Vannak sebek, amik soha nem gyógyulnak be. Nem gyógyulnak be, mert túl mélyek. Nem gyógyulnak be, mert örökké frissek maradnak. Nem gyógyulnak be, mert örökké frissek maradnak. Nem gyógyulnak be, mert mindíg feltépjük őket. Nem gyógyulnak be, mert mindíg lesz egy olyan pillanat, amikor feltépjük őket. És nem gyógyulnak be, mert túl sok olyan emlék fűződik hozzájuk, amit nem tudunk elfelejteni ... Pedig szeretném ... Örökké fognak fájni, mindíg lesz egy pillanat, ami emélektet rá, hogy még mindíg sajog, még mindíg fáj ... Bízok benne, hogy egyszer elmúlik, hogy begyógyul, egyszer túlteszem magam rajta. De nem. Megmarad, és ha mást nem is tsez, csak sajog. Fáj. Nem múlik. Csak ... csak elviselhetőbb lesz az idő múlásával, megszokom, hogy itt van. De azért bízok benne, hogy egyszer, talán valamikor már nem fog érdekelni, és mosolyogva emlékezek vissza rá ... Csak a Szépre, és a Jóra ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése