Eszembe jutott, hogy nemrég, kb. 1-2 hónapja beszélgettem sógórnőmmel a 3/4 évvel ezelőtti eseményekről. Azaz inkább 1 évvel ezelőtti. Életem egyik legboldogabb időszaka volt, bármilyen rövidre is sikeredett. "A jóból mindig kicsit kap az ember." Mondta Ő. És télleg, igaza volt, mert kicsi volt az az idő, amit kaptam Tőle. Történhetett volna, folytatódhatott volna másképp is. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy. Ha nem ilyen gyorsan jönnek a dolgok. Ha ... Folytassam? Minek? Értelme semmi. A beszélgetés során azt mondtam, hogy sokat kaptam Tőle. Kata azt mondta, hogy nem. Kevesebbet, mint lehetett volna. És ez így van sajnos. Gondolkodtam párszor, mit, és mikor kellet volna másképp csinálnom? Volna ... De ennek sincs semmi értelme. Ami elmúlt, már nem változtatható, el nem törölhető. Megtrötént. De azért ott motoszkál a kérdés néha. Mi lett volna, ha együttmaradunk? Tovább élek abban az álomvilágban, amiben a problémákat nem voltam hajkandó észrevenni? Vagy a segítségéval magamhoz tértem volna? Vagy egy olyan lehetőség, ami eszembe se jut? Ez mind lényegtelen, jelentéktelen, felesleges gondolat, agyalás, mert nem ez a jelenem. Csak szar dolog, amikor találkozok vele. Nem haragszom rá, mert nem vagyok képes rá. Csak az emlékek. Mert valahol még mindíg szeretem ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése