Naivitásom ...

Elszomorít, amikor általam értelmes emberek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a saját portájuk határánál nem látnak tovább. Amikor nem a lényeget látják, hanem kiragadnak abból egy fogalmat, szót, dolgot, és azt csűrik, csavarják, egészen addig, míg nem saját igazukat látják benne. Amikor még viszonylag távoli dolgokról úgy gondolják, hogy az nem fog hozzájuk elérni, az más valaki problémája, gondja. Az a bizonyos "De jó, hogy ez se velem történik!" érzés. Az együttérzés pedig sehol. Pedig közel vannak azok a dolgok, problémák, és egyre csak közelebb vannak, szinte már itt van az ajtóban. Csak a többség nem hajlandó észrevenni. Nem az Ő problémájuk. Még! Annak idején valószinűleg ugyanezt gondolták a Tatárjárásról, és később a török hódítókról. De hibáinkból nem tanulunk (tisztelet a kivételnek), sőt, újra, és újra elkövetjük őket. Aggódok kicsit a rövidlátás miatt, amit tapasztalok ... Jogosan, vagy csak paranoia?