És éppen ez miatt nem akarok velük menni külföldre. Mert én hiába üríteném ki hátizsákom, amit magammal vinnék, ők a sajátjukban magukkal hoznának sokmindent abból, amit én magam mögött akarok hagyni. Mert bármit is tennék, az ő szemükben ugyanaz az ember lennék, akit már hosszú évek óta ismernek, és ugyanúgy viszonyulnának hozzám, mint eddig. Én így nem tudok változni, fejlődni. A múlt továbbra is követne, kísértene, és magába zárna. Ezért kell teljesen önállóan, függetlenül elindulnom, mindent magam mögött hagyva, üres hátizsákkal indulva a Világba. Ahogy az egyszeri Vándor Királyfi, aki csak a legszükségesebb dolgait vitte magával, hogy szerencsét próbáljon.
Kicsit kínos érzések kavarognak bennem, de ez el fog múlni, mert megkönnyebbülést hoz. Már jó ideje forognak bennem ezek a gondolatok, érzések, csak eddig nem voltam hajlandó felismerni őket, szembenézni velük. Talán fájt az igazság? Lehet, sőt, több mint valószínű. Nem mertem vállalni a felelősséget gondolataimért, érzéseimért, és ez komoly vívódást okozott nekem. Most, hogy ezt felismertem, és elfogadtam, majd jobb lesz, jobbnak kell lennie.
Van még egy másik dolog, amin szintén hónapok óta rágódok, gyötrődök, azt majd máskor, később fogom kifejteni. Ez is sok egyszerre ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése