Fiókom ...

Nézem a fiókom, az egyik, a titkos, mely mindenki elől hozzáféthetetlen, vagy elérhetetlen. Eszükbe sem jut. És ez nekem jó. A széf, mely őriz. Dolgokat. Üres csokipaírok, elhasználtak, kifosztottak. Merengenek az időn, amikor még teltek voltak, és feszesek, nem pedig gyűrtek, mellőzöttek. A sajt, a penészesedett, az elfeledett. Ő is a szemetesben köt ki, mint oly sok más. Pedig jobb sorsra, és helyre volt érdemes, hogy gyomromban kössön ki, de eltévelyedett az idő sodrában. De ott vár még a sajtkrém, a mártogatós, és vele együtt a fokhagymás BakeRolls. Utóbbi biztos fogyasztható, de előbbi ... Majd bontás után megmondja. Ha nem szaglik, akkor jó. Talán. Talán nem merült el a feledésben, és még van remény a számára. És ott vár még a mélyben Hajni, sokadmagával, én meg várok rá, és az alkalomra, amikor is megnyit, energiát ad, titkokat súg majd a fülembe, titkos, elfeledett világok ígéretét meséli majd. Egyszer ejön majd az ő és az én időm is. A mi időnk ...