Meditation ...

Tegnap délután jó volt az idő, novemberhez képest egészen kellemesen meleg volt, gondoltam, sétálok, mászkálok egyet. Csak a közelben, nem messze, még hegyet sem kellett másznom, utamat a Gesztenyés felé vettem. Vannak arra épületek, házak, emberek is járnak arra, de viszonylag kevesen, csak elvétve szoktam találkozni arra valakivel. Jó arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Arra járva észrevettem/felfedeztem egy dombot, ami eddig elkerülte a figyelmemet, pedig ott volt mindig. Szép kilátás nyílik Pécsvárad keleti részére, és a környező vidékre. Kellemes hely volt arra, hogy nagyokat szippantsak a tiszta levegőből, elüldögéljek, és nézelődjek. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy meditálni fogok. Nem azt, hogy megpróbálom, hanem azt, hogy fogok. Na jó, gondoltam, hogymajd meglátom, hogy mi sül ki belőle. Nemrég olvastam egy viszonylag egyszerű, könnyen elsajátítható technikáról, azzal kezdtem. Az egész arra épül, hogy a légzésre kell összpontosítani, és a levegőre, amit be-, és kilégzünk, és közben kell az elmét lecsendesíteni, majd editálni. Vagy mi. Nos, nem tudom, pontosan, hogy mit is kell érezni, észlelni, tapasztalni, de szerintem valamelyest sikerülhetett a dolog. Azt tudom, hogy egy idő után már nem figyeltem arra, hogy madarak zajonganak körülöttem, vagy hogy egy autó, busz, vagy egyébb jármű alhúz a távolban. Ezek a dolgok egyszerűen csak voltak, tudomásul vettem, észleltem őket. A gondolatok is csak körüllebegtek, tovasuhantak, egyiket sem ragadtam meg, nem kapaszkodtam beléjük. És közben figyeltem a légzésem ritmusát, csak felületesen, és egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy milyen egyenletes, milyen nyugodt. És közben én is nyugodt voltam. Nem idegesített semmi, és senki. Nem voltak problémák, gondok. Az ÉN is megszünt valamelyest, mintha összeolvadtam volna a környezettel, vagy inkább mintha feloldódtam volna. Nem tudom. Érdekes volt. Nem olyan volt, mint egy testen kívüli élmény, mert nem éreztem úgy, hogy kiléptem volna a testemből. Olyan volt, mintha ... mintha érzékeim valamelyest túlléptek volna a korlátaikon, illetve azokat kijebb tolták volna. Nem tudom leírni pontosan, mert nem találom a megfelelő szavakat. Ilyen lenne az, amikor az ember kiterjeszti tudatát? Hm? Ha igen, akkor ez egy érdekes dolog, a tapasztalás egy egészen különös formája. Ami még érdekes volt, hogy fogalmam sincs, hogy közben mennyi idő telhetett el, mertvalahogy nem igazán érzékeltem az idő múlását. Utána számolgattam, kb. 15-20 percigtarthatott az egész, szerintem ez elég szép eredmény, egy kezdőhöz képest. Mondjuk ez volt az első alkalom, hogy mindenféle irányítás, vagy segédlet nélkül próbáltam meditálni. Igazából azért hagytam abba, mert már kezdett zavarni, hogy valami bogár, vagy hasonló mászkálta nyakamban, és ez miatt nem tudtam tovább összpontosítani. Kihozott. És hogy mit éreztem utána? Nyugodtságot, nyugalmat. Egyfajta csendes örömöt, talán még enyhe elégedetséget. A lényeg az, hogy mindenképpen kell még gyakorolnom, és fel kell keresnem a Pécsi buddhistákat. Eddig halogattam, de úgy érzem, hogy itt az ideje egy személyes találkozásnak. Persze az még kérdés, hogy mikor is lesz ez az időpont, amikor felkeresem őket. Ha nem jön közbe semmi, akkor péntek lesz ez a nap.
Úgy néz ki, hogy a régi, széthullott baráti társaság valamelyest összefut egy estére, kisebb "ereszd-el-a-hajam" jellegű bulira a hétvége folyamán. Ha jó lesz az idő, akkor esély van egy kisebb kertipartyra, ha nem, még ki tudja, hogy mi lesz. Mindenesetre jó lesz látni pár régi arcot. Jó lesz nosztalgiázni. Jó lesz kimozdulni. Hátha felráz egy kicsit a dolog.