Miért félelelm a neve az érzésnek? Ezen már többször gondolkoztam. Végülis arra jutottam, hogy talán azért, mert ha félünk, akkor visszafogjuk magunkat, nem egészünket adjuk, nem teljesen vagyunk ott, csak részben, a felünk. Ha félünk, akkor félemberek vagyunk csak, de ennek ellenére egéaznek mutatjuk magunkat, ámítjuk a külvilágot, csalva, de leginkább magunkat becsapva. Így csak azt érjük el, hogy nem élünk teljes életet, számlálhatatlan lehetőségtől fosztjuk meg magunkat.
Nekem is vannak félelmeim. Jelenleg talán a legerősebb a csalódástól való félelem, és a csalódás utáni fájdalomtól való félelem. Az élmény, ami ezeket az érzéseket elültette, olyan erős, intenzív volt, hogy még most, évekkel később is erőteljesen fékez, visszatart. És jó droidhoz méltóan mitt teszek/tettem? Szépen eltakartam félelmemet, díszes ruhába öltöztettem, és próbáltam nem tudomást venni róla, egészen mostanáig. Mert jött a felismerés, hogy tulajdonképpen a korábban lerombolt falak romjaiból csak megerősítettem ezt az egyet, mindezt úgy, hogy közben ne vegyem észre, hogy ez egy börtön.
Le kell rombolnom ezt a falat. Vagy nem is! Nem kell lerombolnom, hanem nem tudomást venni róla, elfogadni, hogy ez a fal tulajdonképpen nem is létezik, és ha ezt már tudom, akkor egyszerűen csak átsétálok rajta, mert ténylegesen nem létezik. Nincs is fal. Nincs is kanál. Én sem vagyok. Minden csak álom ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése