz teher. Mint egy nagy kőszikla, amit Sziszifuszként fel kell gurítanom egy hatalmas hegyre, annak a csúcsára, és ha fölérnék,megszabadulnék ettől a feladattól, gondtól.És amikor ott vagyok a végénél, karnyújtásnyira a céltól, a kőszikla visszagurul, a láncok visszarátanak, a láthatatlan kezek visszalöknek. És kezdhetek mindent elölről. Csak a lelkesedés csökken, egyre kevesebb, közben a lélek egyre cinikusabb, morózusabb lesz, és mindent sötétebb színben látok. De hibámból nem tanulok, továbbra is az elérhetetlent üldözöm, hajszolom, pedig tudom jól, hogy mi lesz a vége. Bízok benne, hogy talán most mégse elérhetetlen, most máshogy választottam. Aztán az ismerős végkifejlet. Mindeközben egyre dühösebb vagyok a világra, magamra, a körülményekre, a SORSra, de mindennek nemsok értelme, amikor az egészet elfojtom, magamba, ezáltal emésztve magama, lelkemet sorvasztva, miközben a mélységek már ismert és ismeretlen bugyraiba tévedek. És ahogy eben a pokolban járok, az emlékek dögkeselyüként lecsapnak rám, éles karmaikkal felhasítják újra és újra a sebeket, soha nem engedve, hogy begyógyuljanak. Mindeközben csak megyek előre, pedig valójában csak körbe-körbe haladok, rovom a köröket, és néha-néha beleüvöltöm néma kínomat, haragomat, dühömet a puszta magányába ...

Jövőkép ...

Érdekes nap elé nézek. Mert ugye ma van az a nap, amikor is öcsémel nekiállunk bográcsban marhapörit főzni. Mert az ugye milyen jó dolog. A gond csak az, hogy mindezt kb délelőtt 10 körül kezdjük el. Hogy mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy reggel 6kor adom le az éjszakást. Lehetőségeim a következők: a. hazaérek 7re, fél8ra alszok, és 10kor felkelek főzéshez; b. hazaérek 7re, nem fexek le aludni, hanem ébren maradok, kicsit GWzek, aztán jöhet a főzés. Melyik a jobb? Az első verzióval az a baj, hogy csak 2 órát alszok, és utána olyan leszek mint a mosott szar. Nem jó. A 2. verzió annyival jobb, hogy így is fáradt leszek, de ébren maradni nem olyan nehéz,mint aludni keveset, aztán felébredni, ébren maradni. Délután még így is le/eldőlhetek pihenni, aludni. A kérdés el van döntve, igazából már tegnap délután el lett döntve. Már akkormeg lett beszélve öcsémmel. És nem is rossz a terv. Az viszont biztos, hogy át fogom vinni a fotelomat a főzéshez! Kell a kényelem, mert az jó. Napfény, jó idő, marhapöri, kényelem, lazulás ...

420 ...

1 hete volt 420. Most nem fogom kifejteni, hogy ez mit is jelent, megfelelő helyeken utána lehet járni. Szerencsére nekem is sikerült megünnepelnem, bár annyira nem voltam ortodox, hogy pont 420ra időzítsem a dolgot. Bár nem úgy történt, ahogy esetleg még pár évvel ezelőtt, amikor kiseb baráti társaság körében ünnepeltem volna, azért megadtam a tiszteletet a napnak. Nem mintha különösebb gondot, nehézséget  okozott volna a dolog. Sikeres volt a meeting az agentemmel, a minőség is a szokott volt, ennél több nem is kell, csak nyugodt körülmények, hely, és idő. Csak a népek hiányoztak ...

Maszkok ...

Tegnap reggel voltam beszerző úton, 12 órás éjszakai müszak után, és talán ez miatt érdekes gondolatok kavarogtak a fejemben. Mindenféle, vegyesen. Az egyik megen az álarcok körül forgott. Amiket viselek, amiket magammal, magamon horodk. Vajon melyik vagyok én igazából? Melyik az én igazi arcom a sok közül, amit mutatok a világna, másoknak? A kéréds jó, bár megválaszolni nem tudom. Az egész onnan jött, hogy valahgy felvetődött bennem, hogy bárkivel szemben tudok nyílt lenni. Ezt el is hittem egy rövid pillanatig, aztán rájöttem, hogy a nyíltság is csak egy álac, egy maszk. Amit bárki felé oda tudok fordítani, és az illető még el is hiszi, hogy nylt vagyok. Néha még én magam is. Pedig zárkózott vagyok, magábaforduló típus. Csak keveseknek nyílok meg igazán. Hogy ez miért vanígy? Ez is egy jó kérdés. Valszeg egyrészt nem osztogatom boldog-boldogtalannak ezt a „kegyet”. Sikerült már nem egyszer megégetnem magam ezáltal. Másrészt pedig ezt ki kell „érdemelni”. Mondtam már régebben olyat, hogy szeretnék a maszkok nélkül élni, de időközben rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Mármint nekem. Másrészt mindenki ezt csinálja. Mindenki maszkok tömkelegét hordja magánál, magán. Ki miért, az a saját dolga, biztos megvan rá az oka. Nekem védekezés, és viselkedés. Mindegy. Annyira ez nem is fontos. Ezek végülis nem mások, csak gondolatok. Az enyémek ...

Újab szerzemények ...

Múlt 7végén megen vásároltam. Dolgokat, amikre szükségem van. Vagy csak kinéztem már magamnak egy ideje. Vettem egy állólámpát. A régi már nem volt az igazi. Elhasználtuk. Nem ismüködött már rendesen. Ezt meg még Húzsvét előtt láttam a Tecsóban, meg is vettem. Ne volt 4eHUF az ára. Jól is néz ki, tetszik, és úgyse használom a nagylámpát, a plafonit. Azt is le akarom cserélni. Nem mintha használnám, csak a mostani szarul néz ki. Valszeg ráakom a régi állólámpa 1ik búráját, és már meg is lesz oldva.

Másik szerzeményem egy többfunkciós, illetve ultifunkciós kéziszerszám. Na jó, igazából lehet vele gravírozni, marni, csiszolni, polírozni, stb. Én leginkáb fával akarok dolgozni, farigcsálást tervezek. Majd szépen kitanulom az eszköz használatát, a trükköket, fogásokat. Meglátom, mi lesz majd, hogy alakul. Legfeljebb csinálok majd sok fogpiszkálót ...

Baleset ...

Csak hogy semmi se legyen annyira jó,mint szeretnénk, mindíg történik valami, ami kellemetlen, kényelmetlen, zavaró, ami mindent felborít. Csak hogy ne legyen minden unalmas, és nehogy már a nyugalom kellemes állapotába kerüljön az ember. Szerencsére nem velem történt kellemetlen, ne kívánt esemény, de ettől még nem jobb a helyzet. Múlt 7 közepén apám elesett, és olyan szerencsétlenül, hogy eltört a válla. Most be van gipszelve, persze nem csak a válla, hanem a fél/áromnegyed mellkasa is. Szerencsére 2 7 múlva leveszik a gipszet, de már most nehezen viseli a tehetetlenséget, a tespedést, a magatehetetlenséget. És ezzel őrli magát, idegesíti. Próbálok neki segíteni, lelket, és erőt verni belé, de én sem vagyok mindenható. Idő után belefáradok, és csak ingerült, és dühös leszek.Az meg nem vezet semmire, legalábbis jóra nem. Azért vannak még jó 5leteim, és alkalmazni is fogom, amint tudom, amint lesz rá lehetőségem. Mert ez télleg müködhet ...

Várakozás ...

Itt ülök, és majdhogynem képtelen vagyok bármire. Bármire, amit szeretnék. Nem mintha magatehetetlen lennék, csupán csak annyi az egész, hogy lehetőségeim korlátozottak. Dolgozok. Dolgozok? Inkább csak úgy teszek, hogy ne legyen anyira feltünő a tétlenségem. Mert a főnőkök még itt vannak, mászkálnak, figyelnek, végzik a dolgukat, de mindez eltörpül az a tény mellett, hogy jelenlétükkel zavarják, idegesítik a jómunkásembereket. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

Végülis nem mentem el PENre. Előszőr még megvolt az indíttatás, a kedv, de aztán ez is elmúlt. Lehet, hogy öregszek? De lehet, hogy csak a tömeget akartam elkerülni. Vagy ki tudja? Mindegy most már, nem számít, vége van. Elmúlt. Legközelebb 2 év múlva lesz. Akkor ki tudja, hogy mi lesz? Mindenesetre a közeljövőben télleg el kellene mennem valahva szórakoznom egy kicsit. Csakegyedül már nincs kedvem, a régi banda meg eléggé leamortizálódott. Szétszóródtunk, elvesztünk a térben, és az időben. És most már hiába is keresnék egyes arcokat, olyannyira távol sodródtunk már egymástól, hogy már esélyem sincs rá. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

A dolgok valahogy nem úgy alakulnak, ahogy igazán szeretném. Bár az is iagz, hogy nagyon nem akarok semit se. Vagyis igen, csak nem tudm, nem vagyok vele tisztában, hogy mit is pontosan. Rövidlátó vagyok. De ezt a fajta rövidlátást nem dioptriában, hanem időben mérem. És érdekes módon csak előrefelé üködik, visszatekintve nem. Arrafelé jó messzire ellátok. Szeretnék jobban látni, élesebben, messzebbre. Tisztánlátásra volna szükségem. De minden, azaz semmise akar megmutatkozni előttem. Minden ködös, miazmás, homályos. Én meg zavaros. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

 

Csend és nyugalom ...

A korábban rámszakadt megkönnyebülés, nyugalom állapota még mindíg nem ért véget, kitart, és szétárad bennem. Nem vagyok feszült, ingerlékeny. Béke van és nyugalom. Most már hetek óta tart, nem tört meg folytonossága. Furcsa. Nem ehhez vagyok szokva. De nem baj, nem zavar. Rámfért már. És akkor most eljött az ideje annak is, hogy kimozduljak a világba, kiszabaduljak abból a börtönből, amibe egyrészt magamat zártam, másrészt pedig maga a hatalmas Tél zárt. Bár az igazat megvallva inkább volt ez önkéntes száműzetés, minthogy a Télre fogjam az egészet. De ennek most véget akarok vetni. Erre remek alkalom az idei PEN, ma kezdődtt, bár ma nem tudok menni semmiképpen, dolgozok jelenleg is. Majd holnap, akkor elmegyek. Úgyis bemegyek Pécsre, és ha már bent vagyok, akkor megyek egy kicsit kikapcsolódni is, szórakozni. Régen voltam már bármilyen koncerten is, vagy rendezvényen, bulin. Ki kell engednem a gőzt. Holnap ...

Unalom ...

Unatkozom. Nincs mit csinálnom, nincsen dolgom, olvasni sincs kedvem, és tehetetlen vagyok jelenleg ezzel szemben. Nem mintha nem lenne mit csinálnom. Vagy ne lenne ötletem. Mert van. De munkahelyen a nagyrészük kivitelezhetetlen. Sajnos. Most még aludnom kellene kb 2 órát, és csak utána kelnék föl. Aztán mennék reggelizni, meg kávé. Aztán olvasgatnék egy keveset, ledőlnék az új fotelomba, abban heverésznék. Délután meg kicsit kirándulnék, felmennék a Zengőre fényképezővel felfegyverkezve. De nem. Nekem ebben ma nem lehet részem. Sőt, még holnap sem. Itt kell ülnöm az asztalnál, várni arra, hogy lesz-e valami munka, figyelni a teszteredményeket, és lesni, hogy mikor is jön egy főnök. És mindezt abban a tudatban, hogy a mai nap vége még rohadt messze van. És az időis most jó. Le merem fogadni, hogy hétvégén meg szar idő lesz, eső, szél, meg ilyes. De azért remélem, hogy nem ...

Kényelem ...

Kedden végre megvettem azt, amit már vagy 1 hónapja kinéztem magamnak. Egy rattan kagylófotel. Tecsóban vettem, onnan került hozzám. Persze vehettem volna olcsóbban is, öcsémék rögtön mondták, hogy net. De amit én ott találtam, az mind messze volt, és hiába internet, meg ilyen dolgok, az esetek nagyrészében el kellett volna érte menni, vagy nagyon körülményes lett volna maga a beszerzés, és akkor már lehet, hogy árban ugyanott vagyok, ahol most. Mindegy, ez most nem fontos. A lényeg az, hogy ez most megvan. Jól mutat a szobámban, a helye sem rossz, illik oda. Ami külön nagy előnye, az az, hogy könnyen mozgatható, szállítható. Gondolkodom azon, hogy ha jó idő lesz, akkor majd ki fogom vinni a szabadba, aztán azon fogok kint heverészni, tespedni. Közben meg lazulni. Lehet, hogy ezt már most 7végén megejtem, kipróbálom. Feltéve, hogy ne lesz rossz az idő ...

Meats ...

Érdekes nyaramlesz. Hm, ez így nem pontos ... Szóval, lesznek érdekes mozzanatai az idei nyaramnak. Pénteken volt sógórnőm születésnapja ünnepelve, kisebb, szűk körben. Öcsém ennek örömére grillezett, mert hogy az milyen jó dolog. A nagy sikerre való tekintettel tegnap este megen volt grillezés. Szintén jó volt. Öcsém meg is jegyezte, hogy idén, amíg lehet (értsd, időjárás engedi), többször is lesz ilyen alkalom. Én csak támogatni tudom, szeretem az ilyen eseményeket. Persze öcsémet rendesen elkapta a "láz", arról is beszélt, hogy kellene valami jófajta bográcsos kaját is csinálni. És gondolom ezt is ismételgetni, variálni. Én meg pénteken megtaláltam a régi szalonnasütő nyársainkat. El is kezdtem rendberakni, letisztítíni őket, jelenleg 1 van készen, a többi még vár a sorára. Meg is említettem öcsémnek, hogy tervezek egy szalonnasütést valamikorra a közeljövőben, erre mondta, hogy ez szintén érdekli. Persze remélem, hogy a nyár nem csak ezek miatt lesz érdekes. De ez már kedvező színekben tűnteti föl ...

Peace ...

Az elmúlt 2 hétben keveset dolgoztam. Illetve nem egészen. Csupán csak fogalmazás, nézőpont kérdése az egész. A lényeg az, hogy az elmúlt 2 hétben sokkal többet tudtam pihenni, kikapcsolódni, regenerálódni, mint az elmúlt negyed évben bármikor. Mondjuk már rámis fért. Mindenesetre az eredménye megvolt, és van, sokkal nyugodtabnak, pihentebbnek érzem magam. Az eddig felgyülemlett, és átélt, szinte állandóan jelenlévő feszültség nagyrésze elmúlt, csökkent, nem fáraszt már ki úgy, mint előtte. Gondolataim is nyugodtabbak, jobban is érzem magam. Ez egy darabig még így is lesz. Hogy meddig? Jelenleg még nem érdekel, még nem jött el az ideje, hogy ezen tépelődjek. Most a tervezés ideje van, és a tanulásé. Az elmúlt időszakok eseményeinek, tapasztalatainak kiértékelése. Mi az, ami tapasztalat, és kamatoztatható?

SATA ...

Hosszas várakozás után végre sikerült elérnem, hogy a hó elején megvett SATAs vinyó működőképes állapotba kerüljön. Miután alaplapról nem akart működni, kitaláltam, hogy veszek RAID-kártyát, ami talán majd működteti. Még Húzsvét előtt érdeklődtem 2 boltban, az egyik azt mondta, hogy nincs, és még ezen a héten sem lesz, a másik azt mondta, hogy holnap reggel (múlt szombat), amire azt mondtam magamban, hogy ki van zárva, hogy én ezért reggel felkelek, és beutazok. Szerdán szintén a következő napot jelölték meg ebben az üzletben. Erre inkább az mellett döntöttem, hogy megnézem Pécsváradon, hátha ott lesz. Volt. Az utolsó darabot vettem meg. Utána már csak idő, próbálkozás, és türelem kérdése volt, hogy működésre bírjam az eszközt. Most rengeteg szabad hely van a gépemen, nyugodtan tudok letölteni, telepítgetni. Persze tudom, hogy nincs az a háttértár-mennyiség, amit ne lehetne megtölteni mindenféle dologgal az internetről. De legalább egy darabig nem kell aggódnom, hogy mit, és hova töltsek le.

The PLAN ...

"-What are we going to do tonight, Brain?

 -The same thing we do every night, Pinky.
TRY AND TAKE OVER THE WORLD ...

Húzsvét ...

Ez az ünnep számomra nem mást jelent, mint a nagy zabálások, és pihenés, semmittevés ideje. Egy újabb nap, amikor nem kell dolgozni. Nálunk a Húzsvét nagyjából a következőképpn néz ki. Vagyis idén ez volt a menetrend. Pénteken délután megjött nagymamám, anyai. Unokahúgom megkapta részemről az ajándékot, egy kisautót, amire rá lehet ülni, és lábbal hajtani. Fenomenális hatása volt, mindent elsöprő. Szombaton délben halászlé, jó nagy adag, 2x is ettem belőle. Este sonka, tojás, torma, kalács. Degeszre zabálás esete alakult ki. De ez még csak a kezdet volt. Vasárnap reggel megen sonka, és társai, pukkadásig zabálás. Ebédre megen terülj-terülj asztalkám, minden jóval, Sajtos-tojásos Csirkemell, Töltött Karaj (kolbásszal), no meg sütemények. Este a változatosság kedvéért megen sonka. Mindezt koronázta a mai nap. Reggel (na, vajon mit ettünk?) sonka, stb. Délben csirkemáj, natúr csirkemell, gomba-mártás, sült csirkecomb, és utána desszertnek sütemény. Jelenleg nem merek kimenni az étkezőbe, mert azonnal kezembe akad valami sütemény. Érzem az evési kényszert, a bennem lakó Etióp éhező követeli a zabálást. Nem akarok enni többet ma már, de ezt úgysem tudom betartani. Majd tűrtőztetem magam.
Ja, eszembe jutott a mai nap árnyoldala is. Ma jött ebédre apai nagyanyám is. Semmi bajom nincs vele, csak ne akarjon irányítani, ne akarja kitalálni, hogy nekem mi a jó. És egyáltalán. Túl zsarnoki, mártír beütésekkel. Ehh. Nem véletlenül szorítkozok fél órás látogatásokra, ha megyek hozzá. No mindegy, ezt is átvészelem valahogy. Addig is ejtőzök egy kicsit. Aztán megen a sütemények ...

Display ...

Lassan meg kéne tisztítanom a monitorom képernyőjét. Szerintem látványos változás lenne az eredménye. Talán még a színek is élénkebbek lennének. Majd holnap, villanyszerelés után ...

Pihenés ...

Nagy nehezen sikerült elérnem, hogy a hetem a már korábban megbeszéltek alapján történjen. Nem volt könnyű. Majdnem szar került a palacsintába, méghozzá nem is kicsi. De szerencsére megoldódott a probléma, mások áldozatkészsége miatt. Köszönet érte. Mindenesetre hétfőn este közel voltam a teljes pánikrohamhoz, és kiboruláshoz, de szerencsére átvészeltem a krízist. Tegnap óta pihenek, legalábbis próbálok. Azon meg sem lepődök, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt elterveztem eredetileg, de szarok rá. Próbálok kikapcsolódni, az elmúlt időszak stresszes helyzetein túltenni magam. Vettem is megen egy üveg Gint, csak a miheztartás végett. Ha már mást nem tudok ...
Holnap lesz Pécsen Párnacsata a Csészényi téren du. 4kor, oda el akarok menni. No nem részt venni a küzdelemben, csupán csak fényképezni, megörökíteni az eseményt, és a pillanatokat. Majd ide is felrakok párat a sikeresebbek közül.
Közben zajlik a készülődés a Húzsvétra. Tegnap reggel anyámmal elmentem Tecsóba, nagybevásároltunk. Részben. Anyám ma reggel megen 2 nagy szatyorral jött haza, én meg tegnap délután töltöttem fel készleteimet. Gin, Tonic, Étcsoki, meg sajtok. Majd még utánanézek, hogy kell-e még valami (hogyne kellene, de nincs hozzáférésem jelenleg ...), aztán azt majd holnap. Amúgy a Húzsvét számmra a nagy zabálást jelenti (sonka, tojás, torma, kalács, sütemények, husok dögivel), és a nem-dolgozás állapotát. Édes semmittevés (nem semmit evés). A jövő hétre meg nem gondolok jelenleg.
Tegnap vettem alapanyagot saját készítéssű lámpabúrához. Lufi a formának, krepp-papír a búrának, anyagnak. Ma neki is álltam a készítésnek. Nagy gonddal ügyködtem, próbáltam formába önteni elképzeléseimet, legalább 1 órám elment a ténykedéssel. Eredmény: a lufi leeresztése után összeesett az egész. A lángok martaléka lett a jutalma, amiért cserben hagyott engem. A következő nekifutás jobb lesz. Elvégre minden munkát megelőz egy piszkozat ...
Ja, ma érdekes felfedezést tettem. Unokahúgom fél a lufitól. Az egyiket (a szerencsétlenül jártat) elkezdtem felfújni, gondoltam, biztosan tetszeni fog majd neki. Ehelyett arcára kiült a félelem, és majdnem el is kezdet sírni. Párszor még próbáltam összebarátkoztatni a dologgal, de minden esetben félt, megijedt tőle. Majd ha nagyobb lesz ...

Tonight ...

A mai este a következők történnek. Illetve a történés kicsit hülye kifejezés ide, vagy mi. Szóval, zenét hallgatok, olvasok, megettem 1,5 tábla étcsokit, vidáman cigiztem egyet, és Gin -Tonicot kortyolgatok. Meg volt 2 szelet lekváros-pirítós is. Halmozom az élvezeteket. És élvezem a halmozatokat. Pótcselekvések tömkelege, mintha ettől jobb lenne valamivel. Pedig. Mindegy, ez van most. Ennyi amit tenni tudok. Vagy hajlandó vagyok. SEDOgelatot nem vettem még be, de ami késik ... Majd hamarost Gin-Toniccal leöblítve. Nem kevéssel, de módjával. Ahogy fogy. Ja, dilibogyóm is fogy. De legalább használ. Nem azt mondom, hogy megoldódtak a problémáim, de kevésbé vagyok feszült. Nyugodtabb vagyok. Lassan kell is megen vennem, vagy valami hasonlót. Ahogy elnézem, 1 doboz az kb. 2 hétig tart. Ez van. De legalább nem gyógyszer. Jó hitegetni magam. Nem az, de gyógyhatású. Akkor mi is? Ehh. Ahogy elnézem a körülötem gyűlő fellegeket, lassan már minden nap fogyaszthatom az ilyen cuccokat. A Gin is állandó vendégem lesz, ha a vitamin-piac nem változik, lendül fel hamarost. Ennek mondjuk kevésbé örülök, de hát boldogok a heringek. Mindegy, minden mindegy. Csak valamerre mozdulna ki az a nyamvadt mutató már, mert ezt a köztes állapotot unom. Ráadásul mostanában folyamatosan szembesülök a ténnyel, hogy az utóbbi időben bizony híztam. Kezd nem tetszeni a dolog. Hiába, ezt teszi a szülő gondoskodás, és táplálás. Azért ez ellen is tennem kellene valamit. Jó lenne megen fogyni, vissza a pár évvel ezelőtti állapotomra. Az volt az ideális. De mostanában az evés is egyfajta pótcselekvéssé alakult ki nálam. Mozogni kellene. Meg kevesebbet enni. Ja, ha ez olyan könnyű volna. Ahhoz sincs erőm, hogy valahova elmenjek szórakozni, kikapcsolódni. Ahhoz is túl fáradtnak érzem magam. Pedig ma volt/van olyan program, amire szívem szerint elmentem volna. Pécsett a Laborban francia zenekar koncertezik, utána meg buli. De télleg nem volt hozzá erőm. Este 8kor már ásítoztam, be is aludtam egy keveset. De jól esett. Na, akkor ilyen állapotban van értelme elmenni valahova úgy, hogy a legkorábbi busz, ami hazahoz, reggel 5kor indul? Nem hiszem. De ez akkor sem állapot, ezen mihamarabb változtatnom kell. Ja, ma át lettek ültetve a szobámban levő virágok. Ennek eredménye, hogy a Filodendron, ami eddig egy cserépben volt, most 3 cserépben van, ebből 2 a szobámban. Át lett még ültetve a gumipálmám is, ez is 3 cserépbe került át, az egyik megy öcsémékhez. Tavaly már 9 hajtás volt a cserépben, muszály volt átültetni. Emlékszem, annak idején csak 1 növény volt benne. És tulajdonképpen csak öntöztem, semi mást nem tettem vele. Meglátjuk, mire is viszik ...

Igaságok ...

"-Azt mondod, hogy az emberek
fantáziája segít elviselni az életet?

-NEM. AZ EMBEREK A
FANTÁZIÁJUKTÓL EMBEREK.
EZÉRT TALÁLKOZIK BENNÜK A BUKOTT
ANGYAL ÉS A FELTÖREKVŐ MAJOM.

-A Fogtündérekkel? És Kan Apóval?

-IGEN. EZ A GYAKORLÁS.
KEZDÉSKÉPPEN EL KELL
HINNI A KIS HAZUGSÁGOKAT.

-Hogy aztán elhihessük a nagyokat?

-IGEN. IGAZSÁG, KEGYELEM,
KÖTELESSÉG, ILYESMIT.

-Azok teljesen más dolgok.

-GONDOLOD?
AKKOR VEDD AZ UNIVERZUMOT,
ŐRÖLD A LEGFINOMABB PORRÁ,
SZITÁLD ÁT A LEGFINOMABB SZITÁN,
ÉS MUTASS NEKEM EGYETLEN
ATOMNYI IGAZSÁGOT,
EGYETLEN MOLEKULÁNYI KEGYELMET.
ÉS MÉGIS...
ÚGY VISELKEDTEK, MINTHA LENNE
EGY IDEÁLIS REND A VILÁGBAN.
MINTHA AZ UNIVERZUMBAN
LENNE EGY ÁLTALÁNOS JÓ,
MELYNEK FÉNYÉBEN MINDEN MEGÍTÉLHETŐ.

-De az embereknek ezt hinniük
kell. Mire akarsz kilyukadni?

-HINNI KELL AZOKBAN A
DOLGOKBAN, AMIK NEM IGAZAK.
KÜLÖNBEN HOGYAN LEHETNÉNEK AZZÁ?"

                        /Hogfather/

Pokoljárás ...

        "A Pokolba vezető út Jószándékkal van kikövezve ..."

Tartja a közmondás, és sajnos tapasztalom, hogy ez nagyon igaz. Szerencsére nem a saját bőrömön, de túl közel vagyok a szemléltető példához. Látom, átérzem, és már ez is gúzsba köt. Szerencsére megtanultam, mások példáján, hogy nem szabad bárkivel szemben jóindulatünak lenni. Azt ki kell érdemelni. De mi van akkor, ha valaki folyamatosan meg akar felelni mindenki elvárásainak? Ha mindenkinek eleget akar tenni? MI lesz annak a vége? Tapasztalataim azt mutatják, hogy semmi jó. És én nem is akarok megfelelni senki elvárásainak. Csak a saját elvárásaimnak. Az is éppen elég. A buktató az egészben, hogy ha valaki ilyen elvek szerint él, előbb-utóbb a mások érdekeit helyezi a saját érdekei, céljai elé, mindenképpen jót akar, akár azon az áron is, hogy túl akar lépni saját határain, korlátain, és nincs tisztában saját képességeivel. Igyekezetében túlértékeli saját képességeit, teljesítőképességeit. Következménye a bukás. Az egymást érő kudarcélmények, amik felfalják az ember lekét, önbecsülését. Az áldozat pedig saját maga építette börtönbe kerül, amiben nap nap után maga a pokol az élet. Fájdalom, és kínszenvedés, önmarcangolás.

Erős empatikus képességgel, érzékkel rendelkezek. Nem tudom, hogy ez áldás, vagy átok, esetleg mindkettő egyszerre. Furcsa egy "ajéndék" ez, amit a Sorstól kaptam. Már nagyon régen észrevettem, hogy érzékeny vagyok a környezetemre, a körülöttem élők hangulataira, érzelmeire. Persze hasznosítani nem tudom, hogy előnyt kovácsoljak belőle. Miféle haszontalan képesség az, amit nem tudunk hasznosítani? Mi végre van, ha semmi értelme? Próbáltam többször segíteni embereken, hogy túllépjenek problémáikon, és sajnos elég sokszor megégettem magam, vagy kihasználtak. Bár ha jól belegondolok, a kettő szinte ugyanaz. Olyan jól meg tudom érteni emberek szándékait, indítékait, érzelmeiket, tetteik, cselekedeteik mozgatórugóját, még ha elfogadni nem is mindíg. Csak megértem. Néha próbálom megérteni. És néha menekülök előlük, amikor sok, túl sok minden. Elkezdem kerülni az embereket, kirekesztem őket a világomból, hogy nyugalmat keressek, találjak. Vagy csak önmagamat újra. Ez egy végtelennek tűnő harc, bár nem az, csak hosszú. Néha meg úgy érzem magam, mint Don Quijote, aki szélmalmokkal harcolt. És mindeközben oly kevesen értenek meg. Azt mondják, hogy furcsa vagyok. Hm. Hát ha még igazából tudnák, hogy mennyire! Én magam is furcsának találom magam. De elfogadtam már saját magam nagyrészét. Amit nem, azon akarok változtatni. Már ha sikerül. De ez most nem lényeg, mellékes. Az a kevés, aki valamennyire megért, csak ideiglenes kísérőim hosszú utamon, amit eddig megtettem, és ami még előttem áll. Előbb-utóbb mind tovább ál, utjaink elválnak. Csak rövid ideig haladunk együtt, de az mindíg meghatározó az életemben. Élmények, tapasztalatok, felismerések, amik mind formálják énemet, életemet. Mindez néha fárasztó. Illetve elég gyakran az. Az örökös harc, ami végigkísér. hogy mire van szükségem? Hamarosan megtudom, hogy milyen úton, ki által, még nem tudom. Talán teszek egy kisebb "zarándokutat", elvonulok egy kicsit a világtól, hogy közelebb kerüljek a tiszta Természethez, hogy megérintse lelkemet, és megtisztítsa. Hogy felnyissa szememet, és megajándékozzon a tisztánlátás képességével, még ha csak időlegesen is. Ez egy egésznapos program lesz, mondhatni egy Rítus, egy szertartás. Egy egyszerű kirándulás, ami feltölt energiával, és elűzi a hétköznapok szürkeségét, monotonságát.

Furcsa egy Pokol az enyém ... Néha irigylem az egyszerűbb embereket, akik nem tesznek fel ennyi kérdést, és nem csinálnak ennyi problémát maguknak. Élik egyszerü életüket, egyszerű vágyakkal, mindennapi kérdésekkel, problémákkal, és boldogok. Vagy legalábbis boldogabbak, mint én. Nem teszik fel a kérdést folyton, hogy "Miért?".  És mennyi gondot, problémát megspórolnak maguknak. De mint említettem, csak néha irigylem őket az egyszerűségükért. Ez lehet, hogy kicsit nagyképűnek hangzik most, de attól még így érzek. De nem bánom. Jó tudni, hogy nem egy vagyok a szürke tömegből. Különbözőségem viselem, elfogadom, néha még hírdatam is. Érdekes látvány, amikor az emberok csodálkozva, és értetlenül néznek rám. Valahol mulattató. Viszont elkeserítő is tud lenni a tudat. Egyediség, egyedüliség, megnem értettség, kirekesztettség. Furcsa egy Kereszt ez. Én, a Különc.

Hogfather ...

"-Nagypapi?

"-TESSÉK."

"-Miért? Úgy értem, miért
csináltad ezt végig?"

"-AZ EMBEREK OLYAN
IZGALMASSÁ TESZIK AZ ÉLETET.
TUDTAT, HOGY E CSODÁKKAL
TELI UNIVERZUMBAN
ŐK TALÁLTÁK FEL AZ UNALMAT?"

Ébredés ...

  Ordítani a lelkembe tépő fájdalomtól,
Nyüszíteni a bizonytalanságtól,
Síkítani a félelemtől,
Rettegni a holnaptól ...

Várni, hogy valami történjen,
Remélni, hogy valami változzon.
Bízni a jövőben,
Hinni, hogy mindez álom ...

Ghost in the PC ...

Tegnap este nem egészen az történt, mint amit terveztem. Este 8kor éppen raktam a tűzre (még kell valamennyit fűteni sajna), amikor is áram el, jő a sötétség. Szerencsére csak 5 perces volt az egész, nem több. De ennyivel nem úsztam meg. Mert a PCm be volt kapcsolva közben, illetve alőtte. A Blackout ezt is nullázta, megállt. Szépen újraindítottam, be is bootolt, Winfos felállt, gondoltam, minden renden van. Gondoltam, de tévedtem. Ugyanis zavar támadt a gépezetben, onnantól kezdve nem tudtam elérni a hálózati szolgáltatásokat, nem tudtam elérni az nagy információs adathálót. Próbálgattam mindent, de eredménytelenül. Pedig az volt a terv, hogy este elkezdek játszani, kiélem agresszív, vérengző hajlamaimat, Gin-Tonikot kortyolgatva. Mindebből csak aziszogatás maradt meg, kénytelen voltam zenét hallgatni, és olvasni. Az se volt rossz, olyan könyvet olvasok, ami elég rendesen le tud kötni, csak nem ez volt a terv. A pia is hatott, mire lefeküdtem elég bódult állapotban voltam. Ja, jut eszembe, tegnap délután vettem egy üveg Gordon's Gint, ráadásul olyan csomagolásban volt, hogy poharat adtak mellé ajándékba. Fel is avattam kellő módon. Ha a helyzet úgy alakul (márpedig jelenlegi állapotok szerint úgy fog), akkor veszek még 1 ilyen csomagolást, legyen még 1 ilyen poharam. No, de a lényegre visszatérve, NET nem akart lenni még délelőtt sem. Végső, elkeseredett megoldásnak a Winfos újratelepítését választottam, remélve, hogy a probléma megoldódik. Nos, az eredmény elégedettséggel tölt el, ugyanis újra kapcsolatba tudok lépni az információs folyammal, az ördögűzés sikeres volt, megen műxik a vas! Persze kisebb kozmetikázások még visszavannak, kisebb programok, kodekek telepítése, személyreszabás, igényeim teljesítése. Ha minden igaz, 7végére minden helyreáll teljesen ...

Fáradtság, levertség ...

Le akartam menni a közelben lévő PC-szakboltba, megnézetni, miért is nem megy a Satavinyó. De most nem van kedvem hozzá. Elég lesz bemenni délután Pécsre. Már az a gondolat is kimerít egy kicsit. Talán pihennem kéne sokat, napokat. De még nem lehet. Majd jövő héten, akkor ...

Csak úgy ...

Vannak dolgok, amik nehezen akarnak történni, vagy változni. De érdemes kivárni. Meg egyébbként is. És egyáltalán. De különben meg ja. De ha belegondolunk, akkor meg igen. És télleg. De a lényeg az. És közben kiderül, hogy mégsem. És akkor tulajdonképpen semmi sem fontos. Vagy pedig nem az, aminek látszik, vagy kellene lennie. És van, hogy a dolgok csak úgy, egyszerűen megtörténnek, minden ok, vagy magyarázat nélkül. Mert igazából nincs is rá magyarázat. De mi keressük a választ, az értelmet, az okot. És ha mégis megkapjuk, akkor nem értjük. 42. Pedig csak arról van szó, hogy a kérdést sem értük, pedig mi tettük fel, fogalmaztuk meg. És jön az értetlenkedés, a felháborodás. teljesen feleslegesen, mert értelmetlen. Mint a kérdés maga. Egyszerűen nem akarjuk elfogadni, hogy néha nincs "miért", meg "hogyan". Mert a dolgok néha csak vannak, megtörténnek. Néha meg nem fogjuk fel, nem értjük meg, hogy hogy mi magunk tehetünk a dolgokról, mi idéztük elő tetteinkkel, cselekedeteinkkel, szavainkkal, vagy akár csak a létezésünkkel. És keressük a felelőst, pedig az ott van, csak tükörbe kellene nézni. De nem. és közben olyan dolgokat akarunk elérni, amiket lehetetlenség. A Tökéletesség. Tetteinkben, magunkban, környezetünkben. Pedig ez képtelenség, lehetetlenség. Én nem is akarok Tökéletes lenni. Eleve lehetetlen. El sem érhetem. Meg mihez lépest Tökéletes. Másrészt meg Tökéletesnek lenni az unalmas. És még jobban rásegít az Elszigetelődésre. nem, Tökéletesnek lenni nem jó. Inkább másra fordítom időmet, energiáimat. Érdekes dolgokra. Már ha van időm. Csak mostanában tőlem függetlenül következneb be az események, a dolgok. Kevés a beleszólásom. A Miérttel tökéletesen tisztában vagyok. És elegem is van belőle. Csak még egy kis idő, és már több beleszólásom van a dolgokba. De egyenlőre nem akarok másokkal kiszúrni. Mert azért az se jó. Addig meg tovább filozofálok, és figyelem az engem körülvevő makrokozmoszt ...

Gixer ...

Tegnap végre nekiálltam beszerelni, telepíteni új SATA-s vinyómat. Nem igazán akar összejönni a dolog, pedig próbálkozok én mindennel, most már alaplapi driver is van a vezérlőjéhez, mégse akar összejönni a dolog. Szerfelett bosszantó. Már csak azért is, mert nem hülyeségből vettem, kellene, meg hát tegnap rengeteg időt beleöltem délelőtt, délután, és még este is. Ha más nem, akkor majd leviszem szervízbe, ott talán majd megcsinálják. Jópénzért. Nyaff. Nem vagyok boldog ...

Felismerések ...

Olyan büszke , és elégedett voltam tegnap, hogy megvettem az új vinyómat. Aztán ma reggel lefelé menet a Hegyről belémhasított a felismerés. Mert az igaz, hogy az alaplapom tudja kezelni a SATAt. A tápegyésgemnek is van hozzá csatlakozása. Csupán egy valamiről feledkeztem meg. Hogy nem vezetéknélküli kommunikációval működik. Elfejtettem adatkábelt venni hozzá. Kénytelen leszek megkérni egyik haveromat, hogy vegyen nekem egyet, különben csak jövő szerdán tudok venni hozzá, és akkor csak örülhetek, hogy van új HDDm. Használni meg nem tudom. Persze vehetnék holnap, csak mire beérek Pécsre ... Bezárnak a megfelelő szaküzletek. Faja.

Módosult tudatállapot ...

Na nem kell mindjárt rosszra (nem is olyan rossz az) gondolni, semmi illegális nem történt. Csupán csak arról van szó, hogy tegnap délután 2 előtt felkeltem, és azóta tulajdonképpen ébren vagyok. Hogy miért is? Ma reggel befejeztem, leadtam az éjszakás műszakot, de holnap reggel már megint bent heggesztek reggel 6tól, mindezt csak azért, hogy kolegám el tudjon menni fősuliba. Mert én olyan rendes, és jószívű gagyok. Még. Egészen március végéig, mert utána már nem. Utána az én érdekeimet veszem figyelembe elsősorban, a többi meg le van szarva. No de a lényegre visszatérve. A módosult tudatállapot köszönhető a nemalvásnak, és az alapvetően jelenlevő fáradtság közös eredményének. Érdekesen érzem magam. És ha ez még nem lenne elég, akkor bevettem egy SEDOgelatot, hogy könnyebben tudjak majd aludni. Biztos, ami biztos, egy Gin-Toniccal öblítettem le. Csak a hatás kedvéért. Ez legalább legális, és könnyen hozzáférhető. Persze mielőtt lefekszek, még biztos, hogy bekapok kb. 2 GinTonicot. Ez nekem most kell, kijár nekem, megérdemlem. Hehe. Szombaton még veszek 1 üveg bort is, azt majd este elszopogatom. Az is rámfér már egy ideje, és tervezgetem is.

Persze délután megvolt a "humor-blokk" is. Nem mintha humoros volt. Felhívott főnököm, hogy szombaton túlóra. Megmondtam "finoman" (nem különösebben káromkodtam), hogy nem, mert fáradt vagyok, ki vagyok merülve, és különben is, ez a 4. hét, hogy hetente 4x12 órát húzok, le, a jövő hét meg az 5. lesz. Erre azért még megpróbálkozott beszervezni a vasárnapi napra. A hülye. Azt hitte, hogy arra talán majd ugrok? Tévedett. És közben remegett a hangom, húztam a szalagot, és egyre inkább ment föl bennem a pumpa. Aztán elköszönt. Nem tom, lesz-e következménye, de nem érdekel. Egyáltalán nem. Le vannak szarva, mind. Amúgy is több munkát végzek, mint ami elő van írva.

Délután voltam Pécsett. Vettem vinyót, újat, SATAsat. Vasárnap be is szerelem, és telepítek rá winfost. Mert az lesz az elsődleges. Ha már megmaradt, kevéske időmet a gépem közelében töltöm el (kinek van ilyen szar időben bárhova is mennie, pláne, ha még fáradt is?), legyen jó! Ja, volt bosszúság is. Mp3 lejátszóm fülese elszállt, az egyik fele nem szól. Gondolom megszakadt a vezeték. Nem. Nem gondolom. Tudom. Mindegy, vettem újat. Ez most jó, minden szuperál úgy, ahogy kell. (Hm, elfogyott a G-T, kell újat töltenem. 2. kör.) A hazafelé út is jó volt, hamar elaludtam, a Budai Vám előtt felébredtem (?), azaz felpillantottam, majd Pécsvárad, Dombai-tó elágazásnál ébredtem. Most ülök a gép előtt, írom a postot, és várom, hogy hamarost elájuljak, persze csak fürödés után. Reggel meg kelhetek 4kor ... Kemény egy nap lesz ...

( ... azért az a citromkarika hiányzik ... )

Countryside ...

Megen falunéző járattal jöttem dolgozni. Az, hogy közben az út minősége közben a vesém liftezik a medencém, és a vállaim között, most lényegtelen. Érdekes dolgokat figyeltem meg. Egyértelműen lehet látni, melyik falu, település mennyire szegény, vagy gazdag. Az érdekes az, hogy az egymástól pár km-re lévő falvak közt néha a különbség egetverő. Az egyikben szép, nagy házak, gondozott kertek, udvar, az utcák is tiszták, a szomszéd faluban meg düledező házak, viskók, lepukkant környezet. Ez még valahogy érthető, más polgármester, falugondozás, stb. De amikor azt látom, hogy egy palota, aztán a szomszédban meg egy putri, na az már érdekesebb. A kontraszt éles. És nem kicsit. Furcsa volt a látvány, amikor az öreg, düledező házak közt frissen épített, rikító színű ház, ami nem is volt olyan kicsi, látszott, hogy módos embereké. És ez a jelenség adott településen 5-6 házanként ismétlődött. A következő faluban, községben meg egymást érték a rendezett, gondozott, új, vagy felújított házak, romos sznte csask elvétve volt. A leggondozottabb, legfejlődőbb Nagykozár volt, csak pár km-re van pécstől. Az új lakóövezet mellett mentünk el, már többször néztem, figyeltem, látszik, hogy van pénze az ott élő embereknek. Ma meg észrevettem, hogy egy újabb területet kezdtek felparcellázni, közművesíteni. Vagy lehet, hogy az már meg is volt. Megen eszembe jutott az a többször felbukkanó gondolatsor, hogy a pécsi lakosok menekülnek Pécsről, inkább kiköltöznek vidékre. Aki megteheti. Hogy most önerőből, vagy hitelből, esetleg fele-fele arányban, az most nem fontos. Munkája van, kb. ugyanannyi, vagy kicsivel több idő alatt ér be a munkahelyére, mint korábban Pécsről, de nyugodtabb környezet, kevesebb rezyi, és járulékos költségek. A vidékiek meg mennek be Pécsre, mert a lakóhelyük környékén nincs munkalehetőség. Beköltöznek a jobb megélhetés reményében. A szükség nagy úr. Persze lehet, hogy tévedek, de szerintem van igazság a dologban.

Konklúzió ...

Kicsit nehezen, tökölve, de sikerült megcsinálnom amit akartam, az éjjel postolni szándékozott képek végre láthatóak. Tanulság: ne akarjon az ember munkahelyéről úgy képet blogolni, hogy nem tudja, mi lesz az eredmény ...

Ne má' ...

Na tessék, hiába akartam mélről olyan postot küldeni, ami képet tartalmaz, naná, hogy nem sikerült. Most majd javítgathatom az egészet. Igazából az időt sajnálom, amit ráköltöttem, és a sikertelenség ... Azt hittem, működni fog, erre ...

Gyepmester ...

Addiction ...

Attention ...

Armageddon ...

Plan for next weekend ...

Vajon milyen gondolatokat ébreszt bennem az alábbi kép? Mit kellene tennem 7végére? Hmmm ... Asszem veszek 1 üveg bort, valami jófajta vöröset. Esetleg valami fehéret is ...

Késztetések ...

Egyre erősebb bennem a gondolat, hogy nem nyár végén/ősz elején lépek le a Cégtől, hanem hamarabb. Jóval hamarabb. Egyik kolega nemrég mondta, hogy talált másik lehetőséget, ami ráadásul akár nekem is jó lehetne. Ma meg közölte, hogy felvették, még 2 hét, és itt leszámol. Sajnálja, hogy lelép, de az sokkal jobb lehetőség, mint ez a mostani. Megértem. És ez elgondolkodtat engem is. Nekem is meg kell próbálnom. Nem vestíthetek vele semmit. Csak előtte még át kell néznem a régi tankönyveimet, az elfeledett tudásanyagot felfrissíteni, előásni a mélyből. Azt amúgy is akartam, mert ha el akarok menni akár valami hasonló helyre, vagy bárhova, ahova aszakmai tudásom kell, akarom mondani, a végzettségem, akkor erre a lépésre szükség van. A mai nap különösképpen rámutatott arra, hogy ezt a lépést meg kell tennem. Holnap be is hozom az egyik tankönyvemet, hogy elkezdjem az újratanulást. Az amúgy se fog ártani ...

NIN

Trent Reznor (Nine Inch Nails) új albumot adott ki, továbbra is a fémes, beteges, ipari hangzás a jellemző rá. Most néztem rá az oldalra, ami az új projectet mutatja be, hát elég érdekes. Mint mondtam, elég beteges a hangulata. Annak idején biztos megszereztem volna, most nem tom, mi lenne a helyzet. Egyenlőre megvárom, amíg letölthető lesz az egész, aztán majd döntök. Lehet, hogy a régi idők emlékére való tekintettel megszerzem. De nem az a zene lesz, amit minden nap hallgatni akarok, ahhoz túl kemény, túl durva, hosszú távon idegesítő. Asszem most ki is kapcsolom, mert már most az idegeimen táncol, zavar, húzza az agyamat. Pedig nem semmit alkotott megen a Mester, az tény. Csak most nehezen bírom az ilyet ...
Még csak annyit fűznék hozzá, hogy miközben szól, folyamatason a hideg futkározik a hátamon. Azért ez nem semmi. A durva azért az, hogy a "kellemesebb", "nyugodtabb" hangulatú számok hátterében is ott feszül egy idegesítő, alig hallható dallam, ami borzolja az idegeket, hangulatot. Asszem mégicsak meg fogom szerezni, mert ezt azért meg kell hallgatnom teljes egészében, elejétől a végéig. Egy azért biztos, elaludni nem erre fogok.
Egyébbként az oldalon meg lehet hallgatni az egész albumot állítólag. Ez szól most is. Ami érdekes, hogy közben képek váltják egymást interaktíve módon, amik szerintem szintén nagyszerűek, és kiegészítik az audio élményt, létrehozva egyfajta audio-vizuális élményt. Mindenesetre érdekes. Úgy az egész ...

Sedogelat ...

Ma megjött a dilibogyó, amit rendeltem. Macskagyökér és (Valerianae) és Golgotavirág kivonatai adják a hatóanyagot. Nem tom, mit fog mutatni, adni, ártani nem árthat. Remélem télleg feszültségoldó, és nyugtató hatása van, mert mostanában katasztrofális, ahogy érzem magam. És nyugatalanít is ez a tény. Ráadásul nehezebben alszok. Ma is éjszakás leszek, de már nem bírok aludni, pedig 2kor feküdtem le, vagy aludtam el. Most meg 9 van, délelőtt. Nem jó ez így. Kezd a munkahelyem az egészségem rovására menni. Valahogy nem kívánom az Elcoteq oltárán feláldozni testi, lelki, és idegi egészségemet feláldozni. Nem tudom, mit csináljak, mi lenne a helyes lépés, megoldás. Talán minnél hamarabb lelépni innen ...

Távolság ...

Rájöttem, hogy én olyan messze lakok a munkahelyemtől, hogy csak 10 óra múlva fogok hazaérni ...

Robbanáspont ...

Egyre nehezebben viselem el a környezetemet. És pár embert ezzel kapcsolatban. Ha megpróbálom felhívni a figyelmet valami apróságra, akkor azt személyes támadásnak veszik, felháborodnak, és bizonyítja ostobaságát, hozzánemértését, sötétségét. Én meg ezt nehezen tolerálom. Hamarosan oltári botrány lesz, érzem. Kikelek magamból, mindenkit elküldök majd a Halál véres faszára, meg a Büdös Picsába, és akkor majd csodálkoznak páran. Pedig csak annyi az egész, hogy elfáradtam, kimerültem, idegileg, lassan már fizikailag is, és akkor még nem említettem az érzelmi fáradtságot. Mert olyan is van. Szerencsére a Szellem még friss, működik. Nem teljesen tökéletesen, de ez az előbb felsoroltak következménye. Belefáradtam abba is, hogy mások figyelmetlensége miatt szívok folyamatosan. Közel a kiborulás. Pedig még ki kell húznom 2 hetet valahogy, az ami kemény. Eddig ez az év munkaügyileg kész szopás. Egy ponófilmben nincs ennyi szopás, mint itt. Azon gondolkodtam, hogy majd a Kovitól fogok némi honoráriumot, gázsit kérni. De úgyse. Az a baj, hogy környezetemben több a hülye, mint azt szeretném, vagy mint amit el tudok viselni. Az utóbbi 2 évben sokat változtam, kevesebbek kötekedek emberekkel, figyelek arra, hogy mit mondok, és milyen hangon. Eddig, legalábbis. De lehet, hogy most kicsit vissza kell változnom a régi formába. Lehet, hogy ez miatt bunkónak fognak nevezni, de ez annak idején sem érdekelt. Most sem fog. Túl sok a feszültség, a surlódás, ami kezd felgyülemleni bennem, és ez csak egyre több lesz, és több. Ez hamarost katasztrófához fog vezetni, csak nem biztos, hogy az kapja meg, aki érdemli. Azért majd megpróbálok erre figyelni. Remélem sikerül. Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Pihennem kellene. Sokat. Áprilisban el is megyek szabadságra. Ha nem engednek, akkor meg elmegyek táppénzre, idegi fáradtsággal, kimerültséggel. A munkahelyi stressz kezd kiborítani, széttépni. Asszem télleg komolyan kell foglalkoznom a gondolattal, hogy lelépek ettől a cégtől. Csak lehet, hogy előbb, mint nyár vége, ősz eleje. Talán hamarabb kell ez ügyben döntenem, mint azt még pár hete gondoltam.

Fáradtság, idegesség, ingerlékenység ...

Mostanában sokkal ingerlékenyebb vagyok, mint általában. Sőt! Sokkal türelmetlenebb, mint általában. Igazából elég könnyen meg tudom őrizni a nyugalmamat, de mostanában valahogy nem megy. Fáradt vagyok álmos, éjjel nem tudok rendesen aludni, többször felébredek, forgolódok. Csak ha már nagyon kimerült vagyok, akkor alszok sokat egyhuzamban. Múltkoriban is kb 12-13 órát sikerült. De akkor lefeküdtem, és szinte azonnal beájultam. Nem tudom magam rendesen kipihenni. Ez miatt lehet ingerlékenyebb. Többek között. A korai kelések is hozzájárulnak ehhez a lelki-, és idegállapothoz. Nem tesz jót nekem ez. És akkor még ott van az is, hogy nappalosban rendszerint agyelhagyás, ámokfutam van melóhelyen. Sok meló, bonyolult problémák, illetve ha mégse, akkor csak folyamatosasn jelentkező problémák, amiket persze mind meg kell oldani. Egyszerre. Azonnal. De belőlem csak egy van. Hiába mondom, hogy esetleg le kellene klónozni, és az milyen jó lenne ... Ebbe senki se megy bele. Tulajdonképpen még én se. Elvégre ismerem magam, elég régóta. Sok. Sok. Minden túl sok. A körülmények, és a hullámok összecsapnak a fejem fölött. Egyenlőre még tartom a frontot. Még. De meddig? Mikor szakad el a cérna? Most még segítőkész vagyok. Próbálok figyelni a környezetemre, minnél kevesebb kárt okozni. De meddig? Egyre nehezebb. Egyre feszültebb vagyok, egyre stresszesebb, egyre fáradtabb, és ingerlékenyebb. Ma is így volt. De még jó fej voltam, mert előre szóltam, hogy lehetőleg ma ne idegesítsenek, ne mondjanak hülyeségeket, stb. Mert ideges vagyok, kialvatlan, ingerlékeny, és harapok. Volt, aki nem fogta fel. Vagy nem vette komolyan. Amikor meg kicsit kitörtem, akkor meg meglepődött, csodálkozott, és még ő volt megsértődve. Erre emlékeztettem rá, hogy én előre szóltam. Múltkoriban, pár hete (vagy ki tudja, vannak dolgok, amik összemosódnak) már azon voltam, hogy valakitől kérek valami nyugtatót, vagy anti-depresszánst, mert nem bírom idegekkel. Persze viccesen adtam elő, de véresen komolyan gondoltam. De most mit csináljak? Menjek el a dokihoz, vagy a gyógyszerészhez, és mondjam azt, hogy adjon valami nyugtatót? Vagy kedélyjavítót? Az még nem is lenne rossz. De lehet, hogy kipróbálok valami homeopátiás nyugtatójellegű készítményt. Nézegettem oldalakat, készíményeket, leírásokat. Akár még működhet is. Ki tudja? Nem vagyok gyógyszerfüggő, nem is szedem, amíg nem kell. De ez legalább legális. És akár még működhet is. Bár lehet, hogy csak pihennem kellene. Sokat. De erre egyenlőre nem sok esélyem van. Talán majd Húsvét előtt. Ha nem nyúl bele senki a terveimbe. Talán ... Ha ... Majd meglátom. És most jön egy újabb álmatlan, nyugtalan éjszaka ...

MR2 - Petofi Rádió

Jelen pillanatban is szól mögöttem a rádió. Hallgatom. Tetszik. Nem tudom mikor újúlt meg, de határozottan jót tett neki a változás. Most az Éjféli Mix c. műsor szól, és nem azokat az idióta "slágereket" kell hallgatnom, amiket a kereskedekmi adók sugároznak, hanem igényes, jó zenét. Ami most meglepett, és ezt a postot eredményezte, az egy minimál jellegű - ha nem éppen az - szám. Asszem rá kell kicsit szoknom erre az adóra, főleg éjjel. Kifejezetten tetszik. Végre valami, ami jó. És a következő számis minimál. Amúgy az éjszakai munka ellenére, meg az egész, ahogy van, elég jól érzem magam. Nem vagyok annyira nyűgös, csak úgy vagyok. Közben olvasok, és legalább az agyam is jár, dolgozik, és nem hülyeségeken agyalok. Ha ehhez még hozzájön az egyre kellemesebb idő, és a hamarost megérkező tavasz, akkor talán jobb lesz minden. Minden föléled ...

Morc ...

Valahogy kezdem elveszíteni a türelmemet bizonyos emberrel kapcsolatban. Lassan 1 hónapja, hogy tartozik nekem, és valahogy nem látom annak jeleit, hogy igyekezne visszaadni. Ha keresem telón, nem veszi fel, max a sokadikra dob egy smst, hogy most nem tud beszélni, de majd ír egy mélt. És ez még a jobbik eset, mert most már van, hogy kikapcsolja a telefont. Lehet, hogy csak le van merülve, de kezdem úgy érezni, hogy nem. Nem tom, mit csináljak, mt gondoljak, de ez nekem nem gyere be, de nagyon. Utálom, amikor valaki ilyen játékot játszik velem. Mit csináljak, írjak neki anyázós mélt, smst? Vagy keressem meg, és verjem meg? Egyik se szokásom, de a durvább mél, sms írása közelít. Még meglátom, mi lesz jövő héten ...

Isten természete ...

Na, ez most érdekes lesz. Még magam sem tudom, hova fogok érkezni ennek a témának a kifejtésével, sőt, még azt sem tudom, hogy mit is akarok ezzel mondani. Asszem kezdem ott az egészet, hogy mit is jelent, hogy isten? Ha nagyon alapos akarnék lenni, akkor meg is kellene neveznem , hogy melyikről akarok témázni, de ez most nem számít. Csak úgy általában az istenekről, istenségekről. Olvastam rengeteg mítoszt, mitológiát, népcsoportok vallásával kapcsolatos könyveket, pusztán a kiváncsiság végett. Ami valahol mindegyikben közös, hogy a különböző istenek mind emberi viselkedésmintákat mutatnak, emberi jellemvonásokkal rendelkeznek. Ez tulajdonképpen egyfajta megszemélyesítés, felruházás. Persze jön a kérdés, hogy adott isten azért olyan, amilyen, mert rendelkezik ezekkel a vonásokkal, tulajdonságokkal, vagy azért, mert az emberek, hívők ruházták fel az adott dolgokkal. És akkor jöhet is a következő kérdés, hogy mi határozza meg egy isten létét? Természetesen a Hit. Az istenek a Hitből táplálkoznak, abból élnek. Ha nincs Hit, az isten meggyengül, koplal, nélkülöz, egyre gyengébb lesz, erőtlenebb. Persze ettől még nem hal meg. Az akkor következik be, ha el is felejtik. Vajon hány isten van, akit már elfelejtettek? Hány isten költözött, lakik az Elfeledett Istenek Csarnokában? Ott mi lesz a sorsuk? Mi lesz velük? Semmi. Csak homályos emlékképek maradnak, akik néha belopóznak az emberek álmaiba, gondolataiba, onnan nyerik ki azt a kevés táplálékot, amivel fennmaradhatnak a létezés peremén.

A következő kérdés az, hogy mi történik akkor, ha egy isten nem úgy viselkedik, ahogy azt a népe elvárja tőle? Ez egy jó kérdés. A régi, Ősi Istenek esetében ez persze teljesen felesleges kérdés. A Történelem Hajnalán az istenek nem jóságukról, kegyességükről voltak híresek. Abban az időkben az emberek azért könyörögtek egy istenhez, hogy ne bántsa őket, ne sújtsa éhínséggel, aszállyal, és egyébb csapáspkkal őket. Sőt örültek, ha imádott istenük nem szentelt különösebb figyelmet nekik. Az nem jelentett túl sok jót soha. És persze, hogy az istenek jóindulatát elnyerjék, gondoskodtak a megfelelő áldozatról. Általában vérről volt szó. Sok vérről, ami emberektől származott. És akkor máris megtaláltuk a háborúk egyik kiváltó okát. Mert ugye szükséges az áldozat, de hát nehogy már a saját embereinket áldozzuk föl istenünk oltárán. Ott vannak a szomszéd törzsek. És ez azóta is tart. Csak máshogy hívják.

Milyen érdekes, hogy a Kereszténységben elítélik az emberáldozatot, a véráldozatot. Pedig az Egyház ugyanúgy mutatott be emberáldozatokat, mint mondjuk a "barbár" benszülöttek Közép-, és Dél-Amerikában. És ráadásul nagyjából ugyanabban az időben. Vagy mi. Csak ezt úgy hívták a Civilizációban, hogy Boszorkány-, és Eretneküldözés. A lényeg persze ugyanaz. Embereket öltek meg a Hit, és a Vallás érdekében. Persze ezekért a gondolatokért még engem is megégettek volna annak idején, 5-600 évvel ezelőtt.

Ugye korábban említettem, hogy az istenek a Hitből táplálkoznak, az Imák erejéből, és a fohászokból. De akkor hogy jön ez össze az emberáldozattal, a kiontott vérrel? Szerintem úgy áll össze a kép, hogy az áldozat bemutatása legtöbbször nyilvános esemény volt. Legalábbis nagyobb ünnepek esetén biztos. A lényeg az, hogy az ilyen alkalmakkor összegyült emberek a rituálék alkalmával annyi spirituális, és szakrális energiát szabadítottak fel a Hitük erejével, ami bőséges lakomát jelentett a Felsőbb Lényeknek. Eszembe jutott most egy ősi Kelta áldozat, amikor is egy ágakból, és vesszőkből font nagy ketrecbe, ami emberalakú, embereket raknak, bűnösöket, akiket aztán feláldoztak az isteneknek. Ezáltal az áldozatok megtisztultak, bűneiktől megszabadultak (nem biztos), az istenek meg megkapták, ami őket illette.

Ami piszkálja a fantáziámat, az igazából az, hogy az istenek azért léteznek, mert az emberek megalkották őket, és olyan erősen hittek bennük, hogy ez életre keltette őket, vagy mindíg is léteztek, csak felvették az emberek által adott neveket? Nem tudom. Talán azért vannak ezek a gondolatok, mert nem vagyok vallásos, Istenfélő ember. Azt nem mondom, hogy nem hiszek, mert ez nem igaz. Csak nem úgy hiszek, ahogy az emberek többsége. Lehet, hogy azért jönnek ezek a gondolatok, mert eleve sokat gondolkodok. Mindenesetre van egy biztos ok, ami miatt ezek a gondolatok megszülettek, az pedig az Amerikai Istenek. Érdekes volt, és az előbb lejegyzett gondolatok csak egy részét képezik az egésznek, amik olvasás közben felmerültek. Gyanítom eljön az idő, amikor harmadszor is belekezdek.

Bálint-nap eloestéjén ...

Megen az "ünnep", amit én nem tartok semmire. Nekem ez semmi, és nem jelent semmit. Megen egy nap, amikor a virág-, és ajándékárusok nagyot kaszálnak. És még egy baromság, amit persze átvettünk a hülye ameszoktól. De minek? A magamfajta ezen a napon csak még búskomorabb, magábafordulóbb. Állapotomra, helyzetemre csak jobban felhívja a figyelmemet. Ezt az egészet baromságnak tartom. És ráadásul olyan, mintha folyamatosan egy kést forgatnának bennem. Milyen faja! És miért is ne, megen úgy érzem, hogy elfáradtam. Pedig most voltam szabadságon, csak pihentem, semmi megeröltető, fárasztó dolog nem volt. De nem a fizikai fáradtság a probléma. Az idegi, szellemi, érzelmi fáradtság a probléma. Az, hogy még tél van mindíg, hiába hosszabbak már a nappalok, hiába enyhébb már az idő. A tavasz még nincs itt. Még nincs. Még pár hét, vagy 1 hónap kell neki, hogy megérkezzen. Az talán majd ad némi tuningot. De most erőtlennek, és esetlennek érzem magam. És persze elegem van mindenből. A helyzet nem kilátástalan, csak most ilyen vagyok. Hogy mi lenne a megoldás? Elmenni messzire, ott kezdeni új életet, és mindent. Ez nem csak egy elérhetetlen álom, simán kivitelezhető. Csak még várok egy kicsit. Hogy mire, és minek? Akarok jogsit szerezni. Ez csak bővíti a lehetőségeimet. És soha nem árt, ha van. Másrészt el akarok menni nyaralni idén, márpedig ha mostanában váltok melóhelyet, akkor szeptembernél előbb nem igen megyek szabadságra, vagy nyaralni. Persze ez is jó. Még nem tom, hogy hova akarok menni nyáron, csak azt tudom, hogy valahova akarok menni. Jó lenne külföld, persze ha idén nem jutok ki az országból, az se nagy gond. Ja, jut eszembe! Az is megfordult a fejemben, hogy kimegyek külföldre dolgozni. Persze ez is csak lehetőség. Igazából nem tom, mit is akarok pontosan. Valami változást, ez az egy biztos. Levegő,és környezetváltozás, erre van szükségem. Amíg itt élek, addig nem tudok szabadulni bizonyos dolgok emlékétől, kísérteteitől. Itt motoszkálnak a fejemben folyamatosan, valami mindíg eszembe juttat valamit. Az emlékek.

Azon gondolkodok, hogy amint jobb lesz az idő, elkezdem járni az országot, ha nem is nagyon, de valamelyest. Kiszabadulni Baranyából, körülnézni kicsit erre-arra. Még így is rengeteg hely van, ahol nem, vagy csak nagyon régen jártam. Szabadjára kell engednem magamban a felfedező szellemet. Az Utazót.  Persze a határokon belüli mozgással csak egy kicsit elégíteném ki az iránti vágyamat, hogy többet lássak a világból. Mert igazából szeretném bejárni Európát. Elmenni Spanyolba, Angliába, Portugáliába. Hollandiába, Belgiumba, Írországba. Megnézni Szentpétervárt, Velencét, a Stonehenge-t. És még ki tudja, mi mindent. Vagy elutazni Keletre, kicsit körülnézni. Indiába, Japánba, más távolkeleti országokba. Vagy megcsodálni a mexikói piramisokat. Sok mindent szeretnék még megnézni. De mindehhez pénz kell. Sok pénz. Rengeteg pénz. Ezért szoktam néha Lottót venni. Persze minden eredmény nélkül.

Az az egyik fő probléma, hogy nem tudom lekötni magam. Persze nézek filmeket, olvasok, érdekes weboldalakat nézek, amik érdekelnek, játszogatok néha, unokahúgommal foglalkozok, de mindez nem elég. Ez nekem kevés. És nem találom meg azt, ami leköt, lefoglal. Az előbb felsoroltak csak kitöltik az időmet. Nem azt mondom, hogy "Hú, de szar az egész!", csak ez nem az igazi. Olyan üresnek érzem magam. Az is igaz, hogy szociális jellegű kapcsolataim, tevékenységeim is a minimálisra csökkentek. Barátaim nagyrésze elköltözött, máshol talált munkát, családot alapított, jött a gyerek, megromlott a viszony. Ne voltam már lassan 1 éve szórakozóhelyen, koncerten, bulizni. Kapcsolatépítő jellegű probálkozásaim is siketelenek voltak. Tulajdonképpen nem csoda, hogy kezdek (?) befordulni. És mindezek közben azt veszem észre, hogy tulajdonképpen már alig van valami, ami Pécshez köt még.  Nem tudom. Minden megen zavaros, ködös, homályos. Nem látok pár napnál messzebb, távolabb. Tavaly ez nem volt gond, akkor a túlálésre játszottam. De túléltem, és ez most már nem elég. Ismét eseményeket akarok az életemben. Egy kis mozgolódást, az események pezsgését, egy kis nyüzsgést. Elég volt a lábvíz-feelingből.

Mindezek közben nem tudom abbahagyni a szokásomat, hogy figyelem a környezetemet, elemzem, gondolkodok, meghozom saját elméleteimet, és ha tudom, megbeszélem másokkal. Már ha tudom. Ez is egyre ritkábban fordul elő. Mindenesetre az agyam folyamatosan jár, kattog, nem áll le. És elcsodálkozok azon, hogy milyen "emberek" élnek a környezetemben, és a világban. Lehet, hogy egyesek sznobnak gondolnak, vagy megvan a véleményük rólam, de ez engem nem érdekel. Nem ez határozza meg az életemet. Nem érdekel mások véleménye. Illetve megválogatom, hogy kinek a véleményére adok. NAGYON megválogatom.

Eszembe jutott, hogy pár éve egy ismerős lány elköltözött Pécsről. Elege lett belőle, és az emberekből. Valahogy most kezdem megérteni, hogy mire is gondolt akkor, és mit is érzett. Emlékszem, hogy akkor azt mondta, hogy jobb lesz neki máshol, ahova költözik. Mert nincs itt már semmi, ami marasztalná. Ő előbb érkezett arra a pontra, ahova én most. Itt az ideje elhagyni a süllyedő hajót.

Lassan majd el kell kezdenem átnyálazni a régi tankönyveimet, felfrissíteni az alapokat, az elfelejtett, nem használt tudást. Még jó, hogy meghagytam ezeket a könyveket. Soha nem lehet tudni, hogy egy felvételi elbeszélgetésen mit kérdezhetnek, mire kiváncsiak. Előfordulhat, hogy még tesztet is kell írni, akkor meg mindenképpen szükség van a tudásanyag frissítésére. Sokat felejtettem.

Azon gondolkozom, hogy a mai nappalt hogy fogom túlélni. Normál esetben reggel hazamennék, majd lefeküdnék, délután ébredés, és a nap hátralévő részének átvegetálása. De ma nem ez lesz. Holnap nappalosban helyettesítenem kell, ezért nappal nem aludhatok ma, mert akkor éjjel nem tudok majd. Az meg überszar lenne. Tehát valahogy átnyüglődöm a mai napot valahogy, kitalálok programokat magamnak, maivel lefoglalom magam valahogy. Mondjuk egy kis Guild Wars. Aztán el kell kezdenem megcsinálnom a Vándor-botomat is. Ezt sem egyszerre akarom megcsinálni, majd szépen lassan, fokozatosan. Talán ma máretre vágom. Meg lekérgezem, vagy mi. Aztán majd jöhet a befaragása később. Hogy milyen lesz, azt még nem tudom. Kell majd rá valami díszítés. De ez még ráér. Igazából még nem tudom, hogy mit fogok ma csinálni pontosan. Filmnézéssel óvatosan kell bánnom, mert megvan a komoly veszélye, hogy bealszok. Szóval nem biztos, hogy eröltetni fogom. Lehet, hogy beugrok Pécsre, és eladom régi telómat. Aztán megveszem öcsémnek Guild Wars-ot. Úgyis ígérgetem neki egy ideje. Elő-Húzsvéti ajándék. A névnapja még messze van. Majd kitalálom a mai menetet.

Most igazából az a nagy kérdés, hogy mit fogok csinálni a műszak hátralévő részében. Olvasni, aludni (erre a legkisebb az esély), vagy filmet nézni? Esetleg lejegyzem még gondolataimat, amik kiemelkednek a Káoszból ...

Sziluett ...