Börtönben élünk ...

Néha a legváratlabb pillanatokban érnek felismerések, amik tulajdonképpen teljesen nyilvánvalóak. Most éppen zuhanyozás közben ért az egyik ilyen felismerés. A ma emberének, azaz Nekünk az egyik legnagyobb probllémája, hogy nem merjük kimutatn, vállalni érzéseinket, érzelmeinket, tulajdonképpeni önmagunkat. Bezárkózunk, valakat emelünk, védelmi rendszereket. És ez beteggé teszi társadalmunkat, világunkat. Egyre távolabb kerülünk egymástól, embertársainktól, szeretteinktől. Egyre nagyobb távolságot tartunk a többiektől. Nem engedjük, hogy megismerjenek , hogy belénklássanak, mert félünk, hogy akkor kiszolgáltatottak, leszünk, sebezhetőek. Az a téves elképzelés él a többségben, hogy ha nem nyújtok támadási felületet, akkor nem tudnak bántani. Pedig. És mindeközben egyre betegebbek vagyunk, lelkileg, érzelmileg, mert nincs, aki meg tudná érinteni legbensőnket. Ezt okozzák ezek a téves elképzelések. És persze a falak, védművek nem sokat segítenek, mert mindenki tudja, hogy ezek léteznek, és eleve mőgé akarnak nézni, keresik a mögöttes szándékot. És előbb-utóbb meg is találják. Mindenkinek vannak gyengébb, figyelmetlenebb pillanatai.

Arra jutottam, hogy megteszek egy érdekes, "merész" lépést. Nem, nem bontom le a "falaimat", az túl nehéz, és időigényes feladat lenne. És közben újakat építenék, a romokból. Nem, nem ezt fogom tenni. Kisétálok az erődömből, kibújok a falak mögül, kinyitom a kaput, amit hosszú évekkel ezelőtt bezártam. Nem lesz bújkálás, mögöttes szándék, nem lesznek álcák, maszkok, csak az, ami van. Ha a falak mögé néznek, nem fognak semmit se találni, csak azt, amit már amúgy is látnak. Érdekes lesz. Meglepő, megdöbbentő , másoknak, a többieknek. És egyben kihívás is, nekem. Hogy mennyire leszek képes megbírkózni a feladattal. Mennyire tudok nyitott lenni? Mennyire tudok majd őszinte lenni? Mik lesznek a felismerések, tanulságok? Hamarosan kiderül ...