Summer!

Hosszú évek óta a legjobb nyárban van részem. De tényleg. Talán 2016-ban volt csak ennél jobb, hiszen akkor sokat utaztam. Malaga, Mangutovo, és az EC Németországban, Immenstadt mellett. Az tényleg fantasztikus, csodálatos nyár volt.
Az idei nyáron nem utaztam igazából sehova, csak Pellérdre, családlátogatásra, illetve a szentendrei szennyvizes szabad strandot látogattam csak. Hogy miért számít mégis jónak ez a nyár? Egyrészt azért, mert végre nem csak arról szól, hogy szabadidőmben a szobámban pihengetek, próbálok regenerálódni, semmit tevéssel, netezéssel agyoncsapva az időt. Nem. Ez a nyár nem erről szól eddig. Egyrészt elővettem a biciklimet (igen, az enyém, mint nemrég kiderült, 2012-ben kaptam egy buddhista baráttól, hogy könnyebb legyen a közlekedésem), és használom, kilométerek sokaságát tekertem le vele. Budapest ismeretlen részeit fedezem fel, vagy csak a testmozgás örömeit élvezem 2 keréken. Jó pár helyet kell még a nyár folyamán felfedeznem, meglátogatnom, ezek egy része a Duna mentén van.
Másrészt a szentendrei strandon, a Duna partján üldögélve, heverészve számtalan régi emlék, és érzés fogott el, amik segítettek átértékelni, az elmúlt évtizedeket, éveket, végiggondolni az életemet. És 43 év után sikerült elfogadnom a testemet, önmagamat, felismerve, hogy mindazoknak, akik eddig próbáltak hátráltatni, próbálták elhitetni vele, hogy mennyire értéktelen vagyok, mekkora lúzer vagyok, mindazoknak tulajdonképpen hálás vagyok, hogy megtanítottak küzdeni, megtanítottak arra, hogyan álljak talpra újra, ha elbukok, és hogyan maradjak önmagam, nem engedve a nyomásnak. Hű maradtam önmagamhoz. És talán visszatértem önmagamhoz. Ez még egy jó kérdés, amit majd az idő eldönt. Mindenesetre végignéztem emlékeimen keresztül ezeken az embereken, majd tartottam magam elé, és igazából nem panaszkodhatok semmilyen téren.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemen, és nincs min változtatni, nincs hova fejlődni. Igenis van! Nem kevés munka vár rám, mert változtatni akarok, bizonyos dolgokon. Az életemen, az életemen minőségén. A hogy, és miként persze még elég ködös. De valami már változott, aminek köszönhetően könnyebbnek tűnnek a dolgok, kevesebbet aggódok, és az alap hangulatom is sokkal vidámabb. Nem tudom. De jó érzések uralkodnak mostanában rajtam. Aztán lehet, hogy hamarosan ez elmúlik, és megint jön az áradat, ami mindent elsöpör. Vagy nem.
Ezen kívül, annak ellenére, hogy a szomszédomban zajló építkezéssel a faszom tele van, tulajdonképpen hálás vagyok az építkezésért, mert ennek köszönhetően nem akarok otthon tartózkodni napközben. Nem akarom a zajokat, hangzavart (fúrás, kopácsolás, flexelés, és gépek zúgása), a román munkások beszélgetését hallgatni. Nem, inkább aktivizálom magam, és kitalálom, hogy mit akarok csinálni, hogy lefoglaljam magam, hogy jól érezzem magam. És jó érzés aktívnak lenni, tapasztalni a körülöttem lévő világot, nem pedig a négy fal között tespedni, öregesen.
Nemrég újra visszatértem a buddhizmushoz. Nem, ez így nem igaz. Mert nem távolodtam el tőle soha, mióta menedéket vettem. Inkább arról van szó, hogy az elmúlt egy év annyi pofont adott, és feszültséget okozott, hogy egyszerűen szükségem volt egy kis térre, mindentől távol, és egy kis időre, hogy pár dolgot megemésszek, végiggondoljak, illetve átvészeljem, túléljem az elmúlt évet. De megint elkezdtem járni a központba, és megint meditálok, amennyire lehet, rendszeresen, napi szinten, rendszerességgel. Az elmúlt fél évben csak a mantrázni tudtam, és ez is számít, de ami lényeges, hogy képes vagyok megint meditálni. Mindezt a kényszer érzése nélkül, örömtelien.
Szóval hálás vagyok ezért a nyárért, mert már szinte elfelejtett érzések fogtak el újra. Mert ha csak kis örömök is ezek, de értékelni, élvezni kell ezeket is. Félelem nélkül, örömtelien ...