2010. december 31., péntek
2010. december 25., szombat
Fotók ...
Nekiálltam az elmúlt fél év képeit átnézni, ki/följavítani, a feleslegeseket törölni. Most már túl vagyok ezeken, most elkezdtem feltölteni a Flickr-es accountomra, közben próbálom csoportosítani is valamelyest őket, téma szerint. Persze valamikor délelőtt belenéztem a régebbi képeimbe is, és láttam, hogy onnan is kellene feltölteni képeket. Majd meglátom, hogy mi lesz ...
Hagyománytörés ...
Tegnap este egy 10-12 éves "hagyományt" szakítottam meg. Nem véletlenül, hanem szándékosan. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy Szenteste ne történt volna e nélkül, de most mégis. Hiányzott? Nem. Hiányozni fog? Nem. Max az Ego fog olyan múló érzéseket kelteni, hogy de jó lenne. Jobb így.
2010. december 24., péntek
És végre itthon ...
Azért csak itthon töltöm a Szentestét! Fél9kor értem haza, még mindenkit ébren találtam, mindenkinek tudtam köszönni, Lizusnak meg oda tudtam adni az ajándékot. Kapott Hercegnőkoronát, mert most az a favorit. Ettem halászlét, tojásos-sajtos csirkemellet, meg kukoricasalit, most tele vagyok. Ja, meg ittam egy kis vörösbort (az én ízlésemnek túl édes), ágyas-mézes pálinkát, meg egy sört. Most meg alig élek, pillegek, pedig kellene fürödnöm, mert koszos, meg büdös vagyok, és aludnom is kellene, mert rettenet fáradt vagyok.
2010. december 21., kedd
Pozsony ...
Múlt vasárnap Láma Ole Pozsonyban tartott tanítást, és mivel nagyon közel van, egyértelmű volt, hogy sok magyar fog utazni, hogy találkozzunk a Lámával, halljuk a tanítást, és áldást kapjunk tőle. Nem tudom, hányan voltunk, de több autó, és egy busz ment az előadásra. Voltak, akik már Krakkóba is elmentek, ők onnan érkeztek. A tanítás alatt sok minden elhangzott, ami pár hónappal korábban is, Pesten, de az a helyzet, hogy bizonyos dolgokat nem árt többször is hallani, a jobb megértés érdekében. És a mi a legfontosabb, hogy ismét lehetett találkozni a Lámával. Ő nem egy személy, hanem tudatunk tükre, megmutatja azokat a lehetőségeket, kvalitásokat, amik bennünk is ott rejtőznek. Ilyenkor létrejön egyfajta kicserélődés. Ezt nehéz szavakkal kifejezni, ezt át kell élni, meg kell tapasztalni.
Amúgy az út is fantasztikus volt. A téli, havas táj gyönyörű volt, nem győztem csodálni szépségét. A hét elején még nem tudtam, hogy hogyan fogok odajutni, a busz, amire lehetett jelentkezni, már betelt, és még nem volt fuvarom sem. Csütörtökön reggel, mielőtt visszaindultam Pestre, még dobtam egy mélt a megfelelő listára, és 5-10 percen belül már jött is a telefon, hogy van szabad hely, utazás lerendezve. Persze ott volt az is, hogy vasárnap reggel adtam le az éjszakás műszakot. Pont ugyanúgy, mint októberben, mikor a Láma Pesten volt. A dolgok, körülmények idén eddig mindig szerencsésen alakultak, a feltételek összeálltak. Gyors alvás, ébredés után összeraktam magam, majd 2kor indultunk a Mammuttól. Azért Győrben megálltunk enni, és mivel utitársaim nők voltak, ők még szakítottak időt némi shoppingolásra is. Ezután folytattuk utunkat. Kb. 7re értünk a helyszínre, ahol kissé meglepődve, de vidám vettem észre, hogy mennyien vagyunk a magyar szanghából. Érkezésünk után nem is hallottam egy ideig mást, csak magyarokat.
Valamikor éjjel 1 felé lett vége a tanításnak (tanítás, kérdések-válaszok, meditáció, menedék, és áldás), utána indultunk is vissza. Én fél4kor értem haza, nagyon hamar el is aludtam, és meglepő módon csak fél12kor ébredtem fel. Pedig ez mostanában nem szokásom. Nyugodt, pihentető alvás volt ez, bár az álmok megen érdekesek voltak közben. És persze ismét tapasztalom azt az emelkedett hangulatot, állapotot, ami ilyenkor jellemző. Spontán öröm, határtalan nyugalom, és egyfajta lendület tapasztalható, érezhető. Valahogy minden jelentőségteljesebb. Ezt az állapotot kell minél tovább tartani, illetve gyakorlással, meditációval erősíteni. Jövő 7en akarom is tartani az inspirációt, 29én beköltözök a Centrumba a szilveszteri kurzus idejére, így rengeteg lehetőségem lesz gyakorolni, főleg az egyéni fő gyakorlatomat, a Menedékvételt, és leborulásokat. Egyébbként is szeretek ott tartózkodni, jól érzem magam azon a helyen. Olyan, mintha otthon lennék. A lényeg az, hogy izgalmas időszak elé nézek. Bár jobban belegondolva az elmúlt hónapok is azok voltak ...
Amúgy az út is fantasztikus volt. A téli, havas táj gyönyörű volt, nem győztem csodálni szépségét. A hét elején még nem tudtam, hogy hogyan fogok odajutni, a busz, amire lehetett jelentkezni, már betelt, és még nem volt fuvarom sem. Csütörtökön reggel, mielőtt visszaindultam Pestre, még dobtam egy mélt a megfelelő listára, és 5-10 percen belül már jött is a telefon, hogy van szabad hely, utazás lerendezve. Persze ott volt az is, hogy vasárnap reggel adtam le az éjszakás műszakot. Pont ugyanúgy, mint októberben, mikor a Láma Pesten volt. A dolgok, körülmények idén eddig mindig szerencsésen alakultak, a feltételek összeálltak. Gyors alvás, ébredés után összeraktam magam, majd 2kor indultunk a Mammuttól. Azért Győrben megálltunk enni, és mivel utitársaim nők voltak, ők még szakítottak időt némi shoppingolásra is. Ezután folytattuk utunkat. Kb. 7re értünk a helyszínre, ahol kissé meglepődve, de vidám vettem észre, hogy mennyien vagyunk a magyar szanghából. Érkezésünk után nem is hallottam egy ideig mást, csak magyarokat.
Valamikor éjjel 1 felé lett vége a tanításnak (tanítás, kérdések-válaszok, meditáció, menedék, és áldás), utána indultunk is vissza. Én fél4kor értem haza, nagyon hamar el is aludtam, és meglepő módon csak fél12kor ébredtem fel. Pedig ez mostanában nem szokásom. Nyugodt, pihentető alvás volt ez, bár az álmok megen érdekesek voltak közben. És persze ismét tapasztalom azt az emelkedett hangulatot, állapotot, ami ilyenkor jellemző. Spontán öröm, határtalan nyugalom, és egyfajta lendület tapasztalható, érezhető. Valahogy minden jelentőségteljesebb. Ezt az állapotot kell minél tovább tartani, illetve gyakorlással, meditációval erősíteni. Jövő 7en akarom is tartani az inspirációt, 29én beköltözök a Centrumba a szilveszteri kurzus idejére, így rengeteg lehetőségem lesz gyakorolni, főleg az egyéni fő gyakorlatomat, a Menedékvételt, és leborulásokat. Egyébbként is szeretek ott tartózkodni, jól érzem magam azon a helyen. Olyan, mintha otthon lennék. A lényeg az, hogy izgalmas időszak elé nézek. Bár jobban belegondolva az elmúlt hónapok is azok voltak ...
Döntések, elhatározások ...
Elhatározások előtt/közben vagyok. Változásokat kell végrehajtanom életemben, szokásaimban, mert ideje van. Vannak dolgok, amiknek véget kell vetnem. Eljött a pont, ahol meg kell húznom egy határvonalat, és azt nem átlépni többet. Egyrészt azért, mert zavaró tényezők a gyakorlásomban, költséges is, és nem is érzem jól magam ettől. Energiát, erőt vesz el tőlem. Másrészt pedigfigyelembe kell vennem bizonyos tanácsokat. Ott van az is, hogy nem tehetem meg azt, hogy mást teszek, mint amit mondok, gondolok. Persze lesznek majd érdekes reakciók, csodálkozások. Nem baj. Ez van, ez a döntésem. A saját életemet csak én irányíthatom, nekem kell élnem.
2010. december 9., csütörtök
Gondolatok szabadon ...
A tér tele van lehetőségekkel, még mindig meglep, mennyire is így van ez. Eszembe se jut, hogy mennyi gazdagság van a világban, amíg fel nem hívják rá a figyelmemet. Bővíteni kell a látásmódot, távolabb nézni, mint amit megszoktam. Minden részletet úgy tekinteni, mint egy nagy egész része.
Néha a nagy kérdések, amik foglalkoztatnak minket, maguktól megadják a válaszokat, idővel. De nem mindig azt, amit szeretnénk.
Másrészt ahogy a dolgokat tapasztaljuk, az mind a már berögződött megszokásokon, mintákon, merev elképzeléseken alapul, és nem pedig azt látjuk, ami van. Inkább azt, amit szeretnénk. Vagy/és a zavarodottság, és nemtudás fátylain keresztül.
Mereven ragaszkodunk elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, és ha a dolgok nem úgy vannak/történnek, ahogy szeretnénk, akkor megsértődünk, befordulunk, és meg vagyunk róla győződve, hogy már megint kib*sztak velünk. Pedig lehet, hogy csak magunkba kellene nézni egy kicsit. De könnyebb másokban keresni a hibát, másra fogni mindent, és másokkal foglalkozni.
Vicces, ahogy az Ego próbálkozik. A korábbi emllékekhez nyúl, arra vatíti ki az újabb tapasztalatokat, és várja, hogy megragadjam a felkínált csalit. De átlátok rajta. Nem tud tőrbe csalni, felismerem a mesterkedéseit.
Örülni kell mások örömének, önzetlenül, nem pedig irigykedve. Az nem jó. Újabb negatív benyomásokat eredményez a tudatban, amik aztán avalamikor a jövőben beérnek, és ismét kellemetlen tapasztalatokhoz vezet.
Néha a nagy kérdések, amik foglalkoztatnak minket, maguktól megadják a válaszokat, idővel. De nem mindig azt, amit szeretnénk.
Másrészt ahogy a dolgokat tapasztaljuk, az mind a már berögződött megszokásokon, mintákon, merev elképzeléseken alapul, és nem pedig azt látjuk, ami van. Inkább azt, amit szeretnénk. Vagy/és a zavarodottság, és nemtudás fátylain keresztül.
Mereven ragaszkodunk elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, és ha a dolgok nem úgy vannak/történnek, ahogy szeretnénk, akkor megsértődünk, befordulunk, és meg vagyunk róla győződve, hogy már megint kib*sztak velünk. Pedig lehet, hogy csak magunkba kellene nézni egy kicsit. De könnyebb másokban keresni a hibát, másra fogni mindent, és másokkal foglalkozni.
Vicces, ahogy az Ego próbálkozik. A korábbi emllékekhez nyúl, arra vatíti ki az újabb tapasztalatokat, és várja, hogy megragadjam a felkínált csalit. De átlátok rajta. Nem tud tőrbe csalni, felismerem a mesterkedéseit.
Örülni kell mások örömének, önzetlenül, nem pedig irigykedve. Az nem jó. Újabb negatív benyomásokat eredményez a tudatban, amik aztán avalamikor a jövőben beérnek, és ismét kellemetlen tapasztalatokhoz vezet.
Ördögi ...
De csak azért, mert ez a 666-ik bejegyzés. Nem mintha hinnék az ős-gonoszban, vagy bármi hasonlóban. Egy abszolút gonosz entitás nagyon hamar elpusztítataná önmagát is. Tehát ha létezik (vagy létezett) ilyen, akkor már el is pusztult.
2010. december 7., kedd
Döntés előtt ...
Egyrészt vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. Másrészt meg vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. És ez egy paradoxon. Akkor mi a helyes? Mikor nem fogok hibázni ebben az esetben? Mi a helyes döntés, ami nem esik egyik szélsőségbe se? Micsoda kihívás ...
Occó, cép, cak ezeöccá ...
Múlt7en voltam Azsia Centerben, kellett zoknit vennem, mert csak rövidek voltak, az meg nem izai télen, bakancsba. Sikerült is vennem, és persze jött az elhatározás, hogy fizu után el kell mennem megen, mert ott tudok vásárolni dolgokat olcsón, és még nem is rossz dolgok, amik ott vannak. Amit mindenképpen kell vennem, az egy új utazótáska, és pulóver, poló. Táskát már ki is néztem, és legalább visszaadhatom Öcséméknek a táskájukat. De majd még alaposabban körülnézek, hogy mit is akarok venni ...
Before X-mass ...
Ha minden jól megy, akkor mégis otthon töltöm a Szentestét. Bár igaz, hogy csak este 9-10 között érek haza, de azért mégse a szállón kell söröznöm, várva a reggelt, hogy buszra szálljak, és utazzak 3 órát délelőtt 10ig. Kolega, ha minden igaz, megkapja szüleitől kölcsönbe az autót, és meló után azonnal indulunk hazafele. Már úgy megyünk dolgozni, hogy az autóban maradnak a cuccaink, ne kelljen visszamenni a szállóra. Bízok benne, hogy ez már így is lesz. Majd erős kívánságokat teszek ez ügyben.
Tegnap éjjel eszembe jutott, hogy ez lesz az első Karácsony Apám nélkül. Nem tudom, hogy milyen lesz, de mindenképpen furcsa, szokatlan, és valamelyest szomorkás is. Már csak ezért is fontos, hogy otthon legyek Szenteste is. Nem szabad, hogy a hiányérzet erősebb legyen a kelleténél, ott kell lennem , hogy erőt adjak Anyámnak, és Öcsémnek, segítsek nekik átélni az ünnepeket. Az, hogy én mit érzek majd, az kevésbé lényeges, az számít, hogy mások kevesebbet szenvedjenek. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik Apám, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna valamivel kapcsolatban. Csak tudom, hogy jelenleg jó helyen van. Nehéz ezt elmagyarázni. Ez egy érzés, és egyben bizonyosság is. Olyan tapasztalat, amit szavakkal nem lehet elmondani, leírni.
Lassan ajándékokat is kell nézni, még ha szegényeset is, de kell. Az ajándékozás a lényeg, nem az, hogy mit. Az adok számít, látni, hogy mások örülnek, azért, mert kapnak. Nagylelkűség. Kicsit többször kellene ezt gyakorolni, mindenkinek, a hétköznapokban is, nemcsak ezen az estén, ebben a pár napban ...
Tegnap éjjel eszembe jutott, hogy ez lesz az első Karácsony Apám nélkül. Nem tudom, hogy milyen lesz, de mindenképpen furcsa, szokatlan, és valamelyest szomorkás is. Már csak ezért is fontos, hogy otthon legyek Szenteste is. Nem szabad, hogy a hiányérzet erősebb legyen a kelleténél, ott kell lennem , hogy erőt adjak Anyámnak, és Öcsémnek, segítsek nekik átélni az ünnepeket. Az, hogy én mit érzek majd, az kevésbé lényeges, az számít, hogy mások kevesebbet szenvedjenek. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik Apám, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna valamivel kapcsolatban. Csak tudom, hogy jelenleg jó helyen van. Nehéz ezt elmagyarázni. Ez egy érzés, és egyben bizonyosság is. Olyan tapasztalat, amit szavakkal nem lehet elmondani, leírni.
Lassan ajándékokat is kell nézni, még ha szegényeset is, de kell. Az ajándékozás a lényeg, nem az, hogy mit. Az adok számít, látni, hogy mások örülnek, azért, mert kapnak. Nagylelkűség. Kicsit többször kellene ezt gyakorolni, mindenkinek, a hétköznapokban is, nemcsak ezen az estén, ebben a pár napban ...
2010. december 4., szombat
Szilveszter ...
Közeleg az év vége, és ideje van annak, hogy elkezdjem tervezni, hogy mit fogok akkor csinálni. Kezdetben az volt a terv, hogy ha minden összejön, akkor Szilveszter Prágában Láma Oleval. Nos, köszönhetően a Cégnek, ez biztos, hogy nem jön össze. Sebaj, majd legközelebb. A másik, és reális lehetőség az, hogy Pesten a Huszárban töltöm a Szilvesztert, mert ott is lesz buli. Elméletileg az a terv, hogy 29én reggel leadom éjszakás műszak, alszok, aztán délután beköltözés a Centrumba, az elkövetkező napokat ott fogom tölteni. 31én pedig lesznek tanítások, meditáció (közös), este 10től buli, éjfélkor streamingen bódiszattvaígéret a Lámával, aztán buli ki meddig bírja alapon. Aztán 1én, 2án megen tanítások. 3án meg hazaugrok kicsit, úgyis csak 9én éjjel dolgozok először.
Nagyvonalakban ezek az év végi tervek ...
Nagyvonalakban ezek az év végi tervek ...
Tapasztalás ...
Tegnap este lehetőségem nyílt arra, hogy megfigyeljem, hogyan működik a tudatom alkoholos befolyásoltság, és a zavaró érzelmek kombinációjának hatására. Nem volt éppen kellemes, mindenesetre azért tanulságos volt. Az Egó folyamatosan nyújtogatta csápjait, hogy megragadja az érzést, én meg próbáltam ezt elkerülni, csak figyelni, hogy mi is játszódik le tudatomban mindeközben. A tanulság az, hogy még van min/mivel dolgoznom bőven, és az, hogy bizonyos elképzeléseket el kell engednem, mert tévesek, és csak zsákutcába vezetnek.
2010. december 3., péntek
Kívánság ...
Szeretnék dec. 19-én Pozsonyba menni. A Láma aznap ott fog tanítást adni. Eddig úgy néz ki, hogy tudok menni. Pénzem is lesz, időm is (aznap reggel adom le az éjszakás műszakot), elméletileg fuvart is tudok szerezni. A feltételek nagyrésze már összeállt. Addig is erős kívánságokat teszek, hogy biztosan összejöjjön a dolog.
Fight against Ego ...
Újúlt erővel küzdök az Egó ellen. Most, hogy van csipogóm a Centromhoz, bármikor be tudok menni gyakorolni, ha ráérek. Ki is hasznnálom a lehetőséget, tegnap, tegnapelőtt is 2x borultam, adtam egy kis lökést a gyakorlásomnak. Komolyan mondom, jó volt, jól éreztem magam tőle. Még most is. Ha lehet, ezt a szokást meg is tartom, erősítem.
Ellenben azt vettem észre, hogy az Egó küzd a létfennmaradásáért. Próbálkozik, a régi megszokásokat próbálja előásni, ott van a késztetés. Erősködik, hogy belelépjek a csapdájába. Erősnek kell lennem, nem szabad engednem, hogy nyerjen. Bár a kísértés nagy, nem szabad elhinnem, hogy attól még megéri.
Mostanában elég sokszor álmodok. Illetve elég sok álmomra vissza tudok emlékezni. Ha másra nem is, de a fő cselekményvonalra, jellegzetességre. Ami a legtöbb mostani álmomra jellemző, az a harc, a küzdelem. Minden esetben más az, ami ellen küzdök, harcolok, más a körülmény, a helyzet. Arra jutottam ezzel kapcsolatban, hogy mivel mostanában intenzívebben gyakorlok, ennek hatása az álmaimban is megjelenik. Szerintem az Ego elleni küzdelmet szimbolizálja, de lehet, hogy tévedek. Majd megkérdezek egy tanítót. Másrészről pedig erős tisztulási folyamat része lehet. Mindenestre érdekesek, és izgalmasak is egyben. Mintha egy film szereplője lennék.
Ellenben azt vettem észre, hogy az Egó küzd a létfennmaradásáért. Próbálkozik, a régi megszokásokat próbálja előásni, ott van a késztetés. Erősködik, hogy belelépjek a csapdájába. Erősnek kell lennem, nem szabad engednem, hogy nyerjen. Bár a kísértés nagy, nem szabad elhinnem, hogy attól még megéri.
Mostanában elég sokszor álmodok. Illetve elég sok álmomra vissza tudok emlékezni. Ha másra nem is, de a fő cselekményvonalra, jellegzetességre. Ami a legtöbb mostani álmomra jellemző, az a harc, a küzdelem. Minden esetben más az, ami ellen küzdök, harcolok, más a körülmény, a helyzet. Arra jutottam ezzel kapcsolatban, hogy mivel mostanában intenzívebben gyakorlok, ennek hatása az álmaimban is megjelenik. Szerintem az Ego elleni küzdelmet szimbolizálja, de lehet, hogy tévedek. Majd megkérdezek egy tanítót. Másrészről pedig erős tisztulási folyamat része lehet. Mindenestre érdekesek, és izgalmasak is egyben. Mintha egy film szereplője lennék.
Régi barátságok ...
Tegnap este bent voltam a Centrumban, elég sokáig, de hát a társaság jó volt, kellemesen elbszélgettünk mindenféléről, és sörözgettünk mellette. De volt egy olyan téma, ami már korábban is megfordult a fejemben többször, és még most is érdekes érzések, gondolatok kavarognak ezzel kapcsolatban bennem. A barátságról volt szó.
Megemlítettem, hogy egyik legjobb barátom nem tudja megérteni, és elfogadni, hogy buddhista vagyok. Erre azt a kérdést kaptam, hogy "Tényleg egyik legjobb barátod? Mert ha az lenne, akkor elfogadná a döntésed." Hm. Jó kérdés. És az az igazság, hogy már egy ideje gondolkodok ezen én is. És sajnos már korábban arra jutottam - csak nem akartam elfogadni - , hogy ez a barátság már nem ugyan az, mint 1000 évvel ezelőtt. A szóban forgó személy sajnos megrekedt egy adot szinten, stagnál, bekövesedett, és onnan nem lehet kimozdítani. Nem tudok neki segíteni, mert nem is engedné. Nekem ez viszont nem elég, nem tudok azon a szinten létezni, mozogni, ahol ő tartózkodik. Nekem erre többre van szükségem. Ez van. Csak a saját életemmel, Karmámmal tudok dolgozni, azért viszont 100%-ig felelősséget vállalok.
Megemlítettem, hogy egyik legjobb barátom nem tudja megérteni, és elfogadni, hogy buddhista vagyok. Erre azt a kérdést kaptam, hogy "Tényleg egyik legjobb barátod? Mert ha az lenne, akkor elfogadná a döntésed." Hm. Jó kérdés. És az az igazság, hogy már egy ideje gondolkodok ezen én is. És sajnos már korábban arra jutottam - csak nem akartam elfogadni - , hogy ez a barátság már nem ugyan az, mint 1000 évvel ezelőtt. A szóban forgó személy sajnos megrekedt egy adot szinten, stagnál, bekövesedett, és onnan nem lehet kimozdítani. Nem tudok neki segíteni, mert nem is engedné. Nekem ez viszont nem elég, nem tudok azon a szinten létezni, mozogni, ahol ő tartózkodik. Nekem erre többre van szükségem. Ez van. Csak a saját életemmel, Karmámmal tudok dolgozni, azért viszont 100%-ig felelősséget vállalok.
2010. december 2., csütörtök
Reménytelenül ...
Igazából nincs remény. Így minden helyzet reménytelen. Teljesen magamra vagyok utalva, nem várhatom el, hogy majd jön valami, vagy valaki, aki megoldja helyettem a felmerülő helyzeteket, problémákat. És ez fantasztikus. A remény egyfajta félelem. Reménykedünk, hogy valami nem történik meg. vagy hogy majd megtöreténik. De ezen felül nem teszünk semmit, csak félünk, remélünk, várunk. De a helyzet reménytelen. Nekem kell megtennem a dolgokat, nem másnak. Csak én változtathatok.
A helyzet reménytelen, mert bármi megtörténhet, és meg is történik, és ez ellen nem sokat tehetünk, csak tudomásul vesszük, elfogadjuk. És ha már történik, akkor nem küzdeni kell ellene, hanem benne lenni, csinálni azt, ami van, amit a helyzet megkövetel. Élni a lehetőséggel. Megragadni, és megélni. Bízni abban, hogy a dolgok a lehető legjobban történnek, bármi is történik éppen. Ezt kell megtanulni.
A helyzet reménytelen, mert bármi megtörténhet, és meg is történik, és ez ellen nem sokat tehetünk, csak tudomásul vesszük, elfogadjuk. És ha már történik, akkor nem küzdeni kell ellene, hanem benne lenni, csinálni azt, ami van, amit a helyzet megkövetel. Élni a lehetőséggel. Megragadni, és megélni. Bízni abban, hogy a dolgok a lehető legjobban történnek, bármi is történik éppen. Ezt kell megtanulni.
2010. november 27., szombat
Velószerűtlenség ...
A dolgok néha olyan valószerűtlenek. Pedig de. Minden az, még ha nem is gondoljuk, nem is vesszük észre. A legvalóságosabbnak tűnő, legvalószerűbb dolgok a legvalószerűtlenebbek, csak nem tűnik fel. Soha. Vagy csak alig. Minden csak illúzió, a Tudat kivetülése. Hátra kell dőlni, és nézni a mozit, ami a Nagy Képernyőn megjelenik, figyelni, ahogy a képek váltják egymást, és élveznia sokszínűséget, ami elénk tárul, és nem megragadni semmit. Csak elengedni, hagyni, hogy továbbhaladjanak a dolgok. Ettől olyan valószerűtlen minden. Nincs is kanál ...
Zavar ...
Át kellene értékelnem magam, magam. De most komolyan, mert nem egészen úgy vannak a dolgaim, ahogy akarom, ahogy szeretném, annak ellenére, hogy lehetőség szerint próbálok többet gyakorolni, és próbálom a buddhista szemléletmódot alkalmazni minden helyzetben. Több-kevesebb sikerrel, persze. Alapvetően fel kellene hagynom az önámítással, önmagam alábecsülésével, szembenézni félelmeimmel, és élni az "itt és most" alapján. Megragadni a felbukkanó lehetőségeket. Valahol hibás az önmagamról alkotott kép, és ezen mindenképpen változtatni kell. Vannak jelek, amik ezt mutatják, és ez komolyan elgondolkodtat. Csak hát a megszokások, a merev elképzelések, és a zavaró érzelmek nehezítik ezt. Ragaszkodok a már "működő" mintához. Sajnos ...
Lehetőségek a Térből ...
Tegnap délután elmentem borulni, eredetileg azzal a szándékkal, hogy borulok délután, később beülök meditálni, 7kor közös medi, majd utána megen borulok. Nos, ez volt az eredeti terv, és mégsem így alakult. Borulás után elmentem kínait enni (ez a gyakorlat meghozza az ember étvágyát, nem is kicsit), és már azon gondolkodtam, hogy mit is kellene csinálnom este. Eszembe jutott, hogy le kellene menni Mono-ba, minimál Dj lépett fel, a görög származású K.atou személyében. Még napközben belehallgattam, le is töltöttem tőle, és bejövős volt, úgyhogy gondolkodtam is rajta, hogy miért ne?
Beültem gyakorolni a gompába, másik egyéni gyakorlatomat végezni, ami a Vajrasattva meditáció. Igen erőteljes, és hatékony. Alapvetően a harag által elültetett benyomásokkal dolgozik, illetve ezek eltávolítása a gyakorlat egyik eredménye. Miután befejeztem, még a hatása alatt voltam, és valamelyest szomorkodtam, hogy megen lemaradok egy becskei programról. Andrea Boyl utazótanító tart meditácós 7végét tanításokkal egybekötve. Én meg holnap (vasárnap) reggel kezdem a nappalos műszakot, tehát eleve úgy gondoltam, hogy lemaradok róla, bár hallottam, hogy páran lemennek, aztán az esti tanítás után már jönnek is vissza Pestre. De eszembe sem jutott, hogy én is lejutok. Így amikor Zsolt feltette a kérdést, hogy én nem akarok-e menni, azonnal megragadtam a lehetőséget, és már útra készen álltam. Kár lett volna kihagyni. Egyrészt mind az oda-, és a visszaúton is elég sokat röhögtünk (és a tanítás alatt is), másrészt pedig a tanítás is igen jó volt, Andrea stílusa szerény, mégis erőteljes volt. Nem hiába töltött 7 évet (!) elvonulásban, annak azért vannak eredményei. Kár, hogy nem tudok ott lenni a 7végén, jó lett volna, mert jól éreztem magam. Mondjuk ez Becske egyik jellegzetessége, mindig feltölt az ottlét. Legutoljára nyáron voltam ott Phova alatt, elején. Jó lenne többet menni, de jelenlegi munkarendem erre kevesebb lehetőséget nyújt. Nem baj, majd ez is változik idővel, remélem, hogy mihamarabb.
Hazafelé már havazásban jöttünk, eleinte csal apró pelyhekben esett, aztán idővel belekerültünk a sürüjébe. Az autópályán (M3) volt, hogy 40nel mentünk csak. Szép volt, bár az eredetileg 1 órás autóútból lett 2 órás, és utána még hazabuszozni éjszakai járattal ... Mire hazaértem (szálló), volt 3 óra. Nem kellett sokat várnom, hogy elaludjak.
Mindent összevetve, a tegnapi nap igen kellemes volt, és jól alakult, még ha nem is mentem el partyzni :) Sőt, így volt a legjobb ...
Beültem gyakorolni a gompába, másik egyéni gyakorlatomat végezni, ami a Vajrasattva meditáció. Igen erőteljes, és hatékony. Alapvetően a harag által elültetett benyomásokkal dolgozik, illetve ezek eltávolítása a gyakorlat egyik eredménye. Miután befejeztem, még a hatása alatt voltam, és valamelyest szomorkodtam, hogy megen lemaradok egy becskei programról. Andrea Boyl utazótanító tart meditácós 7végét tanításokkal egybekötve. Én meg holnap (vasárnap) reggel kezdem a nappalos műszakot, tehát eleve úgy gondoltam, hogy lemaradok róla, bár hallottam, hogy páran lemennek, aztán az esti tanítás után már jönnek is vissza Pestre. De eszembe sem jutott, hogy én is lejutok. Így amikor Zsolt feltette a kérdést, hogy én nem akarok-e menni, azonnal megragadtam a lehetőséget, és már útra készen álltam. Kár lett volna kihagyni. Egyrészt mind az oda-, és a visszaúton is elég sokat röhögtünk (és a tanítás alatt is), másrészt pedig a tanítás is igen jó volt, Andrea stílusa szerény, mégis erőteljes volt. Nem hiába töltött 7 évet (!) elvonulásban, annak azért vannak eredményei. Kár, hogy nem tudok ott lenni a 7végén, jó lett volna, mert jól éreztem magam. Mondjuk ez Becske egyik jellegzetessége, mindig feltölt az ottlét. Legutoljára nyáron voltam ott Phova alatt, elején. Jó lenne többet menni, de jelenlegi munkarendem erre kevesebb lehetőséget nyújt. Nem baj, majd ez is változik idővel, remélem, hogy mihamarabb.
Hazafelé már havazásban jöttünk, eleinte csal apró pelyhekben esett, aztán idővel belekerültünk a sürüjébe. Az autópályán (M3) volt, hogy 40nel mentünk csak. Szép volt, bár az eredetileg 1 órás autóútból lett 2 órás, és utána még hazabuszozni éjszakai járattal ... Mire hazaértem (szálló), volt 3 óra. Nem kellett sokat várnom, hogy elaludjak.
Mindent összevetve, a tegnapi nap igen kellemes volt, és jól alakult, még ha nem is mentem el partyzni :) Sőt, így volt a legjobb ...
2010. november 26., péntek
A feketeleves ...
Kb. 1 hónapja közölte a Cég, hogy dec. végén leállás lesz, dec 24. 06:00tól jan. 3. 06:00ig. Gondoltam is, hogy majd 23-án este elérem a szökési sebességet, 8kor vonattal Pécs, majd másnap reggel haza Pvárad. Szenteste, Karácsony otthon, aztán vissza Bpre, buddhista Szilveszter. Még az is megfordult a fejemben, hogy ha lesz elég pénzem, akkor Prágában szilveszterezek a Lámával.
Nos, mint a múlt héten kiderült, nem kell ilyeneken gondolkodnom. A Cég bejelentette, hogy az elmaradások, és a megrendelések magas száma miatt mégse lesz leállás, dolgozni kell az ünnepek alatt is. Így a Szentestét nem otthon töltöm, szűk családi körben, hanem a szállón, sörök, és Tequilla társaságában. És csak másnap megyek haza, reggel. Nyaff. "Kárpótlásként" kapunk "extra" pótlékot, és karácsonyi bónuszt. Mintha ez egyenértékű lenne az otthoni Szentestével. Ja, és a poén! Utána még dolgozok 1 napot, 28-án éjjel, utána meg megkapom az idei megmaradt szabadságomat, ami azt jelenti, hogy legközelebb január 9én éjjel kell dolgoznom. Mindegy, ez van jelenleg. Mindez csak megerősíti azt az elhatározásomat, hogy másik melóhely kell. Ami szabadidőben kiegyensúlyozottabb, anyagilag jobb, és minden szempontból előnyösebb. De mi lesz ez a hely?
Nos, mint a múlt héten kiderült, nem kell ilyeneken gondolkodnom. A Cég bejelentette, hogy az elmaradások, és a megrendelések magas száma miatt mégse lesz leállás, dolgozni kell az ünnepek alatt is. Így a Szentestét nem otthon töltöm, szűk családi körben, hanem a szállón, sörök, és Tequilla társaságában. És csak másnap megyek haza, reggel. Nyaff. "Kárpótlásként" kapunk "extra" pótlékot, és karácsonyi bónuszt. Mintha ez egyenértékű lenne az otthoni Szentestével. Ja, és a poén! Utána még dolgozok 1 napot, 28-án éjjel, utána meg megkapom az idei megmaradt szabadságomat, ami azt jelenti, hogy legközelebb január 9én éjjel kell dolgoznom. Mindegy, ez van jelenleg. Mindez csak megerősíti azt az elhatározásomat, hogy másik melóhely kell. Ami szabadidőben kiegyensúlyozottabb, anyagilag jobb, és minden szempontból előnyösebb. De mi lesz ez a hely?
Kulcskérdés ...
Tegnap végre elintéztem azt, amit már jó ideje szerettem volna, "kulcsot" (csipogót) szereztem a Centrumhoz! Ez azért is lényeges, mert mostantól akkor tudok bemenni meditálni, gyakorolni, amikor ráérek, és kedvem tartja (remélem ez sűrűn előfordul majd). Eddig mindig másoktól függött ez, ha szerencsém volt, akkor már du. 5kor beengedett valaki, illetve csak a közös medi után tudtam az egyéni gyakorlatomat végezni. Ez most megváltozott. Bízom benne, hogy így nő a motiváció, és az inspiráció.
Szabadnapjaimon rengeteg szabadidővel rendelkezek, és kevés programlehetőséggel napközben (a plázacirkálás nem igazán köt le, és a shoppingoláshoz sem érzek elég indíttatást, pénztárcám sincs hozzá, a szállón tartózkodást meg alapból ignorálom), itt a tél, az idő sem a legalkalmasabb a naphosszat tartó csavargáshoz, így kihasználom a lehetőséget, hogy meditálhatok. Még ha egyesek úgy tartják, hogy a buddhizmusnak nincs is létjogosultsága nyugaton (milyen merev elképzelés), tudom, hogy hasznos, hatékony, és eredményes, tapasztalataim ezt mutatják. Határozottan jobban érzem magam tőle. És csak ez számít ebből a szempontból.
Szabadnapjaimon rengeteg szabadidővel rendelkezek, és kevés programlehetőséggel napközben (a plázacirkálás nem igazán köt le, és a shoppingoláshoz sem érzek elég indíttatást, pénztárcám sincs hozzá, a szállón tartózkodást meg alapból ignorálom), itt a tél, az idő sem a legalkalmasabb a naphosszat tartó csavargáshoz, így kihasználom a lehetőséget, hogy meditálhatok. Még ha egyesek úgy tartják, hogy a buddhizmusnak nincs is létjogosultsága nyugaton (milyen merev elképzelés), tudom, hogy hasznos, hatékony, és eredményes, tapasztalataim ezt mutatják. Határozottan jobban érzem magam tőle. És csak ez számít ebből a szempontból.
2010. november 15., hétfő
Fél-elem ...
Miért félelelm a neve az érzésnek? Ezen már többször gondolkoztam. Végülis arra jutottam, hogy talán azért, mert ha félünk, akkor visszafogjuk magunkat, nem egészünket adjuk, nem teljesen vagyunk ott, csak részben, a felünk. Ha félünk, akkor félemberek vagyunk csak, de ennek ellenére egéaznek mutatjuk magunkat, ámítjuk a külvilágot, csalva, de leginkább magunkat becsapva. Így csak azt érjük el, hogy nem élünk teljes életet, számlálhatatlan lehetőségtől fosztjuk meg magunkat.
Nekem is vannak félelmeim. Jelenleg talán a legerősebb a csalódástól való félelem, és a csalódás utáni fájdalomtól való félelem. Az élmény, ami ezeket az érzéseket elültette, olyan erős, intenzív volt, hogy még most, évekkel később is erőteljesen fékez, visszatart. És jó droidhoz méltóan mitt teszek/tettem? Szépen eltakartam félelmemet, díszes ruhába öltöztettem, és próbáltam nem tudomást venni róla, egészen mostanáig. Mert jött a felismerés, hogy tulajdonképpen a korábban lerombolt falak romjaiból csak megerősítettem ezt az egyet, mindezt úgy, hogy közben ne vegyem észre, hogy ez egy börtön.
Le kell rombolnom ezt a falat. Vagy nem is! Nem kell lerombolnom, hanem nem tudomást venni róla, elfogadni, hogy ez a fal tulajdonképpen nem is létezik, és ha ezt már tudom, akkor egyszerűen csak átsétálok rajta, mert ténylegesen nem létezik. Nincs is fal. Nincs is kanál. Én sem vagyok. Minden csak álom ...
Nekem is vannak félelmeim. Jelenleg talán a legerősebb a csalódástól való félelem, és a csalódás utáni fájdalomtól való félelem. Az élmény, ami ezeket az érzéseket elültette, olyan erős, intenzív volt, hogy még most, évekkel később is erőteljesen fékez, visszatart. És jó droidhoz méltóan mitt teszek/tettem? Szépen eltakartam félelmemet, díszes ruhába öltöztettem, és próbáltam nem tudomást venni róla, egészen mostanáig. Mert jött a felismerés, hogy tulajdonképpen a korábban lerombolt falak romjaiból csak megerősítettem ezt az egyet, mindezt úgy, hogy közben ne vegyem észre, hogy ez egy börtön.
Le kell rombolnom ezt a falat. Vagy nem is! Nem kell lerombolnom, hanem nem tudomást venni róla, elfogadni, hogy ez a fal tulajdonképpen nem is létezik, és ha ezt már tudom, akkor egyszerűen csak átsétálok rajta, mert ténylegesen nem létezik. Nincs is fal. Nincs is kanál. Én sem vagyok. Minden csak álom ...
Ngöndro-weekend ...
Szombat délután tudtam meg, hogy a 7vége ismét a gyakorlásé, bár akkor már kicsit késő volt, hogy ezt a lehetőséget ki is tudjam használni. Későn keltem (reggel fejeztem be az éjszakást), mire magamhoz tértem, majd elmentem netezni. Az igazat megvallva tudhattam volna, hogy gyakorló-hétvége van, mert minden hónap 2. hétvégéjén ez a program, de valahogy nem tudatosult bennem. Viszont a tegnapi napot teljes egéstében hasznosan töltöttem el. 4 session volt, és mind a 4et "végigültem". Igazság szerint csak 1et ültem, mert a másik 3 alkalom a borulásé volt, elvégre ez a fő gyakorlatom jelenleg, ha lehet, inkább ezt preferálom. Az az 1 ülés is csak azért volt, mert ebéd után valahogy nem lett volna jó 5let borulni. Mindenesetre majdnem 1000t borultam, így most már majdnem megvan a 20e. már csak 91000 van vissza. Hm. Így soknak hangzik, de ha rendszeresen tudnám csinálni, minden nap 4-500at, akkor sokkal jobb lenne. Egyrészt hamar befejezném, másrészt meg a rendszerességnek is megvannak az előnyei. Sokkal könyebben menne, nem lennének szünetek 2 alkalom között, és így pozitív htásai is erőteljesebbek lennének. Azt azért be kell vllanom, hogy most van némi izomlázam. Nem vészes, de van. Azért tegnap kemény munkát végeztem.
Nem tudom, hogy van-e valami köze a tegnapi gyakorláshoz, de éjjel megen elég meredek álmom volt, tele furcsa helyzetekkel, meglepő helyekkel, és tele küzdelemmel. Mikor tavaly jobban elkezdtem gyakorolni, mondhatni fejest ugrottam a Dharma gyakorlásába, akkor tapasztaltam azt, hogy az álmaim tele voltak küzdelemmel, harccal. Ez mostanában megint jellemző, sok a küzdelemmel, harccal foglalkozó álmom, szinte visszatérő elem. Ezt úgy értelmezem, mint az Egoval folytatott küzdelmem, amiben az Egonak esélye sincs. Nem arról van szó, hogy "legyőzőm", csupán csak arról, hogy nem adok neki táptalajt, energiát, lehetőséget, ami által megerősödne, fennmaradna, így szépen lassan megszűnik, elenyészik. Legalábbis ez a cél. A jövő, és a gyakorlat majd megmutatja, hogy mi is az eredmény ...
Nem tudom, hogy van-e valami köze a tegnapi gyakorláshoz, de éjjel megen elég meredek álmom volt, tele furcsa helyzetekkel, meglepő helyekkel, és tele küzdelemmel. Mikor tavaly jobban elkezdtem gyakorolni, mondhatni fejest ugrottam a Dharma gyakorlásába, akkor tapasztaltam azt, hogy az álmaim tele voltak küzdelemmel, harccal. Ez mostanában megint jellemző, sok a küzdelemmel, harccal foglalkozó álmom, szinte visszatérő elem. Ezt úgy értelmezem, mint az Egoval folytatott küzdelmem, amiben az Egonak esélye sincs. Nem arról van szó, hogy "legyőzőm", csupán csak arról, hogy nem adok neki táptalajt, energiát, lehetőséget, ami által megerősödne, fennmaradna, így szépen lassan megszűnik, elenyészik. Legalábbis ez a cél. A jövő, és a gyakorlat majd megmutatja, hogy mi is az eredmény ...
2010. november 3., szerda
A nap szólása ...
Tegnap délután, Szerető Szemek meditácó után sántikálok az ülőpárnákkal, mire Pisti megjegyzi:
"-Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kagyüst ..."
Találó ...
"-Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kagyüst ..."
Találó ...
OCT ...
Hétvégén a Huszárban lesz Országos Centrum Találkozó. Amilyen az én Karmám, persze, hogy dolgozok. Sebaj. Szombat este lesz buli, Halloween-os/es/ös, és ezzel kapcsolatban az a jó, hogy szombat este fejezem be a 3 nap nappalos műszakot, így el tudok menni. Nem tom, mennyi pénzem lesz, mert kérdés, hogy mikor érkezik a fizu, de nem is kell sokat költenem, mert fáradt leszek, 1-2 sör már meghozza a kívánt lazult, vidám hangulatot. Másnap meg megyek haza, reggel 7:05kor indul a buszom. Hm, még arra is meg kell vennem a jegyet, és azt is még ma ...
Meglepetés ...
Tegnap az történt, amire nem számítottam. Asszem visszahívtak a cégtől, ahol voltam interjún. Gondolom, hogy ők voltak, mert a szám, amit kijelzett a teló, ugyanaz volt, mint mikor felhívtak, hogy menjek be elbeszélgetni. Tényleg nem gondoltam, hogy megfelelek nekik, mert elég bénának éreztem magam. Most van egy kis dilemma, mert az igaz, hogy jobb a fizu, de juttatásokat csak 1 év munkaviszony után adnának, albérletet kellene keresnem (kb havi 60eFt rezsivel együtt, minimum), 3műszakos munkarend, és még a szombati munka is esélyes. Lehet, hogy több lenne a szabadidőm, de csak látszólag. Az az igazság, hogy az lenne a jó. ha csak nappal kellene dolgoznom. Abban az esetben még azzal is kiegyeznék, hogy mindig reggel 6ra kellene menni dolgozni, de legalább a 7végék, és a délutánok szabadok lennének. Több időm lenne a meditációra, gyakorlásra, és aktívabban részt tudnék venni a szangha életében, tevékenységében. Ez lenne az igazi ...
Szóval marad a további álláskeresés, és bízok abban, hogy találok valami jobb állást, ami megfelel az igényeimnek.
Szóval marad a további álláskeresés, és bízok abban, hogy találok valami jobb állást, ami megfelel az igényeimnek.
2010. november 2., kedd
Ez-az ...
Az időátállítás katasztrófális volt, 13 óra munka, de túléltem, kibírtam. És ez a lényeg. Amúgy a munkahelyemet, és munkámat már unom, nem ez az életcélom, hogy ezt csináljam. Csak azért dolgozok, mert ezért kapok fizetést. Szerencsére a társaság is jó, és ez ellensúlyozza a dolgokat. A múltkori interjúval kapcsolatban meg arra jutottam, hogy ha úgy alakul, akkor sem fogom elfogadni az állást, bár erre kevés esély van. Egyelőre marad az a terv, hogy tavasszal irány külföld. Anglia, illetve ha a most felbukkant lehetőség még élni fog, akkor olaszba megyek. De nem nagyon akarok itthon maradni, egyre inkább mennék világgá ...
2010. október 29., péntek
2010. október 28., csütörtök
Önámítás ...
Tegnap ráébredtem, hogy az önámítás csapdájába estem. Tapasztaltam fejlődést magammal szemben, máshogy viszonyulok a dolgokhoz, a világhoz, és önmagamhoz, illetve mindenhez, félelmeim nagyrésze elmúlt, eltűnt, és így úgy gondoltam (persze tévesen), hogy megszűntek a félelmeim, pedig egy alapvető megmaradt. Csak nem találkoztam az érzéssel, tudat alatt elkerültem a helyzeteket, amik kiválthatták volna, így egy téveszmébe ringattam magam. Hiba volt. Most meg kell tennem a lépéseket, amik segítenek abban, hogy felismerjem ennek a félelemnek is az illuzórikus voltát, "üresség-természetét". Különben soha nem fogok kimászni abból a szarból, amit magamnak kavartam ...
Állásinterjú ...
Ma voltam állásinterjún. Hm. Nincs sok bizodalmam benne, hogy meggyőző voltam. Bár ki tudja? Ha mégis kellek nekik, akkor kb 1-2 héten belül értesítenek. Ha nem, akkor nem kellek nekik. De legalább látom, tudom, hogy mik a hiányosságok, amiket be kell pótolnom, amikre figyelnem kell. Ha másra nem is volt jó, de legalább tanultam belőle a későbbiekre. Az is valami ...
2010. október 22., péntek
Óraátállítás ...
Valamiért meg voltam arról győződve, hogy az átállítás most lesz, ezen a 7végén. Még örültem is neki, hogy nappalos leszek, és nem iccakás, mert nem kell 13 órát dolgoznom a 12 helyett, és 1 órával tovább alhatok. De nem. Nem ezen a hétvégén lesz átállítás. Jövő hétvégén, amikois iccakás leszek, és 13 óra meló. Nyaff! Ezért is akarok másik melót keresni, ahol az ilyen balesetekre nem van esély. És persze eszembe jutottak azok a régi szép idők, amikor ezeket az éjszakákat mindig átbuliztam ... Azok a régi szép idők ...
Jövőtervezés ...
Minap éjszakás műszak közben volt lehetőségem gondolkodni, hogy hogyan tovább a közeljövőben. Nemrég beszélgettem a pécsi szangha néhány tagjával, akik arról meséltek, hogy jövő év elején irány Anglia, lehetőleg London, ott eltölteni kis időt, majd újra itthon, folytatás, illetve kezdés. Ez engem is elkezdett foglalkoztatni, és arra jutottam, hogy februárban amint lehet, beadom az adóbevallást. Miután megkapom az adóvisszatérítést (elég szép összegre számítok), amint tehetem irány London! Persze nem bele a vakvilágba, hanem előtte azért megtervezek majd mindent. Ez elég jól hangzik elsőre. Valamilyen szinten reálisnak is tűnik. Alapvetően az a tervem ezzel kapcsolatban, hogy kint töltenék egy kis időt (mondjuk 1 év), azalatt gyüjtök össze pénzt, kisebb terveket, vágyakat megvalósítok (utazás Indiába, Nepálba), majd hazajövök, és nekikezdek valami olyannak, ami tényleg érdekel, amivel szeretnék foglalkozni. Ez volt az 1-es számú terv.
Aztán utolsó éjszakás után délután kaptam telefonhívást. Felhívtak egy cégtől, ahova pár hete beadtam az önéletrajzom, jelentkezés céljából. Jövő hét csütörtökön mehetek is állásinterjúra, előreláthatólag 20 percet fog igénybe venni. Meglátom, hogy mi lesz. Próbálok minél kevesebb elvárást, és fenntartartást támasztani vele szemben, nem akarok elfogult lenni, így kevesebb az esélye, hogy csalódni fogok. Majd a beszélgetés alatt kiderül, hogy ők mit /kit is akarnak, milyen elvárásaik vannak, és mit tudnal nyújtani. Egy biztos, ha megfelelek nekik (szigorúan feltételes módban!), akkor minden azon múlik, hogy ők mit adnak cserébe (fizetés, juttatások, munkarend, stb.). Ha a jelenleginél kevesebb, akkor nem lesz érdemes elfogadni. Mindegy, a lényeg az, hogy kíváncsian várom a találkozást.
Mindenesetre az biztos, hogy itt Pesten sokkal több lehetőségem van munkát találni, mint vidéken. Továbbra is nézem az álláshírdetéseket, küldözgetem az önéletrajzokat, és ha nem jön össze semmmi, akkor tavasszal megyek Anglia, London ...
Aztán utolsó éjszakás után délután kaptam telefonhívást. Felhívtak egy cégtől, ahova pár hete beadtam az önéletrajzom, jelentkezés céljából. Jövő hét csütörtökön mehetek is állásinterjúra, előreláthatólag 20 percet fog igénybe venni. Meglátom, hogy mi lesz. Próbálok minél kevesebb elvárást, és fenntartartást támasztani vele szemben, nem akarok elfogult lenni, így kevesebb az esélye, hogy csalódni fogok. Majd a beszélgetés alatt kiderül, hogy ők mit /kit is akarnak, milyen elvárásaik vannak, és mit tudnal nyújtani. Egy biztos, ha megfelelek nekik (szigorúan feltételes módban!), akkor minden azon múlik, hogy ők mit adnak cserébe (fizetés, juttatások, munkarend, stb.). Ha a jelenleginél kevesebb, akkor nem lesz érdemes elfogadni. Mindegy, a lényeg az, hogy kíváncsian várom a találkozást.
Mindenesetre az biztos, hogy itt Pesten sokkal több lehetőségem van munkát találni, mint vidéken. Továbbra is nézem az álláshírdetéseket, küldözgetem az önéletrajzokat, és ha nem jön össze semmmi, akkor tavasszal megyek Anglia, London ...
2010. október 21., csütörtök
Party ...
Tegnap este házibulin voltam. A Huszár utcai centrumba beköltöző-party volt. Jó volt, főleg D'n'B szólt, a jobbik fajtából, és remek volt a hangulat. Sikerült befröccsöznöm, ami akkor emelkedett hangulathoz vezetett, most viszuont enyhe fejfájásom van, és asszem gyomorégésem is. Vagy csak éhes vagyok ...
Meglepődtem ...
De most komolyan, olyat láttam, amire soha nem gondoltam volna. Egy régi ismerősömről van szó, még a Hőskorszakból, amikor ifjú titánok voltunk, tele világmegváltó, és egyéb megvalósításra váró ötletekkel, tervekkel. Ez persze megint csak azt bizonyítja, hogy a dolgok folyamatosan változnak. Végülis ez is a múlandóság egyik megnyilvánulása, csak a kellemesebbek közül ...
2010. október 9., szombat
Találkozás a Lámával ...
A Láma jött, a Láma itt volt, a Láma elment. Habár csak a pesti előadásra tudtam elmenni, a veszprémire munkám miatt nem, mégis nagyszerű volt, és örülök, hogy legalább ez sikerült. A kevesebb több. Jó volt. Régi ismerősökkel találkoztam, új barátságok születtek, és újabb merev elképzelések foszlottak szerte a térben. Érdemes volt elmenni, kihagyhatatlan volt. Most kell kihasználni a találkozás élményét, kihasználni az inspirációt a gyakorlásra, pofonokat adva az Egónak. Tovább haladni a megvilágosodás ösvényén, minden lény javára.
Karmapa Csennó!
Karmapa Csennó!
2010. október 3., vasárnap
Az Úton haladva ...
Nemrég visszagondoltam, arra, hogy is jutottam el oda, hogy a buddhizmust válasszam, és eddigi 1.5-2 éves "pályafutásom" alatt mire jutottam.
Alapvetően az volt a fő mozgatóerő, hogy életem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy rakás kellemetlen élményem volt, megtapasztaltam a szenvedés különböző fajtáit. Tisztában voltam vele, hogy csak én tehetek róla, hogy abba a helyzetbe kerültm, én teremtettem meg az okait. Kerestem ebből a kiutat. Az már korábban világos volt számomra, hogy a hagyományos "nyugati" vallások, tanítások, módszerek nekem nem megfelelőek. Nem tudom elfogadni egy mindenható, jóságos Isten létét, aki megengedi, hogy ennyi szenvedés legyen a világban, és a katolikus egyház botrányai sem voltak túl meggyőzőek. De más keresztény egyházak sem voltak szimpatikusak. Ezért inkább a keleti tanítások vallások felé fordultam, ott kerestem a megoldást bajaimra. Hamar kiderült, hogy nem leszek Krisnás, az túl merev, és korlátozó volt számomra, túl sok volt az előírás, korlátozás, és túl idegen volt nekem. Kapcsolatba kerültem a Taóval, az már közelebb volt hozám, jobban meg tudtam fogni, bár ez sem volt az igazi.
Aztán jött a buddhizmus. Fokozatosan ismertem meg a űz alapvető tanításokat, és a különböző tradíciók, irányzatok jellemzőit, és közben egyre több felismerésben volt részem, egyre több olyan gondolattal találkoztam, ami már bennem is felmerült. Aztán "kezembe" került Lama Ole Nydhal "ahogy a dolgok vannak" c. könyvének elektronikus formátuma. Olvasása közben folyamatosan aha-élményekben volt részem, és ezek szépen lassan oda vezettek, hogy elhatároztam, elmegyek a pécsi Gyémánt Út Központba. Persze ez sem volt egyszerű, folyamatosan halogattam, toltam odébb az időpontot, valós, és kitalált okokra hivatkozva.
Igazából első buddhista meditációm, ami a Mahajana módszere, volt az, ami után lementem a központba. Pécsvárad közelében, egy tisztáson ültem le, és a légzésemre összpontosítva próbáltam elérni valamit. Fogalmam sem volt, hogy mit kell tapasztalnom, mire számítsak, csak csináltam. Mindent összevetve kellemes volt, és csak akkor hagytam abba, amikor egy bogár a nyakamon mászott, és ez zavart. Arra gondoltam, hogy ez nem lehetett több 10 percnél, és meglepődve vettem észre, hogy több mint 20 percig tudtam abban az állapotban időzni, ami nagyon kellemes volt, és valahol időtlen is. Ezek után egyértelmű volt, hogy ideje találkoznom gyakorló buddhistákkal.
Az események felgyorsultak. Első látogatásom után egy héttel Pécsre érkezett a Láma, aki olyan hatással volt rám, hogy még aznap este Menedéket vettem. Röviddel utána elkezdtem a Rövid Menedék gyakorlatot, hogy elkezdhessem az Alpgyakorlatokat. Amikor tudtam, mentem az esti közös meditációra, és élveztem a pécsi szangha társaságát, barátságos légkörét. A meditáció jótékony hatását nagyon hamar észrevettem, és előnyeit élveztem. Végre nyugodtan tudtam aludni, többször minden ok nélkül vidám voltam, és tudtam, hogy valami értékessel találkoztam, bár az alapvető motiváció továbbra is az volt, hogy saját szenvedésem okait megszüntesem.
2009 júliusában sikerült eljutnom Kucharyba, ahol részt vettem a Tudatos Halál kurzuson, ahol elsajátítottama Phovát, találkoztam a Karmapával, és Bódhiszattva-ígéretet tettem. Ezután megszűnt a halálfélelmem, és azóta is tapasztalom, ahogy félelmeim eltűnnek a térben.
Phova után rendkívül erős tisztulási folyamat vette kezdetét, melynek során többször megtapasztaltam, hogy az érző lények mennyire a zavaró érzelmek hatása alatt vannak, és néha a legjobb szándék is kellemetlen tapasztalásokhoz vezet. Mindeközben tapasztaltam Vonalunk védelmezőjének is tevékenységét, amik végett sikerült elkerülni néhány igen kellemetlen eseményt. Így utólag visszagondolva a Védelmezőknek igen sok dolguk volt tavaly októberben a környezetemben.
Májusban Bp-re jöttem, itt találtam munkát, aminek egyik pozitív következménye, hogy újult erővel gyakorlok, amikor tehetem. Budapesten a szenvedő lények sokaságát látom, és többször teszek érdekükben jókívánságokat, és közelükben az OM MANI PEME HUNG mantrát ismétlem. De csak halkan, magamban. A hatása így is érvényesül. Az együttérzés a gyakorlás hatására magától kialakult, illetve feljődött, nőtt. Már egész kora gyerekkorom óta érzékeny vagyok a környezetem érzelmeire, rezgéseire, ezt régebben nem is, vagy csak nehezen tudtam kezelni. Gyanítom, hogy egyfajta empatikus képességem van, ami talán a korábbi életekben tett mély kívánságok eredménye.
Július közepén Apám eltávozott, ami rövid ideig tartó fájdalmat, és gyászt eredményezett. Ennek ellenére motivációm nem gyengült, hanem nőtt, még erősebben érzem, hogy a megfelelő úton járok, még ha igen kemény, és sok munka is vár rám. Becskén 5 nappal Apám halála után volt Phova-kurzus, és sikerült a tudatát az Örömteli Tisztaföldre küldeni Ole segítségével. Ezt egyszerűen tudom, érzem. Azok az érzések, és az élmény igen erős volt, talán majd egyszer elmesélem. Most nem, mert kevés az időm. Ennek köszönhetően hálás vagyok a Lámának, és bizalmam sokkal erősebb lett benne, mint előtte. Ez egyértelmű bizonyitéka annak, hogy a módszerek működnek, hatásosak, és igen sokat tehetünk az érző lények javára a gyakorlással, meditációval.
Jövő hét pénteken este ismét találkozok a lámával, meghallgatom tanítását, és kapok tőle áldást, ami által megtapasztalom erőterét, azt a tudatállapotot, amiben ő időzik, és amit én is el akarok érni, hogy segíthessek másoknak, hogy a hasznukra legyek a lényeknek. Ez hatalmas inspirációt ad a további gyakorlásomhoz, erősíti a motivációt, és segít abban, hogy a dolgokat úgy lássuk, ahogy vannak.
Mindent összevetve az elmúlt 2 év alatt sikerült eljutnom oda, hogy már másokért dolgozzak, habár a cél az volt, hogy a saját életemet tegyem jobbá. Ez egy természetes folyamat, ami együtt jár a folyamatos gyakorlással, és a buddhista szemlélet megtartásával.
Ezért kell továbbra is ezen az úton haladnom, nem engedni a zavaró érzelmeknek, és körülményeknek, hogy eltérítsenek elhatározásomtól. A tér öröm!
Karmapa Csenno!
Alapvetően az volt a fő mozgatóerő, hogy életem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy rakás kellemetlen élményem volt, megtapasztaltam a szenvedés különböző fajtáit. Tisztában voltam vele, hogy csak én tehetek róla, hogy abba a helyzetbe kerültm, én teremtettem meg az okait. Kerestem ebből a kiutat. Az már korábban világos volt számomra, hogy a hagyományos "nyugati" vallások, tanítások, módszerek nekem nem megfelelőek. Nem tudom elfogadni egy mindenható, jóságos Isten létét, aki megengedi, hogy ennyi szenvedés legyen a világban, és a katolikus egyház botrányai sem voltak túl meggyőzőek. De más keresztény egyházak sem voltak szimpatikusak. Ezért inkább a keleti tanítások vallások felé fordultam, ott kerestem a megoldást bajaimra. Hamar kiderült, hogy nem leszek Krisnás, az túl merev, és korlátozó volt számomra, túl sok volt az előírás, korlátozás, és túl idegen volt nekem. Kapcsolatba kerültem a Taóval, az már közelebb volt hozám, jobban meg tudtam fogni, bár ez sem volt az igazi.
Aztán jött a buddhizmus. Fokozatosan ismertem meg a űz alapvető tanításokat, és a különböző tradíciók, irányzatok jellemzőit, és közben egyre több felismerésben volt részem, egyre több olyan gondolattal találkoztam, ami már bennem is felmerült. Aztán "kezembe" került Lama Ole Nydhal "ahogy a dolgok vannak" c. könyvének elektronikus formátuma. Olvasása közben folyamatosan aha-élményekben volt részem, és ezek szépen lassan oda vezettek, hogy elhatároztam, elmegyek a pécsi Gyémánt Út Központba. Persze ez sem volt egyszerű, folyamatosan halogattam, toltam odébb az időpontot, valós, és kitalált okokra hivatkozva.
Igazából első buddhista meditációm, ami a Mahajana módszere, volt az, ami után lementem a központba. Pécsvárad közelében, egy tisztáson ültem le, és a légzésemre összpontosítva próbáltam elérni valamit. Fogalmam sem volt, hogy mit kell tapasztalnom, mire számítsak, csak csináltam. Mindent összevetve kellemes volt, és csak akkor hagytam abba, amikor egy bogár a nyakamon mászott, és ez zavart. Arra gondoltam, hogy ez nem lehetett több 10 percnél, és meglepődve vettem észre, hogy több mint 20 percig tudtam abban az állapotban időzni, ami nagyon kellemes volt, és valahol időtlen is. Ezek után egyértelmű volt, hogy ideje találkoznom gyakorló buddhistákkal.
Az események felgyorsultak. Első látogatásom után egy héttel Pécsre érkezett a Láma, aki olyan hatással volt rám, hogy még aznap este Menedéket vettem. Röviddel utána elkezdtem a Rövid Menedék gyakorlatot, hogy elkezdhessem az Alpgyakorlatokat. Amikor tudtam, mentem az esti közös meditációra, és élveztem a pécsi szangha társaságát, barátságos légkörét. A meditáció jótékony hatását nagyon hamar észrevettem, és előnyeit élveztem. Végre nyugodtan tudtam aludni, többször minden ok nélkül vidám voltam, és tudtam, hogy valami értékessel találkoztam, bár az alapvető motiváció továbbra is az volt, hogy saját szenvedésem okait megszüntesem.
2009 júliusában sikerült eljutnom Kucharyba, ahol részt vettem a Tudatos Halál kurzuson, ahol elsajátítottama Phovát, találkoztam a Karmapával, és Bódhiszattva-ígéretet tettem. Ezután megszűnt a halálfélelmem, és azóta is tapasztalom, ahogy félelmeim eltűnnek a térben.
Phova után rendkívül erős tisztulási folyamat vette kezdetét, melynek során többször megtapasztaltam, hogy az érző lények mennyire a zavaró érzelmek hatása alatt vannak, és néha a legjobb szándék is kellemetlen tapasztalásokhoz vezet. Mindeközben tapasztaltam Vonalunk védelmezőjének is tevékenységét, amik végett sikerült elkerülni néhány igen kellemetlen eseményt. Így utólag visszagondolva a Védelmezőknek igen sok dolguk volt tavaly októberben a környezetemben.
Májusban Bp-re jöttem, itt találtam munkát, aminek egyik pozitív következménye, hogy újult erővel gyakorlok, amikor tehetem. Budapesten a szenvedő lények sokaságát látom, és többször teszek érdekükben jókívánságokat, és közelükben az OM MANI PEME HUNG mantrát ismétlem. De csak halkan, magamban. A hatása így is érvényesül. Az együttérzés a gyakorlás hatására magától kialakult, illetve feljődött, nőtt. Már egész kora gyerekkorom óta érzékeny vagyok a környezetem érzelmeire, rezgéseire, ezt régebben nem is, vagy csak nehezen tudtam kezelni. Gyanítom, hogy egyfajta empatikus képességem van, ami talán a korábbi életekben tett mély kívánságok eredménye.
Július közepén Apám eltávozott, ami rövid ideig tartó fájdalmat, és gyászt eredményezett. Ennek ellenére motivációm nem gyengült, hanem nőtt, még erősebben érzem, hogy a megfelelő úton járok, még ha igen kemény, és sok munka is vár rám. Becskén 5 nappal Apám halála után volt Phova-kurzus, és sikerült a tudatát az Örömteli Tisztaföldre küldeni Ole segítségével. Ezt egyszerűen tudom, érzem. Azok az érzések, és az élmény igen erős volt, talán majd egyszer elmesélem. Most nem, mert kevés az időm. Ennek köszönhetően hálás vagyok a Lámának, és bizalmam sokkal erősebb lett benne, mint előtte. Ez egyértelmű bizonyitéka annak, hogy a módszerek működnek, hatásosak, és igen sokat tehetünk az érző lények javára a gyakorlással, meditációval.
Jövő hét pénteken este ismét találkozok a lámával, meghallgatom tanítását, és kapok tőle áldást, ami által megtapasztalom erőterét, azt a tudatállapotot, amiben ő időzik, és amit én is el akarok érni, hogy segíthessek másoknak, hogy a hasznukra legyek a lényeknek. Ez hatalmas inspirációt ad a további gyakorlásomhoz, erősíti a motivációt, és segít abban, hogy a dolgokat úgy lássuk, ahogy vannak.
Mindent összevetve az elmúlt 2 év alatt sikerült eljutnom oda, hogy már másokért dolgozzak, habár a cél az volt, hogy a saját életemet tegyem jobbá. Ez egy természetes folyamat, ami együtt jár a folyamatos gyakorlással, és a buddhista szemlélet megtartásával.
Ezért kell továbbra is ezen az úton haladnom, nem engedni a zavaró érzelmeknek, és körülményeknek, hogy eltérítsenek elhatározásomtól. A tér öröm!
Karmapa Csenno!
2010. szeptember 28., kedd
Miracle ...
Néha egészen furcsa, érdekes tapasztalásaim vannak. Vasárnap reggel leszállva a szálló előtt a Céges buszról, felpattantam az éppen megálló villamosra, hogy azt az 1 megállót ne gyalog tegyem meg a Teszkóig 12 óra meló után. Gondoltam veszek egy sört, hogy lezárjam a 3 nap melót. Kómásan bámultam ki a fejemből, amikor is a látóterembe egy ellenőr került. Balszerencsémre se jegy, bérlet, iratok nem voltak nálam, be kellett volna diktálnom az adataimat, amikor abba a megállóba értünk, ahol le akartam szállni. Megkértem az ellenőrt, hogy szálljunk le, és én ott majd bediktálom, az adataimat, ne kelljen több megállót utaznom feleslegesen. A válasz csak annyi volt, hogy " Szálljon le!". Le is szálltam, aztán meglepődve vettem tudomásul, hogy a kaller utazott tovább. Utána még perceken keresztül csak azt hajtogattam, hogy "Mekkora mák!".
Tegnap este Centrumból hazaérve olvasni akartam, de egyik szobatársam olyan hangosan horkolt, hogy másik szobatársam aludni nem tudott, én meg olvasni. Le is tettem a könyvet, kimentem WC-re, és közben azt kértem a Buddháktól, hogy segítsenek abban, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Visszaérve meglepődve tapasztaltam, hogy a horkolás abbamaradt, csend volt, és nyugalom. Ritka, hogy a kívánságaim ilyen gyorsan teljesüljenek. Persze óvatosan kell fogalmazni, kérni, nehogy balul, kellemetlenül süljenek el a dolgok (egyik gyakorló barátunk azt kívánta egyszer, hogy bárcsak ne kellene olyan sokat dolgoznia, erre pár nap múlva eltört mindkét lába, vagy karja). Majd legközelebb, amikor Lottót veszek, erős kíváságokat fogok tenni, és felajánlásokat a siker esetén.
Na, elég volt az álmodozásból ...
Tegnap este Centrumból hazaérve olvasni akartam, de egyik szobatársam olyan hangosan horkolt, hogy másik szobatársam aludni nem tudott, én meg olvasni. Le is tettem a könyvet, kimentem WC-re, és közben azt kértem a Buddháktól, hogy segítsenek abban, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Visszaérve meglepődve tapasztaltam, hogy a horkolás abbamaradt, csend volt, és nyugalom. Ritka, hogy a kívánságaim ilyen gyorsan teljesüljenek. Persze óvatosan kell fogalmazni, kérni, nehogy balul, kellemetlenül süljenek el a dolgok (egyik gyakorló barátunk azt kívánta egyszer, hogy bárcsak ne kellene olyan sokat dolgoznia, erre pár nap múlva eltört mindkét lába, vagy karja). Majd legközelebb, amikor Lottót veszek, erős kíváságokat fogok tenni, és felajánlásokat a siker esetén.
Na, elég volt az álmodozásból ...
Álláskeresésben ...
Ma elküldtem megen 1-2 helyre az önéletrajzom. Meglátom, hogy mi lesz majd az eredménye. Mindenesetre azért majd folytatom ezt a tevékenységet, amíg nem sikerül valami normális munkát találnom, valami jobbat a jelenleginél. Nem tom, hogy mi lenne a jó, a megfelelő. Próbáljak elhelyezkedni a szakmámban, vagy próbáljak keresni valami mást, újat? Fene se tudja. Az se lenne mindegy, hogy milyen a szabadidő beosztás, milyen a munkarend. A többműszakos, illetve folyamatos munkarendből már elegem van, még ha ez viszonylag sok egybefüggő szabadidőt (3 nap) is ad. Mindegy, majd folytatom a keresést, amíg nem lesz valami jó, jobb. Esetleg majd megkérdezem egy régi barátomat is, hátha tud valamit ...
2010. szeptember 27., hétfő
Jön a Láma ...
Október 7-8-án Láma Ole ismét hazánkba látogat, Veszprémben, illetve Pesten tart nyilvános előadást. Sajnos csak a pesti előadásra tudok menni, de ez is több, mint a semmi. Várom a találkozást a Lámával. Azért az vicces lesz, hogy aznap reggel adom le az éjszakás műszakot. De sebaj. Ez is csak egy körülmény, ami mindig változik, ugye. A lényeg az, hogy megint kapunk inspirációt a gyakorlásra. Majd csinálok képeket, lehetőleg sokat. Jut eszembe, kell majd vennem új aksikat a gépembe, mert a jelenlegi igen csak a végét járja, gyenge. Addigra már fizetés is lesz ...
Hurrá!
És igen, végre sikerült megoldanom, hogy blogomban az általam készített képek kerüljenek diavetítésre! Ez is sikerült ... Majd ha megen hazamegyek, képek feltöltése lesz tervbevéve. Bár az még 2-3 hét. Sebaj, addig csinálok még képek ...
Tervek ...
Habár van munkám, ez nem az igazi. Nem jó, ahogy van, mert nem ideális az időbeosztásom. Kell valami normálisabb, ami jobb fizetést ad (hogy albérletbe költözhessek a munkásszállóról, hogy vehessek egy laptopot, jobb fényképezőt), ami kedvezőbb szabadidőt biztosít (a napi meditáció végett), és amúgy is. Az albira mindenképpen szükség van, mert jelenleg szinte teljesen hiányzik a magánszféra, és ez nem jó. Meg jó, ha van egy hely, amire azért úgy gondolhatok, mint otthonra. Remélem, hogy ez majd alakul valahogy. Csak kevés szempont van, de azok lényegesek. Közel legeyn a Centrumhoz (Huszár u. - Munkás u. környéke, közelsége), és lehetőleg ne legyen drága. Szerintem ezek nem olyan igények, amiket ne lehetne teljesíteni. Vagy igen?
Rename ...
Ja, a postoló vevemet visszaállítottam a régire, ez illik ide, még ha nem is használom már a hétköznapokban, csak a régi barátok, ismerősök között. Így van ez jól ...
Múlandóság ...
Nézem, hogy mennyi idő meltelt legutóbbi bejegyzésem óta, és mennyi minden történt azóta. Sajnos nem éppen örömteli események történtek. Lehetőségem adódott arra, hogy megtapasztaljam a múlandóságot, és szembe kellett néznem betegséggel, halállal. Július elején Apámnál daganatot diagnosztizáltak a torkában, méghozzá a rosszabbik fajtából, rákosból. Nagyon gyorsan történtek az események, szinte föl se foghattuk, dolgozhattuk, hogy mi is történik, és minden változott, szinte egyik napról a másikra. Amint kórházba került, hazautaztam. A kórházban a látvány, ami fogadott, szinte gyomron vágott. Csövek, gépek ... Nehéz volt megbírkózni a látvánnyal elsőre. De erőt kellett vennem magamon, még ha oly nehéz is volt. Beszélgettem Apámmal, nevetgéltünk, már amennyire lehetett, és amennyire tudtunk. Sajnos mindannyian tudtuk, hogy ennek csak egy végkimenetele lehet. Másnap még bementem, meglátogattam, beszélgettünk, majd elköszöntem, elbúcsúztam tőle. Akkor láttam utoljára, bár úgy köszöntem el, hogy "Még találkozunk ..." . Egy héttel később, július 19-én, 1 hét szenvedés után eltávozott egy időre a szamszárából.
És habár fizikálisan nem is, de még egyszer, utoljára találkoztam vele, mikor elvégeztük Becskén a Phovát neki, Láma Ole-val. Lehet, hogy hülye dolog, lehet, hogy csak bemesélem magamnak, de éreztem a jelenlétét akkor. És ez valahol megnyugtató. Azóta, habár a hiányát érzem, de nem a gyászt nem. Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Hálás vagyok neki, hogy Ő volt az Apám, hogy akkora szabadságot adott nekünk (Öcsémnek, és nekem), ami lehetővé tette, hogy a Dharma felé forduljak. Hogy szabad, független gondolkodást tanulhattam, kritikus szemléletmódot, és azt, hogy álljak ki önmagamamért. Felelősségvállalást. Mindent, ami miatt jelenleg az vagyok, aki, és ami. És ez hatalmas ajándék. Éppen ezért megadtam neki azt a legnagyobb ajándékot, amit adhattam neki utoljára, a Phovát. Szerencsésebb, jobb újjászületést, szenvedésnélküli életet, és hasznos cselekedeteket kívántam neki, hogy váljon minden lény javára.
Augusztus 14-én vettünk tőle búcsút, szűk családi körben emlékeztünk meg életéről, személyéről, a körülményekhez képest nem szomorkodva, inkább a vidámabb, mókásabb eseményekre visszaemlékezve. Hamvait, kívánságának megfelelően a Zengőn szórtuk szét a szélben, hogy mindenhova eljusson ...
Azért azt meg kell említenem, hogy mindezen események csak megerősítettek abbéli döntésemben, hogy lehetőleg minnél többet gyakoroljak, meditáljak, még ha ez nem is lehetséges mindig. Mert a cél a megvilágosodás minden lény javára ...
És habár fizikálisan nem is, de még egyszer, utoljára találkoztam vele, mikor elvégeztük Becskén a Phovát neki, Láma Ole-val. Lehet, hogy hülye dolog, lehet, hogy csak bemesélem magamnak, de éreztem a jelenlétét akkor. És ez valahol megnyugtató. Azóta, habár a hiányát érzem, de nem a gyászt nem. Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Hálás vagyok neki, hogy Ő volt az Apám, hogy akkora szabadságot adott nekünk (Öcsémnek, és nekem), ami lehetővé tette, hogy a Dharma felé forduljak. Hogy szabad, független gondolkodást tanulhattam, kritikus szemléletmódot, és azt, hogy álljak ki önmagamamért. Felelősségvállalást. Mindent, ami miatt jelenleg az vagyok, aki, és ami. És ez hatalmas ajándék. Éppen ezért megadtam neki azt a legnagyobb ajándékot, amit adhattam neki utoljára, a Phovát. Szerencsésebb, jobb újjászületést, szenvedésnélküli életet, és hasznos cselekedeteket kívántam neki, hogy váljon minden lény javára.
Augusztus 14-én vettünk tőle búcsút, szűk családi körben emlékeztünk meg életéről, személyéről, a körülményekhez képest nem szomorkodva, inkább a vidámabb, mókásabb eseményekre visszaemlékezve. Hamvait, kívánságának megfelelően a Zengőn szórtuk szét a szélben, hogy mindenhova eljusson ...
Azért azt meg kell említenem, hogy mindezen események csak megerősítettek abbéli döntésemben, hogy lehetőleg minnél többet gyakoroljak, meditáljak, még ha ez nem is lehetséges mindig. Mert a cél a megvilágosodás minden lény javára ...
2010. június 18., péntek
Új ruha ...
Ha már változásról szóltam, akkor jelzem, blogom ruháján is változtattam kicsit, kapott némi színt, egy kicsit az elrendezés is más, bár a képek, amik megjelennek, azok most nem az enyémek, de ezt majd idővel kijavítom. A név, amin postolok, az is változtatásra került, jelenleg törvényes, polgári nevemet használom, szerintem ez marad is így. Ez még nem a végleges verzió, szerintem, majd még kozmetikázok, ha már lesz állandó lehetőségem (laptop, és nethozzáférés kérdése, ami viszont pénz, és idő kérdése).
Vég, és kezdet ...
Életemnek egy korábbi szakasze fejeződöt be nemrég, és persze elkezdődött egy új. Bízok benne, hogy így van. A befejezés nagyon komoly volt, igen mered lejtőn robogtam lefelé, aztán hirtelen véget ért, és elkezdődött az emelkedő. Na de kicsit részletesebben.
Kuchary és phova után valami fantasztikus érzés uralkodott rajtam. Jó pár hétig tudtam tartani azt a látásmódot, érzést, amit ott tapasztaltam. Aztán kezdett a jelenségvilág szürke valósága átszivárogni a tisztaföldön. Ez odáig vezetett, hogy felmondtam (igen, képes voltom rá, hogy felmondjak) az Elcónál. Aztán jött Olaszország, almaszedés, és az ottani igen kalandos (néha trillerbe illő) események. Akkor még nem tudtam, de elkezdődött egy igen erős tisztulási folyamat, aminek ezek az események csak a kezdetei voltak. Szépen sorban jött a többi dolog, banki tartozásom a fejem felett lebegett, a külföldi munka egyre távolabbinak tűnt, itthon nem találtam munkát, barátaimmal megszakítottam a kapcslatot, Apám egyre betegebb lett, a segítséget elutasította, egyre tehetetlenebbnek éreztem magam, ami ingerlékennyé, és feszültté tett. Ekkor már éreztem, hogy ez tisztulás lesz, de ilyen helyzet kellős közepén ezt nehéz elfogadni, tudatosítani. A meditáció sem ment igazán, így maradt a mantrázás, ez is több volt, mint a semmi. Ami valahol bíztatott, a Buddha egyik alapvető tanítása, hogy minden, ami összetett, egyszer elmúlik. Csak ki kellett várnom. Fájdalmas volt.
Aztán kezdtek megjelenni jelek, egészen aprók, amik arra utaltak, hogy talán jobbra fordulnak a körülmények. Újra beszéltem, találkoztam barátaimmal, és ugyanott folytatódott a kapcsolat, ahol abbamaradt. Mintha nem történtek volna súrlódások. Ennek hatására elhatároztam, hogy bemegyek a pécsi centrumba, megmutatom magam, hogy élek, nem tüntem el a térben. De nem így történt ez sem.
Öcsém talált munkát, és április elején ki is jelentkezett a munkanélküli központból. Ennek ellenére mégis kapott április végén tőluk levelet (szerencsémre), hogy menjen el állásügyben tájékoztatóra. Sógornőm meg szólt nekem, hogy menjek el, ha érdekel. Hm. Annyit tudtam, hogy Dunavarsány, Bptől 20 km, szállást adnak, havi 3xi utazást támogatnak, +12eFt étkezési hozzájárulás. Mit veszíthetek alapon elmentem a tájékoztatóra, ahol kiderült, hogy nem csak tájékoztató, hanem tesztírás, siker esetén gyors interjú (állás), és ha vállalom, akkor még vasárnap utazás fel Bp-re (mindez volt április 30. péntek), hétfőn orvosi vizsgálat, szerződésaláírás, és keddtől oktatás. Gyorsan döntöttem, elvállaltam, elvégre mit veszíthettem volna? Mint kiderült, semmit, csak nyertem. És ami még kiderült, az az volt, hogy életemnek egy hosszú, 11 és fél éves szakasza zárult, egy hosszú fejezetnek lett vége. Bár lehet, hogy inkább kötet volt, mint fejezet.
A jelenlegi helyzet a következő. Elvégeztem az oktatást, olyan helyre kerültem, ami tetszik, élvezem a munkát, érdekel, mindazok a tények, körülmények ellenére, amik új munkámat övezik. Mocskos meló, nagyon, munka végére tiszta kosz vagyok. Emellett nagyon melegben dolgozok, általában 30 C körüli hőmérsékletben, de ez nyári hőségben még lehet magasabb is, tehát a folyamatos izzadás is megvan, meló végére büdös is vagyok, nem kicsit. Fizikai igénybevétel is ott van, műszakonként több száz kilót kell megmozgatni, összességében, nagy a pörgés, oda kell figyelni, szóval komoly nagyon. Folyamatosan erős kívánságokat teszek annak érdekében, hogy erre a munkára jelenleg nagy szükségem van, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kívánságok teljesülnek. Múltkoriban, 2 hete 70-80 embert küldtek el a cégtől, sok csoporttársamat is, de én maradtam, bár így a nehéz munkakörülmények mellett. Nem gond. Van munkám, tudom fizetni az adósságaimat. Nem győzök hálálkodni, köszönetet mondani a buddháknak, és bódhiszattváknak.
Amint tudtam, felkerestem a pesti centrumot, ami a Huszár utcában van. Hatalmas, elképesztő, és csodálatos. És a légkör, a hangulat, ami ott uralkodik. Voltak bennem kételyek, de mind eltűnt, amikor elkezdtem beszélgetni emberekkel, találkoztam régi ismerősökkel, és vannak új barátok is. Amikor tehetem, megyek gyakorolni, mert ez az egyik legfontosabb dolog az életemben. Olyan motivációm, van, amit korábban nem tapasztaltam. Az odaadás a tanítóim felé is erősödött, mindazok ellenére, hogy volt egy 3/4 éves mélyrepülésem. Tudom, hogy helyesen döntöttem, amikor menedéket vettem, amikor elvégeztem a phovát, és tudom, hogy ezen az úton kell továbbra is haladnom. A tapasztalataim azok, amik ebben megerősítenek, folyamatosan.
Korábban próbáltam a belső szemléletemet változtatni, a változást belső szinten elérni. A cél jó volt, de megvalósítani nem tudtam, túl sok volt a zavaró körülmény. Most törént egy teljes környezetváltás, ami nem szüntette meg a zavaró tényezőket, csak kellő távolságba kerültem tőlük ahhoz, hogy ne lihegjenek folyton az arcomba. Így tudok velük dolgozni, változtatni. Esetemben ahhoz, hogy a változás belső szinten elkezdődjön, végbemenjen, szükség volt a külső változáshoz is. Nem menekülés volt ez, hanem a helyzet felismerése, felmértem, hogy ha itthon maradok, akkor milyen lehetőségeim maradnak, mihe tudok kezdeni. Ezért inkább vállaltam ezt a változást, még ha ismeretlen is, idegen. Nem félek, mert nincs mitől. Mostanra beérett az, amit Olétól, és Karmapától kaptam. Nincs félelem, megszűnt, ami aradt, az a bizalom a térben, a tanítóimban, és önmagamban. Nem tudom, kifejezni, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban, de örülök, hogy az események így alakultak.
Hogy mi lesz később, azt még nem tudom, de igyekszek megtartani látásmódomat, hozzáállásomat a dolgokhoz, és azt a félelemnélküliséget, amit egy ideje tapasztalok. Egy biztos, a közeljövőben nem tertvezem, hogy visszaköltözök Baranyába, nincs itt munka, kevés a lehetőség, és sok a zavaró tényező (sokat kell még dolgoznom a tudatommal). Maradok Pesten, egyelőre tetszik, élvezem a helyzetet, a körülményeket. Ha tehetem, gyakorlom az egyéni gyakorlataimat, építem az új életemet, és próbálok a hobbimnak is időt szentelni, fotózok. Persze tudom, hogy lesznek nehézségek, de állok elébük, kihívásként, és tisztulásként tekintek rájuk.
Van még valami. Próbálok tényleg új életet kezdeni. Mindent, ami felesleges, azt itthonhagytam, beledobáltam egy nagy zsákba, azt összekötöztem, és bezártam egy nagy ládába a padláson, és lakattal zártam le. Ezek nem kellenek, csak teher lenne a továbbiakban. Régi becenevemmel is így vagyok, azt is itthagytam, mert csak egy címke, amit nem akarok tovább hordani. Túl sok megszokás kötődik hozzá, minden szinten. Ezeket el akarom hagyni. Így Kacaj itt maradt Baranyában, Pécsen, és mostanában nem is hívnak így. Ő az ego azon részét képviseli, ami visszatartott sok mindentől, bár nagyon sok kellemes emlékem kötődik ahhoz az időszakhoz, amikor ezen a néven futottam. És persze megannyi kellemetlen is. De ez az időszak véget ért, és most egy új fejezet kezdetén állok.
2010. március 28., vasárnap
Sárkány ...
Új hobbit találtam magamnak. Sárkányt fogok eregetni. Lehet, hogy építeni is.
Már régóta akartam ezzel foglalkozni, aztán valahogy pénteken jött az ötlet, hogy neten körülnézni témában. Sikerült is rögtön rendelnem egyet, remélem jövő héten már meg is jön. Persze nézelődtem tovább, és találtam tervet, könnyen, olcsón kivitelezhető. Kell hozzá 1 db szemeteszsák, 1 db hurkapálca (nekem nem volt előszőr, ezért 4 db saslik-pálcát használtam), meg zsinór. Kb 10-20 perc alatt meg is lehet csinálni. Majd nekiállok keresni neten további terveket, és lehet, hogy megpróbálom összerakni őket. Ez olyan hobbi, ami tetszik, am bejön. Szerencsére megfelelő eregető-helyet is találtam ...
2010. március 25., csütörtök
Tavasz ...
Végre Tavasz van, elmúlt a Tél. Ezt meg is "ünnepeltem"ma, ástam a kertben. Nem a kedvenc tevékenységem, de azért nem volt rossz mozogni. Élveztem a napsütést a jó időt, és őrültem annak, hogy rövidnadrágot kellett húznom.
Délután voltam sétálni kicsit. Fényképezgettem, próbáltam makrózni, majd meglátom, hogy mit sikerült összehoznom. Utána még sikerült egy kicsit meditálnom is, kb. 15 percet. Semmi különöset, egyszerűen csak a légzésemre összpontosítottam, és hagytam, hogy a gondolatok csak jöjjenek-menjenek. Jó volt, jól esett. Több időt kell szánnom rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)