... tulajdonképpen nem volt semmi okom félni. Félni mondjuk nem is tudom, hogy mitől féltem. De télleg. Bár, mire odaértem, a félelem már elmúlt, illetve átalakult feszültséggé, enyhe zavarrá. Nem tudtam, hogy mire számítsak? Igazából nem számítottam semmire, nem vártam semmit. Az tetszett, hogy nyitottak voltak velem szemben, barátságosak, és ez jól esett. Örültek, hogy mentem, hogy ott vagyok, elfogadtak. És ez tetszett. Nem játszottam meg magam, nem bújtam álarcok mögé, lehettem önmagam, ami ritka alkalom amúgy. És jólesett. Jól éreztem magam. Asszem jó benyomást tettünk egymásra. Jöttek a kérdések, hogy hogy találtam rájuk, hogy jutottam el odáig, hogy felkeressem őket. Meséltem az elmúlt pár év tapasztalatairól, a felismeréseimről, és jó volt látni, hogy megértenek.
Aztán beszéltek magukról pár szót, meg egyebekről. Körbevezettek, bemutatták a Központot, a Gompát. És közben rájöttem, hogy megnyugodtam, a feszültséget már csak nyomaiban éreztem. Elfogott az a megnyugtató érzés, hogy jó helyen vagyok, barátok közt (no nem a sorozat!). Aztán elkezdtek az emberek beszállingózni a Gompába, mindenki helyet keresett, foglalt magának, így én is így tettem. Mivel előszőr voltam ott, B. tartott egy kisebb magyarázatot, hogy mi is fog történni. Aztán elkezdtük a meditációt. Hogy milyen volt? Érdekes. Mivel kellőképpen komolyan vettem az egészet, abszolút nem tartottam furcsának, vagy mulatságosnak. Igazából nem tudom leírni, elmondani, hogy milyen volt. Ezt meg kell tapasztalni. Volt is mit. Ritkán éreztem eddig ilyen nyugalmat. El tudtam lazulni. Az egész nagyon természetes volt. Ami még feltűnt, hogy közben az éreztem, hogy mintha melegedne a fejem, majd ez fokozatosan elkezdett lefelé terjedni fokozatosan, egészen a mellkasomig (ma a Cégnél, bent, mivel volt időm, meditáltam egy kicsit, 2 alkalommal is, és megint éreztem ezt, úgyhogy erre ki is kell térnem legközelebb, meg kell kérdeznem valakit).
Utána jött az ötlet, hogy át kellene menni Monarchiába (volt SörHáz), enni, mert Torkos Csütörtök volt. Mivel hívtak, mentem velük (ez szintén jól esett), bár nem ettem, mert attól tartottam, hogy nem lesz kész, mire elindulok (uccsó busz, ugye). És igazam is lett. Azért megittam 2 korsó BalonSzarnát. Próbáltam beilleszkedni, feloldódni, ami szerintem jól ment. Jól éreztem magam. Csak azt sajnáltam, hogy mennem kellett, mert az idő szorított. De nem voltam szomorú, vidám voltam, feldobott, és nem csak a sörnek volt köszönhető. Ez az állapot, hangulat egyébbként azóta is tart valamelyest, bár volt pár pillanat, amikor feltört bennem némi agresszió, düh. Aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme, és ahogy jött, úgy tovább is haladt az egész, mintha ott se lett volna.
Visszatekintve nem értem, és sajnálom, hogy eddig vártam, edddig halogattam, hogy felkeressem a Központot. Veszítettem ezzel valamit? Nem hiszem. Csak saját magamat akadályoztam, én voltam az egyetlen gátló tényező. Ezt fel kellett ismernem, túl kellett lépnem félelmeimen, kétségeimen, nem pedig szembeszállni velük. Tudom, hogy az Út, amin elindultam, számomra helyes, ezt kell követnem. Az elmúlt évek eseményei, tapasztalatai, és az általuk nyert felismerések mind ezirányba tereltek. Az elvetett magok szárba szöktek, a termés beérett.
Aztán beszéltek magukról pár szót, meg egyebekről. Körbevezettek, bemutatták a Központot, a Gompát. És közben rájöttem, hogy megnyugodtam, a feszültséget már csak nyomaiban éreztem. Elfogott az a megnyugtató érzés, hogy jó helyen vagyok, barátok közt (no nem a sorozat!). Aztán elkezdtek az emberek beszállingózni a Gompába, mindenki helyet keresett, foglalt magának, így én is így tettem. Mivel előszőr voltam ott, B. tartott egy kisebb magyarázatot, hogy mi is fog történni. Aztán elkezdtük a meditációt. Hogy milyen volt? Érdekes. Mivel kellőképpen komolyan vettem az egészet, abszolút nem tartottam furcsának, vagy mulatságosnak. Igazából nem tudom leírni, elmondani, hogy milyen volt. Ezt meg kell tapasztalni. Volt is mit. Ritkán éreztem eddig ilyen nyugalmat. El tudtam lazulni. Az egész nagyon természetes volt. Ami még feltűnt, hogy közben az éreztem, hogy mintha melegedne a fejem, majd ez fokozatosan elkezdett lefelé terjedni fokozatosan, egészen a mellkasomig (ma a Cégnél, bent, mivel volt időm, meditáltam egy kicsit, 2 alkalommal is, és megint éreztem ezt, úgyhogy erre ki is kell térnem legközelebb, meg kell kérdeznem valakit).
Utána jött az ötlet, hogy át kellene menni Monarchiába (volt SörHáz), enni, mert Torkos Csütörtök volt. Mivel hívtak, mentem velük (ez szintén jól esett), bár nem ettem, mert attól tartottam, hogy nem lesz kész, mire elindulok (uccsó busz, ugye). És igazam is lett. Azért megittam 2 korsó BalonSzarnát. Próbáltam beilleszkedni, feloldódni, ami szerintem jól ment. Jól éreztem magam. Csak azt sajnáltam, hogy mennem kellett, mert az idő szorított. De nem voltam szomorú, vidám voltam, feldobott, és nem csak a sörnek volt köszönhető. Ez az állapot, hangulat egyébbként azóta is tart valamelyest, bár volt pár pillanat, amikor feltört bennem némi agresszió, düh. Aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme, és ahogy jött, úgy tovább is haladt az egész, mintha ott se lett volna.
Visszatekintve nem értem, és sajnálom, hogy eddig vártam, edddig halogattam, hogy felkeressem a Központot. Veszítettem ezzel valamit? Nem hiszem. Csak saját magamat akadályoztam, én voltam az egyetlen gátló tényező. Ezt fel kellett ismernem, túl kellett lépnem félelmeimen, kétségeimen, nem pedig szembeszállni velük. Tudom, hogy az Út, amin elindultam, számomra helyes, ezt kell követnem. Az elmúlt évek eseményei, tapasztalatai, és az általuk nyert felismerések mind ezirányba tereltek. Az elvetett magok szárba szöktek, a termés beérett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése