Lassan 1 hónapja, hogy megjelent Láma Ole könyve magyarul, a Félelem nélküli halál. Nemrég meg is vettem, el is kezdtem olvasni. A téma nem ismeretlen előttem, hiszen már hallottam tanításokon, részt vettem Phowa-kurzuson, és a Tibeti halottas könyv c. filmet is megnéztem. Mégis, van ami újdonság számomra, de ami a leglényegesebb, könnyen érthető, befogadható. Elvégre olyan témáról van szó, amiről keveset tudunk, tulajdonképpen tabu téma, viszont egyik legerősebb félelmünk alapja.
Számomra azért is jó a könyv, mert az elmúlt években meghalt Apám, és anyai Nagyanyám. Így utólag a könyvet olvasva jobban megértem, hogy mi történt velük, min mentek keresztül, és most milyen állapotban vannak (tudatilag, mármint). És habár hamar elengedtem őket, a tanácsok, amiket a Láma ajánl, hogy miként viselkedjünk, utólag is hasznosak. És nem utolsó sorban azért is, mert ha újra hasonló helyzetbe kerülök, akkor tudom, hogy mi fog történni, mit kell tenni, mire kell figyelni.
A könyv nem csak arra tér ki, hogy mi történik a haldoklás folyamán, illetve mi történik a halott tudatával. Hasznos gyakorlati tanácsokat ad mind a haldoklóknak, mind a haldoklást kísérőknek, hogy mire figyeljenek, hogyan tudják a távozást könnyebbé tenni.
Ez a könyv egy olyan rést töm be, amire már régen szükség volt. Az emberek alapvetően félnek az elmúlástól, nem tudják, hogy mi vár rájuk. Napjainkban tabu erről beszélni, javarészt csak azok beszélnek erről, akik már elvesztettek valakit, de még ők se nagyon. Egyik kolegám (aki novemberben vett Menedéket) kérdezte, hogy szerintem nem e lenne szükség arra, hogy akár már az iskolákban beszéljenek erről a témáról (mármint az elmúlásról) a diákokkal, hogy tisztában legyenek azzal, hogy ez is az élet része. Szerintem erre szükség van. Nagyon is. De legyen inkább erkölcs-, és hittan, mert az lényegesebb ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése