Második munkanap éjszakásban, amikor nincs semmi dolgunk. Naná, hogy jobban el tudnám tölteni az időmet otthon, de most itt kell lennem. Ha meg itt vagyok, akkor próbálom valahogy hasznosan eltölteni. Még az a szerencse, hogy kifizetik rendesen a munkanapomat. Nem a munkámat, hanem a munkanapomat. Mert a tegnapi és mai munkám alapján fizetést nem kapnák. De a legsúlyosabb mégis az, hogy még csak fél9 van. Nehezen fog elmenni ez a műszak. De a legszarabb mégis az, hogy kedden reggel megen jöhetek be helyettesíteni. Szar lesz a holnapi napom, hacsak nem alszok éjfél után itt bent, valahol. Remélem megoldható lesz.
Persze, hogy ne legyen semmi se túl egyszerű, egyik kolega bekevert egy kicsit. Ma tudtuk meg, hogy december elején szabadságra akar menni. Nem is lenne ezzel semmi gond, csak december első 2 hetében, illetve még november végén többen akarunk menni szabira, és eddig nem is volt gond. Most meg matekolhatunk, hogy oldjuk meg a helyzetet. Én csak december 6-án akarok menni egy napra, ezt már hetekkel ezelőtt be is jelentettem, és abból a napból nem is engedek. Így is van már némi kavarás az előtte lévő napokkal. De 6. kell nekem. Nem, nem Télopó miatt. Habár Anyámtól mind a mai napig megkapom a magam kis csomagját, de ebből már kinőttem. Azért jól esik. Ami miatt kell az a nap, hogy Láma Ole Nydhal aznap jön Pécsre előadást tartani, arra meg el akarok menni, kíváncsi vagyok, hogy mit is mond. Meg amúgy is kíváncsi vagyok az emberre. Amit eddig olvastam róla, meg tőle, elég sziímpatikusnak tűnik, és hitelesnek is. Van benne valami, ami ... nem tudom pontosan meghatározni. Ez megen egy olyan érzés, amit nem tudok szavakkal meghatározni. Talán az idellő szó az a kisugárzás. Eddig csak képeken láttam, illetve egy interjúhoz volt szerencsém, és az alapján őszintének tűnik. Az az igazság, hogy szerintem ezt nem lehet megjátszani. Amiket mond, azt télleg úgy kell gondolni, éreznie, különben nem ér az egész semmit se. Másrészt meg télleg érdekel a Dharma. Ez az, amit el tudok fogadni, amit át tudok érezni. A többi vallás, amivel találkoztam, foglalkoztam valamelyest, nem igazán jön be. Nem tetszik a feltétlen elfogadáson alapuló Hit, a dualista világképek, az álszent dolgok, és a korlátozások. Azokból pedig van bőven. Én meg olyan vagyok, aki utálja a korlátokat, a kényszert.
Most eszembe jutott az a kérdés, hogy már jó ideje mondogatom, hogy meglátogatom a helyi Buddhista közösséget, és mégsem tettem meg eddig. Miért is? Ezt most nehéz lesz kifejteni, de muszáj. El kell oszlatnom a kétségeket, a bizonytalanságot. Mert ezeket érzem, csak nem tudom, hogy miért? Oka van, csak még nem foglalkoztam velük igazán. Talán félelem a csalódástól? Nem hiszem, mert nem várok igazából semmit, inkább vagyok kíváncsi. De ez mellett ott van a bizonytalanság. Miért? Lehet, hogy az előre nem látható következmények miatt van? Talán. Sőt, ez elég valószínű. Az is ott van valahol, hogy nem igazán tudok erről beszélgetni senkivel. Nem tudom, hogy milyen reakciókra számíthatok, nem ismerek olyan embert ismeretségem köréből, akiről tudom, hogy mindenféle fenntartás nélkül beszélhetnék erről. És akkor meg is van többek között az ok, ami miatt fel kell keresnem őket. Mert ha nem tudok az ismerőseim között olyanokat találni, aki eloszlatja a kétségeimet, akkor nekem magamnak kell megtennem azokat a lépéseket, amik oda vezetnek, hogy a kétségeim megszűnjenek. Egyébbként akörülmények emlékeztetnek arra a jó pár évvel ezelőtti helyzetre, amikor is nagyon tele lett a tököm mindennel, többek közt az állítólagos barátaimmal. Akkor leépítettem egy csomo kapcsolatomat, maradt kb. 4-5 ember, akivel tartottam a kapcsolatot, akikkel összejártam. Közben megismerkedtem új arcokkal, aztán szépen újraépítettem a baráti kapcsolatokat azokkal, akik számítottak. Most ott tartok, hogy a baráti társaságom széthullott, az ismerősök szétszéledtek erre-arra, és csak pár emberrel futok össze rendszeresen. Most, ha a dolgok követik a mintát, és én is tenni vagyok hajlandó érte, akkor az jön, hogy új emberi, baráti kapcsolatokat fogok létrehozni, eddig ismeretlen embereket fogok megismerni. De ezügyben nekem is tenni kell, nem is keveset. Igazából csak rajtam múlik a dolog. Minden rajtam múlik, jövőm az én kezemben van. És a kétségek? No igen. Igazából csak egy dolgot tehetek velük. Nem veszek róluk tudomást, szépen átlépek rajtuk. És ha ez ilyen egyszerű is lenne ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése