Nem rég jártam úgy, hogy az lett a következménye, úgy döntöttem, hogy ismerős körböl lehetőleg (?) nem keresek magamnak barátnőt. Mert ha nem jön össze, akkor az már nem lesz olyan mint előtte, az már nem ugyanaz a barátság. Az utána már problémát jelenthet a 2 ember közötti viszonyban. Persze ezt betartani nem biztos, hogy lehetséges. Ezért van az, hogy jelenleg koleganőt se nagyon szeretnék barátnőnek, pedig van olyan, aki tetszik. Csak fene se tudja. Jó a humora, a személyisége is tetszik, de mi van akkor, ha ...? Asszem inkább megtartom a jelenlegi baráti viszonyt, ami fennáll, az sokkal stabilabb, tartósabbnak tűnik. Tudom, korábban említettem a megérzéseimmel kapcsolatos dolgot, de ebben a helyzetben megen homályban tapogatózok. Inkább tartom a tisztes távolságot (igaz, az sem valami nagy), és hagyom, hogy a dolgok follyanak tovább a medrükben. Majd kiderül, mi is lesz.
Többek között ez is hozzájárult a döntésemhez, hogy regeltem társkereső oldalakra. Van is eredménye. Jelenleg az van, hogy levelezek/ismerkedek egy csajjal, és ki tudja, hogy mi lesz belőle, de eddig bíztatónak tűnik. Persze az se kizárt, hogy csak barátság lesz belőle, de mivel úgyis kezd bomlani a baráti társaság elég erőteljesen, ez sem jelent problémát. De nem erre hajtok elsősorban. Szeretethiányom van, igénylem a törődést, és persze én is szeretnék valakivel törődni, illetve mindaz, ami ezzel jár. Egyedül vagyok, és ez nekem nem jó (a la Üvegtigris). Talán eljutottam arra apontra, hogy a közel-, és régmúltban átélt kudarcélmények kezdenek nem érdekelni. Kevésbé zavar, mint a magány. Ez persze jó, csak nehogy megen elkövessem a már korábban elkövetett ballépéseket. Hmm, megen kezdek aggódni. Ez viszot nem jó. Na, félre a negatív gondolatokkal. Arra nincs szükség. Asszem tanultam már eleget az eddigi hibáimból. Végülis, ha belegondolok, rengeteg dolog változott az utóbbi fél évben ahhoz, hogy új életet kezdjek, változtassak a hozzáállásomon a dolgokhoz. Határozottabb lettem, félelmeimet (legalábbis egy részüket) leküzdöttem. Minden változik, miért pont én ne? Végülis csak a változás az, ami állandó ...
3 megjegyzés:
lehet, hogy erdemesebb megszokni (megszeretni?) a maganyt. a tarskereses mindig ugyanoda vezet, mint amit mar sok parkapcsolatban es csaladban elo ember bemutatott: sok munka, sok kotottseg, sok stressz, kevesebb szabadsag, mind egy illuzioert. megbanas.
nyilvan nem jo se igy, se ugy, de akkor mar ne legyen vele annyi munka.
(egy maganak valo lusta ember szavai)
Akkor ez olyan "se veled, se nélküled". A lényeg az, hogy sehogy se jó. De még ha nem akarjuk, akkor is ott van az a "kényszer", amit a látott, tanult modellek sulykolnak belénk. Szinte tudat alatt ott mocorog a késztetés, ami arra ösztönöz, hogy keressünk magunknak párt.
Igen, elvegre a fajfenntartas osztone hajtja az embert is. De szerintem nem szuksegszeru, hogy bealljunk a sorba, hideg fejjel, erzelmeket kizarva, atgondolva szerintem az egyedullet erdemesebb. Persze az ember szeret sokat szenvedni egy kis boldogsagert.
Megjegyzés küldése