Ego-fight ...

Ma nagyon erős volt a késztetés, hogy engedjek az egonak. Hogy azt tegyem, ami neki jó, nem pedig azt, ami ténylegesen a hasznomra válik. Annak idején azért akartam melót váltani, hogy rendszeresen tudjak gyakorolni, meditálni. Eddig ez nem igazán jött össze, bár tény, hogy többet meditáltam, mint előtte, de hiányzott a rendszeresség. De erőt kell vennem magamon, és teljesíteni azt, amit kértem. Amiért kértem. Nem lehet tudni elvégre, hogy meddig tartanak a lehetőségek.
De visszatérve a mai naphoz. Meló után nagyon bennem volt, hogy haza megyek. Előbb. Az ego ott duruzsolt a fülembe folyamatosan, hogy mit kellene tennem. Aztán a Kálvinon fogtam magam, és nem a hazafeké tartó metróra szálltam fel, hanem a Keleti felé tartóra. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy mit fogok csinálni. A terv az volt, hogy leborulásokból 1 kör, aztán folytatom Gyémánt Tudattal a gyakorlást. Persze mondani könnyebb, mint megtenni. A borulásokkal még nem volt gond, az ment, de GyT-ből a 100 ismétlés kisebb akadályokba ütközött. Többször sikerült belealudnom/bóbiskolnom, párszor elkalandoztam, elveszítettem az összpontosítást, és előfordult az is, hogy azon gondolkodtam, hogy abbahagyom, nem folytatom. Aztán sikerült leküzdenem ezt az érzést is, és nem engedve az ego csábításának, végigcsináltam. Már csak azért is, hogy bebizonyítsam magamnak, képes vagyok rá, nem futamodok meg, és nem akarok kialakítani egy rossz szokást. Egyébbként is, a nehézségek csak azért vannak, hogy megerősítsenek. Amugy meg jobb, ha hozzászokok ehhez, mert rendszert akarok csinálni ebből. Cél a megvilágosodás minden lény javára ...