Annak idején, amikor ráléptem az útra, és elkezdtem gyakorolni a Buddha tanításait, szinte azonnal felhívták figyelmemet Karma Guen-re, a spanyolországi Andalúziában található elvonulási helyre, hogy oda mindenképpen el kell mennem. Mutattak is képeket, és a mellé fűzött beszámolók miatt szinte azonnal megszületett az elhatározás, hogy megyek. Csupán csak 7 évet kellett várnom arra, hogy részt vehessek az ott rendezett kúrzusra. Idén végre összeálltak a feltételek, és 11 fantasztikus napot töltöttem ott. Ezek után azt kell mondanom, hogy megérte várni. Most szeretném megosztani élményeimet, tapasztalataimat.
Tulajdonképpen rögtön év elején elhatároztam, hogy ez lesz az az év, amikor végre elmegyek álmaim, vágyaim színhelyére. Amint kiderült, hogy mikor lesz a program, már foglaltam is a szabadságot, majd a program ismeretében módosítottam. Az volt a terv, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle. Áprilisban regisztrálta, majd repjegy vásárlás a Ryanair-nél. Majd a várakozás hetei következtek, amiből az utolsó volt a legnehezebb. Izgatott voltam, és kicsit türelmetlen. Tudatom már ott járt, emlékezve a novemberi ottlétemre (igen, akkor 4 napot töltöttem ott, de az egészen más volt, egy másfajta élmény). Majd jött az utazás napja.
Szokás szerint utolsó 1-2 órára hagytam a csomagolást. A tapasztalat az, hogy ez bőven elég, és akkor is esélyes, hogy otthon hagyok valamit, ha jó előre összekészítek mindent. Kaptam kölcsön utazótáskát, ami alkalmas volt arra, hogy kézipoggyászként felvigyem. Minden cuccomat bele tudtam passzírozni, így a feladott csomag csak a sátramat, és az önfelfújó matracomat tartalmazta. Indulás után még vettem eurót, mert hát az kellett, még nem volt befizetve a kúrzus, és költőpénzre is szükségem volt. A bankban szembesültem azzal a ténnyel, hogy elfelejtettem lakótársamnak odaadni a pénzét, ami nálam volt. Késő bánat, majd hazaérkezés után rendezem. A reptérre vezető úton szembesültem azzal a ténnyel, hogy a fényképezőgépemet sikerült otthon hagynom. Kellemetlen, de legalább a telefonom nálam volt, és tulajdonképpen azzal is remek fotókat készítettem. Kökinél kiderült, hogy a reptérre tartó busz nem onnan indul, ahova ki van írva. De még így is időben voltam. Időben odaértem.
Csomagok leadása előtt vettem némi kaját és innivalót az útra, 2x500 ml ásvíz (és kérem nem röhögni, repülési tapasztalataim elavultak, úgy emlékeztem, ez még legál). Következett a security check. Na! Innentől kezdett igazán érdekes lenni az ÚT. Azt az üveget, ami a kezemben volt, még ott, az átvilágítás előtt meg kellett innom (ennek hatására elkezdtem izzadni, nem kicsit). Ok. Fémdetektoros kapu beriasztott, oldalzsebben bennmaradt az óvszer, érzékelte. Ok, semmi tiltott nem volt nálam, mehettem tovább. Aztán láttam, hogy a csomagom nem ott van, ahol kéne lennie. Közölték, mintha folyadékot érzékelt volna a rendszer, át kell vizsgálniuk. Hmm. A vizet, amit beleraktam, kapásból dobtam ki. Majd végignéztem, ahogy kidobják a tusfürdőmet, a dezodoromat, kipakolják a táskámat, a benne talált kés a 8 cm-es penge miatt szintén kukába került (hogy miért raktam bele, a mai napig nem vágom). Mondjuk annyira nem érdekelt, de a terroristákat szidtam folyamatosan, a rendőröket, és a biztonsági szolgálatot meg végig, folyamatosan tegeztem. Visszapakolás után rohanás a megfelelő kapuhoz, majdnem utolsóként szálltam be. De ott voltam a repülőn, karnyújtásnyira célomtól.
Maga a repülőút 3,5 óra volt, ami túl kényelmesnek nem volt mondható, a lábaim alig fértek el, és a seggemet is sikerült kockásra ülni. Viszont ablak mellett ültem, és a látvány valamelyest kárpótolt a kényelmetlenségek végett. Fantasztikus kilátásban volt részem, már amikor nem aludtam. Leszállás után jött a következő kellemetlenség, amire számítottam valamelyest, csak a mértékére nem. Már korábban néztem, hogy a helyhez képest (Dél-Spanyolország, Andalúzia) hűvös van, és esőzések is előfordulnak. De arra gondoltam, hogy csak szórványos esők vannak, a hűvös időt meg jól bírom. Nos, nem egészen az várt, mint amire gondoltam. Hideg volt, fújt a szél, és esett. Én meg ott álltam pólóban, rövidnadrágban, és néztem meglepetten, mint hal a szatyorban. Nem erre számítottam. Ok, pulóvert még tudtam húzni, mert azt vittem magammal, de a hosszúnadrág az itthon pihent. Habár akkor kellemetlen volt a hiánya, utólag nem bántam meg, hogy így döntöttem.
A reptéren már vártak minket, többen érkeztünk mindenhonnan, várni kellett egy keveset, amíg összegyűlt a csapat. Maga az út Karma Guenbe kb. 1 órát vett igénybe, az utazás kellemes, vidám hangulatban telt el. Aznap éjjel az alvás még egy tömegszálláson volt a késő érkezés miatt, de ágyban, és nem is volt vele semmi gond. Nem tudom, hogy reagáltam volna arra, hogy ha akkor kellett volna sátrat állítanom, hideg szélben és esőben. Helyfoglalás után megkerestem előző nap érkezett honfitársaimat, akikkel pár óra beszélgetés, és iszogatás következett. Majd mindenki nyugovóra tért, hogy kipihenje magát a következő napra.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése